A Park ugyanaz marad? – Recenzió

A Volt egyszer egy Ifipark… című emlékkönyv egy olyan kötetként ajánlja magát, amely nemcsak az egykori kultikus koncerthelyszínről, a Parkról, vagyis az 1961 és 1984 között működő Budai Ifjúsági Parkról mutat fel dokumentumértékű emlékeket, hanem ahogy a fülszövegben olvasható:

„a Kádár-korszak könnyűzenéjének jobb megismerését szolgálja”

Az egykori Ifjúsági Parknak is otthont adó budai Várkert Bazárt 2013−14-ben felújították, majd 2015 őszén tárlat is nyílt a falai között az Ifiparkra emlékezve. A kiállításon megtekinthető jó minőségű korhű fotók egy része megtalálható a kötetben is, a korszak „jobb megismerését” ígérő szövegekkel (cikkekkel, tanulmányokkal, emlékezésekkel) együtt. 

De vajon mennyiben szolgálja e gyűjtemény a múlt jobb megismerését, ha láthatólag kevéssé reflektál arra a tényre, hogy 1984-ben, az Ifipark bezárásakor már megjelent egy emlékkönyv, ugyancsak Volt egyszer egy Ifipark címmel? A korabeli hasonló poptörténeti könyvecskékhez hasonlóan az említett kötet sem túl igényes: kis alakú, fekete-fehér, a benne található képek pedig többnyire rossz minőségűek. Ugyanakkor viszonylag részletesen (70 oldalban) ismerteti az Ifipark történetét, tartozik hozzá egy kislexikon a Park legnépszerűbb zenekarairól, valamint számos emlékezés, beszámoló olvasható benne, részint a magyar popzene legnagyobb sztárjaitól, illetve korabeli jónevű zenei újságíróktól, méghozzá – ami talán meglepő lehet − többé-kevésbé szabad szájú módon, olykor (rendszer)kritikus hangnemben.

Jóllehet a 2017-es új kiadvány fülszövegének híres rockzenészektől (Presser Gábortól, Szörényi Leventétől, Benkő Lászlótól stb.) származó szlogenjei egytől egyig az 1984-es emlékkönyv cikkeiből származnak, ez nincs a kötetben jelezve, mi több – és ez valóban csalódást kelthet bizonyos olvasókban –, az említett sztárokkal készült interjúk nem is szerepelnek a kötetben. Egy felületes átlapozás után úgy tűnhet, ez az új, igényes kötet annyiban mutat túl harminchárom évvel korábbi elődjén, hogy a benne található szövegek relevanciáját a recens oral hirtory és a mindennapok története-kutatás perspektívája szavatolja, hiszen szerzői nem csupán publicisták vagy lelkes amatőrök, hanem ismert történészek. De mint látni fogjuk, utóbbi elvárásainkat a kötet nem teljesíti. 

Fotó a kötet 20. oldaláról. 

A bevezetőt követő első tanulmányban Bajnai Zsolt ismerteti hosszan és aprólékosan nemcsak a Budai Ifjúsági Park, hanem az azt körülvevő épületegyüttes: az Ybl Miklós által tervezett Várkert Bazár történetét. E kimunkált és forráshivatkozásokkal megtámogatott cikket további két, kifejezetten igényes szöveg követi: Kollár Csilla öltözködéstörténeti és Németh Szandra vendéglátás-történeti tanulmányai. Jóllehet utóbbi két hosszabb írás vajmi kevéssé kapcsolódik magához az Ifiparkhoz (Kollár Csilla ügyesen oldja meg a lezárást: „Az Ifipark sem ment ki a divatból soha, csak ahogy egy igazán jó farmer, megkopott.”), rendkívül izgalmas tényeket árulnak el a korszak fogyasztói kultúrájáról, méghozzá sok-sok korabeli forrással (újságcikkekkel, éttermi árlapokkal stb.) illusztrálva. E két tanulmányhoz hasonlóan jól sikerült Rozsonits Tamás hosszú cikke a zenekari hangszerbarkácsolásról, mely noha nem átallja több, mint egy egész oldalon (!) idézni az Ezermester magazin 1957. szeptemberi számát, a szöveg a szerző elmélyültségéről és hangtechnikai felkészültségéről tanúskodik. Itt azonban a kötet eleinte ígéretes íve megtörik: a könyv egyharmadánál a téma találkozik a jelenkori Magyarországon zajló kultúrharc ideológiájával.

Fotó a kötet 21. oldaláról.

Csatári Bence programszerű tanulmányának tömör konklúziója az, hogy az államhatalom csak és kizárólag azért hozta létre az Ifiparkot, hogy a KISZ-en keresztül minél hatékonyabban tudja irányítani és felügyelni az ifjúságot. Itt még különböző párthatározatok szövegét is mondanivalójába illeszti, nem spórolva meg a levéltári hivatkozásokat, néhány oldallal később, a korszak ifjúságpolitikájáról írván azonban elfelejti jelezni, mégis milyen dokumentumból idézi szó szerint a KISZ egyik 1961-es tanácsozását. Ehhez hasonló hiba egyébiránt sok van a kötetben; Tóth Eszter Zsófia Rajnák László pofonjai című cikke például, amely a Park első igazgatójáról szól, szinte egy az egyben az 1984-es emlékkönyvből lett kiollózva, a legvégén mégis Csatári Bence Az ész a fontos nem a haj (2015) című kötete szerepel forrásként, jóllehet Csatári kötetében nem is szerepel Rajnák története.

Fotó a kötet 80. oldaláról.

A könyv további részét – több mint felét – leginkább az 1984-es emlékkönyvben már felsorakoztatott anekdoták, sztorik átvétele és a magyar poptörténetből már amúgy is ismert kultikus narratívák újramondása jellemzi, nyakon öntve a jelenkori magyar politika kommunizmus-értelmezésével. Radics Béla, a gitárkirály, a Parkból kint rekedt Nagy Fások, hosszú haj és farmer „ügyek”, a Park 1981-ben ledőlt korlátja – és még sorolhatnánk. Utóbbi, főként Poós Zoltán, Csatári Bence és Tóth Eszter Zsófia által írt rövidebb szövegek monotóniáját csak a könyvbe úgymond vendégként került szubjektív emlékezések törik meg időről időre, melyeknek szerzői az Egy estém az Ifiparkban című pályázat díjazottjaiéként publikálhattak a kötetben. E személyes hangú memoárok értékelése nem tárgya jelen írásnak, de meg kell jegyezni, hogy sajnálatosan ezek sem árnyalják sokban a Parkról kialakult képet, nem tartogatnak sok izgalmat. A kötet talán utolsó, legizgalmasabb pontja az Ifipark utolsó igazgatóhelyettesével (1983−83), Nádor Katalinnal készült beszélgetés (Vass Norbert interjúja), amelyből nemcsak egy, a Parkot szívből szerető és azért egykor tenni is akaró ember hangja hallik ki, hanem rálátás nyílik általa egy korabeli vállalat egyik vezetőjének mindennapjaira, mozgásterére és a körülötte lévő viszonyrendszerre.

Fotó a kötetből.

A Volt egyszer egy Ifipark című képeskönyvet több okból is csalódással csukhatja be a témában érdekelt olvasó, és nem ok nélkül gondolhatja úgy, hogy a kötet legnagyobb értékei leginkább a jó minőségű fotográfiák között keresendők. Minden bizonnyal a szerkesztő és kiadója nemigen tudták eldönteni, hogy (1) az Ifiparkról szóló szubjektív emlékezésekkel töltsék meg a kötetet, (2) míves tudományos-ismeretterjesztő társadalomtörténeti tanulmányokat hintsenek a téma köré, (3) vagy a „kor emberét”, a Park egykori vendégeit, dolgozóit, „rajongóit” szólaltassák meg. Voltaképp egyik feltételezett cél sem teljesült tökéletesen, s a kiadvány reprezentatív, „hangadó” szerzői (Csatári Bence, Poós Zoltán, Tóth Eszter Zsófia) inkább megelégedtek azzal, hogy néhány közhely ellődözésével a jelenkori hegemón politika prizmáján keresztül mutassák fel a Budai Ifjúsági Parkot, újramondva közben a magyar könnyűzene történetének szinte összes, unalomig ismételt kultikus elbeszélését. Az értékes részletek elvesztek ugyan a zenéből, de ahogy a szellemesen Hangolónak nevezett előszóban elhangzik: „a legfontosabb szólamok” bizony helyet kaptak a könyvben. A Volt egyszer egy Ifipark… című kiadványban benne volt a lehetőség, hogy valóban a múlt jobb megismerését szolgálja a szó tudományos értelmében, de a végeredmény az azóta még inkább támogatásra talált emlékezetpolitikai irányvonal legitimálása lett.

Radnai Dániel Szabolcs

Ismertetett kötet adatai: Vass Norbert (szerk.): Volt egyszer egy Ifipark… Budapest, Rózsavölgyi és Társa, 2017. 175 pp.

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket