Pázmány Péter – Bíboros, Esztergom érseke és Magyarország prímása

Pázmány Péter (1570–1637) az egyik legkiválóbb személyisége volt a kora újkori Magyarország történelmének. Protestánsként született, diákként áttért a katolikus vallásra, majd később jezsuita szerzetessé vált. A Társaság követelményével szemben, miszerint tagjai esküjükhöz híven nem viselhetnek magas egyházi hivatalokat, Pázmány Turóc prépostja, egy észak-magyarországi kicsi egyházi javadalom birtokosa, nem sokkal később pedig Esztergom érseke és a Magyar Királyság prímása lett. Munkásságát egyházi reform és számos oktatási projekt díszítette, amelyek közül a legkiemelkedőbb nagyszombati egyetemalapítása volt 1635-ben. Mindemellett számos magyar nyelven írt vallásos és hitvitázó írásnak volt szerzője. Pázmány öröksége számos formában marad fenn, fennmarad mint egy sajátos „civilizáció”, az európai és keresztény hit, valamint egy jellegzetesen magyar kultúra megőrzője és támogatója. Hasonlóképpen az utókor mint a magyar próza mesterét és atyját is tiszteli.

Pázmány Péter. Forrás: Acsády Ignác: A Magyar birodalom története 2. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Kezdeti évek – A „Pázmány-jelenség”

Panaszi Pázmány Péter kétségkívül a kora 17. századi Magyarország egyik legbefolyásosabb személyisége, valamint az egyik főszereplője volt a Tridentinum utáni katolikus Európának. Abban a korban, amikor a Jézus Társasága befolyása a legnagyobb volt, s amikor a jezsuita oktatásban részesült szónokok, hitvitázók széles körökben ismertek és elfogadottak voltak, Pázmány ki tudott emelkedni pályatársai közül. Kerek 450 évvel ezelőtt, 1570. október 4-én született a kálvinista Pázmány Miklós és Massay Margit gyermekeként. Mindkét ágról Bihar megyei nemes felmenőkkel rendelkezett. Két rezidenciájuk volt, egyik egy Várad közeli kis faluban, Panaszon, a másik pedig a városban, annak velencei negyedében; ez a vidék akkoriban az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott. 1582 szeptemberében a Kolozsváron lévő jezsuita collegiumba küldték tanulni, ahol a következő tanévben, legkésőbb 1584 tavaszán katolizált, és még nem volt tizennyolc éves, amikor 1588. szeptember 8-án csatlakozott a Társasághoz. Évekkel később, amikor érseki kinevezésének kánoni kivizsgálása folyt, Pázmány így írt korai éveiről: „Ugyan minden felmenőm katolikus volt, fiatal korukban édesapámat és édesanyámat félrevezették az eretnek rokonaik és – proh dolor – eretnekként is haltak meg.” Anyját már két évesen elvesztette, apja váratlanul hunyt el 1584/1585 fordulóján.

1588 és 1590 között Pázmány Krakkóban és Jaroszlávban töltötte noviciátusát. Ezután filozófiát tanult Bécsben (1590–1593), ahol Wilhelm Lamormainival (1570–1648), II. Ferdinánd (1619–1637) későbbi gyóntatójával kötött barátságot. Bécsi tartózkodását követően Rómában folytatott teológiai tanulmányokat. 1596-ban az Örök Városban szentelték pappá, még közelről megtapasztalhatta a tridentiánus reformpápaság Rómájának atmoszféráját, melynek elmúlását 1632-ben visszatérve keserűen fogja majd tapasztalni. 1597-ben Grazban a filozófia professzora lett. A korszakban a közép-ausztriai Graz és Magyarország kapcsolata igen fontos volt, főként Jézus Társasága számára: 1586 és 1640 között négyszáz magyar jezsuita matrikulált Grazban, mellyel az egyetemet a jezsuita jelenlét legfontosabb helyszínévé tették a formálódó keleti Habsburg-birodalomban, melyhez Magyarország a perszonáluniónál egyre szorosabb szálakkal kötődött. Pázmány két szakaszban működött Stájerország fővárosában, az 1600-ig tartó filozófia-professzorságot követően 1604 és 1607 között teológiát tanított ott. A grazi egyetem mintájára alapította három évtized múltán a nagyszombati egyetemet, mi több, számos professzort átcsábított a magyar egyetemre onnan.

Wilhelm Lamormaini. Forrás: Wikipedia

A Habsburg-uralom alatt álló világban, melyben a kolozsvári diákként katolizált partiumi nemesifjú elkezdte építeni egyházi karrierjét, a katolikus egyház helyzete feltűnően gyenge volt. Még azután is, hogy az arisztokrácia néhány tagját sikerült áttéríteni, 1610-ben ötből mindössze egy nemes tartozott a katolikus egyház hívei közé Csehországban, Felső-Ausztriában pedig csupán tízből egy. A Magyar Királyság területén hasonló számokkal találkozhatunk, ahol egész területek váltak színtiszta protestánssá a 16–17. század fordulójára. A Trienti Zsinat (1545–1563) reformprogramja ellenére Közép-Európában a katolikus jelenlét igen gyenge maradt még évtizedekig. Ha Pázmány tevékenységét és annak korabeli fogadtatását értékeljük, ezt figyelembe kell vennünk. Sokszor védekező pozícióból, szűkös anyagi támogatásból és kevés szövetséges birtokában kellett újításokat bevezetnie.

A helyzetet a harmincéves háború (1618–1648) tovább rontotta. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613–1629) támadásait leszámítva ugyan nem Magyarország területén folyt a háború, mégis súlyos pusztítással járt a Habsburg-területeken. A vallásháborúként induló, majd mindinkább az Európa feletti hegemóniáért folyó konfliktus hatásai végigkísérték Pázmány szinte teljes érseki működését. Mindvégig erős feszültség húzódik a jezsuiták 17. század elején gyakorolt diadalittas önképviselete és a folyamatosan nehéz, ha nem lehetetlen körülmények között, melyekkel a jezsuiták, köztük Pázmány, szembesült és dolgozott a Lajtán innen és túl. Ez az ellentmondás azután is megmaradt, hogy Pázmány bíboros lett és halála után a katolikus hérosz jellegével ruházták fel, aki a legmostohább körülmények között is maradandót tudott alkotni, akár főpapként, akár még jezsuita tanárként, misszionáriusként és íróként. Katolikus szerzők mintaképző céllal dolgozták fel újra és újra történetét, folytatva a diadalmas katolicizmus narratíváját és elismerve a mostoha körülményeket, melyek között működött.

Peter Snayers festménye a fehérhegyi csatáról (1620). Forrás: Wikipedia

Pázmány működésének egészét végigkíséri a nemzeti nyelvi program, a kora újkori konfesszionális modernizáció e központi eleme. A latinul nem tudók számára készített fordításai éppúgy alakították, formálták a magyar nyelvet, mint a magyarul készült művei. Kempis Tamás (1380–1471) Imitatio Christi című munkájának latinról anyanyelvre történő átültetése kiemelkedő fontossággal bírt. Pázmány érdemei közé tartozik továbbá a Vulgatának a szintén jezsuita Káldi György (1573–1634) által magyar nyelvre történő fordításának előmozdítása is. A Rituale Strigoniense 1625-ben megjelent kiadásának magyar (párhuzamosan szláv és német) nyelvű mondatai igazolják, hogy a hívők zöme nem tudott latinul, mivel keresztség és a házasságkötés szertartásának azon mondatai többnyelvűek, amelyeket a hívőknek érteniük kellett, hogy a szertartás rendje szerint érvényesen tudjanak válaszolni.

Káldi György portréja. Jakobey Károly festménye (Keresztény Múzeum, Esztergom). Forrás: Wikipedia

A korban Pázmány írásait nem ismerték el széles körökben, mint ma feltételeznénk. Még jezsuita társai sem tüntették ki különleges figyelmükkel, korabeli és későbbi hatásuk azonban vitathatatlan. A népi kultúrába leszüremkedő óriási poszthumusz népszerűsége már-már elhomályosítja azt a tényt, hogy korában gyakran mennyire vitatott személyiség volt, nemcsak protestáns, hanem sokszor katolikus részről is. Elég, ha csak a hatalmi rivális Esterházy Miklóssal elmérgesedő viszonyára gondolunk.

Felemelkedés, távlatok

Egyszer egy grazi jezsuita társával folytatott renden belüli vitája kapcsán ügye egészen Rómáig került, de megvédte teológiai nézeteit; a Jézus Társaság vezetése tisztázta Pázmányt. 1605-ben szerezte meg doktori fokozatát a felemelkedő tudós, akinek korábbi római mentora Roberto Bellarmino (1542–1621) volt, és sok tekintetben az ő kontroverz teológiáját követte. A következő évben jelent meg először a mind életében, mind a későbbi évszázadokban legtöbb kiadást megélt munkája, a Keresztényi Imádságos könyv#, melyet a 19. század végéig harmincszor adtak ki. Pázmány 1607-ben, Grazban tette le negyedik, ünnepélyes jezsuita fogadalmát és annak kiegészítéseit. Az 1596-os pappá szentelése után még kétszer járt Rómában, egyszer 1614. december derekától 1615. január végéig, majd 1632 tavaszán tartózkodott az Örök Városban.

Pázmány 1601 és 1603 között a Magyarország északi vidékén, Vágsellyén gimnáziumi tanárként és prefektusként, illetve Kassán misszionáriusként működött. Utóbbi helyen közvetlenül tapasztalhatta a felekezeti feszültségek végletes kiéleződését, ami az olasz Belgioso generális templomfoglalásához és a Bocskai-féle vallásháború kirobbanásához vezetett. Előbbin pedig közelebbi kapcsolatba került a közeli Nyitra püspökével, az intranzigens Forgách Ferenc gróffal. Az ő radosnyai nyaralójában írta meg Magyari-ellenes vitairatát. E kapcsolatnak köszönhetően hagyta el Grazot, és költözött a Nyitráról az esztergomi érseki székbe áthelyezett Forgách Ferenc udvarába. Az új prímásnak és bíborosnak 1607 és 1615 között gyóntatója és tanácsosa lett, miközben országszerte misszionált: prédikált és pasztorált, térített és hitvitázott. 1614/1615 fordulóján Rómába kellett utaznia, hogy az ellene felhozott vádak – miszerint titkos szexuális kapcsolatot tartott fenn egy nemes hölggyel – ellen védekezzen. Sorsdöntő, nehéz időszak következett az írói pályája csúcsán álló energetikus és ambiciózus, ám törékeny testalkatú jezsuitára, akit egy biográfusa kifejezetten extrovertáltnak jellemzett.

Forgách Ferenc Jeremias Gottlob Rugendas rézmetszetén. Forrás: Wikipedia

1614/1615 telén Claudio Acquaviva jezsuita generális (1581–1615) azonban nem adott helyt a rágalmaknak, és lebeszélte Pázmányt szándékáról, hogy a karthauziak közé állva elvonuljon a világtól. A magyar jezsuita Forgách képviseletében behatóan tájékoztatta audiencián V. Pált (1605–1621) Magyarország politikai és vallási viszonyairól. Visszatérése Itáliából azt jelentette, hogy hamarosan majd ő fog a Kárpát-medencében rendet és fegyelmet teremteni a Magyar Királyság széthullása által elzüllesztett katolikus papság körében: a Trienti Zsinat rendeleteit követve ragaszkodott a papi nőtlenséghez és a papok magas szintű iskolázottságához. A katolikus egyház trienti egységét hangsúlyozta, illetve annak oszthatatlan kapcsolatát a Habsburg-dinasztiával. Ezen egységre irányuló törekvése még a gregorián énekekre is kiterjedt, melyet már bíborosként ugyancsak megreformált: a Trienti Zsinat által megújított és jóváhagyott római rítust és énekeket vezette be országszerte. A liturgia reformja olyannyira fontos volt Pázmány számára, hogy az általa összehívott és a trienti programot hirdetendő mind a négy nemzeti zsinaton és szinóduson fontos szerepet kapott: 1628, 1629, 1630-ban Pozsonyban, amelyen a római misekönyvre cserélték az esztergomit – és 1633-ban Nagyszombaton. 1635-ben még egy fontos reformszinódust tartottak érseksége alatt Jászón, melyet az akkori egri püspök, későbbi esztergomi érsek Lósy Imre (1580–1642; 1637–1642 között volt hivatalban) hívott össze.

Lósy Imre Vastagh László szobraként. Forrás: Wikipedia

Céljai elérésének érdekében Pázmánynak, ha nem is alapvetően „civilizáltabbnak”, de a doktrína, a tudomány és a nyelv forrásaként kellett a Nyugatot tekintenie. Olyannak, ami a „hitetlen” és „eretnek” nézetek által elárasztott magyarországi területeken is vissza tudná állítani a békét és egységet. Teljes felekezetszervező programja, írásművei ebben a szellemi erőtérben értelmezhetők. Különleges példa, ahogy Pázmány grazi Arisztotelészről szóló előadásaiba beleszőtte a nyugati orvoslásban végbemenő fejlődést. Egyaránt idézte Andreas Vesaliust (1514–1564), a francia orvos Jean-François Fernelt (1499–1557) és a spanyol orvost, Cristóbal de Vegát (c.1510–73). Tudnunk kell, hogy a jezsuita egyetemeken nem voltak orvosi karok és kevés jezsuita szerzetes vált orvossá. A Ratio Studiorum 1586-os változata pedig egyenesen megtiltotta, hogy az orvostan felé elkalandozzanak, de mint látjuk, ezt nem minden esetben tartották be.

*

Hogyan is került az 1614/15 fordulóján a világtól még elvonulni szándékozó magyar jezsuita szerzetes ilyen történelemalakító helyzetbe? A trienti katolicizmus helyzete Magyarországon, ahol a bécsi béke (1606) vallásszabadságot garantált, a pápaság rendkívüli figyelmét igényelte. V. Pál feloldotta Pázmányt jezsuita fogadalma alól, mely megakadályozta őt, hogy a katolikus egyházban vezető beosztást kaphasson. A fiatalon és váratlanul elhalálozott Forgách Ferenc bíborost követve – aki ugyancsak protestáns vallásról tért át, és akinek gyóntatója volt – Pázmány szintén konvertitaként lett Esztergom érseke és Magyarország prímása. E méltóságokat egészen haláláig viselte, jóllehet kész volt pályáját Habsburg-párti kuriális bíborosként az Örök Városban befejezni. Székhelye Nagyszombat, részben pedig Pozsony volt, mivel Esztergom török uralom alatt állt.

V. Pál pápa Caravaggio portréján. Forrás: Wikipedia

1616-ban a pápa jóváhagyásával II. Mátyás király Pázmányt Turóc prépostjának nevezte ki, miután ejtették ellene azt a rendtársai körében terjedő újabb vádat, hogy gyermeke lenne. Eközben Pázmány rövid ideig a kicsiny szomaszka rend novíciusjelötje lett. E lépés főként szimbolikus volt, mely Pázmány esztergomi érseki kinevezését előkészítendő ki kívánta kerülni a magyar jogalkotás ama részletét, mely a jezsuitáknak megtiltotta, hogy tulajdonnal rendelkezzenek, beleértve az egyházi javadalmak birtoklását is. Hasonló fontossággal bírt Pázmány azon fogadalma, hogy jezsuitaként nem visel a jövőben semmilyen egyházi méltóságot. Természetesen Róma tisztában volt a kockázattal, hogy megszegi a Társaság ismert szabályrendszerét egy tagjának érseki székbe való helyezésével. A Kúria azonban a jezsuiták makacs ellenállása ellenére is ragaszkodott Pázmány érseki kinevezéséhez. Sok évvel az esemény után, Muzio Vitelleschi rendfőnök (1615–1645) végül maga is úgy nyilatkozott, hogy Pázmány fogadalma alóli feloldását a „Magyar Királyság üdve kívánta meg”, és kinevezése nem ártott a Jézus Társaságának, sőt presztízsét növelte.

Muzio Vitelleschi Arnold van Westerhout alkotásán. Forrás: Wikipedia

Az érseki székhez vezető utat Placido de Mara (1608–1616) pápai nuncius és Melchior Klesl (1552–1630) bíboros, császári főminiszter egyengette. Utóbbi szerepe Pázmány érseki kinevezésében kulcsfontosságú volt. Ő elsődlegesen II. Mátyás magyar királyi utódlásának saját elképzelései szerinti megoldását várta Pázmánytól, akire Magyarország prímásaként komoly közjogi és politikai szerep is várt. A gyermektelen Habsburg császár és király megfelelő utódlásának biztosítása a pápai diplomácia előtt szintén kiemelt prioritásnak számított az egyházi szempontok mellett. Pázmány egyik fő riválisa Telegdy János váradi püspök mellett Náprágyi Demeter (1564–1619), kiváló író, művészetszerető volt. Náprágyi inkább a korábbi század humanista kultúrájához volt közel, így nem volt sok esélye megszerezni azt a pozíciót, mely az ellenreformáció erőpolitikájához, illetve a dinasztikus, preabszolutisztikus trendekhez oly szorosan kapcsolódott.

Két évvel később Pázmány Habsburg-hűségét bizonyítva meggyőzte a magyar diétát, hogy Ferdinánd grazi főherceget válasszák királlyá, akihez az új érseket grazi professzorsága éveiből közelebbi ismeretség fűzte. Lépésével a Kúria és a dinasztia programját valósította meg, és nem igazodott patrónusa, Klesl bíboros halogató taktikájához. Míg a magyar király- és a regensburgi császárválasztás zökkenőmentesen ment végbe, a cseh korona öröklésének problémái általános és harminc évig tartó európai háborúskodáshoz vezettek. A körülmények, melyek közt az érseknek sokáig dolgoznia kellett, viharosak lettek: Bethlen Gábornak a harmincéves háború erőterében fogant 1619–1621-es, majd későbbi hadjáratai Pázmányt Bécsbe való menekülésre, költözésre kényszerítették, és nagyban hátráltatták felekezetszervező munkája kibontakozását.

Pázmány Péter, az irodalom embere

A szónoklás művészetének korában Pázmány képességei ismertek, nevesek voltak, „a magyar nyelv művészeként” volt ismeretes. Kétségkívül korának legkiemelkedőbb magyar írói személyiségeként tekinthetünk rá. Pázmány első fontos anyanyelven írt munkája a már említett Felelet Magyari Istvánnak címet viselte, mely válasz volt egy protestáns pásztor vádjának, miszerint a katolikusok az okai annak a végzetes helyzetnek, melybe Magyarország esett.

A református lelkész Alvinczi Péter (1570–1634, református lelkész Kassán) Pázmány Öt szép levelére írt cáfolata elveszett, de Pázmány viszontválaszából, amely Alvinci feleletének megrostálása címmel még ugyanabban az évben, 1609-ben megjelent, gondolatmenete kihámozható.

A majdani bíboros hasonló formában vitázott a lutheránusokkal. 1610-ben Joannes Jemicius álnéven, Senkőc plébánosának kiadva magát, latinul kezdett hitvitába a lutheránusok ellen (Peniculus papporum, Pozsony, 1610), akik Forgách Ferenc támadását utasították el, melyet az evangélikus egyházszervezetet megalakító zsolnai zsinat ellen tett. A lutheránusok hasonlóképpen válaszoltak, és Pázmány – ugyancsak álnév alatt adott – viszontválasza (Logi alogi, Pozsony, 1612) kimunkált és hatáskeltő fogalmakat tartalmazott, melyekkel ellenfeleit kívánta szellemileg megsemmisíteni. 1614-ben Pázmány egyik tanítványának, Lethenyei Istvánnak neve alatt újabb támadást indított a református lelkész ellen egy neki tulajdonított műre adott válaszában (A calvinista prédikátorok tüköre, Bécs, 1614) amire Alvinczi még abban az évben nyomtatásban válaszolt, s amit Pázmány, immáron saját neve alatt, ismét cáfolt (Az igazságnak győzedelme, Pozsony, 1614).

A Logi alogi címlapja.

A cambridge-i puritán hittudós, William Whitaker (1548–95) bírálata mutatja Pázmány széleskörű tájékozottságát a kortárs hitvitázók munkáiban. Whitaker 1599-ben megjelent munkája Bellarmino Disputationes… című művét bírálta, amelyre Pázmány 1605-ben írt Diatriba theologica című művével kelt Bellarmino védelmére. A Diatriba Pázmány számos később keletekezett művével mutat összefüggést, hivatkozik rá, felhasználja az abban leírtakat, így a Dissertatio an vnvm aliquid ex omnibus Lvtheranis dogmatibvs… (Posonii, 1631) című munkával is, amely Hodík János (1585–1642), Trencsén vámegye evangélikus szuperintendense (1619–1642) írására szolgált válaszul.

Roberto Bellarmino ismeretlen festő művén. Forrás: Wikipedia

Ugyan számos teológiai ellenfele szláv gyökerekkel rendelkezett és Pázmány különleges büszkeséggel használta anyanyelvét, mint egyfajta „csípősen vicces” retorikai fegyvert, munkáiban modern értelemben vett etnikai elfogultság nem található.

Legnagyobb hatást gyakorló munkája, az Isteni Igazságra Vezérlő Kalauz először 1613-ban jelent meg, 1637-ig még két átdolgozott kiadása látott napvilágot nyomtatásban. A Kalauz megmutatja azt a taktikát, amit Pázmány a protestáns hitvallás bírálata során alkalmazott, miszerint saját alapítóik írásait használta ellenük. Úgy, mint a jezsuiták, akik a következő évszázadban a 10. századhoz visszanyúlva hirdették a katolikus egységet Közép-Európában, Pázmány is mindent megtett azért, hogy bebizonyítsa, hogy a Magyar Királyság társadalmi és egyházi rendszere egészen az államalapító „Proto-Rex” István királyhoz (1000–1038) vezethető vissza és azóta is szakadatlan („non interruptus”) fennáll.

Ezzel a nézetével előfutára volt a későbbi korok jezsuitáinak, akik a Regnum Apostolicum kontinuitását és a speciálisan magyar szentség (sanctitas) megőrzésében játszott szerepét hirdették. A magyar történelem minden eseményénél el kellett mondani, hogy milyen megpróbáltatásokkal kell szembenéznie a Magyar Királyságnak a török támadások óta. Alvinczivel való elhúzódott vitája során Pázmány elutasította Alvinczi azon vádját, hogy megsértve esküjét, I. Ulászló (1440–44) keltette fel az Isten haragját és ő okozta a várnai vereséget. Ez több volt, mint retorikai csavar, mivel a korban felekezettől függetlenül minden prédikátor azt vallotta, hogy isteni büntetéssel lehet a magyarok keserű sorsát megmagyarázni. Az Az Mostan Tamat Vy Tudomaniok Hamissaganak Tiiz Nilvan Valo Bizonisaga (Graz: Georg Widmanstetter, 1605) című munkájában Pázmány is idézte a Koránt és a muszlim jelenlétet az országa szívében, azonban e Korán-ellenes polémia mögött a kereszténység védelme húzódik meg.

Pázmány írói tevékenységét érseki működése alatt szónoki képességeinek kihasználása erősítette. Szüntelenül csiszolt prédikációit pályája végén 1636-ben összegyűjtötte és kiadta. A még a református erdélyi fejedelemnek is ajándékba küldött beszédei a tridentiánus egyházkép magyarországi szimbolikus reprezentációjának tekinthetők.

Mindent összevetve, Pázmány publikációiból – kiváltképp, melyeket magyarul írt – arra következtetett néhány kommentátor, hogy Pázmány a magyar katolicizmushoz leginkább irodalmi és intellektuális tevékenységével járult hozzá, mintsem közjogi, politikai szereplésével. Ez azonban nem így volt, ahogy a következő fejezetben látni fogjuk. De a magyar nyelv elszigeteltsége és az ebből fakadó büszkeség és kiszolgáltatottság kétségkívül erősíti ezt a nézetet. Azzal, hogy a magyar nyelvet retorikai fegyverként használta, komolyan vette magát a nyelvet és annak beszélőit is. Saját idejében is értékelték a magyarok Pázmány eme „ajándékát”, még jelentősebbé vált azonban a halálát követ évtizedekben, amikor újabb csapások érték Magyarországot, és többen vigaszként tekintettek a történelmi állam múltban elért eredményeire. Ugyan anakronisztikus lenne a 17. század bizonyos jelenségeire a „szórakoztatás” szót ráragasztani, az egyoldalas nyomtatványok és a színműveket nélkülöző korban Pázmány írásai némileg azonban betöltötték ezt a szerepet.

Pázmány Péter, az államférfi

Ha a szakirodalomban Pázmány Péter mint író és felekezetszerveő főpap jelenik meg inkább előttünk, annak leginkább politikai tevékenysége mozzanatainak elégtelen feltárása az oka. 1607. évi ünnepélyes fogadalmát követő pályáját rendje lelkiségének megfelelően a spiritualitás mellett végigkíséri a politicum. Az 1608-as magyar diétán adott és leendő mentoráéval, Melchior Kleselével azonos teológusi szakvéleménye, miszerint II. Mátyás beleegyezhet a protestánsoknak adandó vallásszabadságba, politikai pályakezdésének tekinthető. A kérdés a Bocskai-féle háborúskodást lezáró, és első cikkelyében a rendek szabad vallásgyakorlatát kimondó bécsi béke országgyűlési becikkelyezése miatt került terítékre. A kérlelhetetlen protestánsellenes Forgách Ferenc bíboros mögött ő, a jezsuita volt a „fekete eminenciás”, aki el tudta indítani a vesztes vallásháború után az alulról építkező katolikus kibontakozást. Két korai mérföldkő a Tridentinum határozatait átplántáló 1611-es nemzeti zsinat Nagyszombatban, és a későbbi egyetem alapjául szolgáló jezsuita kollégium megalapítása ugyanott. A viharos országgyűléseken is megmutatkozó, mindvégig feszült politikai légkört II. Mátyás belpolitikája kompenzálta. A római Inkvizíció által – a protestánsoknak adott törvényi engedmények okán – sarokba szorított király kedvezései a katolikusoknak leginkább főminisztere, Melchior Klesl Magyarországon is alkalmazott híres „egyensúly”-politikája révén valósult meg.

II. Mátyás Lucas van Valckenborch festményén. Forrás: Wikipedia

Pázmány erős konfesszionális identitását Kleseléhez hasonlóan mindvégig rugalmas politikai pragmatizmus jellemezte. Prímásként az oszmán veszélyben képes volt bárminemű kompromisszumot kötni a protestánsokkal, szerencsére az ő érseksége alatt, sőt 1606-tól egészen 1663-ig nem került sor nagyobb török hadjáratra Magyarországon. Pályája végén abban a bizottságban találjuk, melyben bíborosok és sztárteológusok foglaltak állást amellett, hogy II. Ferdinánd császár különbékét köthet a szász választófejedelemmel. A vallási engedményeket tartalmazó prágai békét 1635-ben kötötték meg, nem törődve a Szentszék óriási felháborodásával.

Nem ez volt az egyetlen eset, amikor Magyarország prímása más nézetet vallott, mint a pápa. Pázmány az egyetlen az esztergomi érsekek sorában, akinek kinevezésére az európai politika kontextusában került sor. A Habsburg-örökösödés (császári, magyar és cseh királyi utódlás) kérdésének megoldása a pápai diplomácia kiemelt feladata volt az 1610-es években. Leginkább ez magyarázza V. Pál törekvését, hogy makacsul szembe menjen a Jézus Társasággal az esztergomi érseki szék betöltésénél. Az új érsek ugyanígy élvezte XIV. Gergely (1621–1623) támogatását, akihez – lemondását kilátásba helyezve – azért fordult, hogy járjon közben II. Ferdinándnál az Érsekújvár fenntartására fordított irdatlan kiadásai mérséklésre. Pázmány, miként elődei és utódai, derekasan kivette a részét a Magyarországot kettészelő oszmánellenes védelmi várrendszer működtetéséből. A rá háruló terhek mértéke azonban lehetetlenné tette volna főpapi működésének eredményességét.

Egészen új szintre emelkedtek a magyar főpap és Róma kapcsolatai, amikor is 1629. november 19-én VIII. Orbán (1623–1644) bíborossá kreálta Pázmányt. Az 1616-os érseki kinevezés óta eltelt tizenhárom évet az magyarázza, hogy az esztergomi érseki szék nem volt szükségképpen összekapcsolva a bíborosi méltósággal. Az utóbbihoz szükséges Habsburg-nominációt, hivatalos császári ajánlást Pázmány csupán Ernst Adalbert Harrach (1598–1667) prágai érsek 1626. évi bíborosi kinevezését követőn került fel II. Ferdinánd jelöltjei közé. Érsekségéhez hasonlóban bíbora is az európai politika erőterében formálódott. A bécsi udvarban a két pápai nuncius, Carlo Caraffa (1621–1628) és Giovanni Battista Pallotto (1628–1630), valamint Wilhelm Lamormain császári gyóntató (1624–1637) mellett Pázmány volt a legeltökéltebb ellenzője annak, hogy II. Ferdinánd csapatokat küldjön Itáliába a mantovai örökösödés miatt, a francia Gonzaga-Nevers ág trónra kerülésének megakadályozására. Esztergom érsekének bíbora, mely a főhercegekkel tette őt egyenrangúvá és működését európai relációkba helyezte, elsődlegesen a „pápai lobbi” erősítését szolgálta a császári udvarban. A politicum mindent felülírt e téren, a jelek szerint VIII. Orbán pápának nem volt kifogása Pázmány korábbi álláspontjával, miszerint nem lehet Kopernikuszt a Bibliára támaszkodva elutasítani; jóllehet ezért a pápa hamarosan elítéltette Galileit.

VIII. Orbán pápa Pietro da Cortona festményén. Forrás: Wikipedia

A császári hadak azonban feldúlták Mantovát, a háborút római politika nem tudta Itáliától távol tartani. Sőt az újonnan kreált bíboros hamarosan végletekig feszült konfliktusba került a mindinkább francia orientációt követő pápai udvarral. A magyar kardinális politikai krédója világos és szilárd: Magyarország középső és déli területeinek felszabadítása az akkor már évszázados oszmán uralom alól legalább annyira gondolkodásának középpontjában állt, mint a katolikus hit terjesztésének posztulátuma. Az esztergomi érsek azért ellenezte II. Ferdinánd mantovai hadjáratát, hogy egy újabb, a Habsburg-erőket lekötő front megnyitását megakadályozza. Az 1629-es császári restitúciós ediktum kiadásakor ugyanis úgy tűnt: a birodalmi háborút a Katolikus Liga megnyerte. Pázmány és vele együtt a teljes magyar elit joggal remélhette, hogy a dinasztia feleszabaduló erőit arra a célra fordítja, amiért Mohács után a magyar trónra hívták: a terjeszkedő török félhold megállítására és visszaszorítására.

A svéd hadbalépés, II. Gusztáv Adolf (1611–1632) sorozatos sikerei megfordították az 1618 óta dúló háború menetét, és már-már bukással fenyegették az Ausztriai Házat. Az örökös tartományok, a Birodalom erőforrásainak kiesése a törökellenes védelmi rendszer összeomlását, Magyarország behódolását jelentette volna. Pázmány, hogy megakadályozza életműve pusztulását, császári követséget vállalt az Örök Városba. A magyar főpap, akit a pápai politika bécsi támogatása érdekében nevezett ki bíborossá VIII. Orbán, 1632. tavaszán II. Ferdinánd képviseletében érkezett Rómában, hogy a pápát addigi francia orientációja feladására bírja: rávegye, hogy lépjen be a császár és a spanyol király ligájába, és adjon jelentős pénzsegélyt – a Richelieu által mozgatott – svédek ellen. Utóbbit Magyarország prímása heves fellépésével elérte, ám az súlyos árat fizetett érte. Ceremoniális megaláztatásokat kellett elszednie, a szentszéki diplomácia megpróbálta Bécsben lejáratni, az uralmon lévő pápai dinasztia, a Barberinik hálátlan „kreatúraként”, sőt személyes ellenségként tekintettek rá. Szóba sem jöhetett, hogy akár állandó követként, akár bíboros protektorként visszatérhessen Rómába. 1632. évi fellépése a geostratégiai érdekeket a vallásiak elé helyező pápai politikával szemben a spanyol követ Gasapare Borgia bíboros konzisztóriumi protestációjával együtt 30 éves háború tulajdonképpeni fordulópontja, a tét immár nem a vallási kizárólagosság, hanem az európai hegemónia megszerzése volt. Pázmány működését ez egyértelműen nemzetközi dimenziókba helyezi, mint ahogy az is, hogy Borgiáével együtt az ő pápaellenes megnyilvánulásainak köszönhetően drasztikusan lecsökkent a nem olasz származású bíborosok aránya a Szent Kollégiumba, ráerősítve ezzel a pápaság italianizációjára.

Gaspar Borgia. Forrás: Wikipedia

A magyar bíboros élete hátralévő éveiben is közeli figyelemmel követte a római eseményeket, megbízott ágense, Cornelius Heinrich Motmann (1598–1638), a Sacra Romana Rota bírója a kényesebb témákról titkosított jelentésekben tájékoztatta.

Aktív befolyást a II. Ferdinánd itáliai politikájára 1632 után már nem tudott gyakorolni, konfliktusa a Kúriával azonban hosszú időre feszültté tette a magyar hierarchia kapcsolatát a Szentszékkel. A Szent István-i egyházmegye-alapításokra hivatkozva Pázmány több emlékiratban érvelt a magyar királyok apostoli jellege és kvázi egyházfősége mellett, és ezzel formába öntötte és eszmeileg megszilárdította a magyar katolikus államegyházi gyakorlatot. A római követjárás a pápai diplomácia denunciációk és az itáliai politikából történt kiszorulás ellenére nem ingatta meg a magyar egyházfő pozícióját a császári udvarban. Magyarország prímása haláláig az ekkor kiformálódó Habsburg dunai monarchia meghatározó alakja maradt, melynek „alapító okiratának”, II. Ferdinánd 1621-es végrendeletének ő volt egyik hitelesítő aláírója.

E monarchiában ő volt a dinasztia uralmának magyarországi exponense. A nádori tisztség üresedésekor a helytartói tanács tagja, sőt tulajdonképpen királyi helytartó. A királyi tanács (Consilium Hungaricum) gyakran az ő palotájában ült össze, se szeri, se száma II. Ferdinánd hozzá írt leveleinek, melyben a legkülönfélébb ügyekben kérte állásfoglalását. Az egyházi rend vezetőjeként mind gyakrabban került összeütközésbe a protestáns Thurzó Szaniszló, illetve – mint már előkerült – a katolikus Esterházy Miklós nádorral (1625–1645). Nem elsődlegesen vallási vagy koncepcionális okok által az olykor heves vitáik mögött, hanem a barokk korban oly fontos precedencia-ügyek miatt. Pázmány egyaránt igyekezett kiszélesíteni magyar prímások egyházi és világi jogait, mindinkább magát tartva a királyt követő első közjogi méltóságnak az országban. Ennek érdekében Zsigmond király adományára hivatkozva még hercegi címet is igényelt Magyarország prímásainak. Ez lett a kiindulópontja utódai egyfajta feudális autonómiát reprezentáló hercegi igényeinek, mely törekvés 1714-ben került császári elismerésre a szent római birodalmi hercegi cím adományozásával. Esztergom érsekeinek hercegprímási rangja egészen a 20. század derekáig megmaradt, amikor is XII. Pius (1939–1958) eltörölte a katolikus főpapok világi arisztokrata címeit.

II. Ferdinánd ismeretlen festő művén. Forrás: Wikipedia

Pázmánynak mindvégig sikerült az abszolutista törekvéseket az erős magyar rendiség keretei között tartani. Ennek az 1618-as pozsonyi mellett az 1625. évi soproni királyválasztás sikeres „levezénylése” a legszembetűnőbb bizonyítéka. Munkája stabilizálta a Habsburgok magyarországi helyzetét az általa ekkor megkoronázott III. Ferdinánddal 1637 februárjában. Az ő titkos tanácsának üléseire azonban már nem kaphatott alkalmi meghívókat, hiszen egy hónap múlva ő maga is követte a sírba II. Ferdinándot. Legfontosabb belpolitikai feladatát azonban már az előző évben elrendezte. Sikerült az egyébiránt protestáns I. Rákóczi György – neki küldte ajándékba prédikációi kiadását 1636-ban – erdélyi fejedelemségének császári elismerését kieszközölnie, megszilárdítva ezzel az erdélyi magyar államiság helyzetét, melyet a Habsburg–magyar erőviszonyok szempontjából mindvégig stratégiai fontosságúnak tartott.

Pázmány Péter, a felekezetszervező reformfőpap

Pázmány érseksége során rendkívüli energiákat fektetett a katolikus intézmények felújításába és építésébe. Az anyagi alapokat az érseki javadalmak gazdálkodásának rendbetételével teremtette meg. Prímásként Pázmány nagyszerű földesúr volt, akinek a projektjei a helyi gazdaságot erősítették. A dimenziókat jól mutatja, hogy az érsekújvári ferences templomhoz és rendházhoz több tízezer szeget és több mázsa vasrudat rendelt az érseki földesurasága alá tartozó Rozsnyó mesterembereitől. Például Pozsonyban jezsuita kollégiumot, Szepeshelyen és Szatmáron rezidenciát, Érsekújvár mellett Körmöcbányán ferences házakat alapított. Halála előtt a későbbi kassai akadémia megalapításához tette meg az első lépéseket, és önálló püspökségeket tervezett Rozsnyón, Turócban és Szepesben, ez a terv azonban csak mintegy 138 év múlva valósult meg. Fundációit gondosan kiválasztott, felnevelt utódai, Lósy Imre (1637–1642), Lippay György (1642–1666), Szelepchény György (1666–1685) és Széchényi György (1685–1695) nemcsak megőrizték és működtették, hanem a következő évtizedekben számottevően kibővítették.

Alapításaival párhuzamban, ahol erre lehetősége nyílott, Pázmány igyekezett gátolni a protestánsok újabb beruházásait. A pozsonyi lutheránus templomon javaslatára II. Ferdinánd változtatásokat rendelt el, miszerint torony és félkörívű bejárat nélkül kellett építeni. Pázmány kezdeményezésére már életében számos új plébánia kezdte meg működését. A szükségleteket a kánoni vizitációk módszeres lefolytatásával mérette fel. Példáját szerte a királyságban követték püspöktársai. Dallos Miklós például Győrben alapított Pázmány tevőleges közreműködésével jezsuita kollégiumot.

Hasonló sikertörténet a 14. századi magyar alapítású szerzetesrend, a pálos reformja, melynek szerzetesei a következő évtizedekben a jezsuiták és a ferencesek mellett a trienti típusú katolicizmus fő szerzetes terjesztőivé váltak. A pálos regula sikeres megújításában Marnavich Tomkó János címzetes boszniai püspök volt segítségére, akit Pázmány kérése VIII. Orbán nevezett ki a pálos szerzetesek apostoli vizitátorává, vagyis ellenőrévé. Az apostoli Szentszék közreműködése a lelkipásztorkodás egyéb területein kevésbé volt sikeres. A Hitterjesztési Kongregáció az 1630-as évek folyamán Felső-Magyarországra érkező olasz misszionáriusai kevéssé váltották ki Pázmány lelkesedését, mivel nem tudtak magyarul. A török Hódoltságban folyó pasztoráció szükségleteit személyes küldöttével mérette fel, ám a Királyság felől érkezve érdemi munkát csak a jezsuiták tudtak végezni, mindenekelőtt Pécsett. Pázmány terve, hogy a katolikus Székelyföld ellátását a kapucinusok közreműködésével és az említett kongregáció segítségével oldja meg, nem hozott eredményt. Az olasz szerzetesek mellett Róma a bosnyák ferencesek térhódítását támogatta Erdélyben, és még inkább a török uralom alá került magyar területeken. A bosnyák ferences terjeszkedése számos konfliktust eredményezett, akár a jezsuitákkal, akár a csíksomlyói ferencesekkel. Utóbbi kolostort a Királyságból sikerült végül újra telepíteni, és máig a helyi vallási élet kultikus központja maradt. Ami azt bizonyítja, hogy Pázmánynak még 1622-ben a Propaganda Kongregáció alapítása kapcsán a római Kúria elé tárt programja, melyben nem külföldi misszionáriusokat, hanem főként anyagi erőforrásokat igényelt a pápaságtól a katolicizmus belülről történő fejlesztésének céljaira, nem volt indokolatlan.

A pázmányi intézményalapítások azonban kivétel nélkül magyarországi forrásokból valósultak meg. Köztük a nagyszombati egyetem is, melyet a „katolikus hit Magyarországon történő hirdetésére és a nemes magyar nemzet méltóságának támogatására” hozott létre bíboros alapítója. A korszakban az új egyetemnek, a grazihoz hasonlatosan, két kara volt: bölcsész és teológia; előtérbe helyezve a jezsuiták jövőbeli tervét, az iskolák alapításának és a könyvek népszerűsítésének kiterjesztését a Kárpát-medencében. Ugyan II. Ferdinánd azonnal támogatta az alapítást, VIII. Orbán kezdetben nem erősítette meg az intézmény státuszát. Ez talán a Pázmány és a Barberinik között húzódó feszültségnek, illetve a bonyolódó kúriai bürokráciának tudható be. Ha nem is a kívánt és kért formában, az intézmény mégis valamiféle pápai elismeréssel működhetett. Erről a bíborosnak a kánonjogi előírások szerint rendszeresen végzett római jelentéstétele, a négy évenként esedékes ad limina relációja emlékezik meg már az alapítást követő évben, 1636-ban. Pázmány intézményének utódai a mai napig aktívak: mind a Nagyszombati Egyetem, mind az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is azt vallja, hogy Pázmány alapításával áll kapcsolatban. Pázmány rengeteg pénzt költött az egyetem könyvtárának felépítésére, és számos nemzetközi publikációval gazdagította azt.

A Nagyszombati Egyetem épülete. Forrás: Wikipedia

Ha Pázmány csupán iskolákat alapított volna, valamint csak tanterveket hozott volna létre, akkor is igen kiemelkedő alakja lett volna a magyar történelemnek. 1624-ben szemináriumot hozott létre Bécsben, a róla elnevezett Pázmáneumot, mely a magyar papnövendékek bécsi egyetemi tanulmányainak biztosítását szolgálta. Mi több, Pázmány magyar diákok toborzására törekedett (köztük a római Collegium Germanicum-Hungaricum hallgatóinak); úti költségeiket is fizette, és a felvételi követelmények teljesítésénél is elnézőbbek voltak velük szemben. Az általa újra szervezett rendszeres magyar jelenlét a római oktatásban új püspökgenerációk kinevelődését, az itáliai vallási és művészeti szemlélet állandósulását eredményezte a Kárpát-medencében.

Pázmány felekezetszervező tevékenysége nem merült ki az trienti katolicizmus infrastruktúrájának megteremtésében, egy „modern” szellemű klérus kinevelésében. Általános, hétről-hétre végzett pasztorációs szerepe érseki időszakában is jelentős maradt. Ennek is bizonyítékai folyamatosan fejlesztett, és mint már előkerült, élete végén gyűjteményes kiadásban megjelentetett prédikációi. Közülük különösen érdekes a keresztény lánynevelésről szóló beszéd. Egyrészt mert Arisztotelészt idézve kapcsolatba hozta az államok által elfogadott filozófiát („az országok böcsületes állapotja”) a női oktatással, másrészt pedig az Ótestamentumban olvasható emberi áldozatokra – melyek miatt a „zsidókat” tette felelőssé – történő nyílt utalása miatt. E szövegben a következőket javasolta a lányoknak: „Otthon üljön, és ha a szükség kívánja, hogy kimenjen, anyjával menjen: és a férfiak között úgy légyen, mintha ellenségi között volna, kik legdrágább kincsétűl meg akarnák fosztani”.

A bíboros prímás továbbá híres arról is, hogy a nemesség körében számos embert sikeresen térített meg; pályafutásának ezen szegmense a Pázmány-legendának magját, lényegét jelenti. A katolikus térítés módszertanának kidolgozója volt, előfordult, hogy egy egész polemikus munkát egy konkrét arisztokrata család megtérítésére szabott át. A hosszútávú stratégiája része volt, hogy az elhunyt megtérített nemes kiskorú fiai mellé uralkodói közreműködéssel olyan gyámot nevezzenek ki, aki megakadályozza, hogy netalán visszatérjenek a korábbi hitre. Továbbá kisebb csalások és hízelgések sem tudták becsapni, melynek hangot is adott a frissen konvertált katolikusokkal vezetett levelezésében, mint tette Batthyány Ádám (1610–1659) esetében is, akiről az a hír járta, hogy csak az esküvője érdekében vált katolikussá. Azonban ezek a taktikák néha nem jártak sikerrel. Többek között a Rákóczi György és a – következő fejedelmi kinevezés reményében az ottománokhoz forduló – id. Bethlen István (1582–1648) közt feszülő konfliktus miatt Pázmány abbéli próbálkozása, hogy Bethlen Gábor unokaöccsét, Bethlen Pétert (?–1646) áttéríti, megbukott. Térítői attitűdjéből jószerével semmit nem von le, hogy újabb kutatások az általa áttérítettek korábbi számát erős kritikával kezelik, több konkrét esetről kimutatva, hogy Pázmánynak nem volt, nem lehetett szerepe benne, és sokkal inkább közös jezsuita csapatmunkában kell gondolkodni e téren.

Kimerülve a fárasztó római küldetéstől, annak következményeitől Pázmány egészsége folyamatosan romlott élete utolsó hat évében. 1637. március 19-én Pozsonyban halt meg, a Szent Márton-templomban temették el. Halálának hírére a prímási birtokok protestáns jobbágyai kisebb zavargásokban törtek ki. Mivel bíborosként megkapta a szabad végrendelkezés jogát, végrendeleteben többek között unokaöccsét, Miklóst (1622–1662 után) nevezte meg örököseként. Családját azonban a korabeli normákkal összhangban, szándékai ellenére nem sikerült hosszabb távon a magyar arisztokrácia soraiba emelnie.

*

Pázmány örökségét – mint a „civilizáció”, a keresztény, európai konfesszionalizáció és a jellegzetesen magyar kultúra őrzője és gyarapítója, és a korabeli politika és diplomácia szereplője – nem lehet szűken definiálni. Egyetemes jelentősége vitathatatlan, egyúttal pedig a magyar történeti és szellemi identitás szerves része volt és marad. Pázmány Péter a modern magyar „nemzeti tudat” egyik megteremtője. Már a 18. században is, amikor a konfesszionális feszültség kezdett alábbhagyni, találunk néhány magyar protestáns írót, akik észrevették Pázmány tetteiben a pozitívumokat, kiváltképp, mert magyarul írt. A jezsuita bíboros kultusza halálától töretlen, és átnyúlik a 21. századra is. E kultusz legfőbb ápolói az általa alapított intézmények és azok jogutódai: különféle egyetemek, és a ma is álló – bár diákságot nélkülöző – bécsi Pázmáneum.

Tusor Péter
PPKE BTK;
MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport

Shore, Paul
University of Regina (Kanada)

Az életrajz a Brillnél megjelent Péter Pázmány, Cardinal, Archbishop of Esztergom, Primate of Hungary c. írás (Journal of Jesuit Studies 7 [2020] 4, 526–544) átdolgozott és kibővített változata. Az alapszöveget angolból Gátas-Palotai Ágnes fordította. A szerzők köszönettel tartoznak Lynn Whidden, Bajáki Rita és Kanász Viktor hasznos észrevételeiért.

A cikk az Újkor.hu és az MTA–PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport együttműködésének keretében született.

A Pázmánnyal kapcsolatos legfontosabb munkák: Petri Pázmány… opera omnia. Pázmány Péter… Összes munkái i–vii, ed. Demkó György–Rapaics Rajmund et al. (Budapest: Typis Regiae Scientiarum Universitatis, 1894–1905); Petri… Pázmány epistolae collectae. Pázmány Péter… összegyűjtött levelei i–ii, ed. Hanuy Ferenc (Budapest: Typis Regiae Scientarum Universitatis, 1910–11).

Munkáinak, iratainak és szakirodalomnak leghasznosabb új bibliográfiái: Adonyi Judit és Maczák Ibolya, Pázmány Péter-bibliográfia 1598–2004 (Piliscsaba: Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, 2005); Hargittay Emil és Maczák Ibolya, “Pótlások a Pázmány Péter-bibliográfiához, Balázs Mihály köszöntése,” Acta historiae litterarum Hungaricarum Universitatis Szegediensis 30 (2011): 160–83.

A források közül kiemelkednek az esztergomi érseki levéltárban található iratai: Archivum Primatiale (Esztergom), Archivum Ecclesiasticum Vetus, különösen, n. 134–99 és 2124 és Archivum Primatiale (Esztergom), Archivum Saeculare, Acta Radicalia et Protocollaria, especially Classis V és Classis X; Prot. G

Az újabb szakirodalomból megemlítendő: Hargittay Emil, Pázmány Péter írói módszere: a Kalauz és a vitairatok újraírása, Budapest 2019; Pázmány Péter Művei. (kritikai kiadássorozat, i-xi).  főszerkesztő Hargittay Emil (Budapest, 2000-2020); Collectanea Vaticana Hungariae, I/13 (Budapest–Róma 2016); Collectanea Vaticana Hungariae II/6–7 (Budapest–Róma 2017 és 2019).

Ezt olvastad?

Guitman Barnabás történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Történettudományi Intézetének adjunktusa, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének, a Lendület Hosszú