Pékek vagy kémek? Szerb állampolgárok Galícia szomszédságában az első világháború idején

1914-ben Ung és Bereg vármegye egésze (a Magyar Királyság északkeleti része) katonailag a veszélyeztetett határ menti régiókhoz tartozott. Ennek ellenére a területek védelmét sem békében, sem háborúban nem sikerült teljes mértékben megoldani. Az itt állomásozó császári és királyi, valamint honvéd ezredeket a felvonulási tervnek megfelelően az orosz frontra szállították, hogy a támadó hadmozdulatokban vegyenek részt, míg a népfölkelők Przemysl várát védték. A határvonal megfigyelése a munkácsi határszéli rendőrkapitányság és a munkácsi állomásparancsnokság alakulatainak feladata lett volna, azonban erre nem volt kapacitás, mivel a külföldi állampolgárok megfigyelése, a kémek felkutatása és internálása is az ő feladataikhoz tartozott.

Korabeli munkácsi részlet

A külföldiek nagy része a nagyobb városokban, Ungváron és Munkácson élt és dolgozott. Ezek a települések a katonai jelenlétnek köszönhetően gazdasági és közigazgatási központnak számítottak. Évről évre egyre többen szerettek volna ezekbe a városokba költözni a jobb és minőségibb élet reményében, de a háború minden számítást keresztülhúzott. A város, amely addig lehetőségeket kínált a lakosság számára, egyszerre börtönné vált: állandóak lettek a megfigyelések, rendőri razziák, nyilvános megszégyenítések.

Ausztria-Magyarország etnikai térképe (Forrás: ofi.hu)

A megfigyelések nem csak a szarajevói merényletet követően (1914. június 28.) kezdődtek meg, hanem már korábban, 1913-ban is általánosak voltak. Ezek okát az ún. máramarosi skizmaperben[1] kell keresnünk, ahol több tucat embert fogtak perbe azzal a váddal, hogy a magyar állam ellen lázítanak és izgatnak. A per közel egy évig tartott. Ezt követően a helyi rutén lakosság mellett a szláv származású külföldi állampolgárok is a rendőrség látószögébe kerültek, különös tekintettel az ellenséges államok polgáraira, így a szerbekre is. A Belügyminisztériumnak többek között feltűnt egy nagyobb, 23 fős, szerb pékekből álló csoport Ungvár városában. A nyomozati anyagból az is kiderült, hogy további 11 személy ugyanehhez a csoporthoz tartozva Munkácson tevékenykedett. Ezekről a személyekről még 1913-ban listát készítettek, amelyen feltüntették nevüket, életkorukat, valamint éves jövedelmüket.

Forrás: babramegy.blog.hu

A pékek már 1911-től életvitelszerűen magyar területen éltek. Állítólag azért érkeztek az északkeleti területekre, hogy egy a balkáni háborúk során a munkácsi várba telepített török zászlóalj élelmezését biztosítsák, azonban annak eltávolítása után is a városban maradtak és a lakosság kenyérrel való ellátásáért feleltek. A török szálat bizonyítja az a tény is, hogy útleveleiket kivétel nélkül a bukaresti török konzulátuson szerezték meg, majd az óbecsei és ungvári ipartestület biztosított számukra engedélyt és munkakönyvet. Kihágás, rendbontás a részükről nem történt, ezt még a rendőri szervek is elismerték. A szerb pékcéget három személy vezette, Nikolof Péter, Milkovics Naum és Dimko Todoroff. Naum volt egyben a pékmester is, aki az ungvári rendőrségtől még hatósági bizonyítványt is kapott.

Ausztria-Magyarország részei, tartományai (Forrás: nyugat.hu)

1914 július közepén a rendőrhatóság a pékek internálása, azaz szigorú felügyelet alá vonása mellett döntött, ennek célja a kémkedés megakadályozása volt. Történt ugyanis, hogy a kémelhárítás jelentése szerint a varsói orosz hírszerzés vezetője – levéltári források alapján bizonyos Batjuschim Mikolaus alezredes – a városban tartózkodott és nagy valószínűséggel összeköttetésben állt a pékekkel, ezért hajtóvadászatot indítottak ellene. A pékekről eközben újabb lajstromot készítettek és két nappal a hadüzenet előtt internálták őket. (A rendőri szervek által 1915-ben elkészített jelentések szerint ezekről a területekről 1914 augusztusa és decembere között összesen 47 személyt internáltak, ebből 34 volt szerb állampolgár – mindegyik pék).

Az internált személyeket a háború kezdeti szakaszában három kategóriába sorolták. Az első kategóriában az illetőket megfosztották útleveleiktől és járműveiktől, továbbá kötelezték őket, hogy hetente egyszer megjelenjenek a rendőrkapitányságon, tehát szabadon mozoghattak, de nem hagyhatták el lakóhelyüket. Munkájukat ugyan folytathatták, de novemberben újabb szankciókat léptettek életbe velük szemben, felfüggesztették iparengedélyüket, és Ungváron az Árpád utca 16. szám alatti pékségben lakhelyelhagyási tilalmat vezettek be. A gondok ekkor kezdődtek igazán, ugyanis kenyérhiány alakult ki a városban. A városi katonai parancsnokság sokszor csellel szerezte meg az élelmiszert a civil lakosság elől. Az élelmiszerhiányt csak fokozta a második orosz betörés (1914. november 16.), ezen túl a városba érkező katonaszerelvények élelmezése is a helyi lakosságot terhelte.

Galícia (Forrás: hatvantortenete.blog.hu)

A helyzet súlyossága miatt a szerb pékek ügyével már a kassai katonai kerület és hadtestparancsnokság is foglalkozott. A területre kirendelt kormánybiztos, Molnár Viktor a kialakult helyzet mihamarabbi megoldását sürgette. A vizsgálat végéig felfüggesztették az internálás első és második kategóriájának rájuk vonatkozó részét és folytathatták munkájukat, de a várost továbbra sem hagyhatták el, sőt egy detektívet is (Orosz Viktor) kirendeltek melléjük, aki éjjel-nappal figyelte őket. A detektív két csendőrt kért maga mellé, feladatuk a Nagyberezna-Ungvár, Ungvár-Mezőlaborc és a Csap-Bátyú vasútvonal ellenőrzése lett. Időközben a térséget hadműveleti területté nyilvánították, irányítását a 2. osztrák-magyar hadsereg vette át. A civil lakosságnak megtiltották a fő útvonalak használatát, a vasút pedig csakis a hadsereg érdekeit szolgálta. A pékek munkájához nélkülözhetetlen lisztet sok esetben a feketepiacról kellett beszerezni. A régióban a kivételes intézkedések közül nyolcat érvényesítettek, ezek drákói szigorral büntették a kémeket és a kémgyanús személyeket.

A kettős monarchia címere (Forrás: costadelsolmagazin.com)

A nyomozást 1914. december 12-én zárták le, ennek alapján kiderült, hogy a 34 pék közül 22-nek bolgár útlevele is van, egyikükről, bizonyos Zlatanov Stavjáról pedig sikerült bebizonyítani, hogy kém. Őt előbb a beregszászi törvényszékre, majd a kassai katonai bíróságra szállították, további sorsa ismeretlen. A többiek esetében kollektív internálást írtak elő, azaz csoportosan lakóhelyük elhagyásra kényszerítették őket. Miután az ungvári kapitányság megbeszélést folytatott a Kivándorlási Központi Hivatal megbízottaival és azokkal a csendőrőrsökkel, amelyeknek végre kellett hajtani a szállítást, az internálandókat előbb Szabadszállásra szállították, majd egészen a háború végéig különböző internálótáborokba zárták őket. A kenyérhiány kérdését pedig a vasúti szállítási tilalom feloldásával, a kassai katonai parancsnokság kiutalt pékjeivel és a katonavonatok mihamarabbi elszállításával oldották meg.


[1]                Bővebben a perről lásd: Gönczi Andrea: a máramarosi skizmaper. In: Kárpátalja. Társadalomtudományi Tanulmányok. (Szerk.) Beregszászi Anikó és Papp Richárd. MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutatói Intézet-II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Budapest-Beregszász 2005. 13-30.

Ezt olvastad?

Előző heti írásomban azzal foglalkoztam, hogy a német területek forrásanyaga milyen képet fest az államalapítástól a III. Béla haláláig terjedő