Per aspera ad astra – interjú Farkas Gábor Farkassal

Magyar-történelem szakon diplomázott, régi magyar irodalomból doktorált, könyvtárosként dolgozik, míg kutatóként a csillagászat kora újkori története foglalkoztatja. Farkas Gábor Farkassal (adatlap az Academia.edun), az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tára osztályvezetőjével Illik Péter beszélgetett.

Újkor.hu: Miként definiálod magadat? Könyvtárosként? Filológusként? Történészként? Esetleg csillagászként?

Farkas Gábor Farkas: Végzettségem szerint magyar-történelem szakos középiskolai tanár vagyok, a Szegedi Tudományegyetemen diplomáztam 1991-ben. Később könyvtáros diplomát is szereztem még a kilencvenes években, majd szintén Szegeden régi magyar irodalomból nyertem el a tudományos fokozatot 2008-ban. Munkahelyeimet tekintve először az ELTE Egyetemi Könyvtárba kerültem Kulcsár Péter jóvoltából. Innen „csábított át” Monok István 2008-ban az OSZK-ba, ahol jelenleg is dolgozom. Emellett korábban, 1990 és 1996 között egyetemi óraadóként a Szegedi Tudományegyetemen kora újkori művelődéstörténetet tanítottam. Ugyanakkor nagyon szeretem a nálunk rendezett rendhagyó történelem órákat is, amelyeket középiskolai diákoknak tartunk a kollégákkal.

Forrás: az Országos Széchényi Könyvtár blogja

Hogyan jött a képbe az új csillag, amelyről PhD-disszertációd és monográfiád is készült?

Véletlen volt. 2003-ban, még az Egyetemi Könyvtárban dolgozva decemberre egy 16. századi gyűjteményt bemutató kiállítást kellett megszerveznem. Ahogy a készülés során nézegettem, rakosgattam a könyveket a raktárban, az egyiknek a kötése felkeltette a figyelmemet. Nagyon megtetszett, leemeltem a polcról. Mint később kiderült, egy 15. századi kódextöredékbe volt kötve ez a bizonyos 16. századi könyv, amelynek végén egy néhány lapból álló kéziratos latin nyelvű traktátus lapult meg. Ebből elsőre egy árva kukkot nem értettem. Miután sikerült elolvasnom és feldolgoznom a szöveget, kiderült, hogy a kézirat három rétegből lett „összegyúrva”: volt egy teológiai rétege (egy, a wittenbergi vártemplomban 1572 ádvent második vasárnapján elmondott prédikáció), egy asztronómiai rétege egy új égi objektum bemutatásáról, és egy asztrológiai jóslat erről a jelenségről. A címe mindössze annyit közölt, hogy 1572-ben a Cassiopeia csillagképben feltűnt egy új csillag. Elkezdtem utánanézni a szakkönyvekben, és kiderült, hogy tényleg, 1572 novemberében valóban feltűnt egy szupernóva, ami alapjaiban változtatta meg az arisztotelészi természetfilozófia egyik addig uralkodó tételét, miszerint a Hold feletti világban semmi nem változhat a Teremtés óta, nem tűnhet el semmi sem nyomtalanul és nem születhetnek új égitestek. Nem vagyok csillagász, de igyekeztem utána járni a történetnek, s minden egyes forrás vagy szakirodalmi hivatkozás újabb és újabb kérdéseket vetett fel, így egyre inkább „beleszerelmesedtem” ebbe a témába. Ez vezetett a „Régi könyvek, új csillagok” című kötetemhez, amelyet másik mentorom, Monok István javasolt megjelenésre és küldte meg Jankovics Józsefnek, a Humanizmus és Reformáció sorozat szerkesztőjének. (Bp., Balassi, 2011.) A kötet alapját képező PhD dolgozat elérhető itt.). De ez az érdeklődés valamennyire kódolva is volt, mert kamasz koromban „faltam” a sci-fi könyveket, így a csillagászat mindig érdekelt valamennyire. Állandó szerzőtársam, Zsoldos Endre például az Akadémia Csillagászati Intézetének tudományos főmunkatársa. Ő is számos cikket írt már a csillagászattörténetről és több közös tanulmányunk jelent meg magyar, illetve angol nyelven. Más a megközelítésünk, iskolázottságunk, de kiválóan tudunk együtt dolgozni. Érdekes, amikor egy természettudós és egy filológus összecsap egy kora újkori forrás felett.

Mennyire hiszel a szerencsében? Kell a kutatáshoz? Ezt a forrást ennek köszönhetően találtad meg?

Igen, valóban véletlen volt. Ugyanis 1945 után az ELTE Egyetemi Könyvtár főigazgatói posztját Mátrai László töltötte be, aki tudománytörténettel is foglalkozott, míg felesége, Zemplén Jolán, nemzetközileg elismert tudománytörténészként a szűkebben vett csillagászattörténettel. A házaspár egészen biztosan átnézte az ELTE Egyetemi Könyvtárának régi nyomtatványait és kéziratait csillagászattörténeti szempontból is. Ugyanakkor ez az alig 50 soros kézirat – ami önmagában több információt adott az 1572. évi szupernóváról, mint ami addig ismert volt a magyarországi forrásokból – elkerülte véletlenül a figyelmüket. Ha erre ráakadtak volna, akkor nekem már nem lett volna mit publikálnom. Innentől viszont már a módszeresség a döntő, illetve kevésbé frekventált forrásokat is megnézek újra csillagászattörténeti szempontból. Példa erre egy 1595-ös új csillag, amit kizárólag politikai allegóriaként tekintettek Illésházy István nádor naplóbejegyzésében, de sikerült bebizonyítani, hogy az ott feltűnt „új csillag” egy nagyon szép légköri, úgynevezett halo – a Nap vagy a Hold körül megjelenő optikai – jelenség volt.

Hogyan kerültek képbe az üstökös mellett még a sárkányok is? Utalva a Ransanus és a sárkány c. írásodra.

2011 júniusában elő kellett venni valami miatt Ransanus szövegét, amelyben azt említette meg az itáliai történetíró, hogy Erdélyben sárkányok is éltek, és az erdélyiektől ajándékba kapott egy sárkánykoponyát, amelyet éppen íróasztalán őrzött. A történeti szakirodalom azt gondolta sokáig, hogy ez egy 10 000 évvel ezelőtt élt barlangi medve koponyája lehetett. De éppen ekkoriban egy kolozsvári konferencia alkalmával sikerült megtekintenem egy őshüllő csontvázát az Erdélyi Múzeum-Egyesület épületében, ami egy hatalmas őslénytani felfedezés volt a 2010-es évek elején. Egyből beugrott a Ransanus-féle szöveghely, és igyekeztem ennek utánajárni. Arra jutottam a források alapján, hogy nem kizárt annak a lehetősége, hogy a Ransanus íróasztalán őrzött csontdarab valóban egy „sárkánykoponya” lehetett. A cikk egyébként mentorom, Kulcsár Péter emlékére jelent meg az Erdélyi Múzeum folyóiratában, aki rengeteget segített munkámban 1991-től 2013-ban bekövetkezett tragikus haláláig. Nagy tudású, öntörvényű, igen kritikus ember volt, aki folyamatosan elvárta tőlem is, hogy egy munkában minden apró dolognak utánajárjak.

Milyen terveid vannak még a csillagászattörténeti kutatás kapcsán?

Az egyik nagyobb szabású tervünk Zsoldos Endre csillagásszal az 1680. évi üstökösről szóló három ismert – magyar, cseh és német nyelvű – traktátus kritikai kiadása. A másik terv régi témámhoz, Kopernikuszhoz, illetve a hozzá kapcsolódó recepcióhoz nyúlik vissza. Van egy kiváló harvardi professzor, Owen Gingerich, akinek 2002-ben jelent meg An Annotated Census of Copernicus’ De Revolutionibus (Nuremberg, 1543 and Basel, 1566) című kötete a Brill kiadónál. Ez egy közel harminc éves kutatómunka eredménye, mivel Gingerich beutazta az egész világot és kézbe vette, illetve megvizsgálta az összes Kopernikusz-kiadást a 16. századból. Volt itt Budapesten is az 1970-es években. Ehhez annyit tudtam hozzátenni, hogy megnéztem a Kárpát-medencében fellelhető köteteket (kiegészítve Gingerich kutatásait), illetve igyekeztem kideríteni mindent a kora újkori forrásainkban felbukkanó egykori, mára elpusztult példányokról. Erről több angol és magyar nyelvű tanulmány is született, talán a legjelentősebb Zsoldos Endrével közösen írt cikkünk. Most pedig ugyanezt próbálom kiszélesíteni, európai forrásokban nyomozok a mára már kézbe nem vehető, de könyvkatalógusokból, levelezésekből rekonstruálható példányok után.

A csillagok mellett mivel foglalkozol még?

Tulajdonképpen minden történelmi korszak érdekel. Írtam például egy nagyobb tanulmányt II. Lajos haláláról, mivel egyszer bejött hozzám egy olvasó, aki abszolút meg volt győződve arról, hogy szegény királyunkat megölték és nem fulladt bele a Csele patakba. Felkeltette az érdeklődésemet ez a történet és igyekeztem utána járni a dolognak. De a beosztásomnál fogva publikálok a régi nyomtatványokról is, például néhány éve sokat foglalkoztam az 1473-ban kiadott Budai Krónika fennmaradt példányaival és a Hess-féle kiadás 18. századi kéziratos másolataival is.

Zárásként azt áruld el, hogyan tudod összeegyeztetni a szó szoros értelemben vett munkádat a családdal és az általad hobbynak tartott kutatással?

Van két tinédzser lányom, ami elég nagy kihívás, illetve osztályvezető vagyok az OSZK-ban. Szerencsésnek tartom magam mind a két szempontból. Lányaimat érdekli a történelem, jó velük világot látni, hegyet mászni, múzeumokban ténferegni. De szerencsés vagyok abban a tekintetben is, hogy egy fiatalokból álló, lelkes és hozzáértő csapattal dolgozhatok a Régi Nyomtatványok Tárában. Emellett kikapcsolódásként tekintek a csillagokra, örülök, ha van éppen felesleges időm, amit erre tudok fordítani, de nem keseredek el akkor sem, ha éppen nem jut rá semmi. Megvárnak engem.

Illik Péter

Ezt olvastad?

„Ember az embertelenségben” – tematikus faliújság a holokauszt emléknapra

Cikkemben azt kívánom röviden bemutatni, miként hoztunk létre 2023 tavaszán egy 32 fős, 10. évfolyamos gimnáziumi osztállyal egy alapvetően papír

X