Pol Pot és a kambodzsai népirtás

A kambodzsai genocídium különleges helyet foglal el a népirtások hírhedt listáján, ugyanis a négy évig tomboló rémuralom alatt lakosságarányosan a kambodzsai nép szenvedte el a legnagyobb veszteséget a világon. Éves bontásban is nagyon magas, majdnem 10%-os volt a lakosság vesztesége. Ebben az „utópisztikus kommunista” rendszerben senki sem lehetett biztonságban, egy elhibázott lépés elég volt ahhoz, hogy az illetőt az Angkar[1] ellenségének titulálják és halálra ítéljék. A vörös khmerek a kambodzsai lakosság közel egynegyedét kiirtották.

A Pol Pot egy felvett név, a francia „politique potentielle” kifejezés rövidítése, jelentését körülbelül úgy lehet lefordítani, hogy „rátermett politikus”. A napvilágot Salot Sar néven látta meg 1928-ban egy jómódú parasztcsaládban. Egyetemi éveit 1949-től kezdve egy francia egyetemen töltötte ösztöndíjasként, itt hamar megismerkedett a kommunista nézetekkel, azok radikális szárnyával szimpatizált. Ebben a közegben találkozott a későbbi vörös khmer vezetők többségével, akikkel közösen tervezték országuk felszabadítását, majd uralmuk alá hajtását. Egyetemi tanulmányait nem fejezte be, és miután harmadjára is megbukott a vizsgáin, 1953-ban visszatért Kambodzsába.

A történtek ismeretében ironikusan hangozhat, de Pol Pot maga egy tanult ember volt, folyékonyan beszélt franciául és a nyugati művészetet is ismerte. A vörös khmer legfelsőbb vezetés volt a legműveltebb a kommunista elitcsapatok közül, két vezető tagja még doktorátust is szerzett a francia egyetemeken. A rémtettek fényre derülése után a nyugati közvéleményt éppen ez a tény döbbentette meg talán leginkább, ugyanis azokat nem tanulatlan, tudatlanságuk miatt elvakult gazemberek hajtatták végre, hanem értelmiségiek. Hazatérve megalapították a Kambodzsai Kommunista Pártot, melynek Pol Pot a főtitkára lett. A belföldi és nemzetközi események úgy történtek, hogy a korábbi ellenfél, Szihanuk kambodzsai király oldalán harcoltak a volt miniszterelnök, Lon Nol csapatai ellen, miközben a vietnami kapcsolatok miatt az ország keleti felét az USA gépei bombázták. A vörös khmerek ennek hatására az 1970-es években megsokszorozták támogatottságukat, és fokozatosan elfoglalták az ország területeit.

 

Pol Pot (Forrás: thoughtco.com)

 

Pol Pol már akkor elrendelte bizonyos falvak teljes megsemmisítését a kommunizmus nevében amikor Lon Nol csapataitól szerzett területeket. De ekkor még nem csak ez volt a jellemző, így a vörös khmerek bevonulása után a településeken az első gondolat az ünneplés volt (hiszen a harcoknak vége szakadt), a hideg felismerés csak ezután következett. A fővárost, Phnom Penh-t hosszú ostromlás után, 1975. április 17-én vették be – ekkortól számíthatjuk a vörös khmerek rémuralmát. Pár nap alatt a teljes várost kiürítették, még a kórházakban fekvő betegeket is kiráncigálták a menetelők csoportjaihoz. Tették mindezt azért, mert a városi lakosságot potenciális ellenségnek tekintették, pusztán azért, mert a vörös khmerek bázisának számító parasztság ellentétei voltak. Pol Pot élősködőnek tekintette a városi réteget, így kiadta a parancsot, hogy minden embernek a mezőgazdaságban kell robotolnia. Az erőltetett menetelés során több százezren vesztették életüket az éhezés vagy a kimerültség miatt. Pol Pot az egyik első rendelkezésével megszüntette az 1975-ös évet az országban, és bevezette az új időszámítást annak új, nulladik évével. Ezzel is azt szándékozott mutatni, hogy semmilyen kapcsolatot nem akar fenntartani a régi rendszerrel, mindent újra kell kezdeni. Pol Pot két csoportra osztotta a kambodzsai társadalmat. A Régi Emberek tagjai voltak a falvakban élő, mezőgazdasággal foglalkozók, ők túlnyomórészt khmer nemzetiségűek voltak. Velük szemben álltak a városiak, akik az Új Emberek kategóriájába tartoztak.

 

Mosolygó Pol Pot (Forrás: mtviewmirror.com)

A vörös khmerek a kommunizmusnak nem a klasszikus marxista vonalát követték, hanem a maoista irányzatot, így a forradalom vezető erejévé Kambodzsában a vidéki parasztság vált, szemben az ipari munkássággal. Társadalomképükben minden állampolgár faluközösségekben élt közösen, békében, csak az odavezető út volt vérrel megfestve. Filozófiájuk egyik alapja az volt, hogy a kommunista rendszer csak úgy maradhat fenn, ha a rendszer ellenségeit likvidálják. A külföldön élő kambodzsaiakat gyorsan hazahívták, hogy csatlakozzanak a forradalmi új rendszerhez, majd amikor megérkeztek az új élet reményében, egyszerűen kivégezték őket. Ez Khieu Samphan (ő Pol Pot legbelsőbb köréhez tartozott) ötlete volt, hogy így számolhasson le az Angkar azokkal, akik külföldről ellenpuccsot hajthatnának végre a vörös khmerek ellen. A hazai népesség értelmiségnek titulált rétege is hasonló sorsra jutott, teherautókba zsúfolták, majd vesztőhelyre vitték őket.

Fontosnak tartották kijelenteni, hogy minden az állam egyedüli tulajdona (még az emberek is), a magántulajdon pedig eltörlésre került. Ezért minden nagyobb városi intézményt bezárattak, a városokból kiűzték az embereket az agráriumba dolgozni. A pénzforgalmat, a kereskedelmet beszüntették. A Nemzeti Bank épületét felrobbantották, a sajtó is hasonló sorsra jutott, a Nemzeti Könyvtár gyűjteményét pedig felgyújtották. A vallásokat betiltották és a khmert tették meg az egyedül elismert nyelvvé. Mindenkinek a rizsföldeken kellett éjjel-nappal dolgoznia. A kiporciózott rizsadagok nem voltak elegendőek a vegetáláshoz sem, ezért sokan lelték halálukat a munka közben, így a későbbiekben több is „gyilkos mezőként” híresült el a rizsföldek közül. Az Angkar szava törvény volt, lehetetlen volt vele szembeszállni. Arra, aki bármit is megkérdőjelezett, azonnali halál várt.

 

Pol Pot egy erdei ösvényen vezeti a Vörös Khmereket (Forrás: khmercircle.blogspot.hu)

Pol Pot új, őskommunisztikus rendszerében a családnak sem volt helye, ezt az intézményt is burzsoá elemnek tekintették, ennélfogva meg kellett szüntetni. Ezért a családokat szétválasztották, férjet a feleségétől, gyereket az édesanyjától. Sőt néha a fegyveresek azt is megkövetelték, hogy a saját rokonuk végezze ki a halálra ítélt áldozatot. A családok helyett alkalmi párok jöttek létre, a szabad párválasztás szigorúan tilosnak minősült. Csak az Angkar parancsára lehetett közösülni. A gyerekeket elszakították családjaiktól, mikor elérték a hatéves kort, és külön beléjük nevelték a polpotista nézeteket, a legtöbben sohasem találkoztak újból hozzátartozóikkal. Mindenkire kötelező érvénnyel előírták, hogy milyen viseletet hordhatnak, ez egy egyszerű fekete ruhadarab volt, a külföldi viseleteket pedig betiltották. Maga Pol Pot kerülte a reflektorfényt, inkább a háttérben maradt, sokáig nem is tudták a lakosok, hogyan nézhet ki a legfelsőbb vezetőjük. Végül csak 1977-ben fedte fel kilétét mint Kambodzsa vezetője, a saját családja is csak ekkor értesült arról, hogy a rokonuk vezeti vaskézzel az országot.

A szemüveget viselő embereket is szinte egytől egyig likvidálni akarták, azon magyarázat mentén, hogy aki szemüveges, az bizonyosan az értelmiséghez tartpzik, vagyis az új rezsim és a proletariátus nyílt ellensége, emellett többet is olvas társainál, tehát kevesebb ideje marad dolgozni. Ez is rámutat arra, milyen apróságok is elegendőek voltak ahhoz, hogy bűnbakká, áldozattá váljanak embercsoportok. De előfordult, hogy terhes nők hasát szúrták fel szuronyokkal, gyermekeket égettek meg elevenen vagy hogy csecsemőket vertek a falakhoz a fiatal vörös khmerek. Ezeket is a szerencsés túlélők visszaemlékezéseiből tudhatjuk. Az egyik szemtanú azt is elmesélte, hogy egy vörös khmer miként ecsetelte egy „új” lakosnak, hogy az édesanyjánál egy tehén sokkal hasznosabb, hiszen nem eszik rizst és tejet is ad, ezáltal érthető, hogy még egy tehén is előrébb való a nőnél. További visszaemlékezések arról számoltak be, hogy volt olyan eset, mikor fiatal lányokat csak azért öltek meg, hogy megehessék őket, hogy sok párt meztelenre vetkőztettek és utána kínzások közepette végezték ki, vagy hogy krokodilokat rendszeresen élő emberekkel etettek. Megint mások arról szóltak, hogy a buddhista szerzeteseket hogyan kínozták halálra a khmerek (1979-re 100 ezer fős létszámuk lecsökkent pár ezernyire), hogy miként semmisítettek meg teljesen akár tízfős családokat.

 

Vörös Khmerek elfoglalják Phnom Penh városát (Forrás: all-that-is-interesting.com)

A kambodzsai népirtás egyik vezérelve a khmer etnikum felsőbbrendűsége volt, szisztematikus irtóhadjáratot folytattak minden nem khmer népcsoport, etnikum ellen. A népirtás rasszista vonala abban is megnyilvánult, hogy a lakosságnak mindenfajta kontaktust megtiltottak a vietnamiakkal, sőt a vegyes házasságban élők kambodzsai tagjának megparancsolták, hogy saját kezűleg végezzen házastársával. A vietnamiakkal szemben minden brutalitás megengedett volt, ugyanis alacsonyabb rendűnek bélyegezték őket.

A khmerek az egész országot egyetlen hatalmas koncentrációs táborrá alakították át, amelybe gyakorlatilag a teljes lakosságot bezárták: senki sem érezhette magát biztonságban, mindenki jelentett mindenkiről, a katonák vezetői is bármikor a veszteséglistára kerülhettek. A szörnyűségek helyszínei közül mégis kiemelkedik egy, amely teljes egészében összeforrott a Pol Pot-rezsim tombolásával; ez pedig a fővárosban berendezett S–21-es börtön, ismertebb nevén a Tuol Sleng (az Angkar Ökle elnevezést is használták). Az átalakított épület eredetileg iskolaként funkcionált. Az összes börtön közül ez volt a legkegyetlenebb, csak ebben a börtönkomplexumban több mint 15 ezer embert tartottak fogva és kínoztak meg; a megkínzott foglyok közül mindössze heten élték túl az iszonyú megpróbáltatásokat. Látható, hogy a túlélési arány szinte a nullával volt egyenlő, ha valaki bekerült ide „vádlottként”, akkor az ismerőseinek tudomásul kellett venniük az elkerülhetetlent.

 

Ifjú Vörös Khmer katonák menet közben (Forrás: peteralanlloyd.com)

Általában a Tuol Slengbe a kiemelten veszélyesnek címkézett egyének kerültek, és módszeres vallatásnak és kínzásoknak vetették alá őket. A vallatók azt akarták mindenáron elérni, hogy a szerencsétlen rabok ismerjék be, hogy a CIA, a KGB vagy a Hanoi-i titkosszolgálat beépített ügynökei. A rabokat embertelen körülmények között tartották, míg ki nem végezték őket. A disznók moslékából kaptak enni és azért is engedélyt kellett kérniük, hogy alvás közben megfordulhassanak. Ezen kívül itt képezték ki a fiatal (12 és 30 év közötti) őröket, vallatókat és kínzómestereket. Az oktatás alatt a fiatalok azon versenyeztek, ki lesz a legeredményesebb a kegyetlenkedésekben, nem egyszer „élő bábukon” mutatták be tehetségüket. Sorra fejlesztették ki saját kínzómódszereiket, a fantáziájuk szabadon csaponghatott. Befejezésül nem szabad megfeledkezni arról a tényről sem, hogy a komplexum börtönigazgatóját, parancsnokát, Kaing Guek Eav-ot, alias Dutch-ot ítélték el a khmer vezetők közül elsőként, méghozzá életfogytiglani börtönbüntetésre. Bűnösségét tárgyi bizonyítékok is alátámasztották, közel 15000 áldozat megkínzására és meggyilkolására adott ki engedélyeket. Nagyon jól összehangolt és előre megszervezett akciósorozat volt, amit az államban végrehajtottak. Pol Pot és a vörös khmer vezetés rendelkezett egy fantazmagórikus képpel arról, hogy milyennek kellene lennie a jövő Kambodzsájának, és aki nem fért bele ebbe a koncepcióba, attól meggyőződésük szerint örökre meg kellett szabadulniuk.

 

Tuol Sleng, az áldozatok összegyűjtött csontjai és koponyái (Forrás: asienreisender.de)

Híres jelszava, szlogenje volt a rezsimnek a következő mondat, amelyet az ellenségnek, vagy egyszerűen feleslegesnek titulált embereknek prédikáltak: „Ha megtartunk benneteket, az nekünk nem nyereség; ha pedig elpusztítunk titeket, az nekünk nem veszteség.” Bizonyos csoportokkal napi rendszerességgel tudatták, hogy haszontalanok, olyanok, mint a disznók. Ezek a kijelentések is jól szimbolizálják, hogy az államban bárkiből áldozat lehetett, a terror semelyik kisebb csoportot sem kerülte el.

Amikor az „első számú fivér” úgy érezte, hogy kellő mértékben mentesítette országát ellenségeitől, megindította az offenzíváját a vietnami területek ellen – addig a pontig csak kisebb határ menti villongásokra került sor a kambodzsaiak részéről. A polpotista csapatok benyomultak Vietnamba, de csak 70 km mélységben, tovább nem jutottak a vietnami erőfölény miatt. A vietnami vezetés nem tűrte tovább a saját állama és népcsoportja elleni bűncselekményeket, csapataik igen gyorsan, 1978. december 25-én ellentámadásba lendültek és kiűzték a betolakodókat az országukból, ám utána sem álltak meg, folytatták a menetelést Phnom Penh felé. A vörös khmer osztagok csak hevenyészett védekezést tudtak felmutatni ellenállásként. Ugyanis a folyamatos tisztogatások után hiába fenyegettek hazaárulással mindenkit, aki nem vette fel a harcot a betörő csapatokkal szemben, a közkatonák nem tudták eldönteni, hogy inkább a harcban essenek el, vagy most próbáljanak meg elmenekülni, visszaütött a szűnni nem akaró ellenségkeresés. A főváros már január 17-én, rövid ostromot követően elesett, a vörös khmerek diktatúrája darabjaira hullott, az elnyomott ország felszabadult és friss lélegzetet vehetett. A vietnami csapatok új kormányt neveztek ki, és visszavezették Kambodzsát a normális működés útjára. A felszabadítók pedig a rend biztosítása végett egészen 1990-ig állomásoztattak az országban csapatokat.

 

A Tuol Sleng áldozatai (Forrás: killingfieldsmuseum.com)

Pol Pot és vezetőtársai a vereséget meg sem várva előbb az ország északnyugati felébe, majd Thaiföldre menekültek a megtorlás elől. Kikergetésük után a thaiföldi dzsungelben tovább folytatták gerillaharcukat a új kormányerők ellen, bár csak pár kisebb akcióra voltak képesek, de a kilencvenes évekig zaklatták a legitim vezetést. Ráadásul igencsak sajnálatos módon a vietnamiakkal való harcuk miatt a nagyhatalmak közül is többen voltak, akik őket támogatták a vietnamiak pártján álló kormány ellenében. 1989-ig a vörös khmer zászló lobogott az ENSZ New York-i székházában. Sokáig fel sem merült nyugati országok részéről, hogy nemzetközi bíróságokon kellene felelniük a khmer vezetőknek tetteikért.

Pol Pot a dzsungelből irányította maroknyi megmaradt emberét és sohasem bánta meg tetteit. Interjúiban kitartott amellett, hogy a lelkiismerete tiszta maradt, és hogy ő csak a legjobbat akarta a népének. Az agitációt a száműzetésében is folytatta. Az évek teltek-múltak de változás nem történt körülötte, végül 1997-ben egy kiábrándult vörös khmerekből álló brigád elfogta és házi őrizetben tartotta, viszont a kambodzsai hatóságoknak nem adták ki az „első számú fivért”. Nagy nehézségek után megindultak a felek közötti tárgyalások, hogy a kambodzsai nép legnagyobb ellenségét bíróság elé állítsák, amikor megérkezett a hír, hogy 1998. április 15-én Pol Pot váratlanul meghalt. Így a kambodzsai mészáros elkerülte az igazságszolgáltatást és párnák közt lelte halálát.

 

Az egyik kivégző hely (Forrás: killingfieldsmuseum.com)

Rendszerének többi vezető személyisége viszont nehéz helyzetbe került. 2003-ban felállt az ECCC, mely bíróság az ENSZ és Kambodzsa kormánya közös megegyezése alapján jött létre Kambodzsában. Számos vezető ellen folytak eljárások, végül 2014-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Nuon Cheát, a „kettes számú testvért”, aki Pol Pot jobbkeze volt és a párt főideológusa, valamint Khieu Samphant, az állam egykori államfőjét. Tehát az igazságszolgáltatás és az elszámoltatás, ha kis mértékben is, de megvalósult a szörnyűségek megtörténte után majd negyven évvel.

 

Politikai karikatúra (Forrás: mp.natlib.govt.nz)

Hitler: – Isten hozta a pokolban, Pol Pot!

Sztálin: – Már vártuk Magát, elvtárs!

Pol Pot: – Köszi, srácok!

Az ország mára kezdi maga mögött hagyni a véres 70-es éveket, a jövőbe tekint, a népesség rohamos tempóban növekszik, a GDP-hez hasonlóan, újfent kitermelődött egy értelmiségi réteg, a jelenlegi súlyos problémákat pedig igyekszik leküzdeni. Remélem, sikerült bemutatnom a kambodzsai rémtettek egy kis szeletét, amelyeket a lakosságnak közel négy évig szó nélkül tűrniük kellett, és azt, hogy mi lett az utózöngéje ennek az utópisztikus elképzelésnek. És a végén egy sajnos nagyon találó gondolatmenet: annak ellenére, hogy Pol Pot mindent megtett azért, hogy országa az időszámítás nulladik évébe zuhanjon vissza, a kambodzsai lakosság sohasem fogja elfelejteni az „áldásos” ténykedését.

 

Varga Zalán

Külső hivatkozások és szakirodalom:

Ben Kiernan: The Cambodian Genocide-1975-1979. In: Century of genocide. Eyewitness accounts and critical views. Szerk.: Samuel Totten, William S. Parsons, Israel W. Charny. Garland Publishing. 1997. 345-346. p.

Magyar Tamás: Rendőr voltam Kambodzsában. Avagy élet és halál Pol Pot országában. Aranyeső Könyvkiadó. 1998. 185, 188-190., 196-201., 207-211. 214-215. p.

  1. J. Rummel: Khmer rouge and Cambodia. In: Encyclopedia of genocide. Szerk. Israel W. Charny et alii. 1999. 135. p.

Shelley Klein: A világ leggonoszabb diktátorai. GABO Kiadó. Bp., 2007. 153-155., 160-161. p.

http://news.bbc.co.uk/2/hi/programmes/from_our_own_correspondent/81048.stm

http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/asia/cambodia/9058823/Shock-for-Khmer-Rouge-leader-Duch-as-his-sentence-is-increased-to-life.html

http://hvg.hu/vilag/20120417_kambodzsa_khmer_pol

https://www.youtube.com/watch?v=Bk_ezm5gVnc

http://hvg.hu/vilag/20120417_kambodzsa_khmer_pol

http://index.hu/nagykep/2015/04/16/a_tuleles_eselye_0_04/

https://www.eccc.gov.kh/en/about-eccc/introduction

[1]          Angkar: a Kambodzsai Kommunista Párt elnevezése, maga a kifejezés azt jelenti, hogy “A szervezet”.

Ezt olvastad?

Írásunkban a népi íróként számon tartott Szabó Zoltán (1912–1984) írásain keresztül vizsgáljuk meg a revízió kérdését, tágabb értelemben pedig azt,