Poznan–Budapest. Lengyel és magyar történészek ’56-ról

2014 óta rendez Pécsett a Történészcéh Egyesület a PTE Történettudományi Intézetével és valamely lengyelországi felsőoktatási intézménnyel közösen évente ifjúsági kutatói konferenciákat. A rendezvények páros években a modernkori lengyel-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, páratlan évben pedig a közép- és koraújkor évszázadait tárgyalják. Évente gyarapodó hallgatósággal és jelentkező előadói létszámmal zajlanak a konferenciák, amelynek legutóbbi rendezvénye az idei évben az 1956-os poznani és budapesti eseményekkel foglalkoztak 2016 október 13–14-én.


Fotó: A Szervezők

A rendezvényt Jankovits László, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tudományos dékánhelyettese nyitotta meg. Elmondta, hogy Pécs is elhíresült az 1956-os események kapcsán, mivel a legtovább a mecseki láthatatlanok harcoltak. Szerinte regionális megközelítésből viszonyul a konferencia a témához, mert Kelet-Közép-Európa időben egymáshoz közel eső események tükrében tárgyalja a térség korabeli történetét.

Az első panel az 1956-os magyar forradalmat követő megtorlással foglalkozott. Gulyás Martin, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának munkatársa és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza egyes személyeken keresztül esettanulmányok segítségével mutatta be az 1956 utáni megtorlást. Kutatásához széles levéltári iratanyag mellett még, ha lehetett oral-history interjúkat is készített, s az egyes személyek történetén keresztül kirajzolódott a Kádár-rezsim emberi életeket lezáró vagy gyökeresen megváltoztató megtorlási mechanizmusa. Váradi Natália II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolából érkezett és a Kárpátalján lezajlott megtorlásokat KGB iratok tükrében mutatta be. A térség Állami levéltárából, Ungvárról és a titkosszolgálatok levéltárából használt fel iratokat. Azért fontos szerinte a téma, mert Kárpátalja a Szovjetunió Magyarországhoz legközelebbi része volt és így a hazai eseményekről is kaphatunk információkat, továbbá jobban elérhetők a szovjet iratok. Névlistákat mutatott be azokról, akiket a Szovjetunióba deportáltak. Ungvárra és más régiókba is vittek embereket. 4000 emberről is van forrás, de az előadónak kézzelfoghatóan 1200 főről van irata. 1956. november 4-től mentek a szállítások több héten át. Pécsről 17 embert vittek el. Lakatos Artur, az MTA köztestületének tagjának előadásából pedig az erdélyi megtorlásokba kaptunk betekintést. A témához elsősorban a megtorlás során zajlott perek iratait használta.

Az ebédet és egy rövid egyetemi túrát követően 1956 közös emlékezetével foglalkozó panellel folytatódott a program. Barbara Klich-Kluczewska, a Krakkói Jagelló Egyetem oktatója a sztálini időszak alatti lengyel társadalmi vitákat mutatta be előadásában. Ehhez oral-history interjúkat és korabeli forrásokat használt fel. Ezen viták széleskörűek voltak, s nem minden esetben a szocialista elveket támadták, mivel nagy vita volt az abortuszról is a korszakban. Az ekkor zajló társadalmi viták egészen a hetvenes évekig kifejtették hatásukat. A következő előadó Esther Besson-Pollatsek Franciaországból érkezett fiatal kutató volt, aki 1956 20. évfordulóján tartott párizsi történészkonferenciáról beszélt. A konferencia 1956 kutatásában nagy jelentőséggel bírt, mert az első olyan nemzetközi történészkonferenciák egyike, ahol a térség emigrált történészei közösen próbálták értelmezni a történteket és keresték a lengyel és magyar események közti összefüggéseket. Az előadó az egyes résztvevők politikai identitását és kapcsolatrendszerét is bemutatta, így kiderült, hogy a legtöbb résztvevő a baloldali értelmiségi körhöz tartozott. A panelt Harlov Melinda, az ELTE doktoranduszának az előadása zárta, aki egy gazdagon illusztrált bemutatót tartott 1956 budapesti köztéri emlékműveiről. Mint elmondta, a legtöbb ilyen emlékmű a rendszerváltást követően került felállításra, s nagyszámban készültek a 2006-os 50. évfordulóra hasonló alkotások. A 60. évfordulóra tervezett vagy már a konferencia idejéig átadott szobrokról, emlékhelyekről is beszélt.


Fotó: A Szervezők

Az első napot az 1956 nemzetközi aspektusait vizsgáló panel zárta. Az első előadó Kecskés D. Gusztáv, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa volt, aki a NATO, a térségünkre vonatkozó terveit és reakcióit mutatta be. Előadásából kiderült, hogy a világszervezet számított a magyar forradalomra és a lengyel eseményekre a társadalomban zajló viták miatt, azonban már 1956 nyarán egyértelmű volt, hogy a térségben egyes országokat nem fognak felszabadítani, hanem regionálisan gondolkodtak a parancsnokok. Hamerli Petra doktorandusz 1956 vatikáni sajtóvisszhangját mutatta be. Előadásából kiderült, hogy a Vatikán is magas szinten foglalkozott a magyar és a lengyel eseményekkel, különösen Mindszenty kiszabadulása és helyzete uralta a híreket. Máté Zsolt, a PTE mesterszakos hallgatója pedig az amerikai magyar sajtóban megjelent cikkekben kereste a lengyel és a magyar események helyi értelmezését. Elmondta, hogy az amerikai magyarság kezdetben összekapcsolta a poznani és a magyar eseményeket, véleményük szerint a lengyel forradalmat Magyarországra „exportálták”. Azonban az idő előrehaladtával, főleg november 4-ét követően már elsősorban magyar, önszerveződő függetlenségi harcként tárgyalták a történteket. Végül a napot egy baráti hangulatú fogadás zárta.

A második napon két szekcióval folytatódott a konferencia. Először az 1956 és az emigráció kérdéskörét járta körbe két előadó, Hegedüs Gyula és Slachta Krisztina. Hegedüs az 1956-os magyar menekültek Egyesült Királyságbeli befogadásáról tartott előadást. A Budapesti Gazdasági Egyetem oktatója elmondta, hogy a menekülteket interjúk nélkül fogadták az angol szervek. Az angolok 1956-ban még emlékeztek a lengyelek befogadására 2. világháború kitörése idején, így hasonlóan jó bánásmódban részesültek, mint a később híressé vált lengyel RAF pilóták. Slachta Krisztina a Nyugat Németországi Szövetségi Köztársaságba emigrált 1956-osok állambiztonsági megfigyeléséről beszélt. Korabeli lapokból, müncheni levéltárból, Müncheni Magyarok Egyesületétől, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából használt fel forrásokat előadásához. Az NSZK-ba került magyar emigráció ’46-47-ben kezdődött valójában, ’56 után gyorsult fel Németország felé, ekkor bizonyítaniuk kellett, hogy politikai okokból menekülnek. Első elosztó központ Bécs volt Németország felé is. Vizsgálta a magyar állambiztonság a menekülteket, többüket meg is próbálták beszervezni.


Fotó: A Szervezők

Az utolsó panel Csehszlovákia és 1956 viszonyát tárgyalta, amely szekció megszervezésére azért került sor, hogy a lengyel-magyar kapcsolatokat egy külső szemszögből és regionális szinten is megismerjük. Az első előadó Vajda Barnabás volt, előadásában a csehszlovákiai diáktüntetésekről, s ezen belül egy családi érintettség kapcsán végzett esetről tartott mikrotörténeti kutatást. A „Black Ribbon Case” a Pozsonyi Magyar Pedagógusképzőn robbant ki, fekete szalagot viseltek a diákok a karukon, lányok trikolor szalagokat is készítettek. Valójában három esemény történt Pozsonyban:

1) A 4. évfolyamon – fekete szalag viselése – szimpátia.

2) Nyilvános demonstráció decemberben – a diákoknak kötelezően részt kellett venni.

3) Fiúk, akiknek kötelezően a kollégiumban kellett maradni, mégis kimentek és fekete szalagot viseltek – megbüntették őket.

Az előadó a forrásait személyes interjúkból merítette, amelyeket az érintettekkel rögzített. A diákok, akik ezekben részt vettek mégis elvégezhették a képzést és később taníthattak. Fényképeket is mutatott az eseményekben résztvevőkről. A konferencia utolsó előadója Bencsik Péter, a Szegedi Tudományegyetem oktatója volt, előadása az Önszerveződés Magyarországon és Csehszlovákiában 1956-ban címet viselte. A társadalmi önszerveződés egy szociológiai kifejezés, aminek lényege, hogy társadalmi vagy politikai változtatási célja van és egy közös identitással bíró csoporton alapul. Itthon Nagy Imre és köre csak a leváltása után kezdett alakulni, ezért ez csak a kezdete a csoportosulásnak. Bár létezett Csehszlovákiában a 3. ellenállás nevű csoport, de mivel ez nem felel meg a fogalmaknak, így véleménye szerint nem tekinthető társadalmi önszerveződésnek. A magyar folyamat dinamikusabban nőtt, s 56 után is folytatódott. Ezekben nagy szerepe volt az irodalmi köröknek. A XX. kongresszusnak Csehszlovákiában kisebb hatása volt, mint Magyarországon, amíg Lengyelország és Magyarország reformot akart, egy francia szerző szerint ez nem így volt Csehszlovákiában.


Fotó: A Szervezők

A rendezvényt Bagi Dániel, a PTE BTK Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese zárta. Elmondta, hogy a régió történetén belül különleges helyen szerepel a középkor óta tartó lengyel-magyar kapcsolat, amelynek egyik kiemelkedő eseménye volt a 20. században az 1956-os év. Kifejezte reményét, hogy a konferencián elhangzott előadások nyomtatott formában is megjelenhetnek, mert magas színvonalú referátumok hangoztak el. A konferencia résztvevői közül többen egy közös ebédet követően pécsi belvárosi sétán, s városnézésen vett részt.

Összegezve tehát elmondható, hogy a pécsi lengyel-magyar konferenciák évről-évre nagyobb érdeklődés mellett, s egyre nemzetközibb módon próbál hozzájárulni a résztvevő fiatal kutatók szakmai fejlődéséhez és a téma kutatásához. Az idei rendezvényen is magyar és lengyel előadók mellett a Kárpát-medencéből, továbbá Franciaországból is érkeztek kutatók. A másik tendencia pedig a lengyel-magyar reláción felül a lengyel és magyar események nemzetközi megközelítése. A rendezők ezúton is kifejezik köszönetüket Lengyelország Budapesti Nagykövetségének a rendezvény támogatásáért.

A beszámoló az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-16-2-I. kódszámú Új Nemzeti Kíválóság Programjának támogatásával készült.

 

Ezt olvastad?

Az első világháború után születő avantgarde mozgalmak emelték be a „talált tárgyat” a művészetek rítusába. A szellemtudományokban, különösen a történelemtudományban
Támogasson minket