Prohászka-kép a történetírói hagyományban

Oszd meg másokkal is:

Beszámoló

2018. május 16-án szervezte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen működő Kubinyi András Történész Műhely az Egyháztörténeti Klub következő előadását az egyetem Mikszáth téri épületé­ben. Ezúttal Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár vezetője Prohászka Ottokár megítéléséről tartott előadást, amelyen három résztémáról esett szó: az előadás elején Mózessy röviden vázolta Prohászka életrajzát, külön kiemelve a sajtóban róla életében megjelenő írásokat, ezt követően beszélt Prohászka történeti megítéléséről, végezetül felvázolta a kutatás mai állapotát.

A képeket készítette: Szarvas Cecília

Prohászka Ottokár (1858-1927) székesfehérvári megyéspüspök pályafutását az esztergomi szeminárium tanáraként kezdte. Már ekkor, a századfordulón aktívan részt vett a katolikus nagygyűléseken, ahol – főleg szónoki tehetsége miatt – a liberálisok is felfigyeltek rá. 1905-től lett az egyik legfiatalabb egyházmegye, Székesfehérvár megyéspüspöke. Az értelmiség kedvelte őt, mivel nyitott volt a párbeszédre, jó szónoki képességekkel rendelkezett, és nem félt kényes problémákat tárgyalni, aminek következtében 1911-ben három művét Róma indexre tette. Mindemellett puritánsága is, melyet püspökként gyakorolt, komoly szimpátiát keltett mind a hívekben, mind a közvéleményben. Ettől kezdve a sajtóorgánumok állandó szereplője lett, 1918-ban az Élet című lap megírta életrajzát hatvanadik születésnapja alkalmából. A nagygyűléseken kívül az országos politika is foglalkoztatta, 1920 júniusától 1921 februárjáig bő fél éven át a nemzetgyűlés képviselője volt a KNEP (Keresztény Nemzeti Egység Párt) soraiban. 1922-ben visszavonult a politikától, ezután már csak 1927-ben jelent meg róla több cikk, melyek részletesen beszámoltak a püspök utolsó napjairól.

Az előadás második része Prohászka megítélését mutatta be 1927 és 1990 között, kitérve a leggyakrabban hangsúlyozott vádra, az antiszemitizmusra is. 1927-ben látott napvilágot Toldy László Prohászka-emlékalbuma, melyben a nekrológokat gyűjtötte össze. Ez a kötet nem használható fel Prohászkára vonatkozó megbízható történeti forrásként, ugyanis a nekrológok életrajz helyett inkább laudációknak, Prohászkát dicsérő írásoknak tekinthetőek. 1928-29-ben jelent meg Schütz Antal tekintélyes, 16+9 kötetes munkája, melyben Prohászka Ottokár műveit gyűjtötte össze. Ez tekinthető az első igazi Prohászka-monográfiának, mivel tartalmaz egy részletes, 150 oldalas életrajzot is. Törvényszerű hiányossága azonban, hogy Schütz csupán azokat a műveket tette bele, melyekhez hozzáfért, illetve száz százalékig biztos volt benne, hogy Prohászka a szerzője. Így maradhattak ki érthető okokból az 1911-ben indexre tett művek, illetve a püspökkari pásztorlevelek egy része (a kutatás azóta ismerte fel, hogy 1906-1927 közt valamennyit Prohászka fogalmazta). Ezenkívül Schütz kihagyta – valószínűleg az ügy aktuális kényessége miatt – a teológiai oktatás reformjáról szóló tervezetet, amellyel az 1918–1926 közt szünetelő fehérvári szemináriumot szerette volna újra létrehozni a püspök; illetve a kisebb szaklapokban megjelenő cikkeit, az Esztergom c. politikai napilapban megjelenő cikkekkel együtt, melynek több vezércikkét a 20. század elején névtelenül maga Prohászka írta; valamint a különböző recenziókat, melyekből legalább 220-nak kellene lennie. Schütz Antalon kívül a korai szaktudományos méltatók közül megemlítendő Sík Sándor, aki a püspök írói stílusáról, illetve Rezek Román, aki filozófiájáról írt értekezéseket.

1945 után gyökeres változás állt be Prohászka Ottokár megítélésében. Prohászka ugyanis a felsőklérus tagja volt, azonban a szociális kérdésekről való tanításával nem tudott mit kezdeni az új állam­hatalom, így az antiszemita, prefasiszta, reakciós püspök archetípusává vált. Ezzel kapcsolatban beszélt Mózessy a cenzúra öt fajtájáról (öncenzúra, előzetes- és utólagos cenzúra, silentium, valamint áttételes cenzúra). Párhuzamot vont az 1918-1920 körül a püspök megnyilatkozásait csőlátásúan leegyszerűsítő kortárs liberális média és az államszocialista történettudomány között. Jelzésértékű, hogy a Vigilia 1974-ben közölt négy Prohászka-tanulmányára E. Fehér Pál az Élet és Irodalom hasábjain úgy reagált, hogy mi értelme van az „antiszemita és antikommunista” Prohászkáról írni… A civil történeti irodalomban szinte csak üdítő kivétel Szabó Miklós és Gergely Jenő egy-egy Prohászkát mértéktartóan tárgyaló cikke.

Előadása zárásaként Mózessy kitért a kutatás mai helyzetére. Az egyházi kutatás mélyíteni igyekszik a Prohászka-ismeretet, miközben szüntelenül védekezésre kényszerül „a teljes” életmű láttatása érdekében, hiszen szinte csak az antiszemitizmus kérdése alapján akarnak foglalkozni személyével. Véleménye szerint figyelembe kell venni a művei megszületésének kontextusát, gondolatfejlődését, a kortárs érzékenység problematikáját és a kritikai hang jogosultságának kérdését is. A szélsőséges nézetek tisztázására a Székesfehérvári Egyházmegye 2009-ben közleményt is kiadott, melyben a püspök szociális érzékenysége és hithirdető tevékenysége lett kiemelve. A Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár pedig a tisztánlátás érdekében sorra szervezte és szervezi a Prohászka-konferenciákat, melyek anyagát tanulmánykötetekben is kiadták.

Az előadást a kérdések megvitatása és egy kötetlen beszélgetés zárta.

Fischer Gergely és Porubszky Ádám

Ezt olvastad?

Prit Buttar egykori katonaorvos, körzeti orvos, hadtörténeti író, akinek fő témája az első és második világháború keleti frontjának hadtörténete. A
Támogasson minket