Quo vadis, Domine? – Egy lengyel klasszikus a filmvásznon

Henryk Sienkiewicz a 19. század végének nagy regényírója, a lengyel romantika legfőbb képviselője, 1895-1896-ban írta meg Quo vadis? című regényét, melyért irodalmi Nobel-díjat kapott. A rendkívül népszerű regénynek számos feldolgozása és filmváltozata készült. 1912-ben Amerikában némafilmet készítettek, de igazi sikert az 1951-es színes, szintén amerikai filmfeldolgozás hozott, amely a korszak legjobb színészeit vonultatta fel. A Nerot alakító Peter Ustinov alakításért megkapta a Golden Globe díjat, a film zeneszerzőjét, a magyar Rózsa Miklóst pedig Oscar-díjra jelölték. Azóta több sorozat is készült a regényből pl. Olaszországban, de igazán jó feldolgozás a Jerzy Kawalerowicz által rendezett 2001-es lengyel nagyjáték film volt, amelyet később sorozatként is láthattak a lengyel nézők.

Henryk Sienkiewicz és művének 1896-os kiadása (Forrás: czytajpl.pl)

Az elbeszélt történet

A regény a mai napig töretlen népszerűségnek örvend, cselekménye sokunk számára ismerős lehet. A történet a római császárkorban, Nero uralkodása idején (54-68) játszódik, fő témája a császár rémuralmának megörökítése mellett egy kis „zsidó szekta”, a kereszténység megjelenésének és az első keresztényüldözések története. A regény egyaránt felvonultat történelmi személyiségeket (pl. Nero császár, felesége Poppaea Sabina, Petronius, patrícius és költő, a Satyricon, a Trimalchiolakomája című művek szerzője) és kitalált szereplőket (Marcus Vinicius, a Tiberius császár alatt consulként tevékenykedő Marcus Vinicius kitalált fia, Lygia, Ursus stb.). A történet szerint Marcus Vinicius, egy hadjáratból hazatérve megsebesül, ezért egy vidéki patrícius, Aulus Plautius házában ápolják. Itt találkozik a világszép lygius királylánnyal, Lygiával, akit kisgyermekkorában túszul adtak Rómának. Marcus Vinicius rögtön beleszeret a lányba, ám különösnek találja viselkedését és észreveszi, amint egy halhoz hasonló, valójában egy számára értelmezhetetlen jelet rajzol a homokba. Az ifjú katona nagybátyja, Petronius segítségével elhurcoltatja a lányt családjától, és a Palatinusra, Nero palotájába viteti. Mivel Lygia rájön, hogy Vinicius ágyasává akarja őt tenni, az éj leple alatt elmenekül a palotából. Vinicius és Petronius – miután egy görög filozófus, Chilón megfejti a hal jeléből, hogy Lygia keresztény – a lány keresésére indulnak. Amikor a keresztények egy éjjel összegyűlnek, hogy meghallgassák Péter apostolt, Vinicius megkísérli elrabolni Lygiát, de a lányért vívott harcban megsérül. Gyógyulása alatt közelebb kerül Lygiához, így a kereszténységhez is és a szerelmesek eljegyzik egymást, amikor az őrült Nero felgyújtja Rómát, és bűnbaknak a keresztényeket teszi meg. Megkezdődik az üldöztetés és a kis keresztény közösség, valamint Lygia jövője is veszélybe kerül….

Az 1951-es film plakátja

A korai “Róma-filmek” sikerének receptje

Az alábbiakban az 1951-es amerikai és a 2001-es lengyel filmet vetem össze. Az egyik legfontosabb különbség, hogy a két mű a filmipar igen eltérő korszakában keletkezett. A második világháború után a hollywoodi filmipar egyik kedvelt témája volt a Római Birodalom történetének feldolgozása. Rengeteg, a római kort feldolgozó film keletkezett ekkor, például a mára már klasszikusnak számító Ben Hur, vagy a Palást, a Spartacus, illetve a Római Birodalom bukása. A Ben Hurt leszámítva, amely egy látványvilágában és történetében is egyedülálló alkotás, a legtöbb római témájú film sztereotipikus. A forgatókönyv egyszerű: a büszke, önmaga dicsőségétől ittas, romlott Római Birodalomban van egy katonatiszt, aki általában a film férfi főszereplője, akit egy birodalmi előkelő egy nagy küldetéssel bíz meg. Ez a katonatiszt általában délceg lovagként viselkedik és természetesen hűséges a film női főszereplőjéhez, akinek szerelméért sokan mások is küzdenek. A katona elvégzi küldetését, legyőzi riválisait és párjával boldog lehet. Ez a leegyszerűsített kép igaz a Quo vadisra is. A rendező teljesen lebontotta a sienkiewiczi történetet, és a végletekig leegyszerűsítette azt. Ez alapvetően nem feltétlenül probléma, hiszen Sienkiewicz szövege nehéz, történetelbeszélése bonyolult, rengeteg latin és görög közmondással tarkítva, az Iliászból és Odüsszeiából vett részletekkel kiegészülve, amelynek megértéséhez valóban kell háttértudás. A gond az, hogy a forgatókönyvíró szinte csak a karakterek neveit és legalapvetőbb jellemvonásait hagyta meg: a legtöbb szereplő még csak nem is hasonlít a regény hőseire. Éppen ezért jelentéktelenné válik, hogy egy sienkiewiczi műről van szó, hiszen a film szólhatna bármelyik római katona és keresztény lány szerelméről, de mivel a film jól illeszkedett abba a keretbe, amit Hollywood az 1950-es években elvárt egy történelmi filmtől, vagyis a látványt, az akciót, a szerelme és a viszonylag boldog végkimenetelt, ezért lehetett a film nagy siker.

A regény zárójelenete által inspirált festmény: Henryk Siemiradzki: Christian Dirce, 1897. (Forrás. culture.pl)

A 2001-es lengyel alkotás ezzel ellentétben teljesen a regényíró (rövidített) szövege nyomán készült, éppen ezért a tartalom megfelel a sienkiewiczi alapnak, bár ez gátat vethetett a rendezői szabadságnak. A film talán egyetlen hibája, hogy pontról pontra követi a könyvet, amely így olyan, mint egy mozgó hangoskönyv, és nincsenek benne új gondolatok, más koncepciók és a színészek közül egy sem hoz olyan nagy teljesítményt, mint az amerikai színészek. Ezt talán mégsem szabad problémának tekinteni, hiszen egy lengyel néző számára, nemzetének legnagyobb írójának hallgatása nyilvánvalóan büszkeség lehet, emellett szép emléket állít Sienkiewicznek. Az említett hibák ellenére szerintem a lengyel alkotás látványában és történelmi hitelességében sokkal közelebb áll a „valósághoz”, mint az amerikai film.

A hősök és hősnők átalakulása

A film Marcus Vinicius Armeniából való hazaérkezésével kezdődik. Az amerikai film ad egy rövid bevezetőt a Római Birodalom helyzetéről, Jézus Krisztus megfeszítéséről, és a megszülető új vallásról, a kereszténységről. Szerintem már itt elkövet a film egy hibát, ugyanis rögtön közli számunkra, hogy a Quo vadis egy keresztény témájú film. Sienkiewicznél azonban csak körülbelül a regény felénél derül ki, hogy igazából az ókereszténység küzdelmeiről lesz szó, és a szerző nagyon gondosan ügyel arra, hogy titokzatos legyen, hogy vajon hová, kikhez is menekül Lygia. A katonái élén hazatérő Vinicius az 1951-es alkotás szerint megsértődik azon, hogy Nero nem hajlandó beengedni katonáit a városba, ezért a császárhoz megy reklamálni.  Nero azonban elutasítja a kérését, így kerül az ifjú Aulus Plautius házába, tehát nem a sérülése miatt, ahogy azt a könyv és a lengyel film is állítja. Itt ismerkedik meg Lygiával, a barbár lygius király lányával. A két főszereplő karakterét és a történetben betöltött szerepüket nagyon eltorzították a hollywoodi filmben. Vinicius az a szereplő, akinek a személyisége talán legkevésbé illeszkedik a lengyel filmbeli vagy a regénybeli változathoz. A legionárius egy érzékeny, tipródó férfi, az amerikai változatban azonban egy valóságos sármőr, igazi macsó. Tény, hogy Vinicius erős, ügyes katona, de korántsem annyira befolyásos, hogy ő egy uralkodó előtt merne panaszkodni, mely jelenet amúgy is csak a rendező fejében született meg, a Nero előtt méltatlankodó Vinicius soha nem jelent meg a regényben. Lygia személyisége is teljesen más képet mutat. A lengyel filmben a lány alapvetően passzív szereplője a történetnek, ő maga kevéssé alakítója az eseményeknek, inkább azok sodrásában él. Alakja odaadó, csöndes, hűséges, de ugyanakkor vívódik szerelme és hite között. Ezzel ellentétben Deborah Kerraz az 1951-es filmben egy nagyszájú, tettre kész Lygiát alakít, aki bátran visszaszól a férfiaknak és egyfajta apostolként tudatosan részt vállal Vinicius megtérésében is. Amíg a regényben a pár közötti testi szerelemnek nyoma sincsen, ráadásul küzdenek az erkölcsös, keresztény értékrenddel is, addig a hollywoodi film egy sablonos, romantikus történetet kreált kettejük viszonyából. Tévedés az is, hogy Lygia és Vinicius a börtönben összeházasodnának, a regényben csak a jegyességig jutnak el.

Lygia, Vinicius és Péter apostol a 2001-es filmben (Forrás: imdb.com)

Az önjelölt költőfejedelem: Nero császár 

Vinicius, mivel magának akarja a lányt, Petroniussal együtt elhozatja otthonából és a császári palotába viteti. A regény és a filmek egyik leglátványosabb eleme, a császári lakoma ezután következik. A lakoma mindkét filmben gyönyörűen van ábrázolva, de talán a lengyel alkotás kicsit realisztikusabban ábrázolja azt. A táncok mellett ugyanúgy megjelenítették a római lakomák sötét oldalait: a halállal végződő gladiátorjátékot, illetve az étkezések utáni lerészegedést és hánytatást is. Az est legfontosabb pontja azonban Nero éneke. Neroról a korszak legtöbb történetírója megörökítette, hogy költői babérokra tört, tudjuk, hogy körbe utazta Görögországot, és minden ottani színházban előadta költeményeit. Az is közismert, hogy versei irodalmi szempontból kevéssé voltak értékelhetők. A Quo vadis vidám pontjai, amikor Nero énekli verseit. Míg a lengyel változatban szinkronizálva hallgathatjuk Nero verseit, így magunk is felmérhetjük azok minőségét, az amerikai változatban, ezzel ellentétben nem fordították le a császár verseit, tehát csak angolul hallgathatjuk meg azokat, mely talán kicsit furcsa lehet az átlagnéző számára. Persze az is különös, hogy egy eredetileg latin nyelvű szöveget lefordítanak élő nyelvekre, és azt teszik bele a filmekbe, szerintem sokkal valósághűbb lett volna a verseket meghagyni eredeti nyelvükön. Nero karaktere az, amelyet mindkét filmfeldolgozásban sikerült jól megjeleníteni. Tudjuk, hogy Sienkiewicz Nero megformálásában csakis ókori történetírók pl. Suetonius, Tacitus munkáira támaszkodott, így őáltala mi is egy viszonylag hiteles Nero képpel ismerkedhetünk meg, annak ellenére, hogy a regényíró is meghatározott céllal formálta meg Nero karakterét. Sienkiewicz csak a császár őrült voltát jeleníti meg, de azt több oldalról is, éles kontrasztot állítva a keresztények erkölcsös magatartásával szemben. Kihagyja azonban Nero uralkodói tetteit, az állam fejlesztéséért véghezvitt érdemeit, arról nem is beszélve, hogy őt teszi felelőssé Róma felgyújtásáért, holott az köztudott, hogy Nero nem gyújthatta fel Rómát, hiszen a tűzvészkor nem tartózkodott a városban és a történeti kutatásokban is általánosan elfogadott megállapítás, hogy nem ő volt a város felgyújtója. Ezért a csúsztatásért az író nem hibáztatható, hiszen a Quo vadis legalább annyira vallási, mint történelmi regény, a szerző nyilvánvalóan a kereszténység viszontagságait, majd jövőbeli győzelmét – a zsarnoki uralom felett – szeretné hangsúlyozni és talán, – bár ez csak a saját interpretációm – a Sienkiewicz által megformált üldözött keresztények valójában a lengyel nép megtestesítői, akik függetlenségüket akarják kivívni a területüket uraló országok felett, de minduntalan kudarcot vallanak. A regény talán bíztatást jelenthetett a lengyel nép számára és ezt csak erősíthette a mű vallási témája, hiszen a katolicizmus mindig a lengyel nép egyik fő összekötő kapcsa, identitásának fontos pillére volt.

Középen Michal Bajor Nero császárként, 2001 (Forrás: imdb.com)

Péter apostol alakja

A film következő fontos momentuma, az ókeresztény gyülekezet összejövetele, Péter apostol tanítása. A lengyel filmben Péter apostol csak Jézus Krisztus feltámadásának történetét meséli el hívei számára, míg az amerikai változatban az apostol szinte összefoglalja az Újszövetség legfontosabb tanításait, ami inkább egy szép tabló, de ettől aligha térne meg bárki is, hiányzik belőle az a meggyőződés és tűz, amely a lengyel filmváltozat Péterénél megtalálható. Az apostol is, mint egy kis „Mikulás bácsi” jelenik meg, aki már alig várja, hogy újra kedvenc időtöltésének, a halászatnak hódolhasson. Súlyos torzítása az amerikai változatnak, hogy Vinicius a regényben és a lengyel filmváltozatban megtér, megkeresztelkedik, holott ez a filmben sehol jelent meg, ráadásul Vinicius egyáltalán nem érti meg a vallás lényegét sem, hiszen kijelenti, hogy égig érő márványszobrot állítana Krisztusról, Lygia kedvéért.

Róma, az égő város

Kétségkívül mindkét film meghatározó jelenete Róma égése. A filmek valóban nagyon érzékletesen és látványosan mutatták be a tűz elől menekülők küzdelmeit, a sok halált, pusztítást. Nero éneke, amelyben megidézi Ilion pusztulását, azonban hagy némi kivetnivalót maga után. Az amerikai változatban megint elkövették azt a hibát, hogy Nero énekét meghagyták angol nyelven, ami kicsit komikussá teszi az egész szituációt. Az is hibája a jelenetnek, hogy Marcus Vinicius, mint az emberek mentője jelenik meg a tűzvészben, aki megnyit egy csatornát, melyen keresztül az emberek el tudnak menekülni, holott a regényben majdnem ő is meghalt a tűzben.

Róma pusztulásának ábrázolása a 2001-es filmben (Forrás: imdb.com)

A történelemből ismeretes, hogy Nero a város égéséért a keresztényeket teszi felelőssé, így megkezdődnek az első keresztényüldözések. A két film igen szemléletesen ábrázolja az üldöztetést, illetve a keresztények kivégzését. A 2001-es lengyel alkotás sokkal véresebben, elborzasztóbban ábrázolja Nero mészárlását, mint az amerikai változat. A lengyel filmben a néző valóban láthatja, hogyan marcangolták szét az oroszlánok a keresztényeket (a film legmegrendítőbb pontja az, amikor egy édesapa csecsemőjét megpróbálja odaadni egy nézőnek az arénában, de az oroszlán kitépi a gyermeket a kezéből), láthat keresztre feszítést, illetve máglyahalált is. Az amerikai film nélkülözi a brutalitások ilyen szintű bemutatását, ugyan mutat kivégzési jeleneteket, de beéri azzal, hogy a néző maga képzelje el a borzalmakat.

A gyermeket elmaró oroszlán (Forrás: imdb.com)

Lygia feláldozása

A film egyik legikonikusabb pillanata ezután következik, Lygia feláldozásának jelenete. Az amerikai változatban Poppaea császárné Krétáról hozat egy vad bikát, mellyel Lygia védőjének, Ursusnak kell megküzdenie. Poppaea szerepe szintén elnagyolt. Érdemes megemlíteni, hogy Sienkiewicz nőalakjai egytől-egyig passzív szereplők, mondhatni díszletek a nagyobb férfikarakterek mellett. Jó kísérletnek tűnhet, hogy az amerikai filmváltozat teret adott a nők kibontakozásának, de sajnos ezt úgy próbálta elérni, hogy felesleges mellékjeleneteket adott a női szereplőknek, így Poppaeának is, aki már a keresztényüldözések idején nem is élt. (A császárné 65-ben halt meg) Hibás megközelítés, hogy Lygia egy oszlophoz kikötve várta volna ítéletét, mert a királylányt egy bika hátára kötötték fel, amelyet Ursusnak kellett legyőznie. Ami ezután következik az az amerikai film egyik legfurcsább pontja. Ursus legyőzi a bikát, ekkor Marcus Vinicius leugrik a nézőtérről és az aréna homokján kijelenti a nép előtt, hogy Nero gyújtotta fel Rómát és hogy néhány katona összeesküvést szőtt a császárral szemben, és meghívták Galba tábornokot a trónra. Ez a filmváltozat leghiteltelenebb pontja. Először is, mert Marcus Vinicius, aki katonai rangban nem annyira magas rangú tisztviselő kijelenti, hogy új császára lesz Rómának. Természetesen a hadseregnek vagy a császár testőrségének, a praetorianus gárdának fontos szerepe lehetett a császár személyének kiválasztásában, – gondoljunk csak Claudius császárra, vagy Septimus Severusra, akit a pannoniai légiók tettek meg császárnak – de ez soha nem volt ekkora nyilvánosságot kapott esemény, nem tartozott a császár megválasztásának vagy leváltásának kérdése az egész római társadalomra. A másik probléma pedig az, hogy Galba tábornok csak kicsivel később, már Nero halála után érkezett a városba. A lázadás hírére Nero az öngyilkosságba menekült, a halállal kínlódó császárt az amerikai és a lengyel színész is ügyesen alakította, holott a zsarnok halálának megjelenítésében is több torzítást lehetne említeni.

A bikához kötözött Lygia, 2001 (Forrás: imdb.com)

Quo vadis, Domine?

Az egész történet legikonikusabb pillanata, amikor Péter apostol, Nazariussal együtt elmenekül Rómából az üldöztetések elől. A város határában azonban Jézus megjelenik Péternek, mire az apostol megkérdezi, Quo vadis, Domine?, vagyis Hová mész, Uram? A jelenés hatására Péter visszatér Rómába, hogy kereszthalált haljon Jézus Krisztusért. A lengyel film ezzel a jelenettel végződik, mely méltó lezárása a történetnek. Igazán megható, ahogy Péter apostol lezuhan a földre és hallgatja Megváltóját. Nagyon jó megoldás, hogy Nazarius szemszögéből látjuk a jelenést, így mi, nézők is csak elképzelni tudjuk Jézus jelenlétét. Az amerikai filmváltozat itt is módosít. Péter apostol Nazariussal bandukol Róma határában, amikor is színes felhőben megjelenik Jézus, de nem Péter, hanem Nazarius hallja meg a tanítást, ennek nem tudom, mi lehetett az oka, mit akarhatott a rendező ezzel üzenni, talán Nazariust ezzel jelölik ki Péter utódjának vagy Krisztus új apostolának. A film előre is halad a történelmi eseményeken, mert a következő jelenetben, már a megfordított kereszten függő Pétert láthatjuk. A film végének hangulata is teljesen más. A lengyel filmben Péter és Nazarius már nem az antik Rómába sétál vissza, hanem a modern Rómába és a háttérben ott van a Vatikán is. Ez szintén egy megható befejezés, hiszen a kereszténység végső győzelmét szimbolizálja és a néző emelkedett hangulattal zárhatja le a filmet. Az amerikai film vége, a szamár húzta szekéren utazó Lygiával és Viniciussal, amint megállnak a jelenés helyszínén, kicsit giccsesre sikeredett.

A Quo vadis kétségkívül a világirodalom egyik legmeghatározóbb alkotása, egyszerre szól hitről, szerelemről, hűségről, kultúráról, történelemről, politikáról, árulásról és egyetlen ember zsarnokságáról. Kétségtelen, hogy bárki, aki ennek a méretében is igen terjedelmes műnek a feldolgozására vállalkozik, annak nincs könnyű dolga. Nehéz visszaadni a könyvben lezajló mély lelki drámákat, a császárkor elejének politikai játszmáit és az ókori emberek gondolkodását. A különböző filmváltozatok jó próbálkozások a Quo vadis történetének visszaadására. A történeti hitelesség és a regényhez való hűség számos esetben megkérdőjelezhető és lehet számos kritikával illetni, de végső soron az írásomban összehasonlított két alkotás gyönyörű tabló, és színvonalas időtöltés lehet a történelem, az irodalom és a vallástörténet kedvelői számára.

Szűcs Adél

Ezt olvastad?

A német doktor című argentin-francia-spanyol koprodukcióban készült filmet 2013-ban mutatták be Argentínában. A film Lucía Puenzo regénye alapján készült, számos