Rangos nemzetközi konferencia a Fraknói Kutatócsoport szervezésében

Az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport The Agents of Foreign Communities and European-American States in Rome címmel rangos nemzetközi konferenciát szervezett 2018. szeptember 27–28-án Budapesten. A szimpózium azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy a helyi egyházi szervezetek ügyeit kik és hogyan képviselték, intézték az Apostoli Szentszéknél a kora újkor folyamán. A tanácskozásnak a Magyar Tudományos Akadémia székházában a 2. emeleten elhelyezkedő Képes terem adott otthont. Társszervezője a Viterbói Egyetem bölcsészkaráról (DISUCOM) Matteo Sanfilippo professzor pápaságtörténeti kutatóintézete volt.

(Fotó: Kanász Viktor)

A konferenciát a szervezők, Tusor Péter és Matteo Sanfilippo nyitották meg. Előbbi felelevenítette a Fraknói Kutatócsoport és a viterbói pápaságtörténeti kutatóintézet 2007-re visszanyúló gyümölcsöző együttműködésének eddigi fejezeteit, kiemelve a közösen rendezett nemzetközi konferenciákat (Gli archivi della Santa Sede e il Regno d’Ungheria a római Falconieri-palotában 2007-ben, valamint a The Papacy and the Local Churches Budapesten 2013-ban) és az ezek eredményeit tartalmazó tanulmányköteteket. Utóbbi pedig a diverzitásra mutatott rá az ágensek típusaiban és az általuk betöltött feladatkörökben. Ezek egyfajta szintézisét kínálta a konferencia. A témával szisztematikusan eddig nem foglalkoztak, pedig az ágensek jelentősége megközelítette a szentszéki diplomácia első sorában helyet foglaló nunciusokét.

A tanácskozás megnyitását követően Silvano Giordano OCD, a római Gregoriana professzora a spanyol monarchia és a római Kúria kapcsolattartásának módjáról beszélt a 17. század elején. Előadásában a hangsúlyt VIII. Orbán pontifikátusának időszakára helyezte (1623–1644), egy olyan periódusra, amikor a harmincéves háború során nagy nyomás helyeződött a spanyol udvarra, hogy érdekeit megfelelőképpen képviselje Rómában, különösen 1627 után, amikor megbukott a francia-spanyol szövetség terve. Előadása első felében a párhuzamosan az Örök Városban a spanyol birodalmi érdekeket képviselők – rendkívüli, rendes követek, bíborosok – számának gyarapodására és e jelenség hátterére mutatott rá, második felében pedig azt vizsgálta, hogy Duque de Pastranának 1623–1627-ig tartó követsége során milyen kiadásai merültek fel.

(Fotó: Tóth Krisztina)

Az este másik előadója Bertrand Marceau volt (École Française de Rome), aki a Rota Romana francia ügyhallgatójának, Louis de Bourlémontnak a karrierútját és XIV. Lajos római ágenseként folytatott tevékenységét ismertette a formálódó francia abszolutizmus és az európai nagyhatalmi szerepét épp elveszítő Egyházi Állam konfliktusai összefüggésében.

A konferencia második napján három szekció követte egymást. Először a nagyobb, jelentősebb országok és a valamilyen módon hozzájuk kötődő ágensekről, majd a tengeren túli országok római képviseletéről hangzottak el előadások, végül a további európai államok kerültek sorra.

A reggeli első előadást Ignasi Fernandez Terricabras, a Barcelonai Autonóm Egyetem docense tartotta, aki a Spanyol Inkvizíció római ágenseinek szerepét vizsgálta. E tisztség a 16. századtól létezett, a 17. században összesen 7 ilyen képviselő volt hivatalban és fő tevékenységük az volt, hogy védték a spanyol általános inkvizítort és az inkvizíciós tanácsot a római dikasztériumok esetleges beavatkozásától. Egészen XI. Incéig a spanyol inkvizíció nem volt a római Sanctum Officium alá rendelve, meghatározóan állami szervként működött! Bár számos pápa megtiltotta a fellebbezést az inkvizíció döntéseivel szemben, az előadó két jellegzetes csoportot kiemelt, akik mégis megpróbálták: elsősorban a szardíniai és szicíliai püspököket, akiknek joghatóságát sértette, valamint a székeskáptalani kanonokokat, akik az inkvizíciós sinecurák miatt fellebbeztek. Végül az ágensek anyagi helyzetét, kapcsolatrendszerét ismertette.

A következő előadó James Nelson Novoa Skype-on keresztül Kanadából, az ottawai egyetemről kapcsolódott be a tanácskozásba. Előadásában a portugál-szentszéki kapcsolatok alakulását vázolta a 16–17. században és ebbe a képbe helyezte bele a római portugál ágenseket. Rámutatott, hogy e megbízottak különféle érdekcsoportokat képviseltek: káptalanokat, egyházmegyéket, perjelségeket, monostorokat, klerikusokat és a portugál zsidó konvertiták érdekeit is, akiket hazájukban attrocitások értek. 1581 – II. Fülöp spanyol király portugál uralkodóvá koronázása – után nem volt portugál követ Rómában, 1583-tól Portugália érdekeit a spanyol követ mellett portugál ágens képviselte.

A szekciót a sevillai egyetemről Igor Pérez Tostado diavetítéssel kísért előadása zárta, aki a Stuartok 17. századi ágenseinek tevékenységét elemezte. Rómával a kommunikáció különösen II. Károly Franciaországba menekülése, majd 1651-es száműzetése után lett hangsúlyos, ebben az időszakban két követ (Francis Cottington és Edward Hyde), valamint több ágens képviselte a száműzött uralkodó érdekeit és próbáltak pénzt, valamint szövetségeseket szerezni a restaurációhoz Madridban és Rómában egyaránt. E próbálkozásokba engedett betekintést Tostado előadása.

A második szekcióban Matteo Binasco, a sienai egyetem tanára, előadásában nem távolodott el sokkal az előtte szóló témájától: a 17. századi ír ágensekről beszélt. Az ír jelenlét a század kezdetén vált hangsúlyosabbá Rómában. A fordulópontot 1598 jelentette, amikor Peter Lombard a Lovanioi Egyetem képviselőjeként tartózkodott az Örök Városban és 1601-ig Hugh O’Neill nem hivatalos ágenseként tevékenykedett. Az 1620-as évektől több ír ágens volt párhuzamosan a Kúriában, akik két tengely mentén is megosztottak voltak, egyrészt annak mentén, hogy szerzetesek vagy a világi klérus, püspökök képviselői voltak, másrészt, hogy a gael vagy anglonormann egyházmegyék képviselői. Binasco Luke Waddig ágensségéről beszélt bővebben, aki az 1641-es ulsteri felkelést követően 1642-től 1649-ig az Irish Confederates néven ismert csoport érdekeit, az ír ügyben elkötelezett egyháziakat és világiakat képviselte.

(Fotó: Tóth Krisztina)

Benedetta Albani, aki frankfurti Max-Planck-Institut für europäische Rechtsgeschichtéből érkezett, egy olyan témát tárgyalt, amely eddig meglehetősen elhanyagolt területe volt a kutatásnak: Spanyol-Amerika püspökei és a Szentszék kapcsolattartását római ágenseik és prokurátoraik segítségével. Korábban elterjedt az a nézet, hogy az újvilág és Róma között a direkt kapcsolatokat nem engedélyezték, azonban akkor még nem tanulmányozták a kapcsolódó szentszéki forrásokat. Ezeken dolgozik jelenleg is Albani, aki egy elsődleges megközelítést adott a bőséges anyagról. Előadásához szemléletes térképet is kapcsolt, amely az új világgal az érintkezések intenzitását mutatta be a Reg. Suppl. dioc. és Reg. Suppl. Indiarum vatikáni levéltári fondok segítségével.

A szekció harmadik előadója, Matteo Sanfilippo az 1608-tól 1908-ig terjedő időszakban vizsgálta a francia, majd a brit korona amerikai területei és az Egyesült Államok sokrétű római képviseletét. Kezdetben Amerikában egy óriási, ellenben szegény egyházmegye volt: a québeci. Azonban az angol területeket a jezsuiták misszionálták, felettük a québeci püspök nem gyakorolt jurisdictiót. Az egyházmegye többek között Párizson keresztül próbálta Rómában az érdekeit képviselni, míg a szerzetesek az általános rendfőnökségen, prokurátoron keresztül. A hétéves háború 1763-as lezárását követően pedig, melynek során Amerika északi része a franciáktól angol kézre került, Québec részéről London közbejöttével kommunikáltak Rómával, de előfordult az is 1820 és 1828 között, hogy a püspök az Angol Kollégium rektorát, Robert Gradwellt bízta meg érdekei képviseletével. Az 1789-ben létrejött baltimori egyházmegye élén álló volt jezsuita püspök pedig volt rendtársait nevezte ki ágenseinek. Sanfilippo beszámolóját 1908-al zárta, amely fordulópontot jelentett: az amerikai egyházak kikerültek a Propaganda Fide jurisdictiója alól és megszülettek a kanadai és amerikai nemzeti egyházak.

A délelőtti előadásokat követően kulturális programon is lehetőségük nyílt részt venni az előadóknak: olasz nyelvű vezetéssel megtekintették a magyar Szent Koronát és a Parlamentet, majd a Duna parton tértek vissza az Akadémia épületébe megcsodálva a megkapó budai panorámát.

A konferencia utolsó egysége négy előadást foglalt magában: valamennyi középkelet-európai témakört tárgyalt. Gaetano Platania a Vatikáni Apostoli Könyvtár Barberini fondja alapján a lengyel ágensek szerepét és feladatait elemezte a 17. században Carlo Barberini Lengyelország bíboros protektora periódusára koncentrálva. Rámutatott, hogy a vizsgált időszakban a bíboros protektor csatornázta be a helyes irányba az ügyeket, azonban a bürokrácia útvesztőin keresztül már az ágenseknek kellett az adminisztratív utat végigjárni. Ezek az ügyintézők általában vidéki kisnemesi családból kerültek ki, sokszor apátok voltak, mindkét jogból doktoráltak, latinul, olaszul és franciául kiválóan beszéltek és előfordult, hogy több egyházi és világi entitás folyó ügyeit is intézték. Például Pier Luigi de Ruyter Corte di Varsavia a lengyel udvart, a lengyel prímást és más lengyel püspököket is képviselt.

(Fotó: Tóth Krisztina)

A következő előadó, Alessandro Boccolini a lengyel témát folytatva, egy VII. Sándor pontifikátusa alatt tevékenykedő ágens, Paolo Doni apát, a lengyel uralkodó, II. János Kázmér római és nápolyi képviselője tevékenységét vette górcső alá. Először a karrierútját vázolta fel, amelynek fordulópontját 1655 jelentette, amikor északról a svédekkel, keletről az oroszokkal állt hadban Lengyelország, belülről felkelések gyengítették. Doninak sikerült VII. Sándortól audiencián ígéretet kapnia 100 ezer forint segélyre, és arra, hogy internunciust küld Lengyelországba, hogy lenyugtassa a lázongó nemeseket. Nápolyi megbízatása – itt volt a későbbiekben az állandó lakhelye – pedig a lengyel királyné által a nápolyi alkirálynak nyújtott jelentős kölcsönhöz kötődik. Doni funkciója megbízója halálával szűnt meg teljesen: visszatért Perugiába.

A konferenciát a Fraknói Kutatócsoport két tagjának előadása zárta: Fedeles Tamásé és Tusor Péteré. Előbbi diavetítéssel kísért előadásában a magyar királyság késő középkori római diplomáciai képviseletét ismertette, sorra véve, hogy milyen státusú és nemzetiségű személyek kaptak követi megbízást, milyen képzettséggel rendelkeztek és milyen elvárásokat támasztottak velük szemben. Megállapította, hogy a vizsgált időszakban összesen 44 követet küldtek az uralkodók Rómába: 30-at Mátyás, 6–6-ot II. Ulászló és II. Lajos, 2-en pedig Mátyást, majd II. Ulászlót is képviselték. 77%-uk egyházi személy volt, 80%-uk pedig a Magyar Korona országainak alattvalója. Elvárt volt tőlük a lojalitás, jó kommunikációs készség, retorikai képzettség, valamint a latin és olasz nyelvtudás és a kánonjog alapos ismerete. Az ágensek mellett az előadó röviden kitért a bíborosprotektori intézmény szerepére is.

Végül Tusor Péter a 17. századi magyar püspökkari ágensekről beszélt, akiket kezdetben az esztergomi érsek küldötteiként tartottak számon, majd 1639-től már az egész magyar egyház állandó képviselői lettek Rómában a század végéig. Feladataik a Kúriában a hazai hírek hazai szempontból történő interpretációjának elősegítése, konkrét ügyek megoldása, valamint Nagyszombatba, illetve Pozsonyba tudósítások küldése voltak. Hírszolgálatuk, melyet vélhetően hetente írt jelentésekkel végeztek, hangsúlyos volt. E tudósításokban, hazaküldött jelentéseikben, a folyamatban levő magyar vonatkozású ügyek, a Kúriára vonatkozó hírek és a nagypolitika hírei jelentek meg. Mellékletként gyakran a kézzel írt újságok legfrissebb számait is elküldték megbízóiknak.

(Fotó: Kanász Viktor)

A konferencia folyamán minden szekció végén lehetőség nyílt az eszmecserére, kérdések feltételére, melynek nyomán termékeny diskurzus bontakozott ki. A tanácskozás eredményét az érdeklődők a jövőre Viterbóban megjelenő tanulmánykötetben olvashatják, amely részletesen bemutatja, hogy akár az európai kontinensről, akár a brit szigetekről, akár pedig az Újvilágból milyen kihívásokkal kellett szembesülni a kora újkor folyamán, ha az Örök Városból rendszeres hírekhez kívántak jutni, és ott hatékony érdekképviseletet kívántak működtetni a helyi egyházi vezetők, szervezetek, közösségek.

Tóth Krisztina

A cikk az Újkor.hu és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport együttműködésének keretében született.

Ezt olvastad?

2023. szeptember 7-én és 8-án rendezte meg a NEPOSTRANS, vagyis „Negotiating post-imperial transitions: From remobilization to nation-state consolidation. A comparative
Támogasson minket