A „szerzetescsuhába bújt ördög”: Raszputyin és a Romanovok

Grigorij Raszputyin alakjához kapcsolódik a huszadik század eleji cári Oroszország egyik legnépszerűbb és legismertebb mítosza. Ő volt a „szerzetescsuhába bújt ördög”, akinek sikerült beférkőznie a cári család bizalmába azzal, hogy elhitette magáról, hogy képes az akkor még alig ismert betegségben, a vérzékenységben szenvedő cárevics meggyógyítására, de a történetek a „szent embert” a cárnéval is hírbe hozták. A földöntúli képességekkel felruházott, botrányos életviteléről híressé vált Raszputyin mitikus élete egy brutális gyilkossággal ért véget, amelyet csakhamar a cári Oroszország és a Romanov-dinasztia pusztulása követett.

Grigorij Raszputyin (Forrás: wikipedia.ru)

Grigorij Jefimovics Raszputyin a Tobolszki kormányzóság Pokrovszkoje nevű falujában látta meg a napvilágot 1869. január 10-én. Szülei, Jefim és Anna jómódú parasztok voltak, akiknek két fiúgyermekük született – elsőként Mihail, majd két évvel később Grigorij. A két fiú nem járt iskolába, kinn a szabadban nőttek fel, sem írni, sem olvasni nem tudtak. Egy nap a két testvér a Tura folyó partján játszott, s véletlenül beleestek a hideg folyóba. Mihail ezt követően hamar elhunyt tüdőgyulladásban, s félő volt, hogy hamarosan öccse is követni fogja. Grigorijnak egy nap azonban álmában megjelent a Szent Szűz, s megparancsolta, hogy gyógyuljon meg. A falusi pópa mindezt azzal magyarázta, hogy a gyermeket a Szent Szűz különleges sorsra szánta, s egy nap vissza fog térni, hogy megmondja, mit is vár el Grigorijtól pontosan.[1] (A gyermek különös képességeire – például, hogy ért az állatok nyelvén – már gyermekkorában felfigyeltek.) A Szent Szűz megjelenése utáni hónapokban Grigorij meggyógyult, s rokonszenvezni kezdett a különböző zarándokokkal, akik Isten kiválasztottjainak mondták magukat. Idővel szüleit is sikerült meggyőzni arról, hogy ő zarándoknak született, s végül útnak engedték.

Az ifjú Raszputyin (Forrás: pinterest.com)

Útja során először a környék szent helyeit kereste fel, megismerte a különböző aszkétikus „önsanyargatási” módokat, ellenállt olyan ételek fogyasztásának, amelyeket a zarándokok nem vehettek magukhoz. Az ételekkel ellentétben azonban a nőknek már ekkor sem tudott ellenállni: miután megismerkedett Praszkóvja Dubrovinával, rögtön feleségül is vette a nőt. Nehezen, küzdelmek árán, de megszületett első gyermekük, s Grigorij felettébb boldog volt, a gyermek azonban hat hónapos korában meghalt. A tragikus eseményt követően Raszputyin kicsapongó életet kezdett folytatni, ivott, bujálkodott, sőt 1892-ben lopással is megvádolták. Büntetésül egy év száműzetésre ítélték Pokrovszkojéból, s Raszputyin örömmel távozott. Felkereste az összes létező kolostort, szerzetesekkel ismerkedett meg, elzarándokolt többek között Észak-Szibériába és Görögországba, majd egy év leteltével hazatért. Ezt követően született meg három gyermeke: Dimitrij, Matrjona és Varvara.

Raszputyin gyermekei társaságában (Forrás: wikipedia.ru)

Eközben a test és lélek gyógyítójaként – mint valami önjelölt messiás – terjedni kezdett a híre, s előbb Szent Simeon követője lett, majd csatlakozott egy hírhedt szektához, a hlisztekhez.[2] A hlisztek a 17. században, az első Romanovok uralkodásakor jelentek meg Oroszországban. A szektát egy bizonyos Danyiil Filippovics alapította meg, aki istennek nyilvánította magát. Tanításaik szerint minden férfi Krisztussá, minden nő pedig Istenanyává válhat. Miközben lelküket a Szentlélek befogadására készítették fel, a legszigorúbb aszkézist hirdették, amit felettébb érdekes módon képzeltek el: a testiség elfojtása határtalan paráználkodással történt, ugyanis a ragyenyija szertartás alatt a hlisztek úgy tartották, hogy beléjük száll a Szentlélek. A szekta tagjai pedig ekkor minél több „krisztust” és „istenanyát” kívánt nemzeni. A nemzés pedig a hlisztek táncát, az eszelős körforgást követő őrjöngés közepette történt meg.[3] A szekta leginkább a 19. században terjedt el Oroszországban, köszönhetően I. Sándor cár (1801–1825) vallási szigort feloldó és türelmet hirdető törvényeinek. A hliszt szektából váltak ki az úgynevezett szkopcok, akik még radikálisabbak voltak: mivel a földi élet minden átkát a női szépségben, s az irántuk érzett vonzalmukban fedezték fel, ezért kasztráltatták magukat.

Forrás: pinterest.com

Immáron hithű hlisztként Raszputyin nem messze a pokrovszkojei házától vett egy istállót, s annak a földalatti pincéjét kápolnává alakította át, ahol meggyóntatta a bűnös lelkeket. Főleg nők fordultak hozzá, akik házasságtörést gyóntak meg neki, s ezt Raszputyin a bűn újbóli elkövetésével “gyógyította”, kiűzve belőlük az ördögöt.[4] Raszputyin tevékenységét úgy végezte, hogy nem rendelkezett teológiai képzettséggel, ezért – illetve kirívó praktikái miatt – 1903-ban megkezdődött ellene az első egyházi eljárás, s ettől kezdve élete végéig rajta marad a „hliszt” bélyeg. Szentpétervárra 1903 tavaszán érkezett meg, s az akkori főváros nyüzsgése és szépsége azonnal hatalmába kerítette. A városba egy bizonyos Mihail atyának köszönhetően jutott el, akivel Kazanyban találkozott, s aki egy ajánlólevéllel ellátva Teofan püspökhöz, a cárné gyóntatójához küldte. Raszputyin annyira mély benyomást tett Teofanra, hogy megengedte Grigorijnak, hogy nála lakjon. Később bemutatta őt többek között Milicának, a cárné egyik bizalmasának, s gyakorlatilag így jutott el hamarosan a cári család közelébe.

Raszputyin (j) Teofan püspök (k) és Mihail atya (b) társaságában 1909-ben (Forrás: alamy.com)

Az 1613 óta uralkodó Romanov-dinasztia uralkodásának 300 éves évfordulóját ünnepelte.  II. Miklós – aki nagyon fiatalon került a trónra – rajongásig szerette a történelmet, de olykor-olykor elgondolkozott azon, hogy milyen rövid ideig is uralkodtak egyes elődei, s milyen sok volt a gyilkosság, a kiontott vér a dinasztiában. Nagy Péter „jobb egy méltó idegen, mint saját, méltatlan fiam!”[5] felkiáltással haláláig vallatta saját fiát, Alekszejt. Két törvényes cárt – Ioan Antonovicsot és III. Pétert – a német származású cárnő, Nagy Katalin uralkodása alatt öltek meg. I. Pált, Nagy Katalin fiát pedig összeesküvők gyilkolták meg 1801-ben, ráadásul erről I. Sándor, Pál fia, Napóleon későbbi legyőzője is tudott. A dinasztia történetébe így családi gyilkosságok sorozata ékelődött.[6]

II. Miklós orosz cár (Forrás: wikipedia.hu)
Az orosz császári nagycímer (Forrás: wikipedia.org)

Maga a cári pár koronázását a Hodinka mezei tragédiaként elhíresült tömegbaleset árnyékolta be, melyben több, mint ezer ember veszítette életét. Ennek ellenére Miklós és Alexandra Fjodorovna cárné elment az aznap estére tervezett bálra a francia nagykövetségre, így már uralkodásuk kezdetén kiváltották a közvélemény megvetését, amely úgy érezte, hogy a pár érzéketlen, és nem törődik alattvalóival, s mondogatták: „a cár meg a felesége holttesteken táncol.”[7] Raszputyin eközben pétervári tartózkodása alatt szorgalmasan gyűjtögette az információkat a cári családról a különböző szalonokban. A cárné szépségét mindenki dicsérte, viszont visszahúzódónak, félénknek és elég butácskának találták. Fogékony volt az ezotériára, s különböző furcsábbnál furcsább látnokokkal, jósokkal és kuruzslókkal vette magát körül.

Alexandra Fjodorovna cárné (Forrás: wikipedia.org)

Miután Oroszország megalázó vereséget szenvedett az orosz–japán háborúban – amely a mandzsúriai befolyásért folyt – 1905. január 9-én tüntetés kezdődött a nyomor és az éhínség ellen Georgij Gapon pópa vezetésével. Ezen az ominózus vasárnapi megmozduláson templomi zászlókkal vonult a tömeg a Téli Palota elé, hogy rábírják a cárt, segítsen sorsuk jobbra fordulásában. A válasz pedig sortűz volt, rengeteg halottal és sebesülttel. Ezen a vasárnapon értette meg az orosz nép, hogy az önkényuralom a nyomorúságuk oka, a cár pedig nem az oltalmazójuk. Csakhamar kitört a forradalom, amely rövid időre Oroszországba is elhozta az alkotmányos monarchiát és a polgári kormányzást.[8]

A cári család (Forrás: pinterest.com)

Az orosz–japán háború alatt született Alekszej cárevics furcsa betegségéről ekkor kezdtek hírek terjedni. A gyermek hemofíliában, azaz vérzékenységben szenvedett, amit kizárólag nők örökíthetnek tovább, s általában csak a fiúgyermekeknél jelentkezik. Ez azt jelentette, hogy akár egy egyszerű karcolástól is elvérezhetett a gyermek, maga a betegség pedig szörnyű fájdalmakkal járt. Alexandra Fjodorovna bűnösnek érezte magát, s szégyellte, hogy ilyen törékeny egészségű gyermeket hozott a világra.[9] A cárné egyre többször gondolt a híres-hírhedt Raszputyinra, s megfordult a fejében, hogy ha a legjobb orvosok sem tudnak segíteni a fián, akkor Istenhez, valamint az Ő emberéhez kell fordulnia. Végül is Raszputyin 1905. november 1-jén ismerkedett meg személyesen a cári családdal, akikre nagy benyomást tett, különösen a cárnéra. II. Miklós cár naplófeljegyzéseiben így emlékezett meg az alkalomról: „Négy órakor elmentünk Szergejevkába, Milicával és Sztanával teáztunk. Megismerkedtünk Grigorijjal, a Tobolszki guberniumból érkezett istenes emberrel…”[10] 

Raszputyin hölgy rajongóinak koszorújában 1915-ben (Forrás: alamy.com)

Két évvel később, 1907 végén Alekszej nagyon rosszul lett, s mivel semmi sem segített rajta, bekérették Raszputyint. A sztarec gyorsan eleget is tett a kérésnek, csakhamar megérkezett Carszkoje Szelóba, félretolta az orvosok által felírt különböző gyógyszereket, s nem tett mást, mint hosszasan, elmélyülten nézte a cárevicset, aki nem sokkal később jobban lett, s már mosolygott is az édesanyjára. A palotában csodaként emlegették az esetet, s ettől kezdve Raszputyin személye nélkülözhetetlenné vált a cári család számára, olyannyira, hogy 1909-től a cárné gyóntatójának a szerepét is betöltötte.

Karikatúra a cári családot bábként mozgató ördögi Raszputyinról (Forrás: alamy.com)

Valószínűleg örökre rejtély marad, hogy miként sikerült Raszputyinnak ilyen hatást gyakorolnia a cárevicsre. Minden bizonnyal rendelkezett valamiféle hipnotikus képességgel: erős, megnyugtató kisugárzásával segíthetett megnyugtatni a cárevicset, amitől a gyerek ereiben csökkenhetett a nyomás, elősegítve ezzel a vérzés elállását. Arra viszont nem tud a történelemtudomány racionális magyarázattal – vagy legalább feltevéssel – szolgálni, hogy miként tudta Raszputyin elérni a hatást telefonon vagy táviraton keresztül is.[11] 1910 elején történt meg például, hogy éjszaka telefonáltak a palotából Raszputyinnak, hogy segítsen a gyermeken. A sztarec ekkor ezt mondta a trónörökösnek: „Mi van Aljosenyka, virrasztasz? Nem fáj neked semmid, nem fáj a fülecskéd, én mondom neked. Aludj.”[12] S pár perccel később Alekszej már aludt is.

Karikatúra: II. Miklós cár úgy táncol, ahogy Raszputyin játszik (Forrás: alamy.com)

Eközben a fővárosban Raszputyin még hírhedtebbé vált botrányos életvitele s rengeteg szeretője miatt. Fürdőkbe járt különböző prostituáltak társaságában, s ittasan gyakran kötözködött a különböző mulatókban vagy éttermekben. A főhercegkisasszonyok levelekkel ostromolták, ám mind közül a legkényesebb s a legérdekesebb a cárné neki írott levele volt:

Szeretett és feledhetetlen tanítóm, megmentőm és nevelőm. Mennyire gyötrődöm nélküled… Csak akkor nyugodt a lelkem, akkor pihenek, amikor te, tanítóm, mellettem ülsz, és én a kezedet csókolom, fejemet áldott válladra hajtom. Ó, mily könnyű nekem olyankor. Olyankor csak egyet kívánok: elaludni, örökre elaludni a válladon, ölelő karodban. Ó, milyen nagy boldogság, ha csak azt érzem, hogy mellettem vagy. Hol vagy? (…) Nemsokára ismét mellettem leszel? Várlak, gyötör a hiányod. A téged örökké szerető: A.[13]

A levél bombaként hatott, s mindezek tudatában érthető, hogy miért fordultak a monarchista politikusok Raszputyin ellen: nem találták elfogadhatónak közeli kapcsolatát a cárnéval, s úgy vélték, hogy ez a szibériai paraszt szégyent hoz az egész Romanov-dinasztiára botrányos életvitelével. Először Sztolipin miniszterelnök lázadt fel ellene, s a titkosrendőrség, az Ohrana megfigyelése alá helyezte. Sztolipint azonban 1911-ben, Kijevben egy színházi előadás során meggyilkolták, s csakhamar szárnyra keltek olyan pletykák, miszerint Raszputyinnak köze lehetett a miniszterelnök elleni merénylethez. 1916 előtt egyébiránt Grigorijt két alkalommal is megpróbálták „rosszakarói” eltávolítani a színről. Az egyik merényletet egy szerzetes, Iliodor próbálta végrehajtani, a másikat pedig egy Khionia Guszeva nevű prostituált, aki intim kapcsolatban állt Raszputyinnal, azonban egyikőjük sem járt sikerrel.

Raszputyin 1916-ban (Forrás: alamy.com)

Végül elérkezett az 1914-es év, s Oroszország belépett az első világháborúba. A francia–orosz egymásrautaltság a korabeli nemzetközi események tükrében magától értetődő: Franciaország abban volt érdekelt, hogy Oroszország hadba lépésével megossza Németország katonai erőit, Oroszország részben a balkáni térség és a tengerszorosok ,,bekebelezésére” irányuló törekvéseit akarta megvalósítani francia támogatással. Azonban az orosz hadsereg már az első ütközetek után lövedék-, töltény- és puskahiányban szenvedett, s a gyakorlatban Oroszország akkori ipari fejlettsége nem is lett volna képes egy modern háború szükségleteit hosszútávon önállóan kielégíteni. Raszputyin már a háború előtt felhívta Miklós figyelmét ennek veszélyeire, azonban a cár nem törődött az intéssel. 1916-ban végül már Miklós is belátta, hogy a háborút be kell fejezniük, s elterjedt, hogy Raszputyin megpróbálta rávenni a cárt, hogy különbékét kössön a németekkel. A monarchista körökben ennek hallatára újra feléledt a vágy a sztarec eltávolítására. 1916 decemberében már maga Raszputyin is félt attól, hogy előbb-utóbb sikeresen kísérelnek meg merényletet ellene, ami a cárhoz írt leveléből is kiderül: „ha egy közember keze által fogok elpusztulni, utódaiddal egyetemben még hosszú évszázadokig fogsz uralkodni Oroszországban; de ha gyilkosaim a Te fajtádból kerülnek ki, családoddal együtt Oroszország népének áldozatává leszel!”[14]

A Néva folyóból kihalászott holttest (Forrás: pinterest.com)

S valóban, e hónap 16-án a Feliksz Juszupov vezette összeesküvők sikeresen végeztek a „csodatevő sztareccel”. A Mojka utca 94. szám alatti Juszupov palotába csalták, ahol először mérgezett süteménnyel és borral kínálták, azonban ez nem hatott. Raszputyin vígan énekelt, bár igaz, kissé habzott a szája, de szemmel láthatólag semmi baja nem volt. Ezután Juszupov lelőtte, ám a „szent ördög” még ekkor sem halt meg, hanem kifutott az udvarra. Ezt követően Puriskevics újabb két golyót lőtt belé, Raszputyin összeesett, s ezután még jól meg is verték, majd összekötözve a Névába dobták. Három nappal később találták meg a holttestét, s megállapították, hogy a vízbe dobásakor a többszörösen meglőtt szent ember még mindig életben volt, küzdött az életéért, ám végül belefulladt a jeges folyóba.

Raszputyin holtteste (Forrás. alamy.com)

Nem sokkal később, 1917 márciusában a Romanov család uralma is véget ért. Néhány hónapig a Kerenszkij vezette Ideiglenes Kormány hatalmon tudott maradni, majd októberben a bolsevikok átvették a hatalmat. Raszputyin legutolsó, halálos jóslata pedig valóra vált, hiszen 1918. július 17-én a Jekatyerinburgi Ipatyev házban a cári családot kivégezték. A kivégzés után a holttesteket egy teherautó platójára dobták, majd Anasztázia kiskutyáját is agyonverték. A teljes „művelet” nem vett igénybe többet húsz percnél.

Egyesek a Raszputyin elleni merényletben túlzóan a cári rendszer közeli bukásának előjelét látják. Noha a “szent ördög” jelenléte a dinasztia körül cseppet sem tett jót a Romanovok hírnevének és megbecsültségének, II. Miklós cár uralkodása alatt több esetben is hozott olyan meggondolatlan döntést, amelynek következményeit – közvetve vagy közvetlenül – az orosz népnek elviselnie. Az első világégés terhébe Oroszország végül beleroppant, s egy olyan új világ vette kezdetét – Raszputyin és a Romanovok nélkül –, amely még több szenvedést és nélkülözést hozott el.

Szolnoki Nikoletta

Felhasznált szakirodalom:

Bebesi György: Birodalom összeomlás előtt – politikus és közéleti portrék az első világháború előtti Oroszországból

Edvard Radzinszkij: Az eleven Raszputyin, Európa, Bp., 2000.

Frank N. Stein: Raszputyin – a szerzetescsuhába bújt ördög, GABO, Bp. 2006.

Robert K. Massie: Miklós és Alexandra, IPC Könyvek 2015.

Henri Troyat: Raszputyin, Palatinus, Bp., 1998

L. Telcin: Grigorij Raszputyin. Neva, 2005.

[1] HENRI TROYAT – Raszputyin, Palatinus, 1998

[2] BEBESI GYÖRGY: Birodalom összeomlás előtt – Politikus és közéleti portrék az első világháború előtti Oroszországból

[3] EDVARD RADZINSZKIJ: Az eleven Raszputyin, Európa, Bp., 2000., 56-57.

[4] BEBESI GYÖRGY: Birodalom összeomlás előtt – Politikus és közéleti portrék az első világháború előtti Oroszországból, 173.

[5] HAHNER PÉTER: A régi rend alkonya, Panem, Bp., 2006 243.

[6] EDVARD RADZINSZKIJ: Az eleven Raszputyin, Európa, Bp., 2000., 74.

[7] HENRI TROYAT: Raszputyin, Palatinus, Bp., 1998. 26.

[8] FONT– KRAUSZ– NIEDERHAUSER – SZVÁK: Oroszország története, Pannonica Kiadó, Bp., 2001. 432.

[9] HENRI TROYAT: Raszputyin, Palatinus, Bp., 1998. 31.

[10] EDVARD RADZINSZKIJ: Az eleven Raszputyin, Európa, Bp., 2000., 97.

[11] Frank N. Stein: Raszputyin – szerzetescsuhába bújt ördög, GABO, Bp., 2006. 91.

[12] BEBESI GYÖRGY: Birodalom összeomlás előtt – Politikus és közéleti portrék az első világháború előtti Oroszországból, 176.

[13] RADZINSZKIJ: Az eleven Raszputyin, Európa, Bp., 2000, 222.

[14]Tarján M. Tamás: Raszputyin meggyilkolása (http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1916_december_16_raszputyin_meggyilkolasa/– letöltve: 2019.03.16)

Ezt olvastad?

A Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete 2020. február 13-án és 14-én interdiszciplináris konferenciát szervezett Békéscsabán a kutatóintézet megalapításának 30. évfordulója alkalmából, illetve