A „szerzetescsuhába bújt ördög”: Raszputyin és a Romanovok

Grigorij Raszputyin alakjához kapcsolódik a huszadik század eleji cári Oroszország egyik legnépszerűbb és legismertebb mítosza. Ő volt a „szerzetescsuhába bújt ördög”, akinek sikerült beférkőznie a cári család bizalmába azzal, hogy elhitette magáról, hogy képes az akkor még alig ismert betegségben, a vérzékenységben szenvedő cárevics meggyógyítására, de a történetek a „szent embert” a cárnéval is hírbe hoztak. A földöntúli képességekkel felruházott, botrányos életviteléről híressé vált Raszputyin mitikus élete egy brutális gyilkossággal ért véget, amelyet csakhamar a cári Oroszország és a Romanov-dinasztia pusztulása követett.

Grigorij Raszputyin (Forrás: wikipedia.ru)

Grigorij Jefimovics Raszputyin a Tobolszki kormányzóság Pokrovszkoje nevű falujában látta meg a napvilágot 1869. január 10-én. Szülei, Jefim és Anna jómódú parasztok voltak, akiknek két fiúgyermekük született – elsőként Mihail, majd két évvel később Grigorij. A két fiú nem járt iskolába, kinn a szabadban nőttek fel, sem írni, sem olvasni nem tudtak. Egy nap a két testvér a Tura folyó partján játszott, s véletlenül beleestek a hideg folyóba. Mihail ezt követően hamar elhunyt tüdőgyulladásban, s félő volt, hogy hamarosan öccse is követni fogja. Grigorijnak egy nap azonban álmában megjelent a Szent Szűz, s megparancsolta, hogy gyógyuljon meg. A falusi pópa mindezt azzal magyarázta, hogy a gyermeket a Szent Szűz különleges sorsra szánta, s egy nap vissza fog térni, hogy megmondja, mit is vár Grigorijtól el pontosan.[1] (A gyermek különös képességeire – például, hogy ért az állatok nyelvén – már gyermekkorában felfigyeltek.) A Szent Szűz megjelenése utáni hónapokban Grigorij meggyógyult, s rokonszenvezni kezdett a különböző zarándokokkal, akik Isten kiválasztottjainak mondták magukat. Idővel szüleit is sikerült meggyőzni arról, hogy ő zarándoknak született, s végül útnak engedték.

Az ifjú Raszputyin (Forrás: pinterest.com)

Útja során először a környék szent helyeit kereste fel, megismerte a különböző aszkétikus „önsanyargatási” módokat, ellenállt olyan ételek fogyasztásának, amiket a zarándokok nem vehettek magukhoz. Az ételekkel ellentétben azonban a nőknek már ekkor sem tudott ellenállni: miután megismerkedett Praszkóvja Dubrovinával, rögtön feleségül is vette a nőt. Nehezen, küzdelmek árán, de megszületett első gyermekük, s Grigorij felettébb boldog volt, a gyermek azonban hat hónapos korában meghalt. A tragikus eseményt követően Raszputyin kicsapongó életet kezdett folytatni, ivott, bujálkodott, sőt 1892-ben megvádolták azzal is, hogy lopott. Büntetésül egy év száműzetésre ítélték Pokrovszkojéból, s Raszputyin örömmel távozott is. Felkereste az összes létező kolostort, szerzetesekkel ismerkedett meg, elzarándokolt többek között Észak-Szibériába és Görögországba, majd egy év leteltével hazatért. Ezt követően született meg három gyermeke: Dimitrij, Matrjona és Varvara.

Raszputyin gyermekei társaságában (Forrás: wikipedia.ru)

Eközben a test és lélek gyógyítójaként – mint valami önjelölt messiás – terjedni kezdett a híre, s előbb Szent Simeon követője lett, majd csatlakozott egy hírhedt szektához, a hlisztekhez.[2] A hlisztek a 17. században, az első Romanovok uralkodásakor jelentek meg Oroszországban. A szektát egy bizonyos Danyiil Filippovics alapította meg, aki istennek nyilvánította magát, Filippovics egy Ivan Szuszlov nevű jobbágyokat fiává fogadta és Krisztusnak szólította őket. Tanításaik szerint minden férfi Krisztussá, minden nő pedig Istenanyává válthat. Miközben lelküket a Szentlélek befogadására készítették fel, a legszigorúbb aszkézist hirdették, amit felettébb érdekes módon képzeltek el: a testiség elfojtása határtalan paráználkodással történt, ugyanis a ragyenyija szertartás alatt a hlisztek úgy tartották, hogy beléjük száll a Szentlélek. A szekta tagjai pedig ekkor minél több „krisztust” és „istenanyát” kívánt nemzeni. A nemzés pedig a hlisztek táncát, az eszelős körforgást követő őrjöngés közepette került sorra.[3] A szekta leginkább a 19. században terjedt el Oroszországban, köszönhetően I. Sándor cár (1801–1825) vallási szigorút feloldó és türelmet hirdető törvényeinek. A hliszt szektából váltak ki az ún. szkopcok, akik még radikálisabbak voltak: mivel a földi élet minden átkát a női szépségben, s az irántuk érzett vonzalmukban fedezték fel, ezért kasztráltatták magukat.

Forrás: pinterest.com

Immáron hithű hlisztként Raszputyin a pokrovszkojei házától nem messze vett egy istállót, s annak a földalatti pincéjét kápolnává alakította át, ahol meggyóntatta a bűnös lelkeket. Főleg nők fordultak hozzá, akik házasságtörést gyóntak meg neki, s ezt Raszputyin a bűn újbóli elkövetésével “gyógyította”, kiűzve belőlük az ördögöt.[4] Raszputyin tevékenységét úgy végezte, hogy semmilyen teológia képzettséggel sem rendelkezett, ezért – illetve kirívó praktikái miatt – 1903-ban megkezdődött ellene az első egyházi eljárás, s ettől kezdve élete végéig rajta marad a „hliszt” bélyeg. Szentpétervárra 1903 tavaszán érkezett meg, s az akkori főváros nyüzsgése és szépsége azonnal hatalmába kerítette. A városba egy bizonyos Mihail atyának köszönhetően jutott el, akivel Kazanyban találkozott, s aki egy ajánlólevéllel ellátva Teofan püspökhöz, a cárné gyóntatójához küldte. Raszputyin oly annyira mély benyomást tett Teofanra, hogy megengedte Grigorijnak, hogy nála lakjon. Később bemutatta őt többek között Milicának, a cárné egyik bizalmasának, s gyakorlatilag így jutott el hamarosan Raszputyin a cári család közelébe.

Raszputyin (j) Teofan püspök (k) és Mihail atya (b) társaságában 1909-ben (Forrás: alamy.com)

Az 1613 óta uralkodó Romanov-dinasztia uralkodásának 300 éves évfordulóját ünnepelte.  II. Miklós – aki nagyon fiatalon került a trónra – rajongásig szerette a történelmet, de olykor-olykor elgondolkozott azon, hogy milyen rövid ideig is uralkodtak egyes elődei, s milyen sok volt a gyilkosság, a kiontott vér a dinasztiában. Többek között Nagy Péter „jobb egy méltó idegen, mint saját, méltatlan fiam!”[5] felkiáltással haláláig vallatta saját fiát, Alekszejt, két törvényes cárt – Ioan Antonovicsot és III. Pétert – a német származású cárnő, Nagy Katalin uralkodása alatt öltek meg. I. Pált, Nagy Katalin fiát pedig összeesküvők gyilkolták meg 1801-ben, ráadásul erről I. Sándor, Pál fia, Napóleon későbbi legyőzője is tudott. A dinasztia történetébe gyakorlatilag a 18. században családi gyilkosságok sorozata ékelődött.[6]

II. Miklós orosz cár (Forrás: wikipedia.hu)
Az orosz császári nagycímer (Forrás: wikipedia.org)

Maga a cári pár koronázását a Hodinka mezei tragédiaként elhíresült tömegbaleset árnyékolta be, melyben több, mint ezer ember veszítette életét. Ennek ellenére Miklós és Alexandra Fjodorovna cárné elment az aznap estére tervezett bálra a francia nagykövetségre, így már uralkodásuk kezdetén kiváltották a közvélemény megvetését, amely úgy érezte, hogy a pár érzéketlen és nem törődik alattvalóikkal, s mondogatták: „a cár meg a felesége holttesteken táncol.”[7] Raszputyin eközben pétervári tartózkodása alatt szorgalmasan gyűjtögette az információkat a cári családról a különböző szalonokban. A cárné szépségét mindenki dicsérte, viszont visszahúzódónak, félénknek, és elég butácskának találták, aki fogékony volt az ezotériára, s különböző furcsábbnál furcsább látnokokkal, jósokkal és kuruzslókkal vette magát körül.

Alexandra Fjodorovna cárné (Forrás: wikipedia.org)

Miután Oroszország megalázó vereséget szenvedett az orosz-japán háborúban – amely a mandzsúriai befolyásért folyt – 1905. január 9-én tüntetés kezdődött a nyomor és az éhínség ellen Georgij Gapon pópa vezetésével. Ezen az ominózus vasárnapi megmozduláson templomi zászlókkal vonult a tömeg a Téli Palota elé, hogy rábírják a cárt, segítsen sorsuk jobbra fordulásában. A válasz pedig sortűz volt, rengeteg halottal és sebesülttel. Ezen a vasárnapon értette meg az orosz nép, hogy az önkényuralom a nyomorúságuk oka, a cár pedig nem az oltalmazójuk. Csakhamar kitört a forradalom, amely rövid időre Oroszországba is elhozta az alkotmányos monarchiát és a polgári kormányzást.[8]

A cári család (Forrás: pinterest.com)

Az orosz-japán háború alatt született Alekszej cárevics furcsa betegségéről ekkor kezdtek hírek terjedni. A gyermek hemofíliában, azaz vérzékenységben szenvedett, amit kizárólag nők örökíthetnek tovább, s általában csak a fiúgyermekeknél jelentkezik. Ez azt jelentette, hogy akár egy egyszerű karcolástól is elvérezhetett a gyermek, maga a betegség pedig szörnyű fájdalmakkal járt. Alexandra Fjodorovna bűnösnek érezte magát, s szégyellte, hogy ilyen törékeny egészségű gyermeket hozott a világra.[9] A cárné gondolata egyre többször kalandozott el a híres-hírhedt Raszputyin irányába, s megfordult a fejében, hogy ha a legjobb orvosok sem tudnak segíteni a fián, akkor Istenhez, valamint az Ő emberéhez kell fordulnia. Végül is Raszputyin 1905. november 1-jén ismerkedett meg személyesen a cári családdal, akikre nagy benyomást tett, különösen a cárnéra. II. Miklós cár naplófeljegyzéseiben így emlékezett meg az alkalomról: „Négy órakor elmentünk Szergejevkába, Milicával és Sztanával teáztunk. Megismerkedtünk Grigorijjal, a Tobolszki guberniumból érkezett istenes emberrel…”[10] 

Raszputyin hölgy rajongóinak koszorújában 1915-ben (Forrás: alamy.com)

Két évvel később, 1907 végén Alekszej nagyon rosszul lett, s mivel semmi sem segített rajta, bekérették Raszputyint. A sztarec gyorsan eleget is tett a kérésnek, csakhamar megérkezett Carszkoje Szelóba, félretolta az orvosok által felírt különböző gyógyszereket, s nem tett mást, mint hosszasan, elmélyülten nézte a cárevicset, aki nem sokkal később jobban lett, s már mosolygott is az édesanyjára. A palotában csodaként emlegették az esetet, s ettől kezdve Raszputyin személye nélkülözhetetlenné vált a cári család számára, olyannyira, hogy 1909-től a cárné gyóntatójának a szerepét is betöltötte.

Karikatúra a cári családot bábként mozgató ördögi Raszputyinról (Forrás: alamy.com)

Valószínűleg örökre rejtély marad, hogy mivel érte el Raszputyin ezt a hatást a cárevicsnél. Minden bizonnyal rendelkezett valamiféle hipnotikus képességgel: erős, megnyugtató kisugárzásával segíthetett megnyugtatni a cárevicset, amitől a gyerek ereiben csökkenhetett a nyomás, elősegítve ezzel a vérzés elállását. Amire a történelemtudomány nem tud egyelőre észszerű magyarázattal, feltevéssel szolgálni az az, hogy miként tudta mindezt a hatást Raszputyin elérni akár telefonon, akár táviraton keresztül is.[11] 1910 elején történt meg például, hogy éjszaka telefonáltak a palotából Raszputyinnak, hogy segítsen a gyermeken. A sztarec ekkor ezt mondta a trónörökösnek: „Mi van Aljosenyka, virrasztasz? Nem fáj neked semmid, nem fáj a fülecskéd, én mondom neked. Aludj.”[12] S pár perccel később Alekszej már aludt is.

Karikatúra: II. Miklós cár úgy táncol, ahogy Raszputyin játszik (Forrás: alamy.com)

Eközben a fővárosban Raszputyin még hírhedtebbé vált botrányos életvitele, s rengeteg szeretője miatt. Fürdőkbe járt különböző prostituáltak társaságában, s ittasan gyakran kötözködött a különböző mulatókban vagy éttermekben. A főhercegkisasszonyok levelekkel ostromolták, ám mind közül a legkényesebb s a legérdekesebb a cárné neki írott levele volt:

Szeretett és feledhetetlen tanítóm, megmentőm és nevelőm. Mennyire gyötrődöm nélküled… Csak akkor nyugodt a lelkem, akkor pihenek, amikor te, tanítóm, mellettem ülsz, és én a kezedet csókolom, fejemet áldott vállamra hajtom. Ó, mily könnyű nekem olyankor. Olyankor csak egyet kívánok: elaludni, örökre elaludni a válladon, ölelő karodban. Ó, milyen nagy boldogság, ha csak azt érzem, hogy mellettem vagy. Hol vagy? (…) Nemsokára ismét mellettem leszel? Várlak, gyötör a hiányod. A téged örökké szerető: A.[13]

A levél bombaként hatott, s mindezek tudatában érthető, hogy miért fordultak a monarchista politikusok Raszputyin ellen: nem találták elfogadhatónak a cárnéval való közeli kapcsolatát, s úgy vélték, hogy ez a szibériai paraszt botrányos életvitelével szégyent hoz az egész Romanov-dinasztiára. Először Sztolipin miniszterelnök lázadt fel ellene, s a titkosrendőrség, az Ohrana megfigyelése alá helyezte. Sztolipint azonban 1911-ben, Kijevben egy színházi előadás során meggyilkolták, s csakhamar szárnyra keltek olyan pletykák, miszerint Raszputyinnak köze lehetett a miniszterelnök elleni merénylethez. 1916 előtt egyébiránt Grigorijt két alkalommal is megpróbálták „rosszakarói” eltávolítani a színről. Az egyik merényletet egy szerzetes, Iliodor próbálta végrehajtani, a másikat pedig egy Khionia Guszeva nevű prostituált, aki intim kapcsolatban állt Raszputyinnal, azonban egyikőjük sem járt sikerrel.

Raszputyin 1916-ban (Forrás: alamy.com)

Végül elérkezett az 1914-es év, s Oroszország belépett az első világháborúba. A francia-orosz egymásrautaltság a korabeli nemzetközi események tökrében magától értetődő: Franciaország abban volt érdekelt, hogy Oroszország hadba lépésével megossza Németország katonai erőit, Oroszország pedig részben a balkáni térség és a tengerszorosok ,,bekebelezésére” irányuló törekvéseit akarta megvalósítani francia támogatással. Azonban az orosz hadsereg már az első ütközetek után lövedék-, töltény-, és puskahiányban szenvedett, s a gyakorlatban Oroszország akkori ipari fejlettsége nem is lett volna képes egy modern háború szükségleteit hosszútávon önállóan kielégíteni. Raszputyin már a háború előtt felhívta Miklós figyelmét ennek veszélyeire, azonban a cár nem törődött az intéssel. 1916-ban végül már Miklós is belátta, hogy a háborút be kell fejezniük, s elterjedt, hogy Raszputyin egy a németekkel való különbéke megkötésére próbálta rávenni a cárt. A monarchista körökben ennek hallatára újra feléledt a vágy a sztarec eltávolítására. 1916 decemberében már maga Raszputyin is félt attól, hogy előbb-utóbb sikeres lesz egy merényletkísérlet ellene, ami a cárhoz írt leveléből is kiderül: „ha egy közember keze által fogok elpusztulni, utódaiddal egyetemben még hosszú évszázadokig fogsz uralkodni Oroszországban; de ha gyilkosaim a Te fajtádból kerülnek ki, családoddal együtt Oroszország népének áldozatává leszel!”[14]

A Néva folyóból kihalászott holttest (Forrás: pinterest.com)

S valóban, e hónap 16-án a Feliksz Juszupov vezette összeesküvők sikeresen végeztek a „csodatevő sztareccel”. A Mojka utca 94. szám alatti Juszupov palotába csalták, ahol először mérgezett süteménnyel és borral kínálták, azonban a méreg nem hatott. Raszputyin vígan énekelt, bár igaz, kissé habzott a szája, de szemmel láthatólag semmi baja nem volt. Ezután Juszupov lelőtte, ám a „szent ördög” még ekkor sem halt meg, hanem kifutott az udvarra. Ezt követően Puriskevics újabb két golyót lőtt belé, Raszputyin összeesett, s ezután még jól meg is verték, majd összekötözve a Névába dobták. Három nappal később találták meg a holttestét, s megállapították, hogy a vízbe dobásakor a többszörösen meglőtt szent ember még mindig életben volt, küzdött az életéért, ám végül belefulladt a jeges folyóba.

Raszputyin holtteste (Forrás. alamy.com)

Nem sokkal később, 1917 márciusában a Romanov család uralma is véget ért, hónapig az Ideiglenes Kormány, Kerenszkijjel az élén hatalmon tudott maradni, majd következett az októberi forradalom, amikor is a bolsevikok átvették a hatalmat. Raszputyin legutolsó, halálos jóslata pedig valóra vált, hiszen 1918. július 17-én a Jekatyerinburgi Ipatyev házban a cári családot kivégezték. A kivégzés után a holttesteket egy teherautó platójára dobták, majd Anasztázia kiskutyáját is agyonverték. A teljes „művelet” nem vett igénybe többet húsz percnél.

Egyesek Raszputyin elleni merényletben túlzóan a cári rendszer közeli bukásának előjelét látják. Noha a “szent ördög” jelenléte a dinasztia körül cseppet sem tett jót a Romanovok hírnevének és megbecsültségének, II. Miklós cár uralkodása alatt több esetben is hozott olyan meggondolatlan döntést, amelynek következményeit – közvetve vagy közvetlenül – az orosz népnek elviselnie. Az első világégés terhébe Oroszország végül beleroppant, s egy olyan új világ vette kezdetét – Raszputyin és a Romanovok nélkül –, amely még több szenvedést és nélkülözést hozott el.

Szolnoki Nikoletta

Felhasznált szakirodalom:

Bebesi György: Birodalom összeomlás előtt – politikus és közéleti portrék az első világháború előtti Oroszországból

Edvard Radzinszkij: Az eleven Raszputyin, Európa, Bp., 2000.

Frank N. Stein: Raszputyin – a szerzetescsuhába bújt ördög, GABO, Bp. 2006.

Robert K. Massie: Miklós és Alexandra, IPC Könyvek 2015.

Henri Troyat: Raszputyin, Palatinus, Bp., 1998

L. Telcin: Grigorij Raszputyin. Neva, 2005.

[1] HENRI TROYAT – Raszputyin, Palatinus, 1998

[2] BEBESI GYÖRGY: Birodalom összeomlás előtt – Politikus és közéleti portrék az első világháború előtti Oroszországból

[3] EDVARD RADZINSZKIJ: Az eleven Raszputyin, Európa, Bp., 2000., 56-57.

[4] BEBESI GYÖRGY: Birodalom összeomlás előtt – Politikus és közéleti portrék az első világháború előtti Oroszországból, 173.

[5] HAHNER PÉTER: A régi rend alkonya, Panem, Bp., 2006 243.

[6] EDVARD RADZINSZKIJ: Az eleven Raszputyin, Európa, Bp., 2000., 74.

[7] HENRI TROYAT: Raszputyin, Palatinus, Bp., 1998. 26.

[8] FONT– KRAUSZ– NIEDERHAUSER – SZVÁK: Oroszország története, Pannonica Kiadó, Bp., 2001. 432.

[9] HENRI TROYAT: Raszputyin, Palatinus, Bp., 1998. 31.

[10] EDVARD RADZINSZKIJ: Az eleven Raszputyin, Európa, Bp., 2000., 97.

[11] Frank N. Stein: Raszputyin – szerzetescsuhába bújt ördög, GABO, Bp., 2006. 91.

[12] BEBESI GYÖRGY: Birodalom összeomlás előtt – Politikus és közéleti portrék az első világháború előtti Oroszországból, 176.

[13] RADZINSZKIJ: Az eleven Raszputyin, Európa, Bp., 2000, 222.

[14]Tarján M. Tamás: Raszputyin meggyilkolása (http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1916_december_16_raszputyin_meggyilkolasa/– letöltve: 2019.03.16)

Ezt olvastad?

Váratlanul érte a világot, amikor 1957. október 4-én a Szovjetunió sikeresen feljuttatta az első mesterséges holdat a világűrbe. A Szputnyik-1