Reformáció és helytörténet – XXI. Tolna Megyei Levéltári Nap

2017. november 3-án, a Magyar Tudomány Napján került sor a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltárának főszervezésben a XXI. Levéltári Nap elnevezésű konferencia megrendezésére, amelynek helyszínéül a rendezvény társszervezője, a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának szekszárdi campusa szolgált.

Az előadások egyrészt a reformáció 500 éves évfordulójához kapcsolódva, a helyi levéltárban végzett forrásfeltáró munkára épülve engedtek betekintést a megye eseményeibe, hétköznapi és kultúrtörténeti változásaiba, továbbá a mikrotörténeti vizsgálódásokat egyetemi oktatók előadásai egészítették ki, amelyek tágabb kontextusban mutatták be a reformáció előzményeit, hatásait.

A hallgatóságot – a szekszárdi Madrigálkórus színvonalas műsorát követően – Nagy Janka Teodóra, a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar dékánhelyettese köszöntötte, s beszédében felidézte a térségre vonatkozó mondást: Bejárta Tolnát-Baranyát, s reményét fejezte ki, hogy a mondás tartalmát a programsorozat is visszaadja, vagyis a hallgatóság is sokat tapasztalhat, a konferencián minden elhangzik, amit érdemes hallani. Ezt követően Rácz György, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese nyitotta meg a rendezvényt, s hangsúlyozta, hogy XXI. Levéltári Nap szervesen illeszkedik a reformáció emlékév programsorozatába, s röviden kitért a 2015-ben kezdődő Reformáció 500 projektre is, amelyet részleteiben Kovács Eleonóra, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa, a projekt vezetője ismertetett. Kiemelte, hogy komoly munka és együttműködés áll fenn a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára és a Tolna Megyei Levéltár között, s bízik benne hogy az együttműködés és az egész projekt révén feltárt, eddig kevéssé kutatott fondok új információkkal szolgálnak, s a 2018-ra hozzáférhető adatbázis mellett új kiadványokat és a tudomány előrehaladását hozza.

A köszöntő és a megnyitó után vette kezdetét az előadások első blokkja, amelynek során a levezető elnöki feladatot Cserna Anna, a Tolna Megyei Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa vállalta magára. Az első előadást F. Romhányi Beatrix, a Károli Gáspár Református Egyetem docense tartotta Reform, válság, reformáció. Magyarország kolostorhálózatának átalakulása a 16. században címmel, melyben távolabbról közelítve a témához, nagyobb összefüggésekben tárgyalta a reformáció előzményeit, elsősorban a szerzetesi reformra koncentrálva. Bevezetőjében felhívta a figyelmet arra, hogy az egyházon belüli megújulásra már a konstanzi zsinat (1414-1418) is törekedett: „causa reformatio ecclesiae in capite et in membris”, amelynek eredményeként megindult egy lelkipásztori, művelődési és szerzetesi reformfolyamat. Az átalakulás jelentősen érintette a különböző szerzetesi csoportokat, egyes rendek esetében szakadáshoz vezetett (pl. ferences rend), másoknál „profilváltást” hozott (pl. domonkos rend). Az egyetemes változások felvázolását követően előadásában kitért a magyarországi viszonyokra, s hangsúlyozta, hogy az obszerváns ferencesek jelenléte és létszáma a korszakban kiemelkedő volt az országban, amely szorosan összefüggött az elit szerepével és a török elleni prédikációs tevékenységgel. Elmondta, hogy mindennek hatására a reformáció előestéjén a válság kevéssé érintette a ferences (és egyéb monasztikus) rendet, a nagy váltás csak 1540-1580 között vált érzékelhetővé, amelynek hátterében európai szinten a jelentős gazdasági átalakulások, Magyarországon pedig a törökkel folyó csatározások és belháborúk mellett a városi elit körében bekövetkező bizalomvesztés állt. Mindezek azonban óriási veszteséget hoztak európai és magyarországi viszonylatban egyaránt: a monasztikus rendek rendtartományainak, rendközpontjainak eltűnését, szerzeteseik és kolostorszámaik csökkenését és épületállományaik pusztulását.

A második előadást Várady Zoltán főszervező, a Tolna Megyei Levéltár igazgatója, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára tartotta. Prezentációjában három helytörténeti mozaikot mutatott be a megye protestáns életéhez kapcsolódva. Elsőként a bonyhádi németek 18-19. századi történetének egy részletét villantotta fel: Kun Ferenc bonyhádi birtokos, majd Mercy gróf tevékenysége révén a 18. század első harmadától fokozatosan nőtt a németek aránya és ezzel együtt az evangélikus vallásúak száma a városban. Kezdetben evangélikus közösségük saját templommal nem rendelkezve, a türelmi rendelet (1784) határozatai alapján a szomszéd falu, Majos egyházi közösségéhez csatlakozott, mígnem a század végén istentiszteletre is alkalmas iskolaépítésről határoztak, amelynek felszentelése 1800 augusztusában meg is történt. A szomszéd településtől való végleges elválásuk pedig 1816-ban következett be saját lelkészük megválasztásával. Előadása második felében a Bogyiszlói album elnevezésű forrás adatainak érdekességeit ismertette, melyből egyértelműen kiderült, hogy Bogyiszló már a 16. században hitet tett a református vallás mellett, s a dokumentumból nyomon követhető a helyi lelkipásztorok sorsa, valamint a református közösség életének alakulása. Többek között kiemelte Ónodi Márton lelkipásztori időszakát, amikor a katolikus hit miatti vétségek (pl. katolikus szülőktől született gyermek keresztelése, katolikus szolgálók tartása) jelentős bírságot vontak maguk után. Az előadás harmadik témája egy „katolikus hittérítő református prófétává válásának” esete volt. A történetből kiderült, hogy Gaál József katolikus hittérítőként református településeken működött, azonban egy református diák összezavarta, amelynek kapcsán látomása támadt, s ennek hatására áttért a kálvinista hitre. Az áttérés miatt a simontornyai sedria hitehagyás vádjával elítélte ugyan, azonban a hagyomány szerint szabadulását követőn kálvinista lelkipásztorként tovább működött.

Várady Zoltán (Kép forrása: mnl.gov.hu/tml)

A délelőtt utolsó előadója Ruzsa Éva, a Tolna Megyei Levéltár főlevéltáros – igazgató-helyettese volt, aki Protestáns iskolák az összeírások tükrében címmel tartotta meg előadását, mintegy tovább gondolva a Várady Zoltán igazgató úr által megkezdett bonyhádi evangélikusokra vonatkozó témát, előadásának forrása ugyanis egy II. József korabeli dokumentum, az evangélikus bonyhádi iskola összeírása volt. Hangsúlyozta, hogy míg a Mária Terézia által készíttetett összeírások elsősorban a tanítókra vonatkozóan tartalmaznak információkat, az általa feldolgozott német nyelvű forrás a tanuló gyermekekre vonatkozó kérdéseken keresztül mérte fel az iskola pillanatnyi helyzetét, ezáltal szélesebb spektrumban teszi vizsgálhatóvá a helyi városok művelődés-, egyház- és társadalomtörténetét. Előadásában a helytörténeti vizsgálatot a nagypolitika eseményeibe ágyazva ismertette, utalva a megye 18. századi újratelepítésre, valamint arra, hogy az 1750-es évekre a terület vallási-etnikai viszonyai rögzültek. Emellett kitért a szabad vallásgyakorlat korlátozására (artikuláris helyek hiánya a térségben), s hogy az egész birodalom érdekeit szem előtt tartó etatizmus miként befolyásolta a helyi vallási iskoláztatás lehetőségeit. Ez utóbbit a 22 pontos összeírásból vett két példával is alátámasztotta: egyrészt kiemelte a tanítójelölést, amelynek jóváhagyása szükségessé vált az inspektor által, másrészt kitért az állam beavatkozására a tanítás milyensége szempontjából. A prezentáció ugyanakkor túlmutatott az iskolai összeírás elemzésén, ugyanis egyéb források bevonásával a hallgatóság betekintést nyert Bonyhád 18-19. századi társadalomtörténeti viszonyaiba is.

Ruzsa Éva (Kép forrása: mnl.gov.hu/tml)

A szünet utáni szekció első előadója Kunné Tornóczky Andrea, a Tolna Megyei Levéltár levéltárosa volt, aki előadásában protestáns tanítók javadalmi jegyzőkönyveit feldolgozva mutatta be a korabeli tanítók életkörülményeit, a tanítói pálya mögöttes világát Tolna megye vonatkozásában. Kutatása a Lex Apponyi (1907) kiadásától egészen az iskolák államosítását kimondó törvényig (1948) terjed, s a feldolgozott források adatbázisa több mint 170 javadalmi jegyzőkönyv adatait tartalmazza. Előadásában kitért a forráscsoport egyház- és társadalomtörténeti jelentőségére, amelyet a jegyzőkönyvekből nyert példákkal támasztott alá (pl. első protestáns népiskolák, a megyében legrégebben alkalmazott tanító személye, egy településen belül több tanító működésének okai). Továbbá a forrástípust az őcsényi kántortanító, Győri János javadalmi jegyzőkönyvének elemzésével illusztrálta, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a korszakban elkülönítették a több forrásból (egyház, hívek, község, uradalom, állam, tanulók szülei) származó kántori és tanítói feladatokért járó jövedelmet, amelynek jó része feudális jellegű volt. Emellett az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy a forrás közvetve az egyházközösség nagyságáról és anyagi helyzetéről, valamint a korabeli árviszonyokról is informál. Továbbá kiemelte a javadalmi jegyzőkönyvek mellékleteinek – így többek között a tanítói eskük, keresztlevelek, kataszteri birtokívek, különböző kimutatások – jelentőségét, amelyek vizsgálata szintén adalékokkal szolgálhat a 20. század első felének helytörténeti kutatásaihoz.

Kunné Tornóczky Andrea (Kép forrása: mnl.gov.hu/tml)

A délután második előadását Kurucz Rózsa, a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának főiskolai tanára, neveléstörténész tartotta Az evangélikus tanítóképzés gyökerei a Dél-Dunántúlon címmel. Előadását az 1806-ban, a térségben elsőként létrejött sárszentlőrinci evangélikus tanítóképző máig ható hagyományaihoz kapcsolódó bibliai idézettel kezdte: „nem te hordozod a gyökereket, hanem a gyökerek téged”, s felvázolta a Dél-Dunántúlon a 19-20. században működő, különböző felekezetekhez tartozó tanítóképző intézmények rendszerét, kitérve az intézményeknek otthont adó épületek változására. Az előadó a tanítóképzés gyökereinek bemutatását egyetemes közegbe helyezve kitért Luther Márton szerepére, s önéletírásának részleteit, valamint oktatásról szóló könyveit idézve hangsúlyozta az Ágoston-rendi szerzetes oktatástörténetben betöltött kiemelkedő szerepét. Emellett kitért arra, hogy a magyarországi iskolarendszer alapítására és megszervezésére is jelentős hatással voltak Philipp Malenchthon reformátor elképzelései. Ugyanakkor kiemelte, hogy a kora újkor első évtizedeiben a református iskoláztatás és ezzel együtt a „tanítóképzés” egyik alapköve a peregrináció volt, s ennek következtében az Eszéki Szigeti Imre kezdeményezésére 1549-ben létrejött híres tolnai iskola számos rektora is megjárta Wittenberget. Mindemellett az előadó kitért Szeniczei Bárány György intézményes tanítóképzésre irányuló törekvésekben betöltött szerepére, aki Francke pedagógiájának alapelveit alkalmazva alapozta meg a Dél-Dunántúlon a tanítóképzést.

Kurucz Rózsa (Kép forrása: mnl.gov.hu/tml)

A soron következő előadó Nagy Janka Teodóra, a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának tanszékvezető főiskolai tanára, jogtörténész-etnográfus volt, aki a Dunamelléki Református Egyházkerületből hozott tárgyi emlékeken keresztül világította meg az egyházfegyelmezés jogi, kultúrtörténeti hátterét, elsősorban a szégyenkövek szerepének bemutatásával. Előadását tágabb kontextusba helyezve kitért a jellegzetes középkori büntetéstípusokra, s hangsúlyozta, hogy a közösségi normák megsértésének rendeleti szabályozása a felvilágosult abszolutizmus korszakában vette kezdetét, azonban a közvélemény megszégyenítő büntetései (pl. kinézés, ragadványnevek, nem köszönés, eltemetés) továbbra is jelen voltak a társadalomban. Az előadó a büntetéstípusok elkülönítésének bemutatásakor Vajna Károly munkásságára (Hazai régi büntetések, 1905.) hivatkozott, s két fontos tárgyi emlék – szégyenoszlop és szégyenkő – szerepét ismertette, s a források bemutatása révén felvázolta az egyházfegyelem és az állami megszégyenítés kapcsolatát. Mindennek gyökereit az egyház fegyelmezési gyakorlatában a kiközösítésig (eklézsiakövetés) vezette vissza, s hangsúlyozta a reformáció hatását, s hogy Kálvin is nagy hangsúlyt fektetett az egyházfegyelemre. Kiemelte, hogy Magyarországon a debreceni (1562), majd a hercegszőlősi zsinat (1567) rendelkezett róla, hogy ezen büntetés milyen vétségek esetén alkalmazható, de az egyes közösségek eltérő módon hajtották végre az eklézsiakövetéseket. Az előadó kiemelte, hogy állami szempontból jelentős változást II. József rendeletei hoztak, amelyek háttérbe szorították az ilyen jellegű egyházi büntetéseket, ennek ellenére egészen a 20. századig kimutatható alkalmazásuk.

Nagy Janka Teodóra (Kép forrása: mnl.gov.hu/tml)

A konferencia utolsó előadását Aradi Gábor, a Tolna Megyei Levéltár levéltárosa tartotta Egy protestáns falu konfliktusa a 19. század második felében címmel. Prezentációjának középpontjában a Tolna megye déli részén fekvő, szénben gazdag Váralja településének segédlelkésze, Dőczy József és a református előjáróság közötti anyagi természetű vita állt. Az előadó kitért arra, hogy a református többségű faluban a szénbányászat az 1870-es években indult meg, s az általa vizsgált konfliktus forrását az jelentette, hogy két pécsi vállalkozó olyan területre kötött szénkitermelői engedélyt, amelynek egy része a lelkészi hivatal érdekeltségei okán Dőczy Józsefet illették. A lelkész kérte a neki járó bérleti díjat, s a világi hatóságok Dőczy számára kedvező döntést hoztak. A váraljai egyházi közösség azonban nem fogadta el a döntést, sőt szentségtöréssel megvádolva lelkészüket az egyházi bíróság elé vitte az ügyet, amely azonban felmentette Dőczyt a koholt vádak alól. Az előadás tovább vizsgálva a fejleményeket rávilágított arra, hogy a hatóságok nemcsak a lelkész felmentését mondták ki, hanem az ügy miatt a presbitérium és az egyházi gondnok leváltásáról is határozott. Az előadó hangsúlyozta, hogy a konfliktus még ezzel a rendelkezéssel sem zárult le, ugyanis a döntés végrehajtásával megbízott Csekey István alesperest a községi bírója és a lázadó presbiterek elkergették a településről, s a határozatot több hónapos huzavona után a világi hatóság közbenjárásával sikerült keresztül vinni. Az előadó további érdekességként kiemelte, hogy Dőczy a vita után nem távozott hivatalából, sőt évtizedekkel később – vélhetően a konfliktusban érdekelt egyházi tagok leszármazottjainak közbenjárására – Dőczyt munkásságáért a Ferenc József Rend lovagkeresztjével tűntették ki.

Aradi Gábor (Kép forrása: mnl.gov.hu/tml)

A konferenciát Várady Zoltán, a Tolna Megyei Levéltár igazgatója és egyben a program főszervezője zárta. Elmondta, hogy az előadások szerkesztett változatát írásban is tervezik megjelentetni, s felhívta a figyelmet a további forrásfeltárás fontosságára, abban reménykedve, hogy a hatalmas anyagmennyiség kiaknázásra kerül. Ezt követően közös ebédre invitálta a megjelenteket, amelynek során immár kötetlen formában folytatódott tovább az eszmecsere.

Szalai Ágnes

Ezt olvastad?

Kétnapos nemzetközi konferencia helyszínévé vált Kolozsvár 2017. október 27-28-án. A Babes-Bolyai Tudományegyetemen megrendezett eseményen több hazai egyetem és az MTA