Reguly Antal, az uráli vidékek magyar térképezője

Reguly Antal (1819–1858) nevének említésekor a legtöbb embernek a magyar nyelvrokonság kutatása, a finnugor népek körében végzett páratlanul gazdag nyelvészeti és néprajzi gyűjtőmunka jut először az eszébe. Kevéssé közismert, hogy Reguly a földrajz és a térképészet területén is kimagasló eredményeket ért el: a saját terepi vázlataira támaszkodva 1846-ban elsőként készítette el az Urál hegység északi vidékeinek részletes térképét. Az idei évben, július 11-én ünnepeltük a sokoldalú magyar tudós születésének kétszázadik évfordulóját. Jelen tanulmányomban röviden ismertetem Reguly oroszországi térképezését, illetve bemutatom a nevezetes uráli térképét, melynek megalkotásával a zirci születésű fiatalember a nemzetközileg jegyzett kartográfusok közé emelkedett.

Reguly Antal. Kép forrása: Wikipedia

REGULY A TEREPEN

A magyarok eredete iránt érdeklődő Reguly 1841 júniusában azzal a szándékkal érkezett meg Szentpétervárra, a korabeli Oroszország tudományos életének központjába, hogy minél többet megtudjon az Urálban élő finnugor népekről. A szentpétervári akadémikusok szívélyesen fogadták az ifjú magyar utazót, és miután meggyőződtek tehetségéről, szorgalmáról és elhivatottságáról, arra biztatták, hogy személyesen keresse fel az Urál északi területeit, amelyek az európai ember számára addig jórészt ismeretlenek voltak. A körvonalazódó uráli expedíciót az oroszországi tudományos körök támogatták volna, azonban Reguly nem fogadta el az irányukból érkező pénzügyi segítséget. Mindenképpen magyar megbízásból kívánta véghezvinni terveit, hogy ezzel is hazájának hasznára váljon. Céljai és reményei mellett ugyanakkor kétségek és állandósuló anyagi nehézségek gyötörték. Végül több mint kétéves szentpétervári tartózkodást követően, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásának ígéretével – amely összeghez csak jóval később, részletekben jutott hozzá –, valamint pártfogóinak személyes kölcsöneivel elindult az Urál felé.

Reguly szűkebb értelemben vett uráli és nyugat-szibériai utazása – amelynek kiindulási és végpontja egyaránt Perm város volt – 1843. november 7-én vette kezdetét és 1845. március 12-ig tartott. Az utazás során Reguly számos helyen megfordult az Urálban és az azzal szomszédos területeken. A zord időjárással és a szűkös anyagi körülményekkel dacolva alig másfél év alatt – saját számításai szerint – mintegy 10 ezer kilométernyi utat tett meg, és különböző helyeken hatszor kelt át a hegyláncon. Eljutott az Ob folyó torkolatának környékére, valamint a Jugor-félszigeten haladva a Kara-tenger partját is elérte. A Reguly állomáshelyéül szolgáló jelentősebb települések között említhető meg a sótermeléséről ismertté vált Szolikamszk, a vásárairól nevezetes Irbit, az akkoriban Szibéria fővárosaként is emlegetett Tobolszk, valamint az Ob alsó szakaszán abban az időben fontos kereskedelmi központnak számító Berjozovo, Muzsi és Obdorszk (a mai Szalehard). A Reguly által bejárt és térképre vitt területek nagysága meghaladja az 1,1 millió km2-t, ami a mai Magyarország területének közel tizenkétszerese!

Az uráli vidékeket járva Reguly nem csupán utazott, hanem emberfeletti munkával igyekezett minden információt dokumentálni, amelyet a felkeresett területekről és az ott lakó népekről (hantik, manysik, komik, nyenyecek stb.) megtudott. Terepi munkája keretében legfőképpen nyelvészeti kérdésekkel, szótárak összeállításával, néprajzi és népköltészeti anyagok gyűjtésével foglalkozott. Bár kutatásai középpontjában nem a földrajzi szempontú vizsgálódás állt, ezen a téren is tekintélyes mennyiségű és kiváló minőségű anyagot gyűjtött össze. Ezek közül is kiemelkedő jelentőségűek a terepen megrajzolt térképvázlatai. Felvetődik a kérdés, vajon mi késztette Regulyt arra, hogy térképező tevékenységet végezzen? A vázlatok elkészítését két okból is szükségesnek tartotta. Egyrészt a terepen mozogva hamar szembesült az uráli területekről addig megjelent térképek hiányosságaival, pontatlanságaival, és ezeket javítani kívánta. Másrészt – és ami a legfontosabb – az általa feljegyzett néprajzi és nyelvészeti jellegű információkat igyekezett a földrajzi térben is elhelyezni, márpedig ennek leglátványosabb formája a térkép.

A térképezést Reguly mérőeszközök nélkül, a terepi objektumok egymáshoz képest történő felvételezésével hajtotta végre. Mindig csak az előtte álló kisebb területrészek – többnyire egy-egy folyószakasz vagy hegycsoport – áttekintésére, és az ott megtalálható terepelemek szomszédsági viszonyainak leírására törekedett. Az objektumok pontos földrajzi helyzetének meghatározása nem szerepelt a céljai között, az etnográfia szempontjából elegendőnek tartotta a közelítő pontosságot. Reguly a földrajzi adatokat részben a saját megfigyelései alapján, részben pedig a helyi lakosok közléseire támaszkodva jegyezte fel. Az adatgyűjtés eredményességéhez nagyban hozzájárultak Reguly egyéni képességei, jellembeli tulajdonságai, valamint az a tény, hogy ő nem gyarmatosító szándékkal érkezett az ismeretlen vidékekre. Szorgalma és kivételes nyelvérzéke révén mindenütt könnyedén meg tudta magát értetni a helyiekkel. Kitűnő kapcsolatteremtő képességének köszönhetően gyorsan elnyerte az őslakosok bizalmát, akik készséggel osztottak meg vele minden információt, és amiben csak lehetett, a segítségére voltak.

Regulynak szokása volt, hogy a felvételező munkálatokhoz mindig alapos felkészülést követően fogott hozzá. A nagyobb településeken időzve részletesen tanulmányozta a rendelkezésére álló földrajzi és kartográfiai anyagokat, továbbá igyekezett olyan embereknél tudakozódni, akik korábban – ha csak érintőlegesen is – már megfordultak az általa bejárni kívánt vidékeken. Az előzetesen megszerzett ismeretek birtokában – amellett, hogy ezáltal lényegesen könnyebben tájékozódott a terepen – az őslakos adatközlőknek már előre megfogalmazott, konkrét kérdéseket tudott feltenni az egyes terepelemek elhelyezkedésével kapcsolatban, mindez pedig jelentősen megnövelte munkájának hatékonyságát.

Az uráli és nyugat-szibériai utazásból, illetve az azt követő Volga-vidéki gyűjtőútjáról Reguly 1846. augusztus 25-én érkezett vissza Szentpétervárra. Közel egy hónapos tartózkodás után már készen állt tovább folytatni az útját Magyarország felé, amikor a helyi tudományos körök részéről Karl Baer (1792–1876) és Friedrich Georg Struve (1793–1864) akadémikusok – az egy évvel korábban megalapított Orosz Földrajzi Társaság képviseletében – felkérték, hogy maradjon még a városban, és az utazása során gyűjtött földrajzi anyagokat dolgozza fel náluk. A tudósok azzal érveltek, hogy Reguly más országban híján volna a szükséges segítségnek, másrészt az uráli vidékek ismerete sehol nem találhat nagyobb érdeklődésre, mint a helyi tudományos élet fellegvárában, Szentpéterváron. Reguly belátta, ha rögvest elhagyja Oroszországot, akkor a nyelvészeti feladatai miatt még hosszú ideig nem lesz alkalma arra, hogy a geográfiai munkáival foglalkozzon, ezért elfogadta a felkérést. Hazatérését későbbre halasztotta, és hozzáfogott a feldolgozási munkálatokhoz. Ennek eredményeként készült el az Urál északi vidékeit bemutató kéziratos térképe.

REGULY URÁLI TÉRKÉPE

Reguly térképészeti munkásságának leglátványosabb eredménye kétségtelenül maga a kéziratos térkép, amely több szempontból is egyedülálló alkotás. A térképet Reguly döntően a saját terepi vázlatai alapján készítette el, emellett – mivel a felvételezés mérőeszközök nélkül történt – a térkép matematikai alapjának megteremtéséhez régebbi kiadású kartográfiai műveket, illetve csillagászati módszerekkel korábban meghatározott pontokat is felhasznált.

A körülbelül 1 : 1 250 000 méretarányú, német nyelvű, esztétikailag is igényesen kidolgozott térkép címe: Ethnographisch-geographische Karte des Nördlichen Ural Gebietes entworfen auf einer Reise in den Jahren 1844 und 1845 von Anton v. Reguly. St Petersburg 1846. A térkép szembetűnően nagy területet ábrázol, kivágata az északi szélesség 58°-ától nagyjából a 70°-ig, a felső ívén a keleti hosszúság 54°-ától 76°-ig, az alsó ívén a keleti hosszúság 58°-ától 73°-ig terjed (a hosszúsági fokértékek itt a greenwichi kezdőmeridián szerint értendők, a térkép kezdőmeridiánja a ferrói). A hegyvonulatok közül megjelenik rajta a mai értelemben vett Középső-Urál, az Északi-Urál, a Sarkközeli- és a Sarki-Urál, illetve az utóbbi folytatásának tekintett dombvidék, a Paj-Hoj. A térkép északi határa egészen a tengerparti területekig nyúlik. Nyugaton a Pecsora, délen a Csuszovaja, a Tura és a Tavda folyók vidékei, keleten pedig a számtalan mellékágra szakadó Ob folyó jelenti a határt.

Reguly uráli térképének határai (Szerkesztette: Gulyás Zoltán)

A kéziratos alkotás a hegyvidékeket igen szemléletes módon, ún. színtörléses domborzatábrázolással mutatja be. Tartalmi elemeit tekintve a térkép meglehetősen gazdag. Reguly nagy mennyiségben vett fel vízfolyásokat, állóvizeket, és arra is törekedett, hogy a térképre valamennyi lakott település felkerüljön. Szerkesztői alaposságát bizonyítja az is, hogy sok helyütt az időszakos lakóhelyként szolgáló vadászkunyhókat és a rénszarvaspásztorok sátrait is feltüntette. A térképi tartalom részét képezi még a fontosabb utak ábrázolása, továbbá a helyi etnikumok lakóterületét jelölő határvonalak. Ugyancsak vonalak szemléltetik a földművelés, az állattenyésztés és bizonyos növényfajok területi kiterjedésének határait. Reguly egy igen élénk, vörös színű vonallal a saját útvonalát is berajzolta, az ahhoz kapcsolódó dátumokkal együtt. A térképlap jobb szélén betétként egy melléktérkép is helyet kapott, amely kétszeres nagyításban mutatja be az Urál hegység legmagasabb csúcsainak vidékét.

REGULY TÉRKÉPI MUNKÁINAK JELENTŐSÉGE

Napjainkban Reguly térképének négyféle, különböző színvonalú változatával találkozhatunk, amelyek mindegyike meglehetősen ritkának vagy egyedinek számít. Az eredeti kéziratos térképet ma is készítésének helyén, Szentpéterváron őrzik. A Reguly-térkép kőnyomatos változata még ugyanabban az évben napvilágot látott, az eredetitől eltérő domborzatábrázolással. A kéziratos térkép litografálását – amely ugyancsak Szentpéterváron történt – az indokolta, hogy az Orosz Földrajzi Társaság az Északi-Urál alapos megismerése céljából tudományos expedíciót szervezett, amelynek tagjai Reguly terepen gyűjtött anyagait is hasznosítani kívánták a munkájuk során. A sokszorosított térképből az expedíció valamennyi tagja kapott egy-egy példányt. A kőnyomatos térkép egy fennmaradt példánya Reguly nyolc terepi vázlatával együtt ma az MTA Könyvtárának Kézirattárában lelhető fel. A Budapesten őrzött példány nyomán a XX. században a térképnek további két – kisebbített méretű – változata is megjelent: az egyik 1906-ban a Magyar Földrajzi Társaság kiadásában, a másik 1983-ban az ELTE Térképtudományi Tanszékének gondozásában.

Az uráli terepmunkát végző Reguly számos új földrajzi ismerettel szolgált az addig nagyrészt feltáratlan vidékekről. A XIX. századi orosz kartográfia jeles alkotásai között több olyan térkép is található, amelyek készítői közvetlenül hasznosították Reguly földrajzi és térképészeti eredményeit. Az Ernst Hofmann (1801–1871) ezredes vezetésével 1847–1848-ban megvalósított északi-uráli expedíció számára a Reguly-térkép nem csupán a terepi tájékozódást segítette, hanem a saját térképük összeállításához is nagyban hozzájárult. Reguly földrajzi anyagait ugyancsak nagy eredményességgel használta Peter Köppen (1793–1864) akadémikus az Európai-Oroszország 1851-ben megjelent néprajzi térképének megalkotásához. A szerző az észak-uráli területekre nézve Regulytól vette át a topográfiai információkat és az ottani népek lakóterületét jelző határokat. Vlagyimir Iszlavin (1818–1895) etnográfus, a cári földművelésügyi minisztérium tisztviselője a szamojédek életét bemutató könyvéhez mellékelt térképen a tundra keleti oldalát – a magyar utazóval való személyes ismeretségének köszönhetően – Reguly térképe alapján rajzolta meg.

Reguly Antal térképének részlete

Reguly úttörő uráli térképezése nemcsak kartográfiatörténeti szempontból, hanem a nyelvészet és a néprajz oldaláról nézve is komoly tudományos teljesítmény. Térképi munkáinak legfőbb jelentősége a bőséges névanyagukban rejlik: a nyolc terepi vázlat összesen 2279, a kéziratos térkép pedig mintegy 2000 filológiai adatot – földrajzi neveket, magyarázó megírásokat és távolságadatokat – tartalmaz. Reguly térképes névgyűjtése valóságos értékmentő munka, mivel az adatközlői révén a terepi objektumok elnevezéseit sok esetben olyan nyelveken rögzítette, amelyek akkoriban még nem rendelkeztek írásbeliséggel. A nevek csupán szájhagyomány útján terjedtek, így jóval gyorsabban kikerülhettek a köztudatból. Ennél fogva ezek a kartográfiai művek még manapság is rendkívül értékes, első kézből származó források az uráli vidékekhez kapcsolódó filológiai kutatások számára.

Földrajzi és térképészeti érdemeinek elismerését jól mutatja, hogy Reguly nevét napjainkban egy 1711 m magas hegycsúcs is viseli az Urálban.

Felhasznált irodalom. Gulyás Zoltán: Reguly Antal térképészeti munkássága. Doktori értekezés (kézirat), ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék, Budapest, 2016; Szíj Enikő (szerk.): Reguly és a tudomány „zománcza”. Életrajzi és kortörténeti adalékok 1. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2013; Borbély Andor: Reguly Antal térképének szerepe az Észak-Ural megismerésében. Földrajzi Közlemények III. (LXXIX.) (1955) 3. sz. 231–242.; Klinghammer István–Gercsák Gábor: Reguly Antal észak-uráli térképezése. Magyar Tudomány 2009. 7. sz. 858–865.; Márton Mátyás: Reguly Antal és az Északi-Ural térképe. Geodéziai és Kartográfia 2009. 11. sz. 20–30.

Gulyás Zoltán

Újságunk indulásától kezdve arra törekszünk, hogy más történelemmel foglalkozó médiumokkal együttműködjünk. A kéthavonta megjelenő Honismeret folyóirat hasonlóan az Újkor.hu-hoz a színvonalas tudományos ismeretterjesztést tűzte zászlajára. Kiadója, a Honismereti Szövetség tömöríti a helytörténettel, a történeti és néphagyományokkal, a néprajzzal, az irodalom és a művészet helyi értékeivel, a természeti és szellemi környezet védelmével, a helyi kultúra őrzésével, a népnyelv ápolásával, az emlékhelyek gondozásával foglalkozó egyesületeket, szakköröket, munkatársakat a közös értékvédelem és a nagyobb hatékonyság érdekében. Gulyás Zoltán írása eredetileg a Honismeret 2019. évi 4. számában jelent meg. A szám tartalma a címlapra kattintva tekinthető meg.

Ezt olvastad?

Alexander Bernát (1850–1927) filozófus, esztéta, az MTA tagja így emlékezett meg Eötvös Lorándról: „A nagy fizikusoknak azon kiválasztottjaihoz tartozik, akik