Robin Hood, a tolvajok fejedelme (1991) és Robin Hood (2010)

A Kevin Costner, Morgan Freeman és Alan Rickman főszereplésével, Kevin Reynolds rendezésében 1991-ben megjelent Robin Hood, a tolvajok fejedelme című film egy olyan alkotás, amelynek csak három szerethető, pontosabban pozitív vonása létezik, mégpedig a zene, Alan Rickman színészi játéka és az, hogy egyáltalán nem veszi magát komolyan.

A film olyan mértékben nem törődött sem a történelmi, sem a forráshűséggel, de még az alapvető logikai szabályokkal sem, hogy szinte könnyebb számba venni azokat a mozzanatokat, amelyek megfelelhetnek a valóságnak, mint azokat, amelyekben hibázik. A harmadik keresztes hadjáratból (1189-1192) Robin of Locksley egy teljesen más Angliába tér vissza, mint amit hátrahagyott: az emberek infantilisak lettek, a körözési lapokat nyomtatják, a szepesi várat megszégyenítő méretekkel rendelkező nottinghami vár pincéjében egy boszorkány lakik, a közép-angliai Sherwood környékét a skót felföldet idéző (valójában northumberlandi) kopár domboldalak veszik közre, egyetlen tüzes nyíllal felrobbantható egy fél vár, és lehetővé vált az is, hogy az embereket sérülés nélkül lőhessék át a várfal felett egy katapulttal.

De hagyjuk is az abszurditásokat és logikátlanságokat, nézzük helyette a film alapjául szolgáló történelmi hátteret. Oroszlánszívű Richárd távollétében Nottingham sheriffje – akit sokszor következetesen Nottinghamnek szólítanak, holott az ilyen megszólítás csak a főnemességnek dukált, a sheriff pedig nem Nottinghamshire birtokosa, csupán egy „hivatalnok” – önkényeskedéseivel sanyargatja a népet, és azt tervezi, hogy a király (a valóságban természetesen sosem létező) unokahúga, Lady Marian kezének elnyerése által megszerzi az angol trónt. Mintha a trónutódlásban soron következő János herceg nem is létezne – és nagyon úgy tűnik, a film világában nem is létezik. Külön érdekes, hogy Richárd király (akit Sean Connery alakít) meglehetősen idős férfiként tűnik fel, holott 1199. április 6-án bekövetkezett halálakor is mindössze 41 esztendős volt, a film cselekménye idején (kb. 1194-’96) pedig 37-38 éves lehetett, és akkoriban nem is tartózkodott Angliában, hanem normandiai birtokai visszaszerzésén fáradozott. Számos hasonló történelmi pontatlanságot fel lehetne még sorolni, én azonban már csak egyet említenék meg, mivel az annyira abszurd, hogy nem lehet szó nélkül elmenni felette: amikor a sheriff úgy látja, hogy képtelen egyedül felvenni a harcot az erdőben bujkáló törvényen kívüliekkel, segítséget hív, akik nem mások lesznek – és itt kénytelen vagyok szó szerint idézni a filmet –, mint „nomád kelták, akik a holtak húsát eszik”. Kapunk is egy seregnyi vadembert kiltben, vagyis skót szoknyában, ami mellesleg csak a 16. században jelent meg (ezt a hibát egyébként a Rettenthetetlenben is elkövetik). Arról, hogy a skótok a 12. században még nomádok lettek volna, a történettudománynak nincs tudomása, a kannibalizmussal egybekötött nekrofágia pedig egyenesen nevetséges.

És hogyan, mennyire követi a történet az eredeti Robin Hood-monda menetét? Szinte semennyire. Az egyik legfontosabb különség talán a kronológia: az 1450 körül keletkezett Robyn Hode kis gesztája szerint, ami leghosszabb ránk maradt középkori ballada a híres útonállóról, Robin Hood nem Oroszlánszívű Richárd, hanem az 1272 és 1377 között uralkodó három Edward király valamelyikének kortársa, így legjobb esetben is majdnem száz, hanem kétszáz évvel Richárd király után ténykedett. A Robyn Hode kis gesztájánál valamivel korábbi és egyben a legrégebbi ránk maradt ballada, ami az utókor által neki adott Robin Hood és a szerzetes címet viseli, ugyancsak alátámasztja a fentebb említett mű datálását, sőt, azt a legkésőbbi, 1327 és 1377 között uralkodó III. Edward korába helyezi.

Honnan ered hát akkor a kapcsolat Richárd királlyal? Annyi bizonyos, hogy viszonylag korán, már 1521-ben említés történik róla a skót filozófus és történetíró, John Major Historia Majoris Britanniae című krónikájában, aminek téves adatait aztán a 16. század végének híres drámaírója, a Shakespeare-rel konkuráló Anthony Munday (1560 k. – 1633) terjeszti el népszerű színdarabjaiban, amelyek a Robertnek, Huntington earljének bukása és a Robertnek, Huntington earljének halála címet viselik. John Major tévedésének az szolgáltat alapot, hogy a középkorban létezett egy, a Fouke le Fitz Waryn címet viselő história, ami János király (Richárd halála után, 1199-1216) és egy birtokaitól megfosztott angol-normann nemes, Fouke fitz Waryn konfliktusát taglalja. A mű számos olyan elemet tartalmaz, amelyek a Robin Hood-mondákban is megjelennek (így az útonállók, az erdei búvóhely stb.), és amelyek feltehetően összemosták a két történetet a skót író szemében.

A kronológiai tévesztés persze nem róható fel a film hibájának, az utóbbi három-négy évszázadban Robin Hood története egyértelműen a 12-13. század fordulójára tevődött át, ahogyan a fentebbi indokból azt sem lehet felhánytorgatni, miért a sherwoodi erdőt adja meg az útonállók szállásaként, mikor a 15-16. századi balladák zömében a yorkshire-i Barnsdale-be helyezik azt.

Ugyanakkor már nem mehetünk el szótlanul a csak a filmben látható változtatások mellett: ezek közül az első és egyben legjelentéktelenebb, amikor Robin találkozik Little Johnnal: a patak feletti botharc és John nevének megváltoztatása John Little-ről Little Johnra mind megfelel a mondai hagyománynak (amit egy 1680-ból ránk maradt ballada örökít meg elsőként, de valószínűleg már a 16. század végén ismert volt). A különbség az, hogy az eredeti történetben Little John botlik bele Robin Hoodba és társaiba, nem pedig fordítva.

Szintén a középkori mondai hagyományban (pontosabban a fentebb már említett Robin Hood és a szerzetesben) kereshető a gyökere annak a jelenetnek is, amikor Robin elhatározza, hogy elmegy a nottinghami templomba alamizsnáért, csakhogy az eredeti történetben mindezt puszta vallásos felindultságból teszi, és bár a balladában is árulás áldozata lesz, egyáltalán nem olyan körülmények között, mint amilyenek a filmben láthatók.

Problémás a mellékszereplők megjelenítése is: a középkori hagyományban Guy of Gisborne nem rokona a sheriffnek, csupán egy bérgyilkos, és nem a sheriff döfi le (egyébként teljesen öncélúan), hanem Robin Hooddal szemben marad alul egy kemény párviadalban. Will Scarlet (a film magyar változatában Skarlát Will) sosem árulja el Robint, sőt, a leghűségesebb társai közé tartozik. Azt is meg kell említeni, hogy a legkorábbi történetek Lady Marian figuráját nem ismerik. Ezekből a híres rablóvezér életében egyetlen asszonyról tudunk, az pedig Szűz Mária, az első Lady Marianre emlékeztető szereplő pedig egy prostituált, akinek alakja a 16. század első felében keletkezett, a Robin Hood és a barát című színjátékban bukkan fel. Azt talán említenem sem kell, hogy Morgan Freeman szaracénja sehol máshol nem szerepel.

Robin Hoodról azonban egy újabb mozifilm is született, mégpedig 2010-ben, Ridley Scott rendezésében, Russell Crowe, Cate Blanchett és Mark Strong főszereplésével. Ez, bár korántsem annyira „kínos”, mint az előbbi, szintén rengeteg történelmi tévedéssel operál, ami egyúttal „veszélyesebbé” is teszi a középkori angol történelemben kevésbé járatos nézők számára. Míg a Robin Hood, a tolvajok fejedelmét egy pillanatra sem lehet komolyan venni, Scott Robin Hoodja a maga komor hangulatával, összetett cselekményével és grandiózus jeleneteivel hitelességet sugall, pedig abból éppen nem sok van benne. A film cselekményének nagy része teljesen fiktív karakterek körül mozog, ami értelemszerűen fiktív, a történelmi valóságtól elrugaszkodott történetmesélést eredményez.

 A mű központi eseményéül szolgáló politikai intrikák irányítója is egy ilyen fiktív szereplő, Godfrey, aki II. Fülöp francia királlyal szövetkezve Richárd király életére akar törni, de mivel az hamarosan meghalt, csak a koronát Angliába szállító lovagokon üt rajta, nem a királyon magán. De a koronát sem képes megszerezni, mivel az az angol seregből dezertáló Robin Longstride (Hood) és társai kezébe kerül, akik a lemészárolt lovagok helyébe lépve leszállítják azt János királynak. Godfrey kettős játékba kezd, látszólag János királyt szolgálja, miközben próbálja II. Fülöp útját igazgatni, aki Anglia meghódítását tűzte ki céljául. Eközben Robin Nottinghambe megy társaival, hogy a koronát szállító lovag, Robert Loxley utolsó kívánságának eleget tegyen. Itt szembesül a nép túladóztatásával, majd a korona ellen mozgolódó bárók oldalára áll, akik Godfrey árulásáról és a francia invázióról tudomást szerezve kizsarolnak Jánostól egy cartát, aminek javaslatát maga Robin Hood veti fel. Ezután az angol sereg megütközik a partra szálló franciákkal és győzelmet arat.

Röviden összefoglalva ennyi a film története, és már ebből is látszik, annak nem sok köze van a történelmi valósághoz, de azért tekintsünk végig a történelmi háttér hitelességén/hiteltelenségén. Az első lényeges tévedés, hogy a film azt állítja, 1199-ben járunk, Richárd király pedig hazaúton a keresztes hadjáratból a franciákkal háborúzik. Bár igaz, hogy Richárd 1199-ben Aquitániában háborúzott és Châlus várának ostrománál esett el, de a Szentföldet már 1192-ben elhagyta, Angliába pedig 1194-ben érkezett meg, hogy leverje fivére, János felkelését, és csak azután tért vissza újból a kontinensre. Az angol-francia szembenállás és az, hogy Fülöp szembefordult korábbi szövetségesével, Jánossal, megfelel a valóságnak, ám hadjáratot sosem indított Anglia ellen (ennek csak a lehetősége merült fel, az is 1205-ben, jóval a film eseményei után), helyette inkább Richárd halála után bretagne-i Arthur (János bátyjának, Geoffrey-nek a fia) trónutódlását támogatta, és János franciaországi birtokai ellen folytatott hadműveleteket. Ami János belpolitikáját illeti, az 1199-es év valóban rossz termésű volt, ami általános árnövekedéshez vezetett, és az is igaz, hogy az alattvalók (különböző okokból) általában elégedetlenek voltak a király uralmával, bárói megmozdulásra mégsem került sor egészen 1214-ig. A filmben szereplő szabadságlevél ebből eredően vagy teljesen fiktív, vagy merő anakronizmus, ugyanis a Magna Carta 1215-ben kelt és ráadásul a király le is pecsételte, nem pedig elégette úgy, mint ahogyan azt itt látjuk.

Ezen főbb hiteltelenségek mellett természetesen van sok más, sokszor jellegzetes hiba is, így például az, hogy az angolok mind angolul beszélnek, holott a korban az uralkodó és az előkelők nyelve is a francia volt, Oroszlánszívű Richárd például egyáltalán nem is tudott angolul. Történelmileg hiteltelen Richárd azon megjegyzése is, hogy alig várja a hazatérést, hogy anyját és Jánost bebörtönözhesse: a valóságban a király nagyon szoros kapcsolatban állt Aquitániai Eleonórával, őt csak férje, Richárd apja, II. Henrik tartotta fogságban. Bár ez a Robin Hood-film Richárd király életkorát nem véti el úgy, mint a Costner-féle, életkorral kapcsolatos tévedés ebben is szerepel: a valóságban Izabella, János második felesége (aki mellesleg nem volt Fülöp unokahúga) a koronázás idején mindössze 12 esztendős volt, míg az őt játszó Léa Seydoux 25. És ha már szóba került a koronázás: amikor Robin átadja Richárd koronáját Eleonórának, az azt rögtön János fejére helyezi. Csakhogy ez (már attól eltekintve, hogy a valóságban egyáltalán nem történt meg) nem tekinthető legitim koronázásnak, ami azért problémás, mivel a filmben később nem utalnak rá, hogy megesett volna a hivatalos procedúra. Szintén apróbb történelmi pontatlanság, hogy Tuckot, a mondai hagyományt követve rendszeresen barátnak (friar) szólítják, amely megszólítást azonban csak a koldulórendek (ferencesek, domonkosok) tagjaira használták, akik a film időhorizontjában még nem is léteztek.

Hogy ne legyek túl szőrszálhasogató, az olyan apróbb, szinte minden kosztümös filmben felbukkanó hibákat, mint az anakronisztikus vértezetek és fegyverek, nem fogom külön részletezni, sőt, meg kell jegyeznem, hogy a középkori világ ábrázolásában a Robin Hood még viszonylag fairnek tekinthető a hollywoodi történelmi filmek sorában.

Ha valamelyik filmet ajánlanom kellene a kettő közül, minden történelmi hiteltelensége ellenére az utóbbit ajánlanám: rendkívül hangulatos alkotás, remek színészi játékkal és kiváló operatőri munkával. Ha nem ebből akarjuk megismerni az angol történelem eme időszakát, és képesek vagyunk fikcióként kezelni a történetet, egészen kellemes filmélményben lehet részünk.

Kiss Sándor

Rovatok: