Rudolf trónörökös különös házassága

Rudolfot (1858–1889) a korszak trónörököseihez hasonlóan kitüntetett figyelem övezte, rajongás és hízelgés vette körül, míg a nők körében házasságkötéséig a birodalom és Európa egyik legkapósabb agglegénynek számított. A XIX. század második felében a trónok várományosainak többségét élvhajhász „naplopónak” gondolták, akik mindennapjaikat fényűző semmittevéssel töltik, unaloműzésként újabb és újabb izgalmakat keresve, ahogyan ezt az angol trónörökös (a későbbi VII. Edward) tevékenysége is példázta. E tekintetben Rudolf esetében a látszat és valóság hosszú ideig elválik egymástól, nappal igyekszik megfelelni a rá háruló teendőknek, míg az éjszakáit saját örömére írással, kutatással vagy nők társaságában tölti.

A szöveg rövidített, átdolgozott változata a wmn.hu-n jelent meg 2019. június 17-én.

Rudolf és Stefánia (Wikipedia)

Gyermekkorát és képzési idejét jellemző szigorú napirendet nagykorúsága elérésével – Erzsébet korábbi liberális befolyását ellensúlyozandó, illetőleg az Albrecht (1817-1895) és Károly Lajos (1833-1896) vezette konzervatív udvari körök nyomásának engedve – az uralkodó fia kérését elutasítva menesztette korábbi – a trónörökös nevelésében jelentős érdemeket szerzett s Rudolffal érzelmileg is szoros kapcsolatban álló – főudvarmesterét, Joseph Latour von Thurmburg (1820-1903) grófot s helyére a bonvivánként is elhíresült  Karl Albert von Bombelles (1832-1889) grófot nevezte ki.

Rudolf életében cezúrát jelentett fellépése, mely döntően a trónörökös élvezetekbe való bevezetését célozta, elvonva az érdemi feladatoktól, feledtetve azon keserűséget is, hogy intellektuális igényeinek megfelelő egyetemi képzésben (ellentétben az angol és porosz trónörökössel) a dinasztia hagyományait követve nem részesülhet, ahogyan a rá háruló feladatok szintén csalódást keltőek – a katonai kényszerű, apai igényeket szolgáló szerepvállalása mellett – is döntően reprezentatív jellegűek az uralkodó képviseletében. Ferenc József (1830–1916) politikai okokból 1878-ban fia Prágába való áthelyezése mellett döntött, remélve személyes jelenléte segítséget jelenthet a cseh kapcsolatok pozitív alakításában. Életének ezen szakasza a részleges kontrollvesztés időszakává vált, kicsapongó életvitele nyomán. Szabadidejében őseihez hasonlóan előszeretettel vadászott, illetőleg vett részt ivászatokban, valamint lassanként szoknyavadászként is elhíresült.

Rudolf Prágában (1879) (Wikipedia)

A szülők érzékelve gyermekük életének kisiklását rendezett hátteret kívántak volna biztosítani Rudolf számára, s ennek eszközét látták házasságkötésének szorgalmazásában, noha Erzsébet (1837–1898) Ferenc Józseffel ellentétben sokáig kételkedett egy korai, éretlenül kötött házastársi kötelék helyességében, valamint életképességében. Az ekkor 22 éves Rudolf elképzeléseiben feltehetően ez nem a személyes boldogságáról való lemondást, illetőleg korábbi kicsapongó életvitelével való szakítást jelentette, hanem e mellett más, a kor normái szerint elvárt keretekkel párhuzamosan megvalósított több szálon futó életvitelt, mintegy kettőséletet eredményező megoldást. Hasonló álláspontra helyezkedett környezete is a kiszemelt – rendkívül jelentéktelennek, színtelennek tartott – ara, Stefánia (1864-1945) belga királylány személyének (elsősorban külső adottságainak) ismeretében. Szemléletes példája lehet ennek, nagy botrányt kiváltó cselekedete a lánykérés idejéről, mely nem csak tapintatlanságot/bárdolatlanságot jelentett, hanem jó hírnevének is jelentős kárt okozott erkölcstelen viselkedésével. Közfelháborodást keltett, hogy (a badeni társulat színésznőjét) aktuális szeretőjét, F. asszonyt is magával vitte a brüsszeli háztűznézőbe, mely feltehetően a személyzet indiszkréciója révén kiszivárgott s ismertté vált nem csak a belga uralkodó pár, hanem az alattvalók előtt is. Viselkedésének következmények nélkül maradása, illetőleg eltussolása az örömszülőkre sem vetett jó fényt, mely mögött II. Lipót (1835–1909) elszántságát feltételezték a kiemelt fontosságúnak tartott Habsburgokkal kiépítendő dinasztikus kapcsolat létesítésének érdekében. A XIX. század második fele az uralkodócsaládok magánéletének is a korábbinál szélesebb nyilvánosságot hozott, részben az információáramlás felgyorsulásának, illetőleg a tömegsajtó megjelenésének következtében, mely az alattvalókkal való kapcsolattartás formáiban is jelentős átalakulást eredményezett. Az eljegyzést kísérő skandalumról a magyar olvasóközönség is értesült, Mikszáth Kálmán (1847–1910) averziókkal tekintett a trónörökös méltatlan viselkedésére, s a cenzúra következtében – elkerülendő a felségsértés ódiumát – dehonesztáló véleményét (mindenki számára érthető utalásokkal a botrány részleteiről) mese formájában jelentette meg a Szegedi Napló 1881. április 10-ei számában:

„A népeknek azonban jó orruk van, megtudták ezt a cifra kalandot, mely szájról-szájra járt most a Csipkeországban, s elkezdték rebesgetni, hogy a házasságból nem lesz semmi. – És nem gondolták meg, hogy a királyfiaknak nem okvetlenül szükséges erkölcsösnek lenni.”

A szerelmet – bár a korszakban megjelenik a szerelmi házasság ethosza – a legmagasabb körökben rendszerint mindössze olyan luxusnak tekintették, melyet a férfiak szinte kizárólag csak más – házasságon kívüli – formában engedhetnek meg maguknak. Kivételt képezett ez alól Rudolf apja, Ferenc József, aki több meghiúsult tájékozódási kísérlet után első látásra beleszeretett kiszemelt menyasszonya húgába, Erzsébetbe. Fiának e tekintetben nem volt szerencséje, „választási” lehetőségei erőteljesen korlátozottak voltak, a párválasztási stratégiájában nem csak a Habsburg-család igényeire, illetőleg szülei elvárásaira kellett tekintettel lennie, a külpolitikai irányok mellett, hanem a leendő ara társadalmi állására is: a családi törvény értelmében csak más uralkodó családok tagjai lehettek méltóak e szerepre, továbbá a vallási hovatartozás kérdésére is, amely szintén jelentős szelekcióval járt, mindössze néhány „baráti ország” katolikus hercegnőire korlátozva az alkalmasnak tartott jelölteket. Személyes szimpátia és ízlés a közvetített, dinasztikus házasságok esetében rendszerint nem volt megfontolandó szempont, ahogyan Rudolf esetében sem. A fejlődésben lévő, kamaszosan formátlan/esetlen s egyben minden tekintetben fejletlen szőke – 16-dik életévében járó – Stefánia teljesen ellentéte volt az általa kedvelt érett, nőiesen telt barna szépségideálnak. A keresés során Anglia, Oroszország, Poroszország vallási okokból került mellőzésre, s a katolikus államok is csekély mozgásteret biztosítottak: Franciaország ekkor már köztársaság, az Olasz Királyságot diplomáciai okokból, míg Bajorországot a szoros rokoni kapcsolatok miatt kénytelenek elvetni. A kijelölt uralkodóházaknál – Drezdában, Madridban és Lisszabonban – tett vizitálását követően, útja lezárásaként Rudolf 1880. március 4-én érkezett Brüsszelbe. Döntésének gyorsaságában feltehetően szerepe volt a belga udvarban ekkor szolgálatot teljesítő osztrák követnek,  Boguslaw Chotek von Chotkow (1829- 1896) grófnak, illetve a személyes kapcsolatoknak is, hiszen Rudolf egyik vadásztársa, barátja Fülöp szász–coburg–gothai herceg (1844-1921) révén jól ismerte feleségét is Lujzát (1858-1924), Stefánia nővérét.

Hivatalos fogadásának egy előre meghatározott pillanatában – látogatásának harmadik napján – az uralkodó család diszkréten félrevonult, s Rudolf „kettesben” maradhatott Stefániával, ahol rövid néhány perces ismeretséget s banális mondatokat követően sor került a leánykérésre is. 1935-ben megjelent emlékirataiban Stefánia így emlékezett első találkozásukra eljegyzésük estéjén:

„A trónörökös biztos fellépésű volt, és tökéletesen viselkedett. Kezet csókolt, németül szólt hozzám, Lujza nővéremről beszélt nekem, akit nagyon tisztel, azután mondott egy-két hízelgő, de nagyon formális bókot, és már egy-két perc múlva feltette a jövőnkre vonatkozó sorsdöntő kérdést. Majd karját nyújtotta, és így járultunk szüleim elé, hogy áldásukat kérjük eljegyzésünkre. Ők nagy örömmel csókolták meg jövendő vejüket, és engedélyt adtak rá, hogy tegeződjünk. Vőlegényem átnyújtott egy gyűrűt, melynek nagy zafírkövét pompás briliánsok keretezték. A vacsora folyamán élénk és teljes figyelmünket lekötő társalgás alakult ki köztünk, majd az est további részében is.”

Stefánia és Rudolf eljegyzése (Wikipedia)

Rudolf ekkor továbbított leveleiből optimizmusa, várakozása mellett döntően az apja iránti kötelességteljesítés igénye s a dinasztia jövőjének biztosítása bontakozik ki:

„… azt remélem Stephanie-ban jó és szerető társra, urunk és császárunk hűséges alattvalójára, buzgó honleányra és igazi osztrákra leltem.”

– értesítette eljegyzéséről Leopoldine Nischert (1813-1883), szeretve tisztelt gyermekkori komornáját. Stefánia sem volt könnyebb helyzetben, Őt mindössze egyetlen nappal Rudolf bemutatkozó látogatását megelőzően tájékoztatták a trónörökös szándékairól, s esetében is a szülői elvárásoknak való megfelelés kényszere, a Coburg-Gotha ház érdekei, valamint a szigorú, szeretetlen közegből való kitörés lehetősége állhatott beleegyezésének hátterében, amellett, hogy korából fakadóan éretlen volt elhatározása jelentőségének felmérésére, melyre később (sorstársaihoz hasonlóan) nagy keserűséggel, illetőleg csalódással tekint.

Erzsébet Londonban értesülve fia eljegyzéséről megszakítva európai utazását villámlátogatást tett a jegyespárnál, a Brüsszelben szerzett benyomásai tovább fokozták aggodalmát Rudolf elhamarkodott „választását” illetően:

„Úgy nézett ki [Stefánia], mint egy albinó, ravasz tekintete volt, körben vörösben úszó kicsi szeme, és csak a szép fehér arcbőre volt benne kellemes. Még ma is az a véleményem, hogy a trónörököst lépre csalta az igen okos II. Leopold [Lipót], és azt hiszem, hogy főudvarmestere, Bombelles gróf is befolyással volt rá.”

– idézte fel Erzsébet elmarasztaló ítéletét udvarhölgye, Festetics Mária (1839–1923) naplójában. Leendő menyéről alkotott elutasító/kedvezőtlen véleménye később sem módosul jelentősen, sőt az évek során Stefánia negatív személyiségjegyeinek ismeretében, illetőleg Rudolf halálát követően – felelősnek tartva fia öngyilkosságáért – tovább fokozódott ellenszenve. A trónörökös elhatározásának bizonytalanságra utaló reakciói – anyja fogadtatásakor – a szülői elismerésért, figyelemért küzdő gyermek képét vetik fel a szemtanúk beszámolói szerint:

„Szó szerint a nyakába esett…”

Rudolf és Stefánia eljegyzési képe (Wikipedia)

Közismerten e döntésnek is volt magyar vonatkozása, melyről a magyar lapok is – a hivatalos elvárásoknak megfelelően – „lelkesen” megemlékeztek, lévén a kiszemelt menyasszony, anyai ágon – a Magyarországon szeretve tisztelt – József nádor (1776–1847) unokája volt. Ennek kiemelt jelentőségére a magyar közvéleményben régi nevelője, Rónay Jácint (1814-1889) is utalást tesz visszaemlékezéseiben:

„Az araválasztást a belga királyi családból, őszinte örömmel üdvözöltem. Magyar ember létére, ki ne örülne annak, hogy Magyarország jövendő királynéja, a nagy Nádor unokája leend, kinek emlékét kegyelettel őrzi nemzetünk…”

A tervezettnél hosszabb jegyesség idején az arát igyekeztek felkészíteni feladatára, pótolva esetleges műveltségbeli hiányait, korrigálták német és tánctudását, valamint ekkor kezdte meg a magyar nyelv elsajátítását is. A házasságkötés elhalasztása lehetőséget biztosított Rudolfnak egy hosszabb keleti utazás megvalósítására is, mely életre szóló élményt jelentett számára. Ekkor szerzett tapasztalatait, úti élményeit később a kor gyakorlatának megfelelően könyv formájában (Utazás a Keleten) is közzétette.

Az esküvőre végül hosszas – a menyasszony testi éretlenségéből fakadó – halogatást követően 1881. május 10-én került sor a bécsi Ágostonrendiek templomában. Stefánia megjelenése csalódást keltett, ahogyan arról a korabeli nem túl hízelgő beszámolókból is képet alkothatunk:

„Az a sok hölgy, aki ismerte és szerette a trónörököst, úszott a boldogságban. Mert a menyasszony láttán nem kellett attól tartaniuk, hogy Rudolfból valaha is példamutató férj lesz.”

– idézte fel első benyomásait visszaemlékezéseiben, Rudolf unokatestvére, Marie Larisch (1858–1940) grófné.

Frédéric de Haenen képe Rudolf és Stefánia esküvőjéről (Wikipedia)

A házasság kezdete – a rendelkezésekre álló források szerint – mindkettőjük számára csalódást keltett, részben ismeretlenségükből fakadóan, ahogyan arról Stefánia is megemlékezett memoárjában:

„Borzongva és teljesen kimerülten dőltem hátra a kocsi párnái közé. Egyedül egy férfival, akit alig ismertem, az esti szürkületben rettenetes szorongás fogott el. Úgy tetszett, ennek az órának sohasem lesz vége. A kocsi magányos úton haladt a mezők között az elhagyatott, szomorú tájon. Lámpái sápadt fénnyel világítottak. Nem volt mit mondanunk, teljesen idegenek voltunk egymásnak. Hiába vártam egy gyöngéd, szeretetteljes szóra, amely megszabadított volna ettől a hangulattól. Fáradtságom, amelyet tetézett a félelem és a magányosság, a legteljesebb kétségbeesésig fokozódott. Égő szemem elsíratlan könnyekkel volt tele.”

Rudolf és Stefánia esküvői képe (Wikipedia)

A gyermekszobából éretlenül férjhez ment 17 éves Stefánia és a már sokat tapasztalt 23 éves férje között nem pusztán az ekkor még jelentősnek tűnő korkülönbség, illetőleg a neveltetésükben, életvitelükben megmutatkozó eltérések okozhattak nehézséget, melyre már a jegyesség idején figyelmeztettek a közeli családtagok:

Ez a koraérett, szellemileg rendkívüli fiatalember és egy mindössze tizenötéves Coburg-lány?”

összegezte aggályait vőlegény anyai nagybátyja, Károly Tivadar (1839–1909) is. Rudolf családjába, illetőleg az udvari társadalomba való beilleszkedés sem tekinthető eredményesnek: Erzsébet saját negatív tapasztalatai okán nem kívánt felnőtt gyermekei életébe avatkozni, az uralkodó túlzottan elfoglalt volt, emellett egymásrautaltságukat, s önálló közös életük kialakítását segíthette a földrajzi távolság is. Stefánia reakciói az udvari elmaradott körülményeket illetően szintén visszatetszést keltettek, ahogyan becsvágya és pompakedvelése is. A laxenburgi nászútjukat követően első hivatalos útjuk Budapestre vezetett, majd a prágai rezidenciára. Az uralkodópár kevés megértést tanúsít első közös nyarukat illetően, Rudolf az uralkodótól nem kapott engedélyt a kért szabadságolására, Ferenc József mindössze (a melegtől egyre jobban szenvedő) Stefánia vidéki pihenésére tett javaslatot, ahogyan elutasították a trónörökös azon kérését is, hogy az ischl-i rezidencián a családdal együtt pihenjenek. Emellett szintén Rudolf kirekesztettség érzetét fokozhatta a tervezett schönrunni tartózkodásuknak megtagadása is, ahogyan arról Lautournak címzett elkeseredett hangvételű (1881. július 9-én kelt) levelében is hangot adott:

„Mi a fontosabb augusztusban, a 18. dandár irányításának pontos végrehajtása, vagy a jó, egészséges utód és egy egészséges feleség (…) tele vagyok keserűséggel…”

Sophia és Marie Görlich allegórikus festménye az ifjú párról, 1881 (Wikipedia)

Ugyanis menstruáció hiányában – a házasságkötés után mindössze néhány hónappal – szóbeszéd/találgatások célpontjává váltak, környezetük (megbízható diagnózis hiányában) a trónörökösné várandóságát feltételezte s megkezdték az erre vonatkozó előkészületeket is. A nagyon várt s nem létező gyermek kudarca ismét gúnyolódás tárgyává tette családi és udvari közegben a fiatal házaspárt:

„De hát mi történt, hiszen nem olyan rég nyert bizonyosságot, hogy minden kétség ki van zárva. »Igen, de tegnap az ellenkezőjét állapították meg – ahogy éppen most hallottam.« Keserű mosollyal folytatta [Erzsébet]: »Az összes varrónő kapott megbízást az udvari ünnepségekre.« Nem tudtam megállni, és villámgyorsan kimondtam, amit gondoltam: »Ott fog tehát megjelenni a koronahercegné, ezután a nevetséges komédia után; engem ez zavarna.« »Engem is« – mondta a császárné, »mindenesetre más alkalmat választottam volna erre a beismerésre, arról nem is szólva, milyen szomorú ez mindnyájunkra nézve!« Egy egész óra hosszat csak erről beszélt Őfelsége.”

– jegyezte fel naplójában (Bécs. 1881. október 27.) Festetics Mária a történteket.

A valóság ezzel szemben az apai dinasztikus ambíciókkal hozható összefüggésbe: a belga uralkodó attól tartva, hogy a bécsi udvar a hosszas – Stefánia testi érését elősegítendő – kezelését elunva, eláll a házasságkötés szándékától, a korabeli normáknak ellentmondó módon, melyek a fizikai értettséget a házasság feltételének tekintették éretlenül bocsátotta lányát Bécsbe, ahogyan erről Stefánia visszaemlékezései is tanúskodnak fél évvel később bekövetkezett első menstruációjáról:

„A velem szemben támasztott sok-sok követelmény újra megrendítette egyébként kitűnőnek mondható egészségemet. Októberre teljesen fejletté váltam testileg, de nem volt rá lehetőségem, hogy kissé kíméljem magam.”

Miközben a császári pár fiúk jegyessége idején egészen más – normakövető, emberileg is méltányolható, megértő – attitűdöt képviseltek, várakozó álláspontra helyezkedve, melyről ez alkalommal Erzsébet is kénytelen volt állást foglalni az ügy kínosságából fakadóan:

„Én a királynénak [Mária Henriettának] világosan és határozottan megmondtam, hogy te [Ferenc József] csak akkor fogsz a belga felségekkel egyetértésben az esküvő időpontjáról dönteni, ha minden rendben lesz…”

A várakozásokkal ellentétben frigyük első összecsiszolódást szolgáló periódusa utólag visszatekintve boldognak tekinthető, ahogyan gyermekvárásuk időszaka (1883) is. Kapcsolatuk 1886-1887-ben kezdett végleg megromlani, bár az elvárásoknak megfelelve közös hivatalos kötelezettségeiknek igyekeztek eleget tenni, a privát szférában már rendszerint külön utakon jártak, s a házasság látszatát egyre nehezebb volt a nyilvánosság előtt fenntartaniuk. Érzelmileg is más személyekhez kezdtek kötődni, Rudolf önpusztító életmódja (tudatmódosító szerek rendszeres használatával kiegészülve) környezete számára sem maradhatott rejtve; míg a család markáns, alkalmazkodásra képtelen személyiségjegyeikben rejlő nehézségekben látta házasságuk kudarcát, ahogyan erről Mária Valéria 1887. augusztus 28-án kelt naplóbejegyzése is tanúskodik:

„A császár azt gondolja, hogy Rudolf és Stefánia az utóbbi nehéz természete miatt jön ki egyre rosszabbul egymással. Bárhogy áll is a helyzet, ez jó hatással van Rudolfra, mivel most sokkal függetlenebb, mint legényember korában volt.”

Az uralkodó pár 1889 januárjában legkisebb gyermekük, Mária Valéria (1868–1924) közelgő házasságkötésével összefüggésben több kísérletet tett a trónörököspár kibékítésére, sikertelenül. Rudolfot feltehetően kilátástalannak ítélt helyzete, illetőleg (máig ismeretlen okból) becsületének elvesztése kényszeríthette a halálba, melynek általa választott formája mintegy egy utolsó tiltakozásnak tekinthető apja és felesége személye ellen.

Források

Császárnénak szántak. Rudolf trónörökös özvegyének emlékiratai. (Ford.: Kajtár Mária) Budapest, Európa, 2017.

Egy udvarhölgy naplójából. Festetics Mária udvarhölgy naplója Budán és Gödöllőn papírra vetett részei. (Ford.: Tolnayné Kiss Mária) Gödöllő, GKK, 2009.

Rudolf: Utazás a keleten. (Ford.: Brankovics György) Budapest, Wodianer, 1883.

Martha Schad – Horst Schad (s.a.r.): Mária ​Valéria főhercegnő, Erzsébet királyné kedvenc lányának naplója 1878-1899. (Ford. Simon László) Budapest, Gabo, 2001.

Marie Louise von Wallersee-Larisch : Sisi udvarában. (Ford.: Kajtár Mária) Budapest, Európa, 2017.

Válogatott irodalom

Bart István: A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös.”Szerelmi regény”. Budapest, Európa, 2017.

Jean-Paul Bled: Rodolphe et Mayerling. Paris, Fayard, 1989.

Brigitte Hamann: Erzsébet királyné. (Ford.: Kajtár Mária) Budapest, Európa, 2019.

Brigitte Hamann: Rudolf trónörökös. (Ford.: Kajtár Mária) Budapest, Európa, 2008.

Szalvendy János: Rudolf – Egy lázadó Habsburg lélektani tükörben. (Ford.: Hárdi Lilla) Budapest, Medicina, 2008.

Katrin Unterreiner: Kronprinz Rudolf: Ich bin andere Wege gegangen – Eine Biografie. Wien, Styriabooks, 2008.

Vér Eszter Virág: „Our Prince Rezső”. A study of the Hungarian aspects of Rudolf’s political beliefs, in Rudolf, the desperate Admirer. (Seasonal exhibition in the Royal Palace Museum of Gödöllő, from 5 June 2008 to 28 September 2008) eds. Katalin Földi-Dózsa, Ildikó Faludi, Gödöllő, Royal Palace Museum of Gödöllő, 2008. pp. 29-35.

Vér Eszter Virág: Rudolf halála és emlékezete. Újkor.hu 2017. január 30.

Friedrich Weissensteiner: Rudolf trónörökös és a nők, Erzsébet császárnétól Vetsera Máriáig. (Ford.: Rónaszegi Éva) Budapest, Sziget, 2005.

Martina Winkelhofer: Finom kis társaság. Botrányok Európa királyi és császári házaiban. (Ford.: Almássy Ágnes) Budapest, Gabo, 2015.

Vér Eszter Virág

A szerző Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban részesül.

Ezt olvastad?

Alexander Bernát (1850–1927) filozófus, esztéta, az MTA tagja így emlékezett meg Eötvös Lorándról: „A nagy fizikusoknak azon kiválasztottjaihoz tartozik, akik