Serédi Jusztinián esztergomi érsek politikai szerepvállalása a II. világháború éveiben

Serédi Jusztinián 1884. április 24-én született a Pozsony megyei Deákiban. Eredeti neve Szapucsek György volt, nevét a pannonhalmi plébánián töltött tanulóévei alatt magyarosíttatta, és vette fel a Jusztinián nevet. 1904-ben Rómába ment tanulni, ahol négy évvel később teológiai doktorátust szerzett; ezután hazatért, és letette a szerzetesi fogadalmat. 1910-től harminc éven át részt vett a X. Pius pápa által elrendelt egyházi törvénykönyv, a Codex Iuris Canonici szerkesztésében. Az első világháború idején, Olaszország hadba lépése után Rómából a Vatikánba költözött. 1917-ben ismét hazatért, és tábori lelkésznek állt az Esztergom melletti kenyérmezei táborban. 1920-tól az olaszországi magyar követség kánonjogi teendőit látta el, emellett pedig a Szent Anzelm Egyetemen is oktatott, professzori minősítésben. 1927-ben az esztergomi érsek halála után a Szentszék Serédit ajánlotta a pozícióra. A kormány nem támogatta jelölését, ám miután a pápa bíborossá szentelte, elodázhatatlanná vált a kinevezése.

Ahogyan Serédi Jusztinián életpályája, úgy egyházfői tevékenysége sem szűkölködik sem politikai, sem egyházjogi, sem társadalmi kihívásokban és változásokban. Az életpálya gazdagsága miatt az egyházfő életének csak egy kis szeletével van lehetőség foglalkozni e cikk keretein belül. Célom, hogy felvázoljam az ország utolsó hercegprímásának politikai tevékenységét a második világháborút megelőző néhány évben, illetve a világháború évei alatt.

Serédi Jusztinián (Zempléni Múzeum – Képeslapgyűjtemény 0030590/Hungaricana)

Állam és egyház viszonya

Az állam és a katolikus egyház viszonyát harmonikus együttműködés jellemezte a két világháború között, amely során folyamatosan nőtt az egyház társadalmi befolyása és politikai szerepvállalása. Ennek egyik oka, hogy a kormányzat legitimációs tényezőként tekintett az egyházakra, így minél zökkentőmentesebb kapcsolatra törekedett azok vezetőivel. Serédi hercegprímás és a kormány kapcsolatát mi sem jellemzi jobban, minthogy az érsek rendszeresen megkapta a bizalmas kormányanyagokat és követjelentéseket. Ezen felül az egyházi képviselők tevékeny részt vállaltak az önkormányzatok és az alsóbb közigazgatás munkájában. Ennek ellenére a katolikus egyház nem törekedett a választások befolyásolására, mindössze a jelöltek kiválasztását igyekezett saját szája íze szerint alakítani. A magyarországi kormányzat és a katolikus egyház közötti együttműködés a Szent István Emlékévvel összekapcsolt 1938-as eucharisztikus világkongresszuson érte el tetőpontját.

A kormányzó és a hercegprímás kapcsolatát eleinte alapvetően befolyásolta Horthy Miklós református vallása, az egyházfő kinevezése körüli bonyodalmak, illetve a főkegyúri joggal kapcsolatos viták. Míg Serédi 1927-ben visszautasította a kormányzó Miklós napi köszöntését, addig 1928-ban már Horthy államférfiúi képességeit méltatta a kormányzóhoz címzett egyik magánlevelében. A kormányzóval és családjával kialakult jó viszonyt mutatja, hogy Serédi részt vett Horthy Miklós testvérének, majd fiának is a temetésén.

Serédi Jusztinián habár a korszakban végig együttműködött a Magyarország kormányaival, többször véleménykülönbség alakult ki a felek között. Ilyen esetre került sor az 1934-es polgári házassági törvény módosításakor, az 1936-as telepítésről szóló törvényjavaslat tárgyalásakor, vagy amikor Sztranyavszky Sándor képviselőházi elnök bírálta a vegyesházasságokkal kapcsolatos katolikus álláspontot. Ezeken az eseteken keresztül kiderült, hogy habár a katolikus egyház tekintélye még mindig nagy volt, politikai befolyása már korántsem volt elég például arra, hogy Sztranyavszky lemondását elérje.

1937-ben sor került az Országtanács elfogadására, mely a kormányzói szék megüresedése esetén volt felállítandó, és melynek az esztergomi érsek is a tagja lett. Az egyház és állam viszonya viszont 1940-ben megromlott. Ennek oka, hogy a náci Németországot ért egy bírálat miatt a kormányzat elrendelte a vasárnapi rádiós szentbeszédek cenzúrázását, aminek Serédi egyik beszéde is áldozatul esett.

Ennek ellenére a kormánnyal sem ekkor, sem később nem szakított, nyíltan nem kritizálta, így ilyen értelemben nem tekinthető ellenzékinek. Még akkor sem, hogyha folyamatos kapcsolatban volt a kormány jobboldali ellenzékével és a katolikus reformmozgalommal is. A korszak második felében az számított ellenzékinek, aki szemben állt a német orientációval és a nemzetiszocializmussal. Ilyen értelemben viszont akár ellenzékinek is nevezhetnénk Serédit és a katolikus egyházat, hiszen az egyház tagjai több alkalommal is félreérthetetlen utalásokat tettek a nemzetiszocializmussal szemben. Az 1937. szilveszter napján közzé tett püspöki pásztorlevél, majd 1938-ban maga Serédi pásztorlevele is tartalmazott ilyen utalásokat, sőt, az egyházfő nagyböjti pásztorlevele gyakorlatilag üzenet volt a faji alapú antiszemitizmus ellen. 1940-től kezdve a Szent István Akadémián elhangzott elnöki megnyitóbeszédeiben a hercegprímás állásfoglalt a szélsőséges eszmék ellenében. Ezek a beszédek főleg erkölcsi utasításokat intéztek a hívekhez, felszólaltak a kollektív bűnösség, és a diktatúrák ellen, illetve az emberek egyformaságát hangsúlyozták. Az utóbbi állítást tartalmazó 1942-es elnöki beszéd nagy politikai vihart kavart Magyarországon és nemzetközi szinten egyaránt.

Serédi Jusztinián hercegprímás a Szent István napi körmenetben, 1941 (FSZEK Budapest Gyűjtemény 022951/Hungaricana)

Politikai állásfoglalás a háború alatt

A brit hadüzenet megakadályozása érdekében Serédi vatikáni kapcsolatait is igyekezett felhasználni a kormány 1941 végén, azonban a hadiállapot beálltát ez sem tudta megakadályozni. Egy évvel később, 1942 telén a Bethlen István körül formálódó ellenzéki asztaltársaság kormányzóhoz igyekvő küldöttségében Serédi is ott volt. Emiatt is érdekes, hogy az ország 1943-tól működő titkos diplomáciájáról az érsek meglepően keveset tudott.

A hercegprímás egyedül 1941-1942 folyamán került politikailag kezdeményező szerepbe a kormányzóhelyettesi intézmény körüli vita kapcsán.

1941 végén a kormányzó betegsége aggodalomra adott okot, hiszen a kormányzói poszt megüresedése esetén az államfő helyettesítése nem volt jogilag megoldott. E kapcsán Horthy Miklós november 16-án magához kérette a hercegprímást, hogy egyeztessen vele a helyettesítés kérdéséről. Horthy elsősorban fiát szerette volna saját helyettesének. Serédi Jusztinián nézete szerint egy utódlási joggal bíró helyettes csökkenthette volna a kormányzó tekintélyét, míg az államfő fiának jelölésének kellemetlen visszhangja lehetett volna a politikai életben és a közvéleményben egyaránt. Az egyházfő szerint mindenképpen egy katolikus embert kellene a kormányzóhelyettesi tisztségre jelölni, protestáns jelöltbe csak akkor egyezne bele, ha nem maradna más választása. A kormányzó fiával, Horthy Istvánnal kapcsolatban komoly fenntartásai voltak az érseknek. Egyrészt protestáns vallása és a földosztás elvi támogatása, másrészt kétes magánélete, és reverzális nélküli házassága miatt.

A királykérdést tekintve Serédi elfogadta az 1921-es detronizációt, azonban hosszútávon a Habsburgokat képzelte el a magyar trónon; ezt erősíti meg, hogy 1942-ben egy levelében magyar királynak nevezte Habsburg Ottót. Tehát egy nemzeti dinasztiát semmiféleképpen nem fogadott volna el, azonban a királyságot Horthy Miklós is elutasította magától.

Serédi más politikusokkal is tárgyalt a kérdésben, azonban a kormányzó fián kívül más jelöltet ők sem tudtak megnevezni, így végül Horthy István jelölése nem ütközött akadályba. Döntéséről az egyházfő csak utólag tájékoztatta a püspöki kart. Ennek az lehet az oka, hogy gyorsan kellett dönteni, valamint valószínűleg tartott a nézetkülönbségektől, amik utólag felszínre is kerültek. 1942. február 14-én végül sor került a kormányzóhelyettesi intézményt bevezető torvényjavaslat elfogadására.

Horthy István kormányzóhelyettes 1942. augusztusi, a keleti fronton bekövetkező halála ismét felszínre hozta az utódlás kérdését. A kormányzó fiának frontra küldését Serédi a kezdetektől fogva ellenezte, pont a helyettes halálától tartva. A halálhír után Serédi javaslata az volt, hogy vagy egy katolikus ember legyen a kormányzóhelyettes, vagy pedig ne legyen betöltve a tisztség. Végül ez utóbbira került sor.

Kassa visszacsatolásának 5. évfordulójára tartott ünnepség.

Kállay Miklós miniszterelnök beszéde közben. Előtérben Serédi Jusztinián. (Tolnai Világlapja, 1943. november 24.)

Serédi Jusztinián aktív politikai szerepet vállalt a konvertita zsidókat is negatívan érintő úgynevezett zsidótörvények vitája alatt is. A Magyarországon meglehetősen elterjedt zsidóellenességnek alapvetően két, egymásra is ható változatát lehet megkülönböztetni: a faji alapú, a zsidóságot disszimilálni kívánó antiszemitizmust, illetve a gazdasági-világnézeti alapú, a zsidóság asszimilálását elfogadó, kapitalizmuskritikával és liberalizmusellenességgel összekapcsolódó antiszemitizmust. Ezek ismeretében nem meglepő, hogy a magyar katolikus egyház és Serédi egyszerre tiltakozott a zsidópártolás vádja, és lépett fel a zsidóüldözés ellen.

Serédi az 1938-as első, az 1939-es második, valamint az 1941-es házassági törvényt módosító, úgynevezett harmadik zsidótörvénnyel kapcsolatban is szembekerült a kormánnyal. Az első törvény még vallási alapon korlátozta az egyes foglalkozások szerinti arányokat, míg a második már faji alapú korlátozásokat is bevezetett, míg a harmadik törvény megtiltotta a zsidók és nem zsidók közötti házasságot és a házasságon kívüli nemi kapcsolatukat. Serédi ellenvetései a Szentszék álláspontját is tükrözték. A zsidótörvények parlamenti vitája idején több segélykérő levelet kapott az egyházfő elsősorban konvertitáktól, akik a hercegprímás közbenjárását kérték az ügyben. Hangját azonban nem a zsidók, hanem a keresztények érekében és elvi okok miatt hallatta.

„Nekem mint főpásztornak is az a legfőbb óhajom, hogy híveim bántalmat ne szenvedjenek.” (Serédi Jusztinián levele Raschburg Endre esztergomi főkönyvelőnek, 1938. március 5.)

Ennek értelmében elutasította a törvények igazságtalan jellegét, a kollektív bűnösség elvét és a jogfosztásokat, továbbá az állam a házasság szentségébe való beavatkozását. A zsidóság diszkriminációjával azonban a püspöki kar többsége egyetértett.

A német megszállás után a zsidó lakosság élete közvetlenül is életveszélybe került. Több segélykérő levél érkezett ezúttal is Serédihez, aki igyekezett legalább az áttért zsidók szenvedéseit csökkenteni. Tiltakozott a sárga csillag viselése és az egyéb megaláztatások ellen, és az egyháziak mentesítését kérte a zsidókat sújtó rendelkezések alól. Célja az volt, hogy a keresztényeket kivonja a zsidótörvények és a zsidókat hátrányosan érintő rendeletek hatálya alól, átkeresztelkedésük időpontjától függetlenül. Tartott attól, hogy az egész keresztény világ Magyarország ellen fordulhat, és a háború után súlyos következményekkel kell szembenéznie az országnak.

A kérdésben a protestánsokkal való együttműködést a többszöri megkeresés ellenére elvei miatt teljes egészében elutasította, viszont a katolikus püspöki kar megfogalmazott egy körlevelet, melyet az egyházfő aláírásával látott el. Ebben leszögezték, hogy ugyan a „zsidókérdést” rendezni kell, és elfogadták a zsidók egy részének bűnösségét, ám a jogfosztásokat Isten törvényeivel ellenkezőkként aposztrofálták.

„Mi nem vonjuk kétségbe, hogy a magyar gazdasági, társadalmi és erkölcsi életre a zsidóság egy része bűnösen bomlasztó befolyást gyakorolt. (…) Nem vonjuk kétségbe, hogy a zsidókérdést törvényes és igazságos módon rendezni kell.” (A magyar püspöki kar tanácskozása, 1944. június 27.)

Ezt a körlevelet a hatóságok lefoglalták, a miniszterelnök pedig Gerecsére látogatott a hercegprímáshoz. A látogatás eredménye az lett, hogy a püspökök lemondtak a nyilvános tiltakozásról, a deportálások pedig abbamaradtak.

A nyilas hatalomátvétel után egy héttel már megindultak a közvetítési kísérletek Serédi és Szálasi Ferenc között. Serédi azon az állásponton volt, hogy a hatalom gyakorlása Szálasi részéről érvénytelen, azonban ezzel a véleménnyel egyedül maradt az Országtanácsban. Ennek ellenére a hercegprímás ezután sem szakította meg a kapcsolatot az ország vezetésével. Kéréseivel folyamatosan ellátta Szálasit, többek között Esztergom és Budapest szabad városokká történő kinevezését, a politikai foglyok szabadon bocsájtását, a jogfosztó rendeletek eltörlését, és a kényszersorozás beszüntetését kérve. Kérései ezúttal is süket fülekre találtak. A feszült politikai helyzetben az ország főpapjának egészsége rohamosan romlott. Halála 1945. március 2-én nagycsütörtökön, hosszú betegeskedés után, de hirtelen következett be.

Összességében kijelenthető, hogy Serédi Jusztinián személyében egy olyan katolikus egyházfője volt az országnak a két világháború között és a második világháború alatt, aki, habár mindvégig együttműködött a magyar kormányokkal, saját véleményét egyszer sem hallgatta el. Éppen ezért többször konfliktusba került az ország vezetésével; a kormányzóval ennek ellenére jó viszonyt ápolt. Legfontosabb politikai szerepvállalására a kormányzóhelyettesi tisztség körüli viták kapcsán került sor. Ambivalens érzések fűzték az ország zsidóságához: a zsidókérdést létező és megoldandó problémának vélte, azonban a kollektív bűnösség elvét ­– főként a konvertita zsidók tekintetében – elutasította. A kapcsolatot a nyilas hatalomátvétel után is fenntartotta az ország vezetésével, és habár nem értett egyet a hatalom gyakorlásának és birtoklásának módjával, a kialakult helyzeten nem tudott változtatni.

Horthy Miklósné, Horthy Istvánné, Serédi Jusztinián egy kápolna felavatásán. (Magyar Nemzeti Múzeum/Europeana)

Szakirodalom

Csíky Balázs: Serédi Jusztinián, Magyarország hercegprímása. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport, Budapest 2018.

Serédi Jusztinián hercegprímás feljegyzései 1941-1944. Sajtó alá rendezte: Orbán Sándor és Vida István. Zrínyi Kiadó, Budapest 1990.

Szabolcs Ottó: Nagy magyarok élete: történelmi arcképcsarnok. Anno Kiadó, Budapest 2000.

Krizsán Bálint

Ezt olvastad?

Hiánypótló kötetet jelentetett meg 2019-ben a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó Előre, Arz! – A Monarchia Vezérkarának utolsó főnöke, báró Artur Arz