Sic transit gloria Sigismundi – recenzió E. Kovács Péter könyvéről

E. Kovács Péter a 2008-ban kiadott Hétköznapi élet Mátyás király korában sikere után újabb könyvvel jelentkezett, Zsigmond király Sienában címmel az uralkodó kilenc hónapos sienai tartózkodását tárgyalja. A 2014-ben napvilágot látott kötet mellékletei felölelik a Sienában kiadott okleveleket és az ott töltött évek magyarországi emlékezetét is. Maga a témaválasztás szorosan kötődik a szerző munkásságához, példának okáért a Zsigmond szerelmi ügyeit tárgyaló fejezet egy 2012-es pécsi tanulmánykötet lapjain is olvasható, míg a király 1431–1433 közötti itáliai bevonulásait a 2013-as Történelmi Szemlében érintette, hasonló tárgyú cikkei pedig fellehetők a Századok és a Világtörténet hasábjain. Ilyen értelemben a kiadvány a szerző korábbi, témába vágó kutatásainak szintéziseként is értelmezhető.

Zsigmond itáliai politikája Velencével való érdekellentéte óta adatolható (1400), 1411 után már német királyként került szorosabb kapcsolatba a félszigettel. 1431-ben, második itáliai útjának kezdetén túl volt meghatározó kül– és belpolitikai krízisein, jóllehet az oszmánok rendszeresen támadták a Magyar Királyság déli határait, továbbá gyakoriak voltak a huszita betörések is. Uralkodónk római útjának időbeli határait két fontos esemény jelölte ki: 1431. november 28-án Itália királyává, 1433. május 21-én német-római császárrá koronázták. Mindebből E. Kovács Péter az 1432. július 12. és 1433. április 25. közötti időszakra fókuszál, amikor is a királyi kíséret az anyagi áldozatra kész Sienába volt beszállásolva.

Itáliában más léptékek érvényesültek, példának okáért Zsigmond másfélezer fős kísérete katonailag jelentős tényező lehetett (18), miközben a legtöbb zsoldosvezér politikai faktornak számított. Az apróbb mozaikok kusza halmazának tűnő félszigeten a király reálpolitikai megfontolások alapján próbált rendet vágni: 1413–1414-ben még a Velencével társuló Milánóval szemben hozott létre koalíciót, az 1420-as évektől Milánó volt az időszerű szövetséges és Firenze az ellenfél, majd 1435-ben Velencével próbált összefogni a török ellen – oly módon, hogy előbbivel szemben továbbra is fennállt a hadiállapot. A szerző kis mértékben foglalkozik külpolitikával vagy hadi eseményekkel, műve bevallottan nem longe durée (ugyanakkor a széles időbeli összefüggések megragadása, az átlagos vagy tipikus megjelenítése bevallottan sosem tartozott a mikrotörténet műfajába). Megjegyezhetjük, hogy a Zsigmond király Sienában nem tartalmaz kronológiai függeléket, míg az egyetlen térkép a 108. oldalon lelhető fel, márpedig nem minden olvasó mondhatja el magáról, hogy behatóan ismeri Észak-Itália hatalmi tényezőit vagy a Birodalom hűbéres területeit.

A szerző forrásfeltáró munkáját és ismeretanyagának bőségét tükrözi a nem kevesebb, mint 2429 utalást tartalmazó végjegyzet is (mind levéltári, mind szakirodalmi hivatkozások). Első helyen említendő a forrásmegmaradás és a történeti rekonstrukció kérdése. Megbízható adataink vannak a magyar és német zsoldosok számáról (ugyanakkor kérdés marad, hogy oly mértékben el voltak-e látva lőfegyverekkel, mint az a 37. oldalon található krónikarészlet sejteti). A királyi sereg Toszkána több pontján is harcolhatott, miközben Siena Zsigmond erőitől függetlenül is felfogadhatott zsoldosokat. Magától értetődően a bárók, nemesek, katonák és a kiszolgáló személyzet tagjai eltérő mértékben reprezentáltak, a város archívumának részletei több esetben önmagukban álló, anekdotikus adatokat rejtenek. Nem meglepő, hogy a több mint 1500 fős társaságból egyedül a király és birodalmi alkancellárja születési dátumát ismerjük (44). Siena hatóságai főképp akkor jegyezték fel Zsigmond többnyelvű és nemzetiségű kíséretének ügyes-bajos dolgait, ha azok a városhoz kötődtek – márpedig a király meglepően kevésszer avatkozott a település belső ügyeibe.


E. Kovács Péter a kötet fővárosi bemutatóján Zsigmond protréjával díszített ingben (Forrás: MLW)

A könyv erényei közé tartozik fogalomhasználata is: Siena politikai élete kapcsán például a korabeli olasz kifejezésekkel él. E. Kovács Péter egy helyen azonban a város demokratikus berendezkedéséről ír, ami csak részben igaz (a szóhasználat és a mintakövetés szintjén biztosan nem: az itáliai kortársak nem az ókori Athén, hanem a köztársaságkori Róma intézményeit próbálták utánozni).

A legtöbb olvasót, mindenekelőtt a nem történész képzettségű laikusokat feltehetőleg Zsigmond magánélete és megítélése foglalkoztatja. A közgondolkodásban, a különféle nemzeti diskurzusokban gyakori idegen származású királyaink bírálata, miközben a magyar középkorkutatás másként ítél meg egyes történelmi személyeket és korszakokat, mint néhány évtizede (így Zsigmond megítélésében is fordulatot hoztak Mályusz Elemér és Engel Pál írásai, míg a korábban sötét színekkel ecsetelt Jagelló-kor nagyrészt Kubinyi András munkásságának köszönhetően különösen népszerű kutatási területté vált). E. Kovács Péter interpretációjában Zsigmond nem tekinthető egy országát évekig elhanyagoló kudarcpolitikusnak – éppen a sienai hónapok alatt dolgozta ki hadügyi reformjait! –, ezen véleményével nincs egyedül, azonban az uralkodónak adódnak olyan jellemvonásai, melyek Engel Pál általi karakterizációja ellen szólnak. Zsigmond – műveltség ide vagy oda – mindenekelőtt hatalmi megfontolásokból figyelt fel az őt kiszolgáló tudósokra (120), a budai olaszok fogságba vetésekor nem éppen etikus álláspontot képviselt (96), a szerző megfogalmazásában ő lehetett a világ legnagyobb hitegetője (12), továbbá megtudhatjuk, hogy nem volt a házastársi hűség mintaképe sem.


Domenico di Bartolo: A trónoló Zsigmond császár tanácsadói körében
Részlet a sienai dóm padlózatának márvány intarziájából, 1434

A könyvismertető a történetírást nevezi meg szellemi játékként, de maga a szöveg is intellektuális kihívást jelent. Gyakoriak az exkurzusok, szubjektív bejegyzések (ennek során megtudni véljük a szerző vezetékneve előtt álló E. betű feloldását), továbbá nem kis teret kap az intertextualitás – mind a fejezetcímek között, mind a törzsszövegen belül nagy számban találni irodalmi és zenei utalásokat. Megint más kérdés, hogy a fiatalabb nemzedék előismeret híján nem minden esetben értheti a szerző kikacsintásait, a kötetben előforduló aktualizálások pedig nem csupán a későbbi korok számára válnak nehezen követhetővé majd, de a könyv idegen nyelvekre való átültetését is megnehezíthetik.

Sic transit gloria Sigismundi.

A kötet megjelenési adatai:

E. Kovács Péter: Zsigmond király Sienában. Corvina Kiadó, Budapest, 2014.

Perényi Károly

Kapcsolódó cikkek:

„Medievistának lenni hatalmas befektetést igényel” – interjú E. Kovács Péterrel

„Mester, senki nem vár könyvismertetést.” Beszámoló E. Kovács Péter új kötetének bemutatójáról

Attilától Zsigmondig – Középkortörténeti könyvbemutató

Arisztokraták Magyarországon és Európában – recenzió

Mit mondanak a mának Mátyás corvinái? – interjú Zsupán Edinával

Ezt olvastad?

1563. szeptember 8-án a magyar rendek díszes külsőségek között gyűltek össze Pozsonyban, hogy I. Ferdinánd akaratának megfelelően magyar királlyá koronázzák