A Sólyom végveszélyben – Egy valódi háborús sztori

1993. október 3-4-én a szomáliai Mogadishuban zajlott le az Egyesült Államok modern kori történetének egyik legvitatottabb rajtaütése. Az akció során, bár a célpontokat sikerült elfoglalni, de két MH-60 Blackhawk típusú helikoptert lelőttek a várost uraló milicisták, több másik helikopterben pedig komoly károkat okoztak, továbbá 18 amerikai katona életét vesztette és 84-en megsebesültek. Az eseményeket feldolgozó A Sólyom végveszélyben  (eredeti cím: Black Hawk Down, 2001) az egyik legsikeresebb és legpontosabb háborús film, amit valaha készítettek.


A film plakátja

Az akcióról – a résztvevőkkel folytatott beszélgetések és kapcsolódó dokumentumok nyomán – Mark Bowden újságíró írt könyvet A Mogadishu-ügy (eredeti cím: Black Hawk Down) címmel, 1999-ben. A könyv nagy siker lett és kiváló kritikai fogadtatásban részesült, talán ennek is köszönhető, hogy a megfilmesítés jogait gyorsan megvásárolták, és Ridley Scott rendezése mellett le is forgatták a filmet.

Már a film előkészítése is igen komoly munkával telt. A casting után a rangereket játszó színészek egy hetet töltöttek Fort Benningben, ahol a 75. Ranger Ezred állomásozik, és intenzív gyakorlatozáson vettek részt, míg a Delta operátorokat játszó színészek Fort Braggbe utaztak egy kéthetes kurzusra az amerikai hadsereg különleges erőinek kiképző ezredéhez. A pilótákat alakító színészekkel Mike Durant, a valódi bevetés során fogságba esett pilóta beszélgetett. A forgatáson segédkezett az Egyesült Államok Hadserege is. A vásznon a 160. Különleges Repülő Ezred több helikopterét láthatjuk, illetve valódi rangerek is részt vettek kaszkadőrként a film elkészítésében.

Ridley Scott ragaszkodott a lehető legautentikusabb forgatási helyszínhez, ezért a film legnagyobb részét a marokkói Rabat és Salé városokban vették fel. A zenét Hans Zimmer szerezte, aki – elrugaszkodva a klasszikus háborús filmes vonaltól – igyekezett kelet-afrikai ritmusokat és hangszereket csempészni a filmzenébe, ezzel is segítve a hangulatteremtést.


Rangerek harcolnak az első lelőtt helikopternél

Az alkotást – egyáltalán nem méltánytalanul – négy Oscar-díjra jelöltek, melyek közül a legjobb hangkeverésért és a legjobb vágásért járó díjakat be is zsebelte. A legjobb rendezői díjat Ridley Scott elől Ron Howard és az Egy csodálatos elme című film happolta el, míg a legjobb operatőr díja A Gyűrűk Ura – A Gyűrű szövetsége című alkotáshoz került.

Bár az akciójeleneteket és a történetet a lehető leghitelesebben és realisztikusan adja vissza a film, azért vannak hibái, amelyek jelentős része a korlátozott időkeretből, illetve a befogadhatóság szempontjainak figyelembevételéből ered. Ilyen „hiba”, hogy a maláj katonákat, valamint az amerikai 10. hegyi hadosztály katonáit teljesen kihagyják a filmből, valamint nem jelenik meg a filmben a szomáliai milicisták és lakosság nézőpontja. Az egyik főszereplő, Matt Eversmann őrmester (Josh Hartnett) karaktere több más karakter összeolvasztásából született, azonban ez dramaturgiai szempontból igazolható.

A hibák azonban eltörpülnek a film pozitívumai mellett! A történetvezetés egyszerűen parádés. A film végig követhető, azonban így is bemutatja a komplex kapcsolatot és bajtársiasságot a katonák közt, miközben a rangerek és a Delta Force közötti rivalizálás is megjelenik. A készítők olyan apróságok megjelenítésére is figyeltek, mint, hogy egyes katonák kényelmi okokból kiveszik az extra védelmet biztosító betéteket a lövedékálló mellényükből, valamint a Delta operátorai kiragasztják a vércsoportjukat az egyenruhájukra bevetés előtt. Az eseménytörténet szinte végig hajszálpontosan követi a valódi eseményeket, ráadásul a Ridley Scott által választott stílusnak köszönhetően átérezhetjük a feszültséget és a katonák helyzetét, akik az utcán harcolnak az életükért.

Senkit nem hagyunk hátra…

A film azonban tovább megy a szimpla eseménytörténeti bemutatásnál és a történelmi hűségné azáltal, hogy a néző számára igyekszik két olyan morális témát is bemutatni, illetve körül járni, ami az Egyesült Államok, sőt, minden ország fegyveres erőinél felmerülő kérdés. Az egyik az, hogy a bajtársiasság jegyében „Senkit sem hagyunk hátra!”, a másik a sokat ismételt „Miért is harcolunk?” kérdés.

A „Senkit sem hagyunk hátra!” elv jelenik meg direkt módon a filmben. Többször utalnak rá valamilyen formában, illetve az eseménytörténet is e köré épül. Miután lelövik az első helikoptert, mindenki azon dolgozik, hogyan hozhatnák ki a sebesülteket, illetve az elesett bajtársak holttestét. A katonákban fel sem merül, hogy miért kell az elesett bajtársaik holttestéért menniük, kérdés nélkül teszik a dolgukat. A filmben McKnight ezredest alakító Tom Sizemore később a következőt nyilatkozta a felkészülés során a rangerek mentalitásáról: „Nem hiszem, hogy a legtöbben megérthetnék ezt a kölcsönös odaadást. Olyan, mintha 200 legjobb barátod lenne, és mindegyikük meghalna érted.” Ez a vonulat adja a film enyhe propagandisztikus jellegét is, ugyanis ezen keresztül mutatkozik meg az, hogy az amerikai Fegyveres Erők valóban nem hagy hátra senkit a harcmezőn, legyen az bajbajutott, sebesült vagy akár elesett katona.

Részlet a filmből

A másik kérdésre a válasz már komplexebb és a film is így közelít hozzá. Két érvrendszert ütköztet: az egyik a már említett Eversmann őrmester szemszöge, a másik pedig egy Delta Force operátor, Hoot (Eric Bana) nézőpontja. Előbbi esetében volt fontos a karakterösszevonás, ugyanis Eversmann karakterén keresztül jelenik meg a filmben az átlagember. A két karakter közötti nézeteltérés azt is szemlélteti, hogy mi a különbség a rangerek és a különleges erők – mint például a Delta Force – operátorai közt. A rangerek fiatal katonák, akik bár egy fizikailag és mentálisan is megerőltető szelekciós eljáráson mennek keresztül, gyakran tapasztalatlanok és éles bevetésen még nem vettek részt. Velük szemben a különleges erők operátorai már több éles bevetést megjárt veteránok.

Ez a különbség pedig megmutatkozik a két karakter álláspontjában is. Eversmann sokat moralizál, gyakran vannak „érzelgős” megjegyzései. A saját bajtársai is az „elvek emberének” nevezik, ő maga pedig ki is mondja, hogy „Azért vagyok itt, hogy javítsak a helyzeten.” Azonban a nézőben is felmerül a kérdés, hogy vajon elhiszi-e ezt? Vele szemben Hoot maga a hideg profizmus. Miközben a bevetésre várnak, egymás mellett ülnek a bázisul szolgáló hangár kapujában, és Eversmann „fecseg” a környékről, politikáról és aggodalmairól. Ekkor hangzik el a film – számomra – egyik legjobb monológja Hoot-tól: „Tudod miben hiszek? Hogy francot sem számít, mit hiszek. Ahogy az első golyó elszáll a füled mellett, a nyavalyás politikát lehúzhatod a budin. (…) Csak tartsd a posztod, és hozz vissza mindenkit élve.” Ebben a pár mondatban már a csata előtt ott van annak egyik legfontosabb morális tanulsága: hiába akarja eladni a média, a kormány vagy bárki más, hogy miért is kell itt harcolni, miért is fontos a katonai beavatkozás, a katona elsődleges motivációja a bajtársiasság. Egymásért harcolnak, nem valami magasztos célért.

 
Eversmann és Hoot

A film végén pedig ismét egymással beszélget a két szereplő, és Hoot újfent megerősíti a fenti tanulságot, amikor azt mondja a civilekről, hogy „Úgy se értenék. Úgy se értenék, miért csináljuk. Nem értenék meg, hogy csak a bajtársad miatt… és kész. Csak ennyi.” Azonban a záró képsorok és monológok egy másik mondanivalóval is szolgálnak. A háború nem való mindenkinek! Eversmann karaktere láthatólag teljesen összeomlik a történtek hatására, és magát hibáztatja az elesett bajtársakért.

Bár a film heroizálja a katonák bátorságát és hősies önfeláldozását, amit az egymásért érzett felelősség és a szoros kötelék ösztönöz, nem nevezhető toborzófilmnek, vagy klasszikus értelemben vett propagandának. Sokkal inkább mutat rá arra, hogy mik a valódi motivációi azoknak, akiket háborús zónába vezényelnek. Különösen érdekes ez annak tudatában, hogy a filmet az Egyesült Államok Hadserege is támogatta.

Összességében A Sólyom végveszélyben az egyik legjobb és legmegrázóbb háborús alkotás. A filmet nem az akciójelenetek viszik el a hátukon, – noha azok is kiválóan koreografáltak és izgalmasak – hanem egy realisztikusan ábrázolt, valós történet, amelyben megjelenik a háború azon emberi arca, amit nem gyakran sikerül ilyen hitelesen bemutatni. Bátran ki merem jelenteni: Ridley Scott filmje méltó emléket állít a mogadishui csata hőseinek, s egyaránt kielégíti a háborús filmek, a drámák és a történelmi alkotások szerelmeseinek igényeit.

Lengyel Ádám

Ezt olvastad?

Harminc év telt el azóta, hogy a Szovjetunió egykori érdekszférájába tartozó kelet-közép-európai államokban sorra összedőlt a kommunista berendezkedés. Milyen hasonlóságok