„Sötétben bujkáló gyávák pokoli fegyvere…” – Robbantásos merénylet a századfordulón

1909 nyarán, a „legüresebb és unalmasabb uborkaszezonban” szenzációs bűnügyi hír zavarta fel a közélet állóvizét: pokolgépes merénylet történt Magyarországon. A rendőrség az elkövető nyomára akadt, de az indítékok már a korszakban sem voltak egyértelműek. A századfordulós bűncselekmények sorozatunk legújabb darabjában nem pusztán a magyarországi, hanem a külföldi eseteket is megkíséreljük számba venni – hiszen a bomba, mint a gyilkosság eszköze, nem volt ismeretlen addigra már a politika világában sem.

 

1909. augusztus 24-én a posta kis csomagot kézbesített a Kassán élő Mátyássy Zoltán honvédkapitánynak. A küldeményt a feladóvevény szerint Barauch L. budapesti ékszerész küldte Mátyássy Kazinczy utca 4. szám alatti lakására. A férfi izgatottan nyitotta fel a csomagot, arra ugyanis feltűnő betűkkel az volt írva, hogy „tartalma ezüst és üveg, és az értéke kétszáz korona”. Amikor azonban kinyitotta a dobozkát, hatalmas robbanás repítette hátra.

A szerteröpülő égő szilánkok súlyosan megsebesítették, s az égési nyomok rettenetesen eltorzították a fiatal, jóképűnek tartott agglegény arcát. Három hétnyi kezelés után hagyhatta csak el a kórházat.

„A honvédszázadosnak nem voltak nagy bűnei, nagy, világrengető tervei még kevésbé. Hogyan szolgált rá mégis, hogy a világrend megváltoztatására törekvő álmodozók halált hozó fegyvere által pusztuljon el, mint valami fejedelem?” – tette fel a kérdés a korabeli bűnügyi sajtó.

A politikai gyilkosságok (és kísérletek) során a korszakban mondhatni bevált fegyver volt a bomba. Nem igényelt különösebb szakértelmet (pl. a fegyverrel ellentétben nem kellett olyan pontosan célozni), bár az igaz, hogy a kiszemelt áldozathoz még így is közel kellett férkőzni. Viszonylag ismert tény, hogy Gavrilo Princip halálos lövése előtt nem sokkal a Fekete Kéz nevű terrorszervezet bombamerényletet is tervezett az 1914. június 28-án Szarajevóba látogató Ferenc Ferdinánd ellen, sőt, kézigránáttal is próbálkoztak. Egy másik, kevésbé ismert, valamivel korábbi merénylet történt a cári Oroszországban 1881. március 13-án. II. Sándor az Osztrák-Magyar Monarchia harminchárom évvel később szerencsétlenül járt trónörököséhez hasonlóan szintén egy katonai szemlére igyekezett. A mai Gribojedov-csatornánál azonban egy politikai merénylő bombamerényletet kísérelt meg ellene. A pokolgép bár felrobbant, nem okozott végzetes sérülést, s az uralkodó sértetlenül szállt ki a hintóból. Pechére – ugyanis a merénylő társa, egy bizonyos Ignacy Hryniewiecki nevű lengyel mindezt látva a cár lába elé hajított egy újabb bombát. A merényletet kitervelő antimonarchisták tehát biztosra mentek, s semmit sem bíztak a véletlenre. Ez utóbbi merényletkísérlet már hatásosnak bizonyult – a robbanás ereje összeroncsolta a cár altestét. II. Sándorral már hiába siettek a Téli Palotába, kisvártatva belehalt sérüléseibe.

A II. Sándor cár elleni merénylet – korabeli rajz (Kép forrása: Wikipedia)

Százados úr, ön le van tartóztatva! – a nyomozás és a kézrekerítés

A rendőrség részéről maga Mihalik Béla kassai főkapitány sietett a helyszínre, s gyors nyomozással kiderítette, hogy a csomagot 1909. augusztus 23-án adták fel a Budapesten a 4. számú postahivatalban. Az ottani dolgozók szerint egy hordár vitte be a küldeményt, ám csak hiányos személyleírást tudtak adni. Az hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a tettes csak visszaélt a Bachruch cég nevével – ezen a nyomon tehát nem tudtak továbbhaladni. A századost is kihallgatták, aki azonban nem tudott segíteni a rendőröknek, mert egyetlen haragosáról sem tudott, aki képes lehetett volna ilyesmire. Márpedig egyértelműnek tűnt, hogy szó sem lehet másról, mint személyes bosszúról.

 

A nyomozás érdekében körözvényt adtak ki, s a hordár megtalálása érdekében 50 korona nyomravezetői jutalmat ajánlottak fel. A nyomozást megnehezítette, hogy a pokolgép maradványait nem küldték a fővárosba, hanem a kassai tűzszerészek vizsgálgatták, s az ottani katonai hatóság nem nagyon akarta kiadni az ügyet a kezéből. Pedig az áttörésre a fővárosban került sor: egy neve elhallgatását kérő kereskedő vallomást tett, miszerint nála néhány nappal azelőtt egy hölgy fadobozt akart vásárolni, de ő csak papírdobozt árult. Erre a nő azt mondta, hogy ékszereket akart volna küldeni, s hogy a papírdoboz neki nem megfelelő. Állítása szerint a nő fekete ruhát viselt, s meglehetősen napbarnított volt az arca; nem odavalósinak látszott.

A hatóságok végül kiderítették, hogy a nő férje, egy Junga Sebestyén (Sebő) nevű honvédségi százados adatta fel a csomagot. Történt ugyanis, hogy az óriási sajtószenzáció és a rendőrség segítségkérése nyomán egy Halassy Károly nevű államvasúti ellenőr megjelent a rendőrségen Tibor nevű fiával, és elmondták, hogy néhány nappal ezelőtt meglátogatta mostohaöccsét Nagykanizsán. A rokon azt kérte, hogy feltétlenül adjon fel neki egy csomagot egy fővárosban. Halassy Tibor Budapestre visszatérve a fiára bízta a csomagot – nem sejtve a doboz életveszélyes tartalmát. Amikor a sajtóból értesültek az esetről, a fiú visszaemlékezett, ki volt a három nappal azelőtt feladott küldemény címzettje, s rögtön összeállt neki a kép. Halassy Károly mostohaöccsét Junga Sebestyénnek hívták – a budapesti nyomozók távirati úton adták parancsba a vélelmezett elkövető letartóztatását, majd ezután átadták az ügyet a királyi honvédfőparancsnokságnak.

„Késő éjjel volt, mikor Kövesdi Boér Gusztáv alezredes egy hadnaggyal kocsin Junga Kinizsi utcai lakására hajtatott. A százados felesége betegen feküdt, a férfi virrasztott. Az alezredes belépett, és egészen száraz hangon mondta: Százados úr, ön le van tartóztatva! Junga haptákba vágta magát, mereven biccentett a fejével, egy szót sem szólt, sem ő, sem az asszony, nem kérdezte az éjféli letartóztatás okát. Úgy látszott, nem lepte meg őket a dolog – el voltak rá készülve. Junga gyöngéden elbúcsúzott a felségétől, akinek szemébe könny szökött, aztán sapkában, kard nélkül távozott.” (Kis Újság, 1909. augusztus 29.)

„Gyávák pokoli fegyvere?” – A pokolgép

A pokolgépet Junga saját kezűleg készítette, a szabadidejében ugyanis fényképészettel és vegyészettel foglalkozott, tehát némileg értett a bonyolult szerkezetekhez és a robbanóanyagokhoz.

A bomba pontos leírásával is rendelkezünk: a tettes három apró üvegcsét helyezett el a 25 cm hosszú, 18 cm széles, 16,5 cm magas fenyőfaládikában. Ezekben maró hatású folyadék, minden bizonnyal sav volt – mégpedig úgy elhelyezve a zár körül, hogy a kulcs elfordításával legalább az egyik üvegcse eltörjön. Ekkor a sav leszivárgott a lejjebb elhelyezett puskaporra, mely belobbant, s azonnal felrobbantotta a sárga papírkazettában lévő robbanóanyagot. A puskapor alkalmazását a sérült arca bizonyította, ugyanis tele volt kék foltokkal. Junga minden bizonnyal dinamitot használt egyébként robbanóanyagként.

 

A fent látható bombát egy bizonyos Felice Orsini gróf készítette, s 1858. január 14-én akarta vele felrobbantani III. Napóleont, amikor a francia császár feleségével az operába tartott. A merénylő az előadás helyszínén várt, s nem is kellett csalódnia: a „kis Napóleon” épp szállt ki a hintójából. Rögvest felé hajította a pokolgépét.

A működési elv a következő volt –  a bomba alján található gyújtószögek  ütés hatására működésbe hozták a robbanószerrel töltött szerkezetet, borzalmas pusztítást és sérülést okozva. Kissé talán túlzó az állítás, s minden bizonnyal a politikai propaganda számlájára írhatjuk, hogy száznegyvenegyen sérültek meg, de a császárnak egyetlen haja szála sem görbült, s ép bőrrel hagyhatta el a merénylet helyszínét. A politikai indíttatású tett elkövetőjét (és három cinkosát) egyébként másnap elfogták a francia rendőrök. III. Napóleon az eset kapcsán a sajtó szerint ennyit mondott: „Ez esetből két tanulság vonható, egyik az, hogy ily eszközök választása által az ellenpárt csak gyengeségét bizonyítja be; másik az, hogy az ily orgyilkosság, valahányszor sikerült, soha sem az azt eszközlő pártnak használt; sem Julius Caesar, sem II. Henrik halála nem használt meggyilkolóinak.”

 „Megmondja neki, hogy egyikük fölösleges a világon…” – Elméletek az indíték kapcsán

„Megindult a találgatás, a suttogás, a bizonytalanban való tapogatás: mi történt a két férfi között, hogy az egyik ily kegyetlenül, katonához nem méltó módon esküdött ellene a másik életének? Katona fegyvert visel az oldalán, bátornak és vakmerőnek kell lennie. Hogy tett le a merénylő erről a férfiasságról, mikor az alattomos, sötétben bujkáló gyávák pokoli fegyveréhez nyúlt?”

Az indíték valószínűleg szerelemféltés volt: a fiatal hadbíró, Mátyássy ugyanis hevesen udvarolni kezdett Junga feleségének, s ez elmérgesítette a két katona viszonyát. Egy jó katona pedig nem hagyhatta, hogy felesége, vagy akár a saját becsületén csorba essen. Ezt a verziót erősítette meg, hogy a pokolgép mellett a csomagban a helyszínelést végző rendőrök egy képes levelezőlapot találtak: „kis asztalkán egy nő ül ingerkedve, a férfi öleli és keresi a csókos ajkát.” A kép alá mindössze ennyi volt írva: ?! (egy kérdő és egy felkiáltó jel).

A romantikus regényekbe illő történetnek némiképpen ellentmond az a tény, hogy a „hűséges” feleség a rendőröknek azt vallotta, hogy a férje betegesen féltékeny, mi több: őrült. Régi szokás szerint még amerikai párbajra is kihívta Mátyássyt, aki kihúzta ugyan a fekete golyót, ám esze ágában sem volt meghalni. De persze az is lehet, hogy Mátyássy nagyon is tudott arról, hogy mi rejlik a csomagban: az élet-halál sorshúzás szabályai szerint ugyanis a vesztes fél köteles azzal a fegyverrel végezni magával, amelyet a másik a kezébe juttat. A második verziót (amerikai párbaj) erősíti egyébként az a tény, hogy a súlyosan eltorzult arcú hadbíró nem kívánta régi barátja megbüntetését, s erről még levelet is írt a hatóságoknak. Ezt sosem sikerült megnyugtatóan tisztázni – a katonai ranggal bírók tisztesség dolgában nagyon szigorúak voltak önmagukkal a századfordulón, a katonai bíróságon lefolytatott eljárás pedig nem volt – ahogy ma mondanánk – „sajtónyilvános”. Ráadásul azt is tudni kell, hogy a korabeli büntető törvénykönyv szigorúan járt el az amerikai párbajt vívókkal szemben – ha mindketten életben maradtak, öt-öt évet kaptak; ha a vesztes fél végül kioltotta önnön életét, az életben maradt „párbajhős” tíz évnyi büntetésre is számíthatott.

Az idegileg összeomlott Junga századost tébolydába vitték, miután a székesfehérvári kerületi fogházban megállapították róla, hogy nincs beszámítható állapotban. Érdekes egyébként, hogy a korabeli hivatalos bűnügyi sajtó egyik moralizáló auktora nem annyira a gyilkossági szándékot hányta a tettes szemére, sokkal inkább azt a férfiatlan és becstelen módot, ahogyan tettét elkövette:

„A kivitel semmi esetre sem katonához méltó. A katona odamegy ahhoz, aki részéről sérelem érte, nyíltan, férfiasan megmondja neki, hogy egyikük fölösleges a világon. Azután kard ki kard, döntsön az erő és a vitézség.”

Maróti Zsolt Viktor

Ezt olvastad?

Solymossy Sándor 1864. augusztus 28-án született tanár és folklorista. Már fiatal korában érdeklődni kezdett a néprajz iránt, élete nagy részét
Támogasson minket