Stirlitz, Brezsnyev és a többiek – A tavasz tizenhét pillanata

Oszd meg másokkal is:

Mozgókép

Jack Bauer, Jason Bourne, Ethan Hunt és a többiek – ezekről vagy megmondja valaki kapásból, hogy kicsodák, vagy nem, de James Bond és Stirlitz beazonosításán aligha kell sokat töprengeni. Valamennyien híres kémek, akik a valóságban nem léteztek, a filmművészet segítségével futottak be hihetetlen karriert. Stirlitz volt a főhőse A tavasz tizenhét pillanata címmel a Gorkij Filmstúdióban forgatott első szovjet tévés filmsorozatnak, melyet 1973-ban mutattak be. Stirlitz többek között járt Kárpátalján és megvédte a magyarországi magyarokat a kivándorlástól.

Max Otto von Stirlitz ezredes. Kép forrása: BBC History magazin

A forgatás 1971-ben és 1972-ben zajlott Berlinben, Rigában, Tbilisziben, Borzsomiban, Moszkvában és a Munkács melletti Beregszentmiklóson. A kárpátaljai forgatási helyszín a filmben a beregvári Schönborn-vadászkastély egyik terme impozáns falépcsővel, régi díszes kandallóval, szarvasagancsokból készült csillárral.

A bemutatót eredetileg 1973 májusára, a Németország felett aratott győzelem napjához tervezték igazítani. Azonban Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár épp akkoriban látogatott az NSZK-ba – a szovjet–német háborút felelevenítő film igazán illetlen lett volna. Így a tizenkét részes filmsorozatot csak 1973 augusztusában adták le a szovjet televízió egyes csatornáján. Adásidőben kiürültek az utcák, az akkori rendőrségi statisztika szerint abban a hónapban sokkal kevesebb bűncselekményt követtek el, a gyerekek elkezdtek kémesdit játszani, a férfiak jelentőségteljesen fújták a füstöt cigizés közben, a nők pedig az újságosbódéban mindent felvásároltak, amin rajta volt Stirlitz, a szovjet szuperkém. Maga Brezsnyev is a tévé előtt ülve követte az epizódokat, s annyira a film hatása alá került, hogy azonnal ki akarta tüntetni Stirlitzet, s nagyon csalódott volt, amikor közölték vele, hogy kitalált figura.

A sorozatot bemutatták a szocialista országokban is. A film magyar szinkronja már 1974-ben elkészült, a főhős Bitskey Tibor hangján szólalt meg magyarul. Egy szovjet tévés mogul Magyarországon járt, s a határon feltette az egyik határőrnek a kérdést: „Az önök állampolgárai történetesen nem futnak el a jobbsorsú szomszédos Ausztriába?” Erre azt a választ kapta, hogy: „Jelenleg nem. Mert éppen most nézik a tévében a maguk Stirlitzét.”

A filmsorozat az író, forgatókönyvíró Julian Szemjonov Stirlitzről szóló 18 részes regényfolyamának 1970-ben megjelent 8. kötete alapján készült. Szemjonov a forgatókönyvet már odaadta a Lenfilm Stúdiónak, amikor jelentkezett nála a későbbi rendező, Tatyjana Lioznova. Lioznova végül megkapta a forgatókönyvet, amivel fölöttébb elégedetlen volt, úgy érezte a szerző épp azt hagyta ki belőle, ami a regényben annyira megtetszett neki. Szemjonov szabadkezet adott az átdolgozásra, de a stáblistában egyedüli forgatókönyvíróként szerepelt.

A szerző, Julian Szemjonov (balra) a főszereplővel, Vjacseszlav Tyihonovval. Kép forrása: BBC History magazin

A film alaptörténete egyszerű. A fő helyszín Berlin, a cselekmény nem sokkal a város ostroma előtt, 1945. február 12. és március 24. között játszódik. A történések órához, perchez kötöttek, folyamatosan tájékoztatva vagyunk az időről. A főhős Makszim Makszimovics Iszajev szovjet felderítő ezredes, aki mint Max Otto von Stirlitz SS-Standartenführer több mint húsz éve dolgozik beépített ügynökként a német hírszerzés és elhárítás központjában. A film cselekményének időpontjában Stirlitz feladata, hogy kiderítse, ki az a német birodalmi vezető, aki a Nyugattal megpróbál különbékét kötni. Megindul a versenyfutás: ő jön rá először, hogy ki az embere, vagy őt leplezik le hamarabb, a bevágott dokumentumfilm-részletekből pedig a front közeledtéről értesülünk, ebből a szempontból is szorít tehát az idő.

A negyvenes évei közepén járó Lioznova nagyot alkotott. A film ma sem poros, ugyanolyan nézhető, magával ragadó, mint évtizedekkel ezelőtt volt. Nem foglalkozunk most azzal, hogy vajon a KGB rendelte-e meg a filmet, az író maga KGB-ügynök volt-e, vagy, hogy mennyi köze van a filmnek a történelmi hitelességhez. Bár a filmben megszemélyesítenek a valóságban is létező személyeket, magának a cselekménynek a történelemhez nem sok köze van – a történelmet a bevágott korabeli dokumentumfilm-részletek képviselik –, ráadásul a fekete-fehér alkotás hemzseg a filmes bakiktól (nincsenek rendben a német egyenruhák, 1970-es évekbeli falióra lóg a falon stb.), ám ezek a körülmények teljesen mellékesek a film sikere szempontjából. Mikael Tariverdiev, az örmény származású zeneszerző mind a tizenkét részhez külön dalt írt Robert Rozsgyesztvenszkij szövegére, azonban a rendező ezekből csak kettőt használt fel. A dalokat a filmben az időszakban Magyarországon is ismert táncdalénekes, Joszif Kobzon, „az orosz Sinatra” adta elő. Gyakorlatilag végig ugyanaz a zenei aláfestés, kivéve, amikor a rádióból, a filmhíradóból, a kávézóban stb. hallunk zenei betéteket. Az ember azt gondolná, hogy ez halálosan idegesítő lehet. Pedig nem.

A főhős alakja zseniálisan kitalált. Gondolatait tőmondatokban mondja alá a narrátor monoton hangon. Tehát mindig pontosan tudjuk, mire gondol éppen Stirlitz. Ő maga is tőmondatokban beszél, mindig nagyon pontosan és találóan fogalmaz. Mindig kifogástalan a megjelenése, tökéletesen fésült a haja. Házon kívül egyenruhában vagy öltönyben, fogadáson szmokingban, az otthonában ing fölé vett kardigánban vagy pulóverben látjuk. Az arckifejezése rezzenéstelen, mindig egyazon kifejezés ül rajta – mély gondolatokba révedés, állandó összpontosítástól feszült arcvonások, hűvös nyugalom. Fokozzák a hatást a mindig enyhén karikás szemek, bevésődött redő a szemöldökök között, a keskeny ajkak, szomorkás, révedező, mégis barátságos tekintet. Cigarettázás közben is mélyen gondolkodik. Intellektuális cigarettázás ez. A hallgatása is mélyen intellektuális.

A főhős, Stirlitz mindig egyedül van, nincsenek férfi mivoltából következő vágyai, gondolatai, nincsenek körülötte se vágykeltő nők, se hullahegyek. A szovjet kitartás (vagy erkölcs) igazi jelképe, hogy a Berlinben töltött több mint húszéves szolgálata alatt feleségét csak egyszer látja, akkor is messziről, az Elefánt kávézóban megszervezett találkozó alkalmával. Az asszony egy másik asztalnál ül. És csak némán bámulják egymást. Szóval Stirlitz nem egy James Bond. És mégis. Az ekkor negyvenes éveiben járó Vjacseszlav Tyihonovhoz tökéletesen illett a szerep. Jelölt volt Innokentyij Szmoktunovszkij is, azonban nem vállalta a hosszú forgatási idő miatt. Szmoktunovszkij ekkor már híres színész volt a sokkal kevésbé ismert Tyihonovval szemben. Tyihonov visszaemlékezése szerint a felkérésben nem volt semmi különös, mindennapos színészi munka. „Stirlitz alakját le kellett szállítanom a földre, el kellett hagynom az emberfelettiség sallangját, ami dőlt a kémfilmekből.”

A Mosfilm logoja. Kép forrása: BBC History magazin

Tyihonov megformálásában Stirlitz nem egyszerűen hőssé vált, hanem népi hőssé, a szovjet viccek legkedveltebb alakjai, Csapajev (és Petyka), Vovocska és a csukcsok mellé emelkedett. A Stirlitz-viccekben a poén Stirlitz alakjának karakteres vonásaira épül: keveset beszél, de mindig találóan, egy narrátortól folyamatosan halljuk, mire is gondol éppen stb. „Stirlitz kinyitja az ajtót. Világosság. Becsukja az ajtót. Sötétség. Kinyitja az ajtót. Világosság. Becsukja az ajtót. Sötétség. – Hűtőszekrény – gondolta Stirlitz.” „– Jó reggelt, Herr Stirlitz! – mondta Müller. – Igazán szép napunk van ma, nemde? – Jó reggelt, Herr Müller! – mondta Stirlitz. – De, valóban szép napunk van. Már megint túl sokat beszéltem – tette hozzá magában.” „Stirlitzet megállítják a határnál: – Mivel tudja azt bizonyítani, hogy maga az? – kérdi tőle a vámos. Stirlitz elővesz egy tükröt, belenéz: – Igen, én vagyok.” „16.35 perc: Stirlitz kilépett a Gestapo épületéből. – Daszvidanyja! – vetette oda az őrnek. Stirlitz rögtön tudta, hogy hibázott.” A Daszvidanyja ugyanis – azoknak, akik már nem tanultak oroszul – orosz nyelvű köszönés.

A filmben elhangzó egyes mondatok, jelenetek is széltében idézettekké váltak, klasszikus mondatokká, melyeket illett felismerni, honnan valók – valahogy úgy, ahogy mi magyarok idézgetjük A tanú (Bacsó Péter, 1969) mondatait, párbeszédeit.

2008–2009-ben az oroszok digitálisan felújították, kiszínezték az eredetileg fekete-fehér filmet, a több mint egy órás részeket kb. ötven percesekre rövidítették. Az új változatot 2009 májusában tűzte műsorára a Russia.tv csatorna. A kézzel kiszínezett változatot vagy szerették az emberek, vagy nem, de az ukrán szinkronizált változatot, amit 2008 májusában mutattak be a TVi csatornán, inkább nem, pontosabban az emberek „kiröhögték” a közszájon forgó tézismondatok ukránosított változatát. Elismert szakemberek dolgoztak rajta, a fordítást Leszja Movcsun készítette, a szinkronrendező pedig Jevhen Malucha volt. Nem is a fordítással volt a gond. A néplélek birkózott meg nehezen azzal, amit így foglalhatunk össze: az orosz kém Stirlitzről kiderült, hogy nemcsak németül tudott sprechelni, hanem ukránul is rozmovljálni.

Fedinec Csilla

A cikk eredetileg a BBC History 2018/4-es számában jelent meg a szerző A szovjet film két pillanata című nagyobb lélegzetű írásának részeként. Másodközölve a szerkesztőség engedélyével. A teljes lapszám ismertetőjét a képre kattintva.

Felhasznált irodalom:

A Schönborn-vadászkastély. http://otdyhaem.com.ua/zakarpatskaja/chinadievo/dvorec-shenbornov.html

A Vörös Hadsereg legjobb kémje. http://oroszorszag.blog.hu/2008/12/25/a_voros_hadsereg_legjobb_kemje

Stirlitz visszatér, és tudja. Origo, 2006.09.22. http://www.origo.hu/teve/20060919stirlitz.html?pIdx=2

Cvetnaja prem’era Semnadcati mgnovenij vesny – na telekanale «Rossija». Vesti.ru, 2009.04.30. http://www.vesti.ru/doc.html?id=281271&cid=1

Panchenko, Aleks et al.: 17 mgnovenij i 35 let: fil’m o Shtirlice prazdnuet jubilej. Segodnya.ua, 2008.08.08. http://www.webcitation.org/6HefiRp0B

Razzakov, Fedor: Dos’e na zvezd: pravda, domysly, sensacii. Kumiry vseh pokolenij. Moskva, Eksmo-Press, 1988.

Razzakov, Fedor – Globa, Pavel: Znamenityje Vodoleji. Moskva, Eksmo, 2011.

 

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket