Alpesi semlegesség és küldetéstudat: Svájc és az első világháború kérdései

A szarajevói merényletet követő hadüzenetek egy világméretű háborút indítottak el. A kontinens nagyhatalmai egymás után csatlakoztak a hadban álló felekhez, s egy lokális konfliktusból négy évig tartó háború alakult ki. A Német Császárság Ausztria–Magyarországgal és az Oszmán Birodalommal együtt harcolt a Franciaországból, Nagy-Britanniából és Oroszországból álló antant hatalmak ellen, akikhez Olaszország 1915-ben csatlakozott.[1] Európa térképén volt azonban egy olyan állam, amely nem vett részt az első világháborúban, annak ellenére, hogy szinte az összes szomszédja hadban állt: Svájc ugyan megőrizte semlegességét, a Nagy Háború azonban mégsem hagyta érintetlenül az alpesi országot.

Svájc, mint a béke szigete. A képeslapon található szöveg a hadban álló feleknek szól, hogy vegyék figyelembe a svájci semlegességet. (Forrás: hhls-dhs-dss.ch)

A nagyhatalmak hadüzenetváltásaival párhuzamosan Svájcban is felgyorsultak az események 1914 július végére, augusztus elejére. A Szövetségi Tanács – azaz a hét tagból álló állandó közös kormány – 1914. július 31-én készenlétre szólította a teljes svájci hadsereget, majd augusztus elsejével elrendelte országos szinten az általános katonai mozgósítás, melynek eredményeként augusztus első hetében körülbelül 220 ezer férfi vonult be. Augusztus 3-án a Szövetségi Gyűlés – azaz a svájci parlament alsó- és felsőháza – teljhatalmat adott a Szövetségi Tanácsnak a svájci semlegesség védelmének érdekében, s ennek tükrében további katonai előkészületek zajlottak le. A Szövetségi Tanács a svájci hadsereg élére Urlich Willét választotta meg, azonban kinevezése nem volt zökkenőmentes. A főparancsnokról köztudott volt, hogy poroszos hadviselése mellett német szimpatizáns volt, emiatt a Szövetségi Gyűlés francia nyelvű tagjai és a szociáldemokraták elutasították a németbarát főparancsnok kinevezését, bár a Szövetségi Tanács teljhatalma miatt nem tudták azt megvétózni. Az Elzász területén zajló harcok miatt a főparancsnok augusztus 11-én elrendelte a svájci katonaság jelentős erőinek felvonulását a Jura-hegységhez. E mellett kisebb csapatokat vezényelt az ország déli és keleti részébe, valamint katonailag biztosította a hadsereg számára kulcsfontosságú területeket mint például a Mont-Vully-Jolimon, Olten-Hauenstein és Bellinzona.  Wille főparancsnok Olaszország hadba lépésével 1915-ben Svájc déli és délkeleti (Münstertal, Unterengadin) határait is megerősítette. (A háború alatt egyébként körülbelül 1000 alkalommal történt határsértés, abból megközelítőleg 800 légi határsértésként regisztráltak.)

1917-es karikatúra a Nebelspalter nevű svájci újságból. A kártyalap a svájci francia és német nyelvterület közötti ellentétet ábrázolja. (Forrás: news.uzh.ch)

Az 1914. augusztus 4-én kiadott svájci semlegességi nyilatkozatot Franciaország augusztus 8-án, Nagy-Britannia 9-én, az Osztrák–Magyar Monarchia 17-én, a Német Császárság augusztus 18-án, Olaszország pedig szeptemberben fogadta el. Annak ellenére, hogy a Szövetségi Tanács mindent megtett, hogy megóvja Svájc semlegességét, Franciaországnak létezett egy olyan katonai terve, melynek megvalósítása bevonta volna Svájcot a háborúba. A „H” (Hélvetie) terv alapján a franciák délről, Svájcon keresztül indítottak volna támadást a németek ellen, de a megvalósítását elvetették a nyugati fronton kialakult állóháború, s különösen a verduni és a somme-i csaták veszteségei okán. Nemcsak Franciaország gondolt azoban egy Svájcon keresztüli támadásra, ugyanis az 1914 előtt kidolgozott német villámháborús Schlieffen-terv – amelyet a háborúban ifj. Moltke módosításai nyomán hajtottak végre – fontolóra vette, hogy a semleges Belgium helyett Svájcon keresztül intéznek támadást Franciaország ellen. Ez az ötlet azonban katona-földrajzi, politikai és kulturális okokból már a tervezés során elvetették, s a háború alatt tűnt kívánatosnak a megvalósítása.[2]

Határőrség Thayngenben, Schaffhausen kantonban. (Forrás: swissinfo.ch)

Habár a nagyhatalmak elismerték az alpesi állam semlegességet, Svájc a „gazdasági háborút” nem tudta elkerülni, s az ország külpolitikáját az első világégés során mindvégig gazdasági tényezők befolyásolták. 1917-ig Arthur Hoffmann volt a politikai minisztérium – ma külügyminisztérium – vezetője, aki a Zürichi Vagyonkezelő Társasággal karöltve felügyelte Svájc kereskedelmét a központi hatalmakkal. Szintén Hoffmann volt az, aki az antant hatalmakkal való kereskedelmet ellenőrizte. 1915 októberében magánjogi alapokon létrejött a Svájci Gazdasági Ellenőrző Társaság, amelynek feladata az volt, hogy meggátolja az antant hatalmak árucikkeinek svájci vállalatokon keresztüli eljutását a központi hatalmakhoz. A társaság létrehozása egy nemzetközi egyezményen nyugodott, amely a svájci, francia, brit, olasz kormányok között jött létre. (1917 decemberében a Woodrow Wilson elnök vezette Egyesült Államok is csatlakozott hozzá.) A társaság berni központjában 420 alkalmazottat foglalkoztattak, de kirendeltségei és irodái voltak többek között Párizsban, Londonban, Rómában, valamit öt kikötővárosban és hét határátkelőhelyen. A társaság 1919 februárjáig felügyelte a kereskedelmet, s gyakorlatban a működésének idején korlátozta a svájci gazdaság önállóságát.[3]

Katonák tornagyakorlata Tessin kantonban. (Forrás: swissinfo.ch)

Arthur Hoffmann meg volt győződve arról, hogy a semlegességgel együtt Svájcra hárult a békeközvetítői szerep is a hadban álló felek között. A megbékélés érdekében a politikus már 1914 novemberében az amerikai elnökhöz folyamodott egy esetleges közös fellépés reményében, azonban Wilson ezt túl korainak tartotta és elutasította az ajánlatot. Miután 1916. december 21-én Woodrow Wilson közzétette az amerikai békejegyzéket, Hoffmann – a Szövetségi Tanács beleegyezésével – már a rákövetkező napon támogató diplomáciai jegyzéket küldött Svájc nevében a hadban álló feleknek. (Ezeket a békekezdeményezést teljes mértékben elutasították a szemben álló felek.) Amikor 1917-ben februárjában az Egyesült Államok megszakította diplomáciai kapcsolatait Németországgal, Paul Ritter, Svájc washingtoni nagykövete önálló elhatározásból felajánlotta az amerikaiaknak a közvetítői segítségét egy esetleges amerikai-német háború elkerülése érdekében. Az antant hatalmak ezt az ellenséges tábor javára történő beavatkozásának tekintették, amelyek csökkentették a svájci állam tekintélyét, kiváltképp az Egyesült Államokban. A semleges állam kormánya ekkor sietve leváltotta a washingtoni nagykövetét, és egy új személyt nevezett ki. Ez a „politikai tűzoltás” és Wilson közbenjárása valamelyest helyreállította Svájc megítélését, noha a svájci lakosság számára létfontosságú amerikai gabonaszállítmány 1918-ig váratott magára. Miután az Egyesült Államok belépett az első világháborúba, Svájc kiszélesítette közvetítői szerepkörét és számos hadban álló ország érdekét képviselte, kiváltképp Németországét.[4]

Svájc etnikai (A) és felekezeti (B) megoszlása (Forrás: mystudentvoices.com)

Az első világháború nem csak külpolitikai nehézségeket okozott az alpesi országnak. A már fentebb említett nyelvi különböségekből adódó ellentétek a háború idején még jobban kiéleződtek. Svájc francia nyelvű területei mélyen elítélték a belga semlegesség megsértését, a svájci német nyelvű lapok azonban vagy próbálták megindokolni a németek lépését, vagy hallgattak a történtekről. A Szövetségi Tanács 1914 szeptemberében sajtócenzúrát vezetett be, és egy vegyes, német és francia nyelvű bizottságot állított fel, amelynek újságírók is tagjai voltak. A svájci kormány a sajtó cenzúrázásával és a bizottság segítségével akarta az országban uralkodó ellentéteket enyhíteni. A belső ellentétekkel párhuzamosan 1914 októberében volt esedékes a svájci parlamenti választás. A többségi elven alapuló választások eredményeként a parlament alsóházába a szabadelvű demokraták 111, a konzervatívok pedig 38 képviselőt küldhettek, ezzel ők alkották az alsóházi többséget. A szociáldemokraták 19, a liberálisok pedig 14 képviselői helyet szereztek meg az alsóházban, amíg a felsőházban csupán egy-egy képviselőjüket tudták bejuttatni. A többséget utóbbi esetében is a szabadelvű demokraták (25 képviselő) és a konzervatívok (16 képviselő) alkották. Az 1917-es választáson jelentősebb változások a parlamenti erőviszonyban nem mentek végbe az előző szavazáshoz képest: a szociáldemokraták az alsóházba immár 22 képviselőt küldhettek, de a szabadelvű demokraták és konzervatívok túlsúlya egészen az 1919-es választásokig megmaradt.[5]

Felfegyverzett katonák a lövészárokban. (Forrás: swissinfo.ch)

A háború kitörésével a svájci idegenforgalom elhalt, a textilipar pedig nem tudta fenntartani az 1914 előtti minőségét. Annak ellenére, hogy Svájc ipara a nyersanyag-behozataltól függött, a semleges ország nemcsak ezt a problématényezőt hárította el, de sikerült tőkét kovácsolnia a Nagy Háborúból. A svájci gazdasági vezetők titokban tartották pénzügyi műveleteiket és a gyakorlatban ügyesen kihasználták a nagyhatalmak háborús szembenállását, így Svájc nemcsak a központi hatalmakkal, de az antanttal is tudott kereskedni. Sőt az alpesi ország állam előtt már a háború első hónapjaiban megnyíltak a szomszédos, hadban álló államok piacai. Utóbbiak különösen nagy érdeklődést mutattak a svájci lőszerek, alumínium, réz és cement iránt. Ami a svájci behozatalt illeti, az európai importcikkek mennyisége csökkent, ezzel párhuzamosan pedig nőtt az amerikai behozatal mennyisége, amelyet főleg a szén, gyapot, gabona és cukor tett ki. Az első világháborús svájci gazdaság húzóerői a fémfeldolgozás, gyógyszeripar, gépipar, óraipar, biztosítótársaságok és bankok voltak. A svájci pénzintézmények a háború alatt annyira megerősödtek, hogy a háború után újjáéledő világgazdaságból meghatározó piaci részesedést sikerült kihasítaniuk.[6]

A gazdasági eredmények ellenére az ország súlyos szociális problémákkal küzdött. A katonai szolgálat hossza átlagosan 500 napig tartott, amelyhez alacsony bér és kieső jövedelemkiegészítés járt. A folyamatosan dráguló és korlátozott számban hozzáférhető élelmiszerek és fogyasztási cikkek, a bizonytalanná váló megélhetés és a növekvő munkanélküliség számos katonát és családját szegénységbe döntöttek. Az 1917-ben bevezetett jegyrendszer kvóták szerint korlátozta az alapvető élelmiszerek vásárlását, de 1918-ban a svájci lakosság hatoda állami segítségre szorult, legyen szó nyilvános étkezdéről vagy mosodáról. Ezeket az intézményeket gyakran különböző polgári nőegyletek vezették. A reálbér 1918-ban 25-30%–ot csökkent, az építőiparban előállt árfolyamesés miatt folyamatosan fogytak a lakhatási lehetőségek. A megélhetési költségek – élelmiszer, fűtő- és üzemanyag, lakbér – vidéken 130%-kal, városokban pedig 150%-kal emelkedtek. A születési arány 22,4‰-ról 1914-re 18,5‰-ra csökkent, 1917-ben pedig stagnált az újszülöttek száma. A társadalmi egyenlőtlenségek folyamatosan nőttek, ezzel párhuzamosan a szakszervezetek és Szociáldemokrata Párt tagjainak száma is rohamosan növekedett. A tüntetések mellett az egyre gyakoribbá váló sztrájkok 1918 októberében csúcsosodtak ki egy országos méretű sztrájk formájában.[7]

Az első világháború kitörésével a nők varrták meg a katonai egyenruhákat. (Forrás: swissinfo.ch)

Semlegességének köszönhetően az alpesi ország elkerülte az első világháború szörnyűségeit, hatását azonban megérezte. A katonai behívók kiküldése után itt is megkezdődtek a különböző katonai felkészülések, határvédelem kialakítása és kulcsfontosságú területek megerősítése. Az ország neutralitása ellenére a háttérben felmerültek olyan katonai tervek, amelyek megvalósítása magával rántotta volna az alpesi országot a háborúba, de az európai nagyhatalmak elismerték és tiszteletben tartották Svájc semlegességét.  Az ország külpolitikáját egy olyan küldetéstudat hatotta át, amely az európai béke mielőbbi helyreállítását kívánta, ezért Svájc gyakran egyes államok önkéntes érdekképviselőjévé lépett elő. A társadalom nyelvi megosztottsága ugyan veszélyeztette az ország semlegességét, azonban a Szövetségi Tanács kellő odafigyeléssel enyhíteni tudta a fennálló ellentéteket. Annak ellenére, hogy korlátozott gazdasági lehetőségekkel bírt, Svájc kiválóan ki tudta használni a háborús helyzetet. Az ország egyes iparágai a háborús viszonyokhoz alkalmazkodva tovább tudtak működni, az ország szociális helyzetét azonban a romló, zord állapotok jellemezták: az élelmiszerek és lakbér folyamatos drágulása, a csökkenő lakhatási lehetőségek megnehezítették a svájci lakosság életkörülményeit. Annak ellenére, hogy Svájc kimaradt a konfliktusból, az első világháború lezárása az alpesi állam számára is megkönnyebbülést jelentett. A háború utáni nemzetközi viszonyok megkívánták a svájci gazdaság alkalmazkodást az új világgazdasági rendszerhez, miközben a szociális ellátórendszer esetében is lassan minden visszatért a régi kerékvágásba, s a társadalom a nélkülözéssel teli éveket követően fellélegezhetett.

Lódi Csilla

Külső hivatkozások:

Tarján M. Tamás: 1914. július 18. Kirobban az első világháború.

Hans Rudolf Fuhrer: Militärische Lage.

Bernard Degen: Schweizerische Treuhandstelle für Überwachung des Warenverkehrs.

Mauro Cerutti: Aussenpolitik.

Mauro Cerutti: Innenpolitik.

Marc Perrenoud: Wirtschaft.

Markus Bürgi: Soziales.

[1] Tarján M. Tamás: 1914. július 18. Kirobban az első világháború. Utoljára megnyitva: 2019. 03. 31.

[2] Hans Rudolf Fuhrer: Militärische Lage. Utoljára megnyitva 2019. 03. 31.

[3] Bernard Degen: Schweizerische Treuhandstelle für Überwachung des Warenverkehrs. Utoljára megnyitva: 2019. 03. 31.

[4] Mauro Cerutti: Aussenpolitik. Utoljára megnyitva 2019. 03. 31.

[5] Mauro Cerutti: Innenpolitik. Utoljára megnyitva: 2019. 03. 31.

[6] Marc Perrenoud: Wirtschaft. Utoljára megnyitva: 2019. 03.31.

[7] Markus Bürgi: Soziales. IUtoljára megnyitva: 2019. 03. 31.

Ezt olvastad?

Az Olasz Királyság 1915. május 23-án hadüzenetet küldött az Osztrák–Magyar Monarchiának, ami az első világháború délnyugati frontjának megnyitásához vezetett. A