Svéd telepesek a Delaware-folyó mentén. Az észak-amerikai Új-Svédország (1638–1655)

A 17. század első felében a Svéd Királyság európai expanziós törekvései mellett észak-amerikai, a század közepén pedig nyugat-afrikai gyarmatosítással kívánta növelni befolyását. II. Gusztáv Adolf svéd király (1611–1632) uralkodásának idején, a harmincéves háború közepette merült fel először a svéd gyarmatosítás lehetősége. A korszak holland, illetve angol gyarmatosítási tevékenysége jól ismert, azonban az éppen ebben az időszakban európai nagyhatalommá váló Svéd Királyság gyarmatosító szándékairól és lépéseiről még a külföldi szakirodalom is jóval ritkábban és szűkszavúbban tesz említést. Mik voltak a svéd gyarmatosítás kezdetei lépései? Mit lehet tudni az észak-amerikai svéd kereskedelmi lerakatok alapításáért felelős Déli Társaság (Söderkompaniet) és az Új-Svédország Társaság (Nya Sverige-kompaniet) működéséről, illetve az 1638-ban alapított Új-Svédországról (Nya Sverige), az első svéd gyarmatról? Mi állt az észak-amerikai svéd gyarmatosítás hátterében, és milyen szerepe volt benne a holland közvetítők tevékenységének?

A Svéd Királyság helyzete a 17. század első felében

Svédország a kalmari unió (1397–1524) keretében lépett a 16. századba, amikor az északi ország még Európa perifériájához tartozott, déli területeit a Dán Királyság birtokolta, mindezek mellett pedig csekély erőforrásai és alacsony népessége miatt – mely a finn területekkel együtt 1611-ben is csak 1,3–1,5 millió főre tehető – távol esett az európai kontinens fő kereskedelmi útvonalaitól. Az ország a Balti-tenger mentén folyó Hanza-kereskedelembe csak közvetve tudott bekapcsolódni egyszerű mezőgazdasági termékeivel és faipari alapanyagaival. Az 1523. évi strängnäsi rendi gyűlésen (Riksdag) svéd királlyá választott I. (Vasa) Gusztáv (1523–1560) fektette le azokat az alapokat, amelyekre építve a 17. század közepére Svédország az európai nagyhatalmi politika egyenrangú részesévé válhatott.

Ismeretlen festő: I. (Vasa) Gusztáv svéd király (1523–1560) portréja (1557–1558; Stockholm, Nationalmuseum.

(Forrás: collection.nationalmuseum.se)

A Svéd Királyság nagyhatalommá válásában a harmincéves háborúban (1618–1648) szerzett svéd sikereknek volt a legnagyobb szerepük. Az 1618-ban induló háborúba II. Gusztáv Adolf hivatalosan 1630-ban lépett be. Az uralkodó 1631. évi németországi hadjárata során – amelyre elkísérte kancellárja, a kiváló diplomáciai érzékkel rendelkező Axel Oxenstierna (1612–1654) is – egyesítette a hadügyi reformoknak köszönhetően jelentősen ütőképessé tett svéd hadsereget és a protestáns német fejedelmek erőit. Az uralkodó további sikerei között jegyezhető Finnország, Karélia és Livónia bekebelezése, valamint a porosz tengerpart egy jelentős szakaszának megszerzése is.

II. Gusztáv Adolf (1611–1632) kései portréja: Lukas Kilian (1579–1637) metszete (1632).

(Forrás: sv.wikipedia.org)

Gusztáv Adolf ugyan 1632-ben elesett a lützeni csatatéren, akit halála után kiskorú leánygyermeke, Krisztina királynő (1632–1654) követett a trónon, azonban a svéd sikereket továbbra is biztosította Oxenstierna kancellár, aki a királynő kiskorúsága idején – 1632 és 1644 között – az ötfős régenstanács elnöke volt. Oxenstierna mind bel-, mind külpolitikai szempontból sikeresen biztosította Svédország nagyhatalmi helyzetét: az 1634. évi alkotmánnyal (ún. Regeringsform) megerősítette a királyi tanács és a régenstanács helyzetét a rendi gyűléssel szemben, a brömsebrói (1645) és a vesztfáliai (1648) békében pedig az európai politikában is biztosította Svédország meghatározó szerepét és területi igényeit.

David Beck (1629–1656): Axel Oxenstierna kancellár portréja (1647 k.; Stockholm, Nationalmuseum).

(Forrás: emuseumplus.lsh.se)

Svédország nagyhatalmi tényezővé válásában a harmincéves háborúban szerzett sikerek, illetve az uralkodói és kancellári döntések, a kiváló diplomáciai kapcsolatok mellett nagy szerepe volt a svéd rendiség specifikus felépítésének (négykamarás rendi gyűlés, külön paraszti renddel), és az ebből eredő viszonylagosan nyugodt belpolitikai helyzetnek, továbbá a kedvező külpolitikai helyzetnek, az ország megfelelő nyersanyag-forrásainak (jelentős réz-, vas- és ezüstkészlet, ennek révén önálló fegyvergyártásra való képesség), illetve a lutheránus államvallás homogenizáló szerepének is.

David Beck (1629–1656): Krisztina svéd királynő (1632–1654) portréja (1647–1651; Stockholm, Livrustkammaren).

(Forrás: emuseumplus.lsh.se)

Svédország a harmincéves háborúban megszerzett pozícióival a 17. század közepére Európa vezető nagyhatalmai közé emelkedett. Legnagyobb területi kiterjedését és valódi baltikumi dominanciáját a Krisztina királynőt követő X. Károly Gusztáv (1654–1660) uralkodása idején, a roskildei békével (1658) érte el.

Sébastien Bourdon (1616–1671): X. Károly Gusztáv (1654–1660) portréja (1653–1654; Stockholm, Nationalmuseum).

(Forrás: collection.nationalmuseum.se)

A Déli Társaság (Söderkompaniet), az Új-Svédország Társaság (Nya Sverige-kompaniet) és a svéd gyarmatosítás kezdetei (1624–1638)

A Svéd Királyság a 17. század elején, a harmincéves háborúba való közvetlen belépése előtt európai expanziós törekvései mellett észak-amerikai kereskedelmi lerakatok kialakításával igyekezett növelni hatalmi és gazdasági befolyását. Ennek érdekében Gusztáv Adolf – korábbi gazdasági kapcsolatokra építve – Európa eddigre egyik vezető gazdasági és tengeri nagyhatalmával, a holland tartományokkal, illetve a hágai általános rendi gyűléssel (Staten-Generaal) alakított ki szoros diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat.

Svédország 1660-ban. (Forrás: Encyclopædia Britannica)

Svédország 17. századi gazdasági és kulturális fejlődéséhez több holland ipari vállalkozó, bankár és kereskedelmi–kulturális közvetítő is nagyban hozzájárult. A svéd gazdaság egyik nagy befektetője volt például Louis de Geer (1587–1652) holland bankár, aki számos iparvállalatot alapított Svédország-szerte, közöttük például a később világhírűvé váló finspångi ágyúkészítő üzemet. De Geer és családja később le is telepedett Stockholmban, akiknek nagy szerepük volt a későbbi nyugat-afrikai svéd gyarmatosításban.

Louis de Geer (1587–1652) holland bankár, befektető portréja: Jeremias Falck metszete David Beck festménye után (1649; Amszterdam, Rijksmuseum). De Geert tartják „a svéd ipar atyjának” a vallon típusú vasolvasztó svédországi elterjesztéséért. (Forrás: rijksmuseum.nl)

Gusztáv Adolf és Oxenstierna kancellár több holland kereskedővel és diplomatával is felvette a kapcsolatot a svéd gyarmatosítás megtervezésével kapcsolatban. Az uralkodó végül Willem Usselincx (1567–1647) holland kereskedőt bízta meg egy svéd kereskedelmi társaság létrehozásával 1624. december 21-én. Ezt egy 1625. évi uralkodói rendelet követte, amely az Európán kívüli területek svéd kolonizációs politikájával foglalkozott. Usselincx, aki korábban egyike volt a Holland Nyugat-Indiai Társaság (West-Indische Compagnie) alapító tagjainak, számos kereskedőtársával együtt csalódott a holland kereskedelmi társaság működésében, ennek következtében fordult a svéd kormányzat felé. A Déli TársaságSöderkompaniet, más névváltozatban Söderländska kompaniet vagy Södersjkökompaniet – névvel illetett kereskedelmi társaság 1626. június 14-én „Svea rikes general-handels-kompani, anfört till Asiam, Africam och Magellaniam” címmel kiváltságlevelet is kapott az uralkodótól, amelyben a társaság „a Svéd Királyság általános kereskedelmi társaságaként” privilégiumot kapott az Európán kívüli területek svéd kolonizációjának megtervezésére és megszervezésére.

Ismeretlen készítő metszete Willem Usselinx (1567–1647) holland kereskedőről, a svéd Déli Társaság (Söderkompaniet) alapítójáról (1637; Amszterdam, Rijksmuseum). (Forrás: rijksmuseum.nl)

Az uralkodó 1632. évi halálának következtében a kereskedelmi társaság működése ideiglenesen leállt, azonban Oxenstierna kancellár három évvel később, 1635-ben újraindította a társaság működéséről szóló tárgyalásokat. Ugyanebben az évben utazást is tett Hollandiába annak érdekében, hogy a svéd állam szakértő holland kereskedőkkel építsen ki kapcsolatokat. A kancellár sikerrel járt Amszterdamban, ahol Peter Spiring (más névváltozatban Spiering vagy Spierinck) holland diplomatán és művészeti közvetítőn – aki már régóta svéd szolgálatban állt, majd 1636-tól hágai svéd rezidensként működött – keresztül kapcsolatba tudott lépni Samuel Blommaert és Peter Minuit holland kereskedőkkel. Blommaert és Minuit jól ismerték az észak-amerikai holland kolonizációs folyamatokat és azok réseit, így kiváló tanácsokkal tudtak szolgálni a svéd kancellár számára.

Francois Dieussart: Peter Spiring holland művészeti közvetítő és diplomata márvány mellszobra (1640-es évek; Amszterdam, Rijksmuseum). (Forrás: rijksmuseum.nl)

Samuel Blommaert (1583–1651) egyike volt azoknak a holland kereskedőknek, akikkel Oxenstierna kancellár intenzív levelezést folytatott a svéd gyarmatosítással kapcsolatban. Blommaert 1622 és 1629, majd 1636 és 1642 között a Holland Nyugat-Indiai Társaság igazgatója volt. Második igazgatósága idején Svédország fizetett hollandiai megbízottjaként is működött Amszterdamban, ebben a pozíciójában pedig kulcsfontosságú szerepet töltött be a svéd kolonizációs expedíció elindításában. Összesen 33 levelet írt a kancellárnak 1635 és 1641 között, akinek ő maga is tanácsolta egy észak-amerikai svéd kolónia megalapítását.

Cornelis van der Meulen: Stockholm látképe (1691; Stockholms Stadsmuseum). (Forrás: stockholmskallan.stockholm.se)

A Déli Társaságot a tárgyalásokat követően, 1637-ben átalakították Új-Svédország Társasággá (Nya Sverige-kompaniet, más névváltozatban Nova-Sueciakompaniet), amelynek kitűzött célja egy svéd–holland kereskedelmi lerakat létrehozása volt az észak-amerikai Delaware-régióban. Az új társaságnak öt svéd partnere volt: maga Axel Oxenstierna kancellár és testvére, Gabriel Oxenstierna, illetve unokatestvérük, Gabriel Bengtsson Oxenstierna, továbbá Klas Fleming svéd admirális és az említett Peter Spiring. A svéd partnerek mellett hat holland társtulajdonos volt a vállalatban, köztük például Samuel Blommaert is. Így a kezdetekben a társaság tőkéje közel fele-fele arányban oszlott meg a svéd és a holland részvényesek között, később azonban a társaság összes költségét átvállalta a svéd állam. Az Új-Svédország Társaság egészen 1680-ig működött, székhelye Stockholmban és Göteborgban volt.

Göteborg látképe Erik Dahlberg svéd építész Suecia Antiqua et Hodierna című metszetgyűjteményéből (1698 k.).

(Forrás: Kungliga biblioteket)

Az első észak-amerikai svéd expedíció (1637–1638) és Új-Svédország (Nya Sverige) megalapítása

Az első, 1637. évi észak-amerikai expedíciót titokban készítették elő, tartva a vetélytárs Holland Nyugat-Indiai Társaságtól és annak észak-amerikai kereskedőitől. Az expedíciót Oxenstierna kancellár közbenjárására Peter Minuit (1580/1585–1638) vezette. Minuit korábban, 1626 és 1631 között az észak-amerikai holland kolónia, Új-Hollandia harmadik kormányzója volt, így jól ismerte a Delaware-régió helyzetét. Vezetésével az első svéd expedíció 24 fős legénysége 1637. november 10-én indult útnak Észak-Amerika irányába a göteborgi kikötőből. A legénységet közel fele-fele arányban svédek és hollandok alkották, akiket Klas Fleming és Samuel Blommaert toborzott. A hajóparancsnokok elsősorban hollandok voltak, akiknek nagyobb tapasztalata volt a transzatlanti kereskedelmi tevékenység tekintetében. Az expedíció tagjai a Fågel Grip (Griff madár) és a Kalmar Nyckel (Kalmar kulcsa) nevű hajókkal jutottak el a Delaware-öbölbe.

A Kalmar Nyckel (Kalmar kulcsa) replikája a finn, a svéd, a holland és az amerikai zászlóval az egyesült államokbeli Chesapeake-öbölben 2008-ban. (Forrás: en.wikipedia.org)

Az első expedíció sikerrel járt, Minuit és csapata 1638. március 23-án érkezett meg a Delaware-öbölbe, ahol a holland gyarmattól délre eső területeket, a mai Delaware-folyó torkolatvidékét célozták meg letelepedés céljából. Minuit felvette a kapcsolatot a helyi irokéz indiánokkal, akiktől egy április 8-án aláírt földvásárlási megállapodás révén megvásárolta azt a területet, ahol felépítették az első észak-amerikai svéd gyarmati erődöt, a Krisztina királynőről elnevezett Fort Kristinát (a mai Wilmington városa). A Fort Kristina idővel a gyarmat fővárosává vált, amelynek építése 1638 őszén fejeződött be. Ezzel létrejött Új-Svédország (Nya Sverige), az első és végül egyetlen észak-amerikai svéd gyarmat, amelynek első kormányzója Minuit lett.

Peter Minuit (1580/1585–1638), Új-Hollandia harmadik kormányzója (1626–1631) és Új-Svédország első, alapító kormányzója (1638). 19. századi ábrázolás. (Forrás: en.wikipedia.org)

A helyi indián törzsekkel kezdettől fogva jó viszonyt ápoltak a svéd telepesek, a megalapított kolónia pedig alapvetően mezőgazdasági termékek és szőrmék kereskedelmével foglalkozott; legfőképp a hódprém-, a kukorica-, illetve a dohánykereskedelemben volt érdekelt. A svéd állam reménykedett benne, hogy a Delaware völgyében egyéb nyersanyagforrást is találnak, amelyet a későbbiekben ki fognak tudni aknázni, továbbá a svéd réznek is piacot kívántak teremteni a térségben.

A Fort Kristina rekonstrukciós modellje a philadelphiai American Swedish Historical Museumban. (Forrás: sv.wikipedia.org)

Az indiánokkal ápolt jó viszonnyal ellentétben a többi európai telepessel, így a hollandokkal és az angolokkal a gyarmati versenyhelyzet miatt problematikus viszony alakult ki. Az 1607-ben alapított angol gyarmat, Virginia Colony (a mai Virginia) Új-Svédországtól délnyugatra, az 1614-ben alapított Új-Hollandia pedig a Hudson-folyó környékén, Új-Svédországtól kissé északra helyezkedett el. A holland telepesek több alkalommal is tiltakoztak a svéd gyarmati törekvések ellen, azonban Svédország és Hollandia szövetséges (lásd harmincéves háború) és baráti (lásd 1614. évi hágai svéd–holland egyezmény) európai viszonya miatt eleinte kerülték a nyílt konfliktust.

Az Új-Svédország Társaság 1637-et követően még tizenegy, Észak-Amerikába és a karibi térségbe irányuló expedíciót támogatott, egészen 1655-ig. Az első pár év során a dohány vált a svéd gyarmat legfontosabb exporttermékévé, azonban más jelentős nyersanyagot vagy terméket nem tudtak hazaküldeni az anyaországba, valamint a svéd réznek sem sikerült piacot teremteni, így az expedíciók gazdasági szempontból nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A Stockholmból és Göteborgból Új-Svédországba, és onnan vissza vezető útvonalak, amelyek Európában érintették többek között például Amszterdamot is. (Forrás: colonialswedes.net)

Új-Svédország az alsó Delaware-folyó két oldalán helyezkedett el, elsősorban a mai Delaware-völgyben, de magába foglalta a mai Pennsylvania állam déli, New Jersey állam nyugati, valamint Maryland állam nyugati részét is. Fort Kristina erődje után az 1640-es években még három (Fort Nya Elfsborg, a mai Salem; Fort Nya Göteborg, a mai Essington; Fort Nya Korsholm, a mai Philadelphia délnyugati része), majd 1651-ben még egy erődöt (Fort Trefaldighet, a mai New Castle) alapítottak. Ezek a megerősített erődítmények képezték a kolónia alapját, amelyeken túl több mint tíz erődön kívüli, külső települést is építettek; így például 1641-ben Uplandot (a mai Chester), 1642-ben Sveaborgot (a mai Swedesboro) és Nya Stockholmot (a mai Bridgeport), 1643-ban Printzhofot (a mai Essington) és 1648-ban Beeversredét (a mai Philadelphia).

A számos település ellenére azonban egyértelműen nehéz volt telepeseket toborozni; elmondható, hogy az Új-Svédország Társaság összesen tizenkét expedíciója során érkezett tizennégy hajónyi telepessel benépesült Új-Svédország nem volt népszerű célpontja a Svéd Királyság lakóinak, a svéd állam ugyanis az újonnan szerzett európai területeinek benépesítésével is nehezen boldogult. Az észak-amerikai svéd gyarmat esetében a szakirodalom legfeljebb 1000–1500 fő telepessel számol. Nemzetiségi összetételük heterogén volt; a telepesek között svédekkel, finnekkel, valamint német és holland területről érkezőkkel egyaránt találkozhatunk. Azonban a kivándorlók legnagyobb része – közel fele – finn származású volt, akiket a legtöbb esetben állami utasítás útján küldtek a tengerentúlra.

Új-Svédország virágzása, majd bukása (1643–1655)

Johan Printz hosszú, tíz évig tartó kormányzósága alatt (1643–1653) a svéd gyarmat a Delaware vonalán terjeszkedett tovább. A kormányzó 1643-ban felépíttette saját kastélyát, a Printzhofot is. Egyik, 1644. évi beszámolójában a svéd telepesek és a helyi irokéz (a forrásokban gyakran minquessernek nevezett) indiánok közötti kapcsolat áll a középpontban. A kormányzó a beszámolóban többször is kifejtette a helyi lakosokkal, valamint a szomszédos angol és holland telepesekkel kialakított gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fontosságát, valamint pozitívan értékelte az addigi munkát, és kitartásra, további eredményes munkára sarkallta a telepeseket:

„Amióta ide, Új-Svédországba megérkeztem, ezzel a kevés számú és gyenge néppel leraktuk az alapokat. Remélem, hogy az alatt az idő alatt, amely számomra még maradt, folytatjuk, és olyannyira kibővítjük [az elfoglalt területeket], hogy Királyi Felséged [ti. Krisztina királynő] szilárdan megvetheti a lábát itt, Új-Svédországban. Isten kegyes segedelmével Királyi Felséged uralkodása alatt foglaljunk el további, még jobban gyarapodó, a svéd korona számára örökké fennmaradó területeket.”[1]

Johan Printz, Új-Svédország kormányzója 1643 és 1653 között.

(Forrás: sv.wikipedia.org)

Az 1640-es évek aktív és sikeres svéd terjeszkedése, illetve a svéd gyarmat virágzása egyre feszültebb viszonyt eredményezett a holland kolóniával. Új-Svédország utolsó kormányzójának, Johan Risingh működésének idején erősödtek fel igazán az ellentétek, amikor a holland gyarmat fővárosát, Új-Amszterdamot Peter Stuyvesant vezette. 1654 májusában a holland Fort Kasimirt Risingh vezetésével elfoglalták a svéd kolónia katonái, és átnevezték azt Fort Trefaldighet(Szentháromság-erőd). Ez nyílt támadás volt a holland kolóniával szemben, melyre Stuyvesant a következő év nyarán válaszolt, amikor hét felfegyverzett hajó és 317 holland katona tűnt fel a Delaware-folyón. Az egyértelmű holland fölény konstatálása után a svéd telepesek feladták a bekebelezett Fort Trefaldighetet, majd két héttel később Risingh kormányzó Fort Kristina feladására kényszerült. A svéd gyarmatot végül 1655. szeptember 15-én Új-Hollandiába integrálták. Kezdetben még helyi autonómiát élveztek a svéd és finn telepesek, melynek értelmében fenntarthatták saját hadseregüket és területeiket, illetve megtarthatták vallásukat. Ez az állapot 1681-ig maradhatott fenn, amikor William Penn vezetésével a svéd és holland területek az angol gyarmati rendszerbe integrálódtak.

A mai Wilmington (Delaware, USA) Szentháromság-temploma (Holy Trinity Church). A templomot 1698-ban az egykori Fort Kristina templomának (Trefaldighetskyrkan) helyére építették, amelyet máig „svéd templomként”, illetve „a Régi Svédek” (Old Swedes) néven emlegetnek. (Forrás: sv.m.wikipedia.org)

Bár Új-Svédország, az észak-amerikai svéd gyarmat rövid életű vállalkozásnak bizonyult, azonban máig érezhető nyomot hagyott az amerikai Delaware-régió történetében. A gyarmat svéd és finn lakossága nem tért vissza szülőföldjére vagy az anyaországba, így a lakosság svéd, illetve finn identitása még a 18. században is megmaradt. A történelmi emlékezet megőrzésének érdekében számos tradicionális svéd–finn telepes-létesítményt rekonstruáltak a 19. század végétől, valamint több alapítvány, történelmi társaság, illetve múzeum is ápolja a 17. századi svéd és finn telepesek, továbbá a Delaware-vidéki svéd gyarmat történetét.

A Mortonson–Van Leer gerendaház Swedesboróban (New Jersey, USA), amelyet Morton Mortenson – John Morton, a Függetlenségi Nyilatkozat egyik aláírójának nagyapja – finn telepes épített. Mortenson 1654-ben érkezett Észak-Amerikába, amikor a terület még Új-Svédországhoz tartozott. A házat minden bizonnyal magtárként, illetve rejtekhelyként használták a későbbiekben, amely az Új-Svédországra jellemző svéd–finn rönkház-típus egyik autentikus képviselője. (Forrás: en.wikipedia.org)

A múzeumok közül kiemelhető például az 1987-ben létrehozott New Sweden Farmstead Museum a New Jersey-i Bridgetonban, amely egy teljes 17. századi svéd–finn telep rekonstrukciója. A szabadtéri múzeum területén többek között létrehoztak egy történeti szempontból hű telepesházat, egy kovácsboltot, egy magtárat, egy istállót melléképületekkel, valamint egy szaunát és egy füstölő házat is; mindegyiket a hozzá tartozó autentikus berendezésekkel együtt.

A New Sweden Farmstead Museum jellegzetes és autentikus svéd–finn telepes gerendaházai egy 2011-ben készült fotón (Bridgeton, New Jersey, USA). (Forrás: flickr.com)

A múzeumot közel tíz év működés után az érdeklődés visszaesése miatt bezárták, azonban a 2011 óta számos résztvevő – így például az amerikai svéd nagykövetség és a Swedish Colonial Society – részvételével zajló adománygyűjtési és helyreállítási erőfeszítések következtében lehetővé vált a múzeum részleges megnyitása. 2019-ben úgy döntöttek, hogy a múzeum épületeit Printz kormányzó 17. századi rezidenciájának (Printzhof) épületében és annak környékén, a mai pennsylvaniai Essingtonban rendezik be. 2019. június 1-jén ünnepélyes keretek között át is adták az újonnan restaurált rezidenciát és annak parkját, a további épületek rekonstrukciója és a szabadtéri múzeum teljes (újra)nyitása pedig folyamatban van.

Schvéd Brigitta

Források

Johan Printz, Új-Svédország kormányzójának beszámolója (1644). In: Poór J. (szerk.) (2000): Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Budapest. 436.

Keen, G. B. (1882): Letter of Peter Minuit Proposing the Founding of the Colony of New Sweden. The Pennsylvania Magazine of History and Biography, Vol. 6. No. 4. 458–460.

Keen, G. B. (1883): The Report of Governor Johan Printz, of New Sweden, for 1647, and the Reply of Count Axel Oxenstjerna, Chancellor of Sweden. The Pennsylvania Magazine of History and Biography, Vol. 7. No. 3. 271–285.

Kernkamp, G. W. (1908): Brieven van Samuel Blommaert aan den Zweedschen Rijkskanselier Axel Oxenstierna, 1635–1641. Bijdragen en Mededelingen van het Historisch Genootschap (BMHG), 29. évf. 1–196.

Tájékoztató irodalom

Åberg, A. (1987): Folket i Nya Sverige: Vår koloni vid Delawarefloden, 1638–1655. Stockholm.

Carlsson, S. (1995): The New Sweden Colonists, 1638–1655: Their Geographical and Social Background. In: Hoffecker, C. E. et al. (eds.): New Sweden in America. University of Delaware Press. 171–187.

Dahlgren, S. – Norman, H. (1988): The Rise and Fall of New Sweden. Governor Johan Risingh’s Journal 1654–1655 in Its Historical Context. Stockholm.

Ekengren, F. – Naum, M. – Zagal-Mach W., U. I. (2013): Sweden in the Delaware Valley: Everyday Life and Material Culture in New Sweden. In: Naum, M. – Nordin, J. M. (eds.): Scandinavian Colonialism and the Rise of Modernity. New York. 169–188.

Fodor I. (2001): Svéd történelem magyar kapcsolatokkal a 18. századig. Budapest.

Fur, G. – Naum, M. – Nordin, J. M. (2016): Intersecting Worlds: New Sweden’s Transatlantic Entanglements. Journal of Transnational American Studies, Vol. 7. No. 1. 1–22.

Kenyeres Zs. (1994): A svéd dinasztizmus (1523–1721). Aetas, 2. sz. 121–133.

Lockhart, P. D. (2004): Sweden in the Seventeenth Century. Palgrave Macmillan.

Naum, M. (2013): The Malady of Emigrants: Homesickness and Longing in the Colony of New Sweden (1638–1655). In: Beaudry, M. C. – Parno, T. G. (eds.): Archaeologies of Mobility and Movement. New York. 165–177.

Naum, M. (2018): How to Plant a Colony in the New World: Rules and Practices in New Sweden and Seventeenth Century Delaware Valley. In: Hausmair, B. et al. (eds.): Archaeologies of Rules and Regulations. Between Text and Practice. New York. 83–102.

[1] Poór J. (szerk.) (2000): Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. 436.

Ezt olvastad?

Clint Eastwood kilencven éves és még mindig alkot. Több mint hatvanöt éve van a pályán és legalább ugyanennyi filmben szerepelt,