„Számukra is felfoghatatlan volt, hogy mitől lettek mások”

Kelbert Krisztina Szemtől szemben. Képek a szombathelyi zsidóság történetéből című, első ránézésre is grandiózus kötetét február 22-én mutatták be a budapesti Holokauszt Emlékközpontban. A könyv, amely tulajdonképpen egy hasonlóan nagyszabású kiállítás katalógusa, „Holokauszt-album” is egyben, több száz fotográfián keresztülszűrve, megrázó erővel beszéli el nekünk, hogyan élték mindennapjaikat, hogyan tartoztak össze, miként próbáltak megmaradni az embertelenségben és milyen sorsokat cipeltek a szombathelyi zsidó közösség tagjai.


Kép forrása: a Holokauszt Emlékközpont Facebook oldala.

A kötet bemutatója köré szervezett kerekasztal-beszélgetés résztvevői Gyáni Gábor történész, egyetemi tanár (Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet), Kelbert Krisztina, a könyv szerzője, történész, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum Történettudományi Osztályának vezetője és Kassai Ferenc, a könyv tervezője és kiadója, Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész, egyetemi docens (Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet), a moderátor pedig K. Horváth Zsolt történész, egyetemi oktató (Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Média és Kommunikáció Tanszék) volt.

Miután Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója köszöntötte a szép számban összegyűlt vendégeket, elsőként a kötet létrejöttéről tudtunk meg többet. Kelbert Krisztina beszámolt arról, hogy maga a projekt, amelynek kapcsán megszületett, már több mint három éve, 2013-ban elindult. A 2014-es Holokauszt-emlékév apropója adta az ötletet, hogy a Savaria Múzeumban egy fotókra épülő kiállítást rendezzenek. „Az a forrás-adottság, amivel a város rendelkezett, egészen unikális. Kevés magyarországi város mondhatja el magáról azt, hogy létezik egy olyan forrásbázisa, ami húszezer üvegnegatívra épül és három generáción, száz éven keresztül mintegy hagyatékként fennmarad egy múzeumban” – magyarázta a szerző. Kiindulópontként tehát ez a hatalmas korpusz szolgált a szombathelyi zsidóság történetének feldolgozásához és bemutatásához. A szóban forgó időszaki kiállítás körülbelül 560 fotográfiát tartalmazott, négy hónapig volt látogatható.


Kép forrása: a Holokauszt Emlékközpont Facebook oldala.

Amikor 2015 februárjában bezárt, a múzeum a szombathelyi zsidó hitközséggel közösen úgy döntött, hogy tovább folytatja a kutatómunkát és annak bemutatásának lehetőségeit is igyekeznek kitágítani. Így jött létre egy állandó kiállítás 2015 augusztusában a Zsidó Kultúra Házában – ez a tárlat már közel 1200 fotográfiát foglal magában, tematikusan rendezve, időt állóbb módon installálva. A Szemtől szemben című kötet (amely katalógus is egyben) ehhez készült, szombathelyi bemutatójára 2016 novemberében került sor. A klasszikus, tulajdonképpen politikatörténeti feldolgozáson túl van egy nagyon erős társadalomtörténeti vonatkozása is, sőt, kiemelt hangsúlyt kap benne a személyes történelem; a fotográfiákon keresztül a személy, az egyes ember szolgál origóként. Ez a személyközpontúság lett a narratíva megalkotásának lényege.

A szombathelyi zsidó közösségnek nagyjából 3200 tagja volt 1944-ben, közülük 650 arcot látunk viszont a könyvben. Hogyan is teremtődhetett meg az összhang a hatalmas képi anyag és a szöveg között? Kassai Ferenc elmondta, a grafikai munka szempontból talán az volt a legnehezebb, hogy a kötetben 50-50 százalékban van jelen a szöveg (magyarul és angolul is) és a kép, viszont ezt a nehézséget megfordítva kiemelte: ilyen módon egyszerre lehet elindítani a könyv értelmezőjében egy szöveg- és egy képolvasási folyamatot.


Kép forrása: Holokauszt Emlékközpont 

A kötetben találunk egy általánosabb bevezető részt a szombathelyi zsidó közösség alakulásáról, ezen kívül politikatörténeti, társadalomtörténeti, köztörténeti megközelítésű fejezetek szólnak a városban működő zsidó közösségek vagy épp a zsidó vallás különböző szegmenseiről, családtörténeteken, sorsokon és természetesen portréfotókon keresztül.

„Nagyon megrázó könyv. Nehéz végigolvasni, lelkierő kell hozzá” – kezdte első megszólalását Gyáni Gábor, hozzátéve, hogy ennek fő oka a vizualitás. A Holokauszt-történetírás egyik legnehezebb kérdése, mondta, az, hogyan lehet ábrázolni a felfoghatatlan történéseket? Ugyanúgy történelem-e ez, mint a történelem „általában”, vagy egy olyan sajátos, közelmúltbeli eseménysor, ami nem illeszthető bele a történeti, száraz, racionális elbeszélés kereteibe? Utalt arra is, hogy a történészek többféle áthidaló megoldással kísérleteztek az elmúlt években-évtizedekben, például a személyes hangok megszólaltatásával. Olyan módszerrel, ami lehetővé teszi, hogy ne kizárólag a történész beszéljen a maga szakmai szabályait követve, föltárva a – zömmel egyébként a tettesek által előállított és dokumentált – forrásokat. „Az áldozatokról nem tudunk semmit, mert azok el is pusztultak, illetve el is némultak, ha túl is élték a Soát. Hogyan lehet valami olyat becsempészni, ami az ő történelmi jelenlétüket bizonyítja, de nem indirekten, hanem közvetlenül?” A visszaemlékezések és interjúk egészen más jellegűek, mint a történészi elbeszélések, másféle tapasztalatról adnak tanúságot. A professzor azt is említette, hogy születtek már olyan, nagyon hatásos Holokauszt-történeti írásos feldolgozások, amelyekben közel egyenlő arányban jut szerephez a visszaemlékezés hangja és a történész hangja, és közel sem azzal a szándékkal, hogy utóbbi felülbírálja vagy kiigazítsa a tanúságtételt, a tanúságtevőt.


Kép forrása: Holokauszt Emlékközpont 

A könyvnek több rétege van: lehet egyrészt például Szombathely-történetként, de akár Holokauszt-albumként is tekinteni, amely vizualizálja a történelmet. „Tudjuk a történetet, de vajon bennünk van-e ez a történet? Mi veszett el? Kik vesztek el?” – tette fel a kérdést Gyáni. „A szövegekkel szemben sokkal hatásosabb a kép. A kép, ami az emberről úgy beszél, hogy látjuk”, fűzte tovább gondolatmenetét. A kép azonban soha nem beszéli el önmagát, kell hozzá a szöveg, hogy tudjuk, kicsoda az illető és mi történt vele. Így tesz átélhetővé emberi sorsokat. „Emocionálisan az az eszköz, ami kizökkent a racionalitás hűvösségéből és azonosulásra késztet azzal az áldozat-tömeggel, akikről a történet szól. A Holokauszt-történet sokáig csak a tettesekről beszélt, az áldozatok arctalanok maradtak.” Tulajdonképpen ez az, amiért a Szemtől szemben megrázó, elemi hatást gyakorol az olvasóra, hiszen a képeket nézve többé már nem beszélhetünk absztrakcióról, hanem megannyi érzékiesített konkrétumról.

De hogyan lehet elkerülni azt, hogy a kép a szövegnek alárendelődve „csak” illusztráció legyen? Mit hoz magával, ha a történésznek képekkel kell bánnia, egyáltalán: hogyan nyúl hozzá? Kelbert Krisztina szerint óriási a felelősség, hiszen ha a szakember rávetíti, belemagyarázza a képekbe saját prekoncepcióit, annak nem pusztán tévedés lehet a vége, de akár történelemhamisítás is, ezért óvatosan kell velük bánni. Módszertani szempontból nagy segítséget jelentett a munkájához, hogy az üvegnegatívokhoz sorszámozott megrendelőkönyvek tartoztak, névvel, adatokkal ellátva. Egy-egy kép és a rajta szereplők háttértörténetének kinyomozása azonban nem fejeződött be ott helyben, a múzeumban, ugyanis Krisztina a levéltárban, illetve folyóiratokban is utánuk nézett, hogy valóban zsidó családról van-e szó az egyes esetekben. „1200 kép esetében ez hihetetlen munka, de muszáj volt nagyon aprólékosan végigjárni.”

A fotókon zömmel a modern polgári középosztályt, a kispolgárságot, illetve az elit néhány tagját látjuk családi, műteremben készült portrékon. Ebből a megközelítésből mondhatni semlegesek a képek, hiszen a korban egyáltalán nem számítanak egyedi jelenségnek. A rajtuk szereplők teszik azzá őket. „Tudni lehet róluk, hogy zsidók, de vizuálisan valójában azonosíthatatlanok mint zsidók” – zárta a beszélgetést Gyáni Gábor. „Asszimilálódott, polgárosodott, középosztálybeli, vidéki emberek, és ez még inkább fokozza a tragédia mértékét. Számukra is felfoghatatlan volt, hogy mitől lettek mások. A kép ezt nem árulja el, de mi tudjuk, mi lett a sorsuk – ettől válik a vizuális dokumentáció különlegessé. Olyan, mintha utólag megismernénk az áldozatokat, hiszen nem az eseményről, hanem az emberekről szól. Azokról, akik életük különböző szakaszaiban lettek áldozatai az öldöklésnek, és most visszatértek.”


Kép forrása: Holokauszt Emlékközpont 

A kötet adatai

Kelbert Krisztina/Krisztina Kelbert: Szemtől szemben. Képek a szombathelyi zsidóság történetéből/Eye to Eye With the History of Szombathely’s Jewish Community. Yellow Design Kft. 2016. 656 oldal

 

Ezt olvastad?

Szeptember 26-án mutatták be a mozik Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét. Az F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című műve