Szent László, a Kerekasztal lovagja

A Lászlóból Lancelot: Magyar király a Kerekasztal lovagjai között? (László to Lancelot: Hungarian Kings, Arthurian Knights) címmel került megrendezésre a Magyar Hagiográfiai Társaság őszi programsorozatának első eseménye. Az ELTE BTK Szekfű Gyula Könyvtárban angol nyelven megtartott előadást Sághy Marianne bevezetőjét követően Stephen L. Pow kanadai középkorász, a Közép-európai Egyetem több nyelven – így részben magyarul is – beszélő doktorjelöltje tartotta. Bár az előadó elsődleges kutatási területe Mongólia történetéhez kapcsolódik, tudományos érdeklődése az utóbbi másfél évben a középkori magyar történelemre is kiterjedt. Előadásában Sir Lancelot a lovagi irodalomban[1] megjelenő karakterének eredetére, mitológiai előzményeire kereste a választ, ugyanis a Artúr-mondakörből és az azt feldolgozó művekből 1180 előtt a lovag személye kimaradt.

 

Programfelhívás (Forrás: hagiografia.hu)

Noha Lancelot hirtelen felbukkanása már korábban a tudományos érdeklődés figyelmébe került, a válaszkeresést mindmáig bonyolította, hogy a karakter előzményét adó őstípusnak nyoma sincs a kelta mondavilágban. Ennek tükrében a brit, német és francia középkorászok elvetették a karakter „szigeti” származását (azaz úgy vélték, alakját nem a brit szigetek kelta, esetleg angolszász vagy viking világa alkotta meg), s eredetét a kontinentális Európában próbálták meglelni. Többségük egyetértett abban, hogy Lancelot karakterét később emelhették vagy toldhatták be a Kerekasztal lovagjai közé, azonban kielégítő tudományos magyarázattal a „jövevény” eredetével kapcsolatban egyikük sem tudott szolgálni. A 20. század vége felé egyes kutatók szigeti származást feltételezve kezdtek vizsgálódni, s Lancelot alakjában kelta vagy tágabb értelemben vett indoeurópai őstípusokat véltek felfedezni. Ezek az elméletek viszont nem vizsgálták vagy megkerülték a kérdést, hogy Lancelot miért csak az 1180-as években került Artúr király lovagjai közé.

Sághy Marianne, a Magyar Hagiográfiai Társaság elnöke (Forrás: Facebook)

Stephen L. Pow kutatása Sir Lancelot karakterének ihletőjét I. Szent László magyar uralkodó képében találta meg. Az árpádházi király kanonizációja (1180-as évek), majd szentté avatása (1192) időben átfedte Sir Lancelot megjelenését a lovagi irodalomban, ugyanis az előzmények nélküli lovag a 1180 és 1190 közötti szűk időszakban egyszer csak hat különböző munkában is előkerült.[2] Az előadó érdeklődését épp e hirtelen felbukkanás keltette fel, hiszen például a 12. század első felében élő és alkotó Monmouth-i Gottfried (Geoffrey of Monmouth) walesi krónikás munkáiban Lancelot még hiányzott a Kerekasztal lovagjai közül.

 

Stephen L. Pow (Forrás: Facebook)

Az első verses lovageposzok, amelyek Lancelot személyét említették, egy rövid időszakban, 1180 és 1190 között keletkezhettek, két szerző, a francia Chrétien de Troyes, valamint a német Ulrich von Zatzikhoven nyomán. Chrétienről keveset tud az utókor, így azok a közvetlen indítékok, amelyekkel magyarázható lenne Lancelot váratlan szerepeltetése öt egymást követő lovagregényében, ismeretlenek maradnak előttünk. A Lancelot, a Kordé Lovagja című munkájának bevezetőjében a szerző azonban világossá teszi, hogy a lovagtörténetet nem saját késztetésből, hanem a mecénása, a „Champagne-i úrnő”, azaz Capet Mária hercegnő (II. Fülöp Ágost francia király húga) óhajára vetette papírra:

Champagne-i úrnőm arra kért,

hogy kedvéért írnék regényt –

ím, belefogok szívesen,

mert érte mindig megteszem,

mit csak halandó megtehet,

s ebben hízelgés nem vezet;

habár jól tudom, hogy sokan

kezdenék mézesmázosan

szólva – s igaz lenn a szó –:

„Nincs hölgy őhozzá fogható,

épp úgy több valamennyinél,

mint a langyos májusi szél

a fagyos téli viharnál.”

Hitemre, az ily szavaknál

a nyelvem elakad, dadog,

más szólna: „Grófnő, úgy ragyog

királynék között szépsége,

mint a csiszolt gyémánt fénye,

ha kavicsok közé teszik”;

habár színvaló mindegyik,

én ilyet sosem mondanék.

Ám azt mondom, hogy többet ért

e műben úrnőm tanácsa,

mint műgondom fáradsága.

A Kordé Lovagja könyvét

kezdi Chrétien, a grófnét

követi a téma, s szellem,

ami az én részem ebben:

figyelem s csín, mellyel költök.

Részlet a Lancelot, a Kordé Lovagja bevezetőjéből

(Fordította Vaskó Péter)[3]

A fent említett mű a harmadik volt a Lancelot-ot felvonultató öt lovageposz közül, de az első, amelyben a lovag főszereplővé lépett elő. Az 1180-as évek végén Chrétien váratlanul eltűnik a tudomány látóköréből, feltételezhetően azért, mert – valamikor 1189 és 1192 között – a harmadik keresztes hadjáratban halálát lelte.

 

Forrás: Facebook

A francia alkotásai mellett Zatzikhoven Lanzelet című német nyelvű munkáját kell megemlítünk, amely 1190 körül keletkezhetett. Lovageposzában a szerző említést tesz arról, hogy a Lanzelet megírásához külföldi forrásokra is támaszkodott. A harmadik keresztes hadjáratból német földön keresztül hazavonuló I.  Oroszlánszívű Richárd angol királyt VI, Henrik német-római császár fogságba ejtette, Zatzikhoven minden bizonnyal ekkor hallott először Sir Lancelotról az angol kereszteslovagok elbeszélései nyomán.

 

Lancelot du Lac (Tavi Lancelot) előáll és megküzd Meleaganttal

A karakter irodalmi megjelenésének idejét ismerve az előadó figyelme a korabeli politikai események vizsgálata felé fordult, megpróbált ugyanis olyan hatalmi motivációra lelni, amely magyarázattal szolgálhatott volna Lancelot felbukkanására. Kutakodása átlépte Nyugat-Európa határait, így jutott el a Magyar Királysághoz, amelyben a pár évvel korábban trónra került III. Béla legitimációs problémákkal volt kénytelen szembenézni. Az elődje és bátyja, III. István és I. Manuél Komnénosz[4] bizánci császár közötti, a két ország évtizedes ellenségeskedését lezáró egyezség miatt az ekkor 15 éves Béla herceg Konstantinápolyba került.  Itt bizánci nevelésben részesült, felvette az Alexiosz nevet, a császár pedig – fiú utód híján ekkor még – a birodalom trónörökösének szánta, s eljegyezte vele az elsőszülött lányát, Máriát.

 

Lancelot legyőzi Meleagant

Azonban Béla sorsa rövid idő leforgása alatt merőben új irányt vett: egyrészt Manuélnek 1169 őszén fia született, így Béla nem volt többé a bizánci trón várományosa, másrészt bátyja 1172-ben váratlanul elhalálozott. Béla bizánci neveltetése, továbbá vélt és valós bizánci kötődései miatt viszont egyes magyar egyházi méltóságok és világi urak – édesanyjával, Eufrozinával az élükön – inkább öccsét, Géza herceget látták volna a magyar trónon. Az esztergomi érsek ennek megfelelően nem volt hajlandó Bélát királlyá koronázni, így – III. Sándor pápa utasítására – a ceremóniát végül a kalocsai érseknek kellett levezetnie. Ezt követően döntött a magyar uralkodó I. László király szentté avatása mellett, amellyel Stephen L. Pow szerint III. Béla saját uralma egyházi legitimációját kívánta megerősíteni. Szent László csodáinak összeírásával párhuzamosan az 1180-as években egy lehetséges dinasztikus házasságkötés okán megélénkültek a francia-magyar diplomáciai kapcsolatok. Az előadó feltételezése szerint a két uralkodóház, a francia Capetek és a magyar Árpádok közeledésének lehetett az eredménye Lancelot karakterének megjelenése Chrétien lovagregényeiben, és alakja arra az I. Lászlóra épült, akinek szentté avatását III. Béla saját legitimációjának megerősítésére rendelte el. (Egyes vélekedések szerint Szent László hermája inkább Béla vonásait viselik, semmint a szentét.)

 

Forrás: Facebook

A házasságkötés okán 1184-ben magyar követek érkeztek II. Fülöp Ágost király udvarába, s ekkor Lancelot először feltűnik Chrétien lovagregényeiben, majd csakhamar azok főszereplőjévé avanzsál. Annak ellenére, hogy III. Béla a korabeli Európa egyik leggazdagabb királyságának uralkodója volt, egyes körök a francia királyi udvarban ellenezték a dinasztikus házasságot, mert Bélát „csupán” egy keleti, „ismeretlen” ország királyának vélték. (A bizánci trón egykori várományosaként személyét „még keletibbnek” ítélhették meg.) Ennek ellenére 1186-ra sikerült véglegesíteni a házasság részleteit, majd III. Béla feleségül vette azt a Capet Margitot,[5] aki nemcsak II. Fülöp Ágost francia királynak volt a féltestvére, de annak a Champagne-i Mária hercegnőnek is, aki Chrétien de Troyes támogatója, pártfogója volt. A „keleti házasság” elfogadtatása okán Chrétien feltételezhetően kénytelen volt Champagne-i Mária leendő sógora, III. Béla hős ősének, László királynak szentelni munkákat.

 

 

Szent László és a megmentett leány

(rekonstruált kép a székelyderzsi unitárius templom freskója nyomán)

A politikai háttérindítékok mellett az írott forrásokkal, azaz Chrétien és Zatzikhoven munkáival is bizonyítható az előadó által feltételezett kapcsolat Szent László és Lancelot között. Szent László gyermek- és ifjúkora mindkét szerző számára ismert lehetett a 12. század elején keletkezett lengyel geszta, a Gesta principum Polonorum révén, amely vélhetően forrásként szolgálthatott a lovagregényeikhez. Bár az emberrablás motívuma a korábbi lovageposzokban is jelen volt, de a Lancelot, a Kordé Lovagja előtt nem hősies kiszabadítás formájában. Chrétien történetében az ismeretlen lovagként előlépő Lancelot bátor küzdelemben győzi le a Guinevere királynőt elrabló Meleagant. A hősies kiszabadítástörténet ötletét a Szent László és a leányrabló kun vitéz legendája ihlethette. A dinasztikus házasságkötés okán évekig tartózkodtak magyar követek a francia udvarban, s az udvari érintkezések nyomán Szent László alakját könnyen beemelhették először a középkori francia, majd a többi nyugat-európai lovageposz világába. A legendát megfestő középkori magyar templomfreskók a megmentett leányt Szent Lászlóra hajtott fejjel[6] ábrázolják, hasonlóan azokhoz az illusztrációkhoz, amelyek Guinevere és Lancelot esetét dolgozzák fel. (Mivel az utóbbiak történetében szerelmi szál is jelen volt, ezért a királynő és a lovag „összeborulása” általában bensőségesebb, intimebb formában került ábrázolásra.)

 

Guinevere és Lancelot

Az írott források és a politikai háttér mellett Pow etimológiai[7] szempontokkal is igazolni próbálta elképzelését.  Bár a László és a Lancelot név között első ránézésre csekély kapcsolat fedezhető fel, a középkori latin egyházi, továbbá a köznyelven íródott világi források a különböző neveket gyakran több változatban is használták. Kiváltképp igaz ez a kelet-európai, elsősorban szláv eredetű nevek esetében, amelyeknek nem létezett korabeli latin, esetleg újlatin vagy germán megfelelője. Az előadó érvelése szerint a Lancelot név a László hallás utáni, fonetikus átírási kísérlet eredményeként keletkezhetett. A középkori francia, német és itáliai nyelvterületen a László név (amely a szláv Vladislav magyar formája volt eredetileg) különböző, hangváltással vagy -beszúrással „eltorzított” változatai ismertek. Az osztrák örökös tartományok területén keletkezett 14. századi krónikák például a Lasla és Lazlaw formát használták, miközben az észak- és dél-itáliai forrásokban felváltva alkalmazták a latin Ladislaus, valamint az olasz Lancelao és Lanzilao változatokat. A francia forrásokat vizsgálva szembetűnő, hogy Francois Villon 15. századi francia költő Hunyadi László nevét Lancelot formában írta át franciára. Hasonlóképpen tett az a Magyarországra küldött francia követ is, aki a 15. század végén Magyarország történetéről írva az összes László nevű magyar történelmi alak esetében a Lancelot átírást választotta. Mindezek mellett a francia források a 15. századi magyar csatakiáltást „Saint Las!” vagy „Lancelot!” formában jegyezték le. Figyelembe véve, hogy példák soráról és nem egyszeri, földrajzilag elkülönülő esetekről van tudomásunk, így a Lancelot név a magyar László név köznyelvi átirata (László -> Lazla /lazlá/ -> Lazlaw /lazló/ -> Lancelot /lanszló/) lehet Magyarországtól nyugatabbra.

 

Lancelot, a Kordé Lovagja, 1999-es magyar kiadás

A középkori irodalom egyik meghatározó szereplője, Lancelot tehát magyar eredetre vezethető vissza és dinasztikus házasságkötési tárgyalások terméke volt. A „keletről” érkező kultúrhatás nyomán Szent László – Lancelot képében – az ideális lovag megtestesítőjévé vált Franciaországban. A gyakorlatban mindez a 12. század politikai valóságát és hatalmi viszonyait tükrözi, amikor is a Magyar Királyságról alkotott kép és királyainak megítélése pozitív irányban változott meg Nyugat-Európában. A magyarokra a továbbiakban nem gonosz betolakodóként vagy vérszomjas fosztogatóként tekintettek, hanem a keresztény kultúrkör teljes jogú tagjaként. Noha egyes (tév)képzetek az „ismeretlen” és „messzi” Magyarországról továbbra is megmaradtak, azok immáron pozitív előjelet kaptak és lehetővé tették, hogy a nyugati fantázia szerepeltesse az Árpád-házi királyok alakjait a lovagregényekben.

 

A beszámoló tudományos ismeretterjesztés céljából íródott, s ennek szellemében ad számot a Lancelot-kérdés újabb adalékaként szolgáló kutatásról. Stephen L. Pow kutatásával kapcsolatban – amint az publikálásra kerül – az Újkor.hu csapata szívesen fogad recenziót, az olvasóközönséget pedig a Magyar Hagiográfiai Társaság további, hasonlóképp színvonalasnak ígérkező rendezvényeinek megtekintésére buzdítja.

Az angol nyelvű előadás hangfelvétele itt hallgatható meg.

 

Szeghő Patrik

 

 

[1] A lovagi irodalom – a lovagi hőstetteket és szerelmi kalandokat megéneklő verses lovageposzok – fénykora volt a 11-13. század közé tehető.

[2] A lovagregények keletkezési idejével (és sorrendjével) kapcsolatban az előadó Claude Luttrel, a középkori irodalom elismert kutatójának munkáját vette alapul, aki Chrétien írásait az 1180-as évekre helyezte. Korábbi kutatások a lovagregények keletkezési idejét az 1170-es, valamint az 1180-as évek elejére datálták.

[3] Troyes, Chrétien de. Lancelot, a Kordé Lovagja. Fordította Vaskó Péter. Budapest: Palimpszeszt Kulturális Alapítvány, 1999.

[4] I. Manuél I. Szent László magyar király lányának, Piroskának volt a fia.

[5] Capet (vagy Franciaországi) Margit II. Henrik angol király legidősebb fiának, az 1183-ban elhunyt Henrik trónörökösnek volt az özvegye.

[6] A legenda szerint a leány ölébe veszi a küzdelemben megfáradt Lászlót.

[7] A nyelvészet azon ága, amely a szavak eredetét kutatja.

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentésMentésMentésMentésMentésMentésMentés

MentésMentésMentésMentésMentésMentésMentésMentésMentésMentésMentésMentés

MentésMentés

Ezt olvastad?

Könyves Kálmán alakja kivételesnek számít a magyar uralkodók hosszú sorában. A régebbi történeti feldolgozások, különösen a tizenkilencedik században írottak, kiemelték