Szétszakadó Európa, migránsválság, identitáskrízissel küzdő Amerika – Kissinger Világrend című könyvének bemutatója

Henry Kissinger, a 92 éves diplomata, politikai tanácsadó, volt amerikai külügyminiszter új könyvének, a Világrend megjelenésének apropóján szervezett konferenciát az Antall József Tudásközpont 2015. november 11-én.

A helyszín az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara volt, ahol már az előadás megkezdése előtt fél órával megteltek az egyetemi előadó padsorai. A beszélgetés részvevői között volt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Dr. Grúber Károly, nagykövet, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közös kül- és biztonságpolitikáért felelős főosztályvezetője, valamint Ugrósdy Márton, politológus, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója. A kerekasztal-beszélgetés moderátori feladatait Baranyi Tamás Péter történész látta el, aki az Antall József Tudásközpont kutatási vezetője.

Vajon mi vár ránk az új világrend eljövetelével? Merre tartunk, fenntartható-e a tartós béke a világon? – kezdte megnyitóját Baranyi Tamás, majd köszöntötte a résztvevőket, bemutatta a meghívott beszélgetőpartnereket. Felvezetőjében leszögezte, hogy Henry Kissinger 1969 és 1977 között meghatározta a politikát – jó kérdés azonban könyvét olvasva, hogy egy politikus vagy egy történész művének tekintsük-e a szöveget.

Teltházas konferencia az Eötvös Loránd Tudományegyetemen az Antall József Tudásközpont szervezésében

Dr. Németh Zsolt szerint Kissinger könyve egyaránt tekinthető politikai tettnek és tudományos munkának; bár – sajnos – hozzá vagyunk szokva, hogy ez a kettő egymással nem áll szoros kapcsolatban. Szerinte a könyvnek megvan a maga enciklopédikus jellege – ami a mai világban szintén ritka. A Diplomácia folytatásának tekinti – az emblematikus könyv 1992-ig tárgyalta a történteket, így a Világrend egyértelműen mindaz, ami „azóta történt”. Sokfajta elmélet foglalkozott azzal, hogy a Szovjetunió összeomlásával győzött a világtörténelem, a harcot megnyerte a liberális demokrácia. Az elmúlt huszonöt év azonban nem azt sugallja, hogy a külpolitika elvesztette volna létjogosultságát. A szerző Németh szerint megszólítja az amerikai politikai vezetőket, hogy mit is kéne tenni jelen helyzetben – szerinte épp a kiszólások teszik különösen izgalmassá ezt a könyvet. Annak ellenére, hogy jellegzetesen amerikai szempontú a mű, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne kritikus a jelenlegi amerikai vezetéssel szemben – Kissinger például nem helyesli, hogy az Obama-kormányzat látványosan visszavonult a világpolitikától, mert ez komoly instabilitást okozott a világban. Ugyanakkor elveti a másik végletet, a misszionárius szemléletet is, vagyis nem tartja követendő példának, hogy az Amerikai Egyesült Államok a liberális demokrácia minden áron való terjesztője legyen. Németh Zsolt szerint ez elsősorban a szerző konzervatív-republikánus beállítódásából fakad. Felhívja a figyelmet arra is, hogy Európai Unió nagyon komoly kritikát kap a műben azért, amiért elmerül saját ügyeiben, s ez a magatartás nem folytatható a világrend szempontjából. „Az amerikai védelmi garanciák ernyőjében hátradőlve Európa megfeledkezett arról, hogy a világ nem pusztán azzal a puha eszközrendszerrel befolyásolható, amihez Európa hozzászokott az utóbbi évtizedekben, hanem olykor csak és kizárólag katonai erővel.” – mondta a Külügyi Bizottság vezetője.


Dr. Grúber Károly (Kép forrása: http://www.eesc.europa.eu)

Dr. Grúber Károly szerint 1977 óta ugyan Kissinger nem aktív politikus – a gyakorlati tapasztalata és az elmúlt harminc évben kifejtett szellemi tevékenysége ugyanakkor a külpolitika egyik legjobb szakértőjévé emelik a világon, s ilyen módon megkerülhetetlenné is teszik őt. A 2000-es évek „Pax Americana” korszaka véget ért, a világ megváltozott.  Grúber megítélése szerint az a jó Kissinger könyvében, hogy megvizsgálja az összes „játékost” (Kína, Oroszország, India, Japán, Iszlám világ, Európai Unió stb.) – ilyen módon aztán enciklopédikus, univerzalista könyvvé válik, amely megpróbálja történelmi tapasztalatból levezetni a jelen eseményeit és politikai tapasztalatait. A könyv érdekes dilemmája, hogy leírja ugyan a világrendszert és azt, hogy merre tartunk, de mivel konzervatív nézőpontú, nem nyújt át konkrét „javaslatcsomagot” az olvasónak. A könyv több helyen azt jósolja, hogy multipoláris világ felé haladunk, és hogy a világrend fenntartásába be kell venni a felemelkedő hatalmakat, de ez már csak azért is problematikus, mert a birtokolt jogokat senki nem adja fel szívesen.

Ugrósdy Márton szerint a hazai tudományos-ismeretterjesztés Magyarországon ugyan gyerekcipőben jár, de az elmúlt időszak és a migrációs válság rádöbbentette hazánkat arra, hogy a határokon túl is van egy világ. Aki ezt a világot – Oroszországot, Kínát vagy az arab országokat – szeretné megismerni, annak Kissinger könyve kiválóan megfelel. A politológus bízik benne, hogy a könyv olvasott lesz, mert a világpolitika működése kapcsán rengeteg hiányos ismeretünk van, és sok esetben ki vagyunk téve a tarthatatlan összeesküvés-elméleteknek. Szerinte Kissinger műve már csak terjedelme miatt is szükségszerűen felületes, de nagyon jó annak, aki el akar indulni valamerre. Szerinte sem ad konkrét tanácsokat Kissinger kora politikusainak, inkább csak sejtet – de éppen emiatt válik érdekessé a könyv.

Németh Zsolt (Kép forrása: http://pestisracok.hu)

Németh Zsolt úgy véli, mindenképpen központi tétele a könyvnek, hogy a vesztfáliai rendszert kellene visszahozni a világba ahhoz, hogy az erőegyensúly működjön. Az Európai Unióról sokáig azt gondoltunk, hogy meg tudja haladni a 17. században létrejött politikai gyakorlatot – vagyis a hagyományos nemzetállamokon alapuló rendszert. Komoly mondanivalóját képezi szerinte a műnek, hogy elveti a wilsoni idealizmus politikáját, amellyel szemben Theodore Roosevelt ideáltípusát állítja. Úgy véli, van realitása annak, hogy az elmúlt években a korábban megszokott egypólusú rendszer többpólusúvá kezdett válni – ez azonban még nem jelenti azt, hogy meg is valósul majd. „Kissinger azon gondolkodik, hogyan lesz mindebből rend annak érdekében, hogy elkerülhessük a rendetlenséget.” – mondta a Külügyi Bizottság elnöke. Érdekes Német Zsolt szerint, hogy Kissinger nem használja az érdekszféra kifejezést, de úgy is lehet olvasni a könyvét, mint ami egy „globális Jalta” létrejöttét vázolja fel. A legfőbb gondolatnak azt tartja, ami az Amerikáról szóló fejezet végén áll: „Az amerikai belső vitát gyakran írják le az idealizmus és a realizmus versengéseként. Meglehet azonban, hogy – Amerikának és a világnak – rá kell majd jönnie: ha nem tud egyszerre mindkét szellemben cselekedni, a végén majd egyiknek sem fog tudni eleget tenni.”

Dr. Grúber Károly hozzátette, hogy az Európai Unió a neovesztfáliai rendszerben nehéz helyzetben van, s azt is fontos megfogalmazni, hogy abban egy kis országnak, Magyarországnak mi a célja. Aki ezen kérdésekre keresi a választ, az nem fogja megkapni ebből a könyvből. „Kissinger nem érti az Európai Uniót. Ez persze azért lehet, mert a legtöbb amerikai úgy gondolja, hogy Európa nem fontos, holott a transzatlanti kapcsolatok a jövőben kiemelten fontosak lesznek.” Az is egy nagy kérdés Grúber szerint, hogy a hagyományaiban élő Kína mit fog kezdeni a neovesztfáliai rendszerrel. A digitális kihívásokról szóló rész szerinte nem sikerült jól – láthatóan a szerző világától ez távol áll.

Ugrósdy Márton (Kép forrása: http://www.nadaciapontis.sk)

Ugrósdy Márton szerint Kissinger könyve azért rendkívüli, mert megpróbálja azt a komplex valóságot megmagyarázni, amelyet tapasztal. Viszonylagos sikerrel helyezi a vesztfáliai világrend koncepciójába a világ egymástól távol álló régióinak politikai történéseit. Úgy véli, az Amerikai Egyesült Államokról szóló két fejezet a könyv legjobban sikerült része. „Senki sem foglalta még ilyen jól össze, hogyan akarta Amerika megtéríteni a világot a demokrácia eszméjével. Ha megnézzük Afganisztánt, Irakot vagy Iránt, akkor a közelmúlt történései ezekeben az országokban nem azt mutatják, hogy az USA sikeres lett volna eme tevékenységében.” Ugrósdy szerint az Obama-kormányzatnak is észre kell vennie, hogy a világmissziós elhivatottság többé már nem tartható. Kissinger könyve egy felkiáltójel lehet az amerikai döntéshozók számára, hogy hazájuk politikai modellje nem vihető át egy az egyben más történelmi és politikai fejlődésű országokba. S közben persze a világ is megváltozott, és a régi beidegződésekkel le kell számolni. „Fel kell készülni egy olyan világra, amikor a nagy dolgok majd az interneten dőlnek el, és nem fog számítani, ki rendelkezik száz atomtöltettel.” – fejtette ki a politológus.

Németh Zsolt szerint fontos feltenni azt a kérdést, hogy mi várható, nem elfelejtve azt a másikat sem, hogy mire számítson a világ átalakulásának következtében Magyarország. Kissinger szerinte sem helyesli a demokráciaexportot, vagyis a klasszikus liberalizmus amerikai mintája alapján való átépítését a világnak. Ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államokat a szerző szeretné továbbra is „elsőnek tudni az egyenlők között”. „Nem gondolom, hogy az Egyesült Államok alá akarná aknázni Európát, mert a megváltozó világrendben Európa épphogy természetes szövetségese lehet.” – összegezte Németh, így minden olyan felvetés, amely arra irányul, hogy az „öreg kontinens” problémáit titokban az USA idézné elő, merő tévedés. Magyarországgal kapcsolatban a bizottsági elnök kifejtette, hogy ugyan a világpolitikában bár keleti szél fúj, de mi még mindig nyugati zászlók alatt hajózunk, s ez viheti sikerre a globális világ felé való nyitásunkat. A realizmusnak és az idealizmusnak a megfelelő kombinációját kell kifejleszteni – amire szükség van, az nem más, mint az „egzisztenciális idealizmus”. Fontos Közép-Európáról és benne Magyarország szerepéről beszélni még akkor is, ha a Világrend szerzője ezzel a régióval nem foglalkozik különösebben. A fő kérdés az, hogy képesek vagyunk-e arra, hogy a magyar gazdaság meghatározó tényezővé váljon a térségben.

Henry Kissinger új könyve Világrend címmel jelent meg (Kép forrása: http://www.ajtk.hu)

Ugrósy Márton úgy véli, Kissinger könyvéből kitűnik az Amerikai felsőbbrendűség érzése. Egyetért abban, hogy jelenleg az Egyesült Államok célja nem más, mint hogy megőrizze vezető szerepét. Magyarországon elsősorban az a fontos, hogy ne fogadjunk el semmit kritika nélkül – sem azt, ami nyugatról, sem azt, ami keletről érkezik. Éppen ezért jónak tartaná, ha a vitaszellem kialakulna a magyar külpolitikai gondolkodásban is. A külső realitás függvényében azt kell vizsgálni, hogyan tudjuk a magyar nemzeti érdekeket összeegyeztetni azokkal a rendszerekkel, amelyeknek hazánk tagja.

Dr. Grúber Károly szerint közkeletű tény, hogy változik a világ – míg pár évtizede a Japán csodáról beszélt mindenki, ma Kína felemelkedésén ámul a világ, s közben azt sem szabad elfelejteni, hogy India növekedése még az előbb említettnél is nagyobb arányú. Szembetűnő, hogy az utóbbi két „milliárdos országgal” történik valami – elkezdtek fogyasztani, beléptek a globális politikába. A kérdés már csak az, hogy a folyamat és a változó helyzet végbemehet-e komolyabb konfliktusok nélkül. A nagykövet úgy látja, hogy Magyarország számára létérdek, hogy Európa sikeres legyen – a legfontosabb, hogy „kis országként, törékeny hajóként precízen felmérjük a tengerek áramlását”, azaz a reális lehetőségeket. Kissinger könyvének megjelenése magyar nyelven szerinte azért fontos, mert beindíthatja a jelenleg még nem létező vitát a külpolitikai kérdésekről, a jövőről, valamint arról, hogy hová tartunk.

Maróti Zsolt Viktor

Kapcsolódó cikkek:

Legitimáció, hatalom, pluralizmus – milyen lesz az emberiség jövője? – Henry Kissinger Világrend című könyvében válaszol

Átalakított világ. Az Antall József Tudásközpont pécsi könyvbemutatója.

„Nem létezik abszolút igazság” – interjú Erdődy Gáborral

Az információs társadalom és a történettudomány – interjú Z. Karvalics Lászlóval (2. rész)

A történész mint mesterember, avagy merre tart a történettudomány?

Ezt olvastad?

A Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár kiadásában történelmi témájú forrásközlés jelent meg. A kötet Elekes Dezsőnek – a KSH egykori elnökének