„A szittyológusoktól ments meg Uram minket!” – avagy a történelem iránt érdeklődők olvasási szokásai

A történelem iránt nagyon sokan érdeklődnek. Mi alapján és hogyan választják ki az olvasók, hogy mit vegyenek a kezükbe? A történelem iránt érdeklődők olvasási szokásai című kérdőív eredményeinek elemzése.

Bevezetés

Az eredetileg ártatlan közvélemény-kutatás alapján írott cikk néhány, az ál-(vagy, ahogy a kérdőívben használtam: „alternatív”) történetírást feszegető kérdésre érkezett válaszok miatt kapta a fenti címet. Az elkészített kérdőív nem szándékozott túl mélyre ható kutatás lenni. A cél annak felmérése volt: hogyan olvas a történelem iránt érdeklődő olvasó? Ezt az ismeretszerzési szokások (az internet elterjedésének köszönhetően) megváltozása, átalakulása indokolta. Nagyon hamar kiderült, hogy nem minden érdeklődő olvasó is egyben – hiszen előfordult olyan, hogy valaki ugyan a történelem-kedvelők táborába tartozott, de írott tartalom helyett a dokumentumfilmeket részesítette előnyben.

Az kívánt információ megszerzése napjainkra egyszerűbb, olcsóbb és gyorsabb lett – hiszen kézenfekvővé vált (és a kérdőív végeredménye is ezt tükrözi) a könyv illetve folyóirat helyett az online tudásanyag átböngészése. Az interneten ugyanis minden megtalálható, azonban pont ez okozza a problémát. A mindenbe, ugyanis beletartoznak az MTA által jegyzett, lektorált szakfolyóiratok és a kevéssé alátámasztott fejtegetéseket tartalmazó írások is. A laikus érdeklődő nem feltétlenül tudja elválasztani a búzát az ocsútól – az elfogadott tényanyagot az áltörténetírástól.

A történelem (általánosságban értve) az a témakör, amely majdnem minden olvasó számára érdekes, mert ahogy mondani szokás „velünk él”, hat ránk. Ez a tudományág is küzd az előző bekezdésben említett problémával. A probléma ott kezdődik, hogy minőségét tekintve meglehetősen vegyes a felhozatal. Megint csak az előzőekből kiindulva, nem feltétlenül egyértelmű az avatatlan szem számára az információs szupersztrádán böngészve, hogy Földi Pál vagy Jásdi Kis Imre nem tekintendő kanonizált történetírónak, ellenben a történész (középkorász) Hóman Bálinttal.

A kérdőív maga tehát ezeket az állapotokat kívánta felmérni. Helytelen lenne azt állítani, hogy arra voltam kíváncsi „mekkora a baj”, mondjuk inkább úgy, hogy az érdekelt, mik ma a történelem iránt érdeklődő ember olvasási szokásai. Elhiszi-e például kérdés nélkül, amit olvas? Mennyire szelektál a szerzők között? De érdekelt az is, hogy milyen forrásból szerzi az illető az ismereteit. Ismeretterjesztő folyóiratot vásárol az újságárusnál vagy kikölcsönzi a könyvet a helyi könyvtárból?

Egy kérdőíven alapuló cikknél szokás előfeltevésekkel kezdeni. Az, hogy alapvetően sokan olvasnak történelemmel kapcsolatos anyagokat, evidensnek tűnt. Egy igazán lényeges hipotézisem volt tehát még a kérdőív összeállítása előtt: feltételeztem, hogy „nagy a baj” tehát az olvasóközönség fele hitelt ad az alternatív történetíróknak és elfogadja, hogy „azért az Akadémia sok mindent elhallgat”.

Ki számít olvasónak – és mit takar az áltörténetírás fogalma

Ehhez hasonló felmérés – már ami tipikusan a történelemkedvelőket célozta volna – tudomásom szerint nem készült. Ellenben olyanok igen, amik így vagy úgy, de bizonyos célcsoportok olvasási szokásait, vagy az ismeretterjesztéshez/tudományhoz való viszonyt taglalták. Mielőtt azonban erre rátérnék, úgy hiszem szükséges tisztázni, ki is számít olvasónak. A netgeneráció olvasási attitűdjei c. cikk szerzői szerint: „Az olvasásszociológában elfogadott standard szerint: aki évente legalább egy könyvet elolvas, az „olvasó”, aki 12-t vagy többet, az úgynevezett >>elit olvasó<< (kiemelés a szerzőktől)”

Az egyik felvidéki magyar napilap, az Új Szó készíttetett egy kérdőíves felmérést a 16-19 éves fiatalok szabadidős illetve olvasási szokásait illetően. Határon túli maga a célcsoport, hiszen Dunaszerdahely, Somorja és Nagymegyer magyar ajkú gimnazistáit „mérték fel” – szám szerint 518-at – azonban jelen cikk szempontjából ez irreleváns. Ami miatt kitértem erre az az, hogy a kitöltők körében az ún. „divatirodalom”, tehát a bestseller-listák élén álló könyvek kelendőek.

Ehhez kapcsolódik a már idézett írás A netgeneráció olvasási attitűdjei. Ők egy kicsit fiatalabb célcsoport, a 14 és 18 év közöttiek ez irányú szokásaira voltak kíváncsiak. Számunkra most kevésbé érdekes, hogy az értékelés szerint – igaz, hogy mást: nem nyomtatott anyagot, hanem online szövegeket – de olvas ez a generáció is. Ami érdekes (bár nem biztos, hogy meglepő) az az, hogy a preferált témakörök között jó eredményt ért el a történelmi regény, mint kategória. A ma Magyarországon reneszánszát élő műfajt a kérdezettek 33,21%-a kedvelte.

Utóbbi két felhozott példa tehát két viszonylag szűk korcsoportra összpontosít, nem teljesen irreleváns a jelen írás alapját jelentő kérdőívre nézve, hiszen – mint ahogy az látható lesz – kicsit torzít a minta: a kitöltők nagy része diák volt (52,2%).

Miután megnéztük, hogy statisztikailag ki számítható olvasónak, szólni kell arról is, hogy mit értünk áltörténet alatt. A válasz kicsit önkényesen az, hogy olyan elgondolások, elméletek sorolandók ide, amik nem csak, hogy nélkülözik a kellő számú bizonyítékot (források, leletek), de a vonatkozó tudományterület(ek) (mint pl. a nyelvészet, régészet, történettudomány) alapvető szabályait sem veszik semmibe. Ilyen például a sumer-magyar rokonság, a „boszniai piramisok”, vagy Jézus magyarként aposztrofálása.

A felmérés körülményei, célcsoportja

A célcsoportot általánosságban az aktív Facebook-felhasználók jelentették, hogy a legkülönbözőbb hátterű kitöltők is szerepeljenek benne. A kikötés mindössze annyi volt, hogy azok töltsék ki, akik legalább egy kicsit kedvelik a történelmet és legalább néha kapcsolatba kerülnek egy-egy szeletével.  Az összesen 18 kérdést tartalmazó kérdőív 1614 kitöltés után zárult le.  

Reprezentatívnak tekinthető, minthogy az 1614 kitöltéssel a felmérés túllépte az 1000-es határt. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy kissé torzít. Egyrészt a kitöltők nagy része főleg férfi (70,1 %) a 18 és 40 év közötti korosztályba tartozik (66,1%), illetve még tanul – egyetemistákat is ideértve (52,2%). A végzettséget illetően már sokkal differenciáltabb a kép: a kitöltők nyolc általános iskolai végzettségtől a diplomásokig egyaránt jelen vannak (lásd: ábra). A kedvenc történelmi korszak kapcsán meg kell jegyezni, az újkor „mindössze” 35,5%-ot kapott (a világháborúk iránti általános érdeklődés okán feltételezhető lett volna több), ezt szorosan követi a középkor 32,8%-kal.   

A feltett kérdések közül hármat, illetve a kérdések eredményeit fogom körbejárni, néhány kapcsolódó részeredménnyel. Ez a három kérdéskör a kapott információk „kezelését”, az adott szerző szakmai jártasságának jelentőségét, valamint az alternatív-/áltörténetírás megítélését célozza.

A közreadott kérdőív hetedik tétele egy befejezendő állítás volt az alábbi táblázatban látható módon; azaz meg kellett jelölni, hogy mennyire ad hitelt az olvasottaknak.

AZ OLVASOTT INFORMÁCIÓT…

Nyolc általános vagy kevesebb

Szakmunkásképző

Érettségi

Érettségi utáni felsőfokú szakképzés

Diploma

Összesen

... mindig, kérdés nélkül elhiszem/elfogadom.

21

0

10

3

6

40

... mindig ellenőrzöm, ha van rá mód.

132

27

224

101

288

772

... elfogadom/elhiszem, ha a szerzőt hitelesnek tartom.

158

24

263

85

259

789

Szöveges anyagot ritkán/soha olvasok.

6

3

1

1

2

13

Összesen

317

54

498

190

555

1614

A megadott válaszok alapján arra következtethetünk, hogy van a magyar olvasóban kritikai érzék; noha összesen 96,7% hiszi el az olvasott tartalmat (ideértve azokat, akik attól teszik függővé, hogy a szerző számukra hiteles-e). Talán nem meglepő, hogy a legkritikusabbak a diplomával rendelkezők; az 555-ből 288-an próbálnak tájékozódni máshol is, ami 51,9%. A legkevésbé kritikusak ugyanakkor a nyolc általánost végzettek. Meg kell jegyezni, hogy nagyon kevesen – mindössze 40-en – jelölték meg az a.) lehetőséget, azonban ennek 52,5%-a az utóbb említett csoporthoz tartozik.

Önmagában ezek az eredmények tévútra vihetik a kutatót. Nem feltétlenül az iskolai végzettség határozza meg ezt, sokkal inkább az, hogy ki milyen felületen tájékozódik. Annál a kérdésnél (lásd: alábbi táblázat), hogy milyen forrásból szerzi a kitöltő az információt több válasz is megadható volt. Az eredményben semmi meglepő nincs: arányosan oszlanak meg a válaszok, de az internet magasan vezet.

A második, bővebben tárgyalt kérdés az olvasott anyag szerzőjének megítélése. Az előző bekezdésekben tárgyalt módon itt is egy állítás befejezésével kellett állást foglalnia a kitöltőnek. A táblázat tanulsága szerint elmondható, hogy a válaszadók 77,8%-a gondolja úgy, hogy akkor hiteles a szerző, ha legalább folyamatban vannak ezirányú tanulmányai. Érdekes jelenség, hogy a legmegengedőbbek között a diplomások képviseltetik magukat a legnagyobb számban, a szakmunkásképzői végzettséggel rendelkezők pedig a legkisebben. Szigor tekintetében is hasonló a helyzet. Abból a 152-ből, akik hivatalos végzettség híján nem adnak hitelt az adott szerzőnek, az említett csoport tagjai voltak a legtöbben, míg ugyancsak a szakmunkásképzősök várták el a legkevésbé a befejezett szakmába vágó tanulmányokat.

TÉMÁBA VÁGÓ TUDOMÁNYOS ELŐKÉPZETTSÉG

Nyolc általános vagy kevesebb

Szakmunkásképző

Érettségi

Érettségi utáni felsőfokú szakképzés

Diploma

Összesen

Ha nincs megfelelő végzettsége nem hiszek neki

32

4

42

20

54

152

Igen, vagy legalább legyen folyamatban

211

40

356

130

366

1103

Nem fontos, elég, ha tudom, hogy sokan olvassák

74

10

100

40

135

359

Összesen

317

54

498

190

555

1614

 

A harmadik nagy kérdéskör az alternatív történetírás megítélése általában véve. Itt az volt a kérés, hogy csak akkor töltsék ki az olvasók, ha már hallottak erről a „jelenségről”. Az eredeti 1614 kitöltőből 1325, tehát 82,1% került már kapcsolatba az alternatív történetírással. Az alábbi kördiagramon látható a válaszok megoszlása – amely meglehetősen arányos.       

   

Összességében a helyzet legalábbis elgondolkodtató. A megkérdezetteknek mindössze a 35,1%-a nem hisz egyáltalán benne, míg a maradék 64,9% meggyőzhető az ilyen kategóriába tartozó elméletek helyességéről. Azért azt mindenképpen hozzá kell tenni, hogy 32,1% azok aránya, akik szerint „Lehet benne valami…” Nem sokkal, mindössze alig 3%-al maradnak el azoktól, akik egyáltalán nem hisznek ebben. De kik körében közkedvelt/elfogadott az ilyesmi? Annyi bizonyos, hogy nem az iskolapadban eltöltött évek száma a mérvadó.

A diplomával rendelkezők megint többségben vannak azok között, akik szerint „Az Akadémia sok mindent elhallgat…” (szándékosan provokatív a kérdés). A mindösszesen 156 (11,8%) kitöltő közül 62-en rendelkeznek felsőfokú képesítéssel, ami a válaszadók 39,7%-a. Külön érdekesség, hogy megint a szakmunkásképzői végzettséggel rendelkezők képzik az ellenpólust – közülük felelték ezt a legkevesebben, mindössze 7 ember (15,9%). De minek köszönhető ez, ha nem az iskolázottságnak?

VÉLEMÉNY AZ ALTERNATÍV…

Nyolc általános

Szakmunkásképző

Érettségi

Érettségi utáni felsőfokú szakképzés

Diploma

Összesen

Lehet benne valami.

71

5

131

58

160

425

Egyáltalán nem hiszek az ilyesmiben.

90

13

152

57

153

465

Elfogadom, ha a szerző érvelése logikus.

63

19

88

27

82

279

Azért az Akadémia sok mindent elhallgat...

28

7

44

15

62

156

Összesen

252

44

415

157

457

1325

 

Az egyik lehetséges választ a szakirodalom tanulmányozásának gyakorisága jelentheti. A már sokszor említett nyolc általánost végzettek és diplomával rendelkezők most háttérbe szorulnak, hiszen 63,1% illetve 69,5% forgatja ezt a forráscsoportot. Tőlük részarányosan több ez a százalékos arány a szakmunkásképzőt végzett kitöltők között, azaz 74,1%. Ez egyébként a legmagasabb arány a többiekhez képest. Ez inkább meglátás, mint meggyőződés, hiszen a kérdőív nem tért ki arra, hogy ki mit ért szakirodalom alatt?

Valószínűsíthető, hogy az internetnek köszönhető, de a 14. kérdés megmutatta, nem akkora a baj. A kérdés arra irányult, hogy a felsoroltak közül

  1. Hóman Bálint, Szekfű Gyula, Mályusz Elemér – mint a „klasszikus” történészek (kiegészítés nélkül szerepelt a kérdőívben)
  2. Ablonczy Balázs, Ungváry Krisztián, Krausz Tamás – mint „kortárs” történészek (kiegészítés nélkül szerepelt a kérdőívben)
  3. Jásdi Kiss Imre, Szántai Lajos, Nemere István
  4. Soha nem hallottam egyikükről sem.

kiknek a nevével találkoztak már (több válaszlehetőség is megjelölhető volt). Az eredmény alul látható:

Igaz: toronymagasan vezet a c.) csoport, de azért 47,8% valamint 46,2%-kal a klasszikus és kortárs történészek sem ismeretlenek a legtöbb olvasó előtt.

Következtetések

A kérdőíves vizsgálat rámutatott néhány érdekes jelenségre a fő célon túl is. Nem feltétlenül olvasás útján informálódik az érdeklődő; a válaszadók közül nagyon sokan televízióban vetített dokumentumfilmekből illetve video-megosztó portálok csatornáin keresztül szereznek információt. (Az interneten tájékozódóknál ez a szám 1321, ami a válaszadók 81,8%-a, míg a dokumentumfilm-nézők száma 789 azaz 48,9%.)

Újabb tanulság, hogy indokolatlanul magas az alternatív történetírásnak hitelt adók között a diplomások száma. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden további nélkül elhiszi, de a válaszadók körülbelül háromnegyede el tudja fogadni, ha legalább lát benne kellő alátámasztottságot.

A bevezetőben rögtön leszögeztem, hogy a felmérés inkább „próbafúrásnak” tekintendő, semmint alapos kutatásnak, azonban ez is rámutatott arra, hogy a kérdéskör igenis igényel mélyebb vizsgálatot. Érdemes lenne vizsgálni a kitöltő családi hátterét is, tehát nem csak a kitöltő iskolázottságát, hanem a vele szoros kapcsolatban állókét (szülők-nevelők) is, mint ahogy azt A netgeneráció… c. felmérés is megtette. Ugyancsak szükséges megvizsgálni, hogy az illető baráti társaságában is találhatók-e történelem iránt érdeklődők, és ha igen, milyen formában.

Több kérdést kell kidolgozni Szántai Lajos, Jásdi Kis Imre, stb. közkedveltségét illetően. Mint írtam, az eredeti célom általánosan a tájékozódási szokások felmérése volt, ezért hagytam az alternatív tárgykörre mindösszesen két kérdést. Egy jövőbeni vizsgálat alkalmával fel kell tenni olyan kérdéseket, mint: milyen gyakran látogatják ezeket az előadásokat? Eljárna-e történészek előadásaira, ha értesülne róla? És így tovább.

Az eddigi eredmények alapján az állapotok nem kétségbeejtőek. Az olvasónak van kritikai érzéke, tehát több forrásból is tájékozódik. A probléma alapvetően abból ered, hogy sokkal hamarabb találkozik például Szántai Lajos előadásaival és írásaival, mint megfelelő előtanulmányokkal bíró történészek írásaival.

Tóth Dominik

Kapcsolódó cikkek:

Csak egy mondat Isonzóról? - az első világháború középiskolai oktatásáról

A történész mint hacker, avagy merre tart a történettudomány?

A történész mint mesterember, avagy merre tart a történettudomány?

A történész, mint „csak” történész, avagy merre tart a történettudomány?

Hogyan lett Ön történész?

Rovatok: