Szlovák-magyar történész viták 1989 után

A Magyar Történelmi Társulat szervezésében Miroslav Michela, a prágai Károly Egyetem és a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa Magyar-szlovák történészviták 1989 után címmel tartott előadást az ELTE BTK Gombocz termében január 27-én. Magyar nyelvű előadásából a hallgatóság megismerhette egy kritikus szemléletű, kiegyensúlyozottságra törekvő, valamint a magyar nyelvű történeti irodalomra rálátó fiatal szlovák történész álláspontját.

Az 1978-ban Komáromban született Michela személyét Szarka László mutatta be röviden. Elmondása szerint Michela a szlovák történészek azon generációjához tartozik, amely a magyar harmincas-negyvenes történészgenerációval párhuzamosan egy „módszertani innovációt hajt végre a szlovák nemzeti történetíráson belül,” valamint anti-nacionalista irányzatként szakít a nemzeti kánonnal. A politikatörténeti alapú megközelítés helyett egyfajta társadalomtörténeti bázison értelmezi újra a múlt eseményeit. A fiatal szlovák történész doktori disszertációjában az 1918 és 1921 közötti magyar-szlovák viszonyt vizsgálta. Tanulmányai a Múltunk, a Regio és a Limes lapokban jelentek meg. Szarka – rövid kitérőt téve az előadás témája felé – megjegyezte, hogy az 1918 és 1989 közötti viták célja az ellenségkép-gyártás volt. Meglátása szerint mostanra már van egy új beszédmód, amelynek egyik témája, hogy miképpen lehet megfogalmazni a két nemzet közös történelmét, és mennyiben hasonlítanak ezek egymáshoz? „Nincs ugyanis nemzeti történelem, hiszen a nemzeti történelem darabokra hullott” – szögezte le Szarka, hozzátéve, hogy részben pedig sok párhuzamos történelem van: akadémiai, modern, posztmodern történetírás, „vérnacionalista” történetírás, és politikai erőket kiszolgáló köztörténetírás is. Szarka szerint ebben a tekintetben „kísértetiesen ugyanazok a folyamatok zajlanak Magyarországon és Szlovákiában.”

Michela előadásában a szlovák történésztársadalmat az utóbbi húsz évben meghatározó diskurzusok bemutatására törekedett. Michela előadása elején kitérőt tett a szlovák historiográfia területére, kimutatva, hogy a magyarokkal kapcsolatos témák mennyire mélyen határozták meg a szlovák diskurzust.

Kiemelte, hogy 1918 előtt több fajta prioritás vagy viszony állt fenn szlovák részről a magyarok irányában. 1918 azonban „zéró pontnak” bizonyult, egy másfajta kvalitatív és kvantitatív „új kezdetnek” a magyar-szlovák viszonyban. Kritikus szemlélet alakult ki Magyarország irányában, melyet a félelemérzet jellemzett, amely szerint a szlovákok visszakerülnek a magyar uralom alá. Két fontos tényt emelt ki Michela: egyrészt az első hivatalos csehszlovák állam a Szent István, és az általa képviselt állameszme helyébe a Nagymorva Birodalmat, az „első csehszlovák államot” tette. A másik fontos téma Michela szerint a „cseh misszió” a demokratizáció volt, és a szlovák értelmiség megerősödése a harmincas évektől. „Azaz ’18 után már létezik egy Szlovákia és visszafelé is történelemben, annak a Szlovákiának a történelmét próbáljuk megteremteni” – állapította meg.

Michela előadásában 1918-hoz hasonlóan 1989-et is egyfajta új kezdetként jellemezte, leszögezve, hogy a 89-ben nyitott viták valamilyen szinten megegyeztek az 1918-asakkal. 1989-ben megkezdődött a nacionalista reneszánsz mind Szlovákiában, mind Magyarországon. Olyan tabutémák jelentek meg, amelyek nem voltak az addigi szlovák történészi diskurzusban tematizálva, mint például a Benes-dekrétumok, vagy Trianon.

Michela két, 1989 utáni szlovák történeti vitát emelt ki: egyrészt a szlovák-cseh viszonylatról szólót, másrészt a szlovák-magyar viszonnyal kapcsolatosat. Ezeken túlmenően voltak egyéb viták is a szlovák folyóiratokban a kilencvenes évek elejétől, Esterházy János és az első bécsi döntés kapcsán is.

Előadásában Michela a szlovák történetírást „bipoláris történetírásnak” nevezte, melyet egy erős bipoláris konfliktus határoz meg. Lényege, hogy miképp alkossák meg a szlovák vagy Szlovákia történelmét. Ebben a konfliktusban a főbb szembenálló feleket a Szlovák Tudományos Akadémia és a Matica Slovenská alkotják. Michela meglátása szerint az első 3-5 évben ezen két intézmény párbeszédet folytatott egymással, kerekasztalokat és vitákat szervezve. Ezt követően a kilencvenes évek közepétől külön utakra léptek, ignorálva egymást. Ez a fontos törésvonal valamennyire jelenleg is fennáll. Árnyalva a képet, Michela kiemelte a szlovák történettudományi intézetek közötti viszony kettősségét, leszögezve, hogy ezen intézmények adott esetben tudnak egymással kommunikálni és képesek együtt is pályázni. Michela megemlített a szlovák történetíráson belül egy „szürke zónát” is, amelyhez kapcsolódik az együttműködés lehetősége.

A szlovák történész előadásában a szlovák-magyar viták kapcsán három fő diskurzust állapított meg. Ezekben azt próbálta modellezni, hogy miképp viszonyulnak a történészek a szlovák-magyar vitákhoz. Az első modellt találóan „nemzetőrnek” nevezve, utalva arra, hogy ennek lényege a nemzeti történelem és a tradíciók védelme. A második modell vagy diskurzus az akadémiai, a harmadik pedig dekonstruálni akarja a nacionalizmusokat.

A nemzeti hagyomány védelmében állandó harcot vívó, „nemzetőr” diszkusszióba tartozók erőteljesen magyarellenes, olcsó kiadványokban terjesztették és terjesztik a magyarellenes mítoszokat. Az ezen diszkusszióba tartozók kevés kivételtől eltekintve nem professzionális történészek. Védik a nemzeti hagyományokat, témáikat a szlovák nemzeti mozgalom és függetlenség csomópontjai képezik, mint például a Nagymorva Birodalom, a Ľudovít Štúr-féle mozgalom, vagy a szlovák autonómizmus. A huszadik századi történeti vitákba is beleszólnak. A Matica Slovenská támogatja őket, de több akadémiai kötődésű személy is van köztük.

A második csoportként Michela a szlovák akadémikus modellt jelölte meg, amely a 20. században intézményesedett. Tagjai szakértői státusszal bírnak, együttműködnek külföldi kutatókkal és elhatárolódnak a politikától, azonban adott esetben pénzügyi okokból náluk is érvényesül a politikai hatás. Tagjai nyitottak az együttműködésre, Michela ennek példájaként említette a Magyar-Szlovák Akadémiai Vegyesbizottságot, amely kibeszéli a kényes témákat, továbbá rendezvényein, illetve vitáin törekszik a reciprocitásra.

A fiatal szlovák történész előadásában kitért a 20. századi magyar-szlovák történeti vitákra, melyek témái Trianon, az első bécsi döntés, Esterházy János személye, valamint az 1939. márciusi magyar-szlovák „kis háború,” az 1945 utáni nemzetiségi politika, továbbá a kisebbségek voltak. Ezek a témák Michela szerint azért jönnek elő ismétlődően, mert a nemzeti történelem oszlopait képezik, ezért fontosnak tartják a védelmüket.

A szlovák-magyar történeti viták és együttműködés tekintetében Michela fontos problémaként hivatkozott a „parallel érvelésre”, amely mindkét fél történészeinél megfigyelhető. A parallel érvelés Michela szóhasználatában azt jelenti, hogy a magyar és szlovák történészek részben a nyelvi akadályokból adódóan nem olvassák egymás műveit. Emiatt sokszor nincsen új eredményekre vezető vita, csupán az aktuális állapot rekonstrukciója, a meglévő álláspontok ismétlése történik meg. A parallel érvelés Michela meglátása szerint élteti azt az elképzelést, hogy létezik egy úgynevezett magyar és szlovák igazság.

Harmadik lehetőségként Michela a nacionalizmus kritikájára, illetve dekonstruálására törekvő diskurzust jelölte meg, amely szorosan együttműködik a külföldi kutatókkal és komparatív megközelítésre törekszik. Vörös László alapján Michela rámutatott, hogy a hagyományos történetírások célja az identitásképzés. Vörös szerint a hagyományos történelmi episztemológia és metodológia nem tesz lehetővé más történetírás-típust. Michela Vörös Lászlót idézve leszögezte, hogy a kiúthoz új analitikus nyelvezetre és metodológiai inspirációkra van szükség. Kiemelte a külfölddel való együttműködés és a kutató hagyományos közegből való kilépésének fontosságát. Pozitív példaként idézte Roman Holec és Pál Judit közös szlovák nyelvű művét (Aristokrat v službách štátu. Gróf Emanuel Péchy/Egy arisztokrata az állam szolgálatában. Péchy Emánuel gróf. Pozsony, Kalligram, 2006.)

Miroslav Michela egy összeszedett, jól strukturált, és egyben kritikus hangvételű előadást tartott, melynek keretében bemutatta a szlovák-magyar történeti vitákhoz való szlovák történészi viszonyulás főbb kategóriáit. Remélhetőleg a jövőben több ilyen rendezvény lesz mind szlovák, mind magyar részről, amely lehetőséget ad egymás történészi álláspontjainak megismerésére, ezáltal lerakva az alapjait egy olyan magyar-szlovák történészek közötti együttműködésnek, amely értéket teremtve túllép a Michela által joggal nehezményezett „parallel érvelés” határain.

Miroslav Michela előadásának felvétele letölthető a Magyar Történelmi Társulat honlapjáról: http://www.tortenelmitarsulat.hu/esemenyek/hanganyag.php

Ezt olvastad?

Október 9-én a Magyar Nemzeti Levéltár és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete műhelykonferenciát szervezett a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának