A szociális gondoskodás története Magyarországon

A Sic Itur ad Astra Műhely 2017. december 18-án A szociális gondoskodás története Magyarországon címmel szervezett konferenciát az ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtárában. Az esemény egyben alkalmat adott, hogy a fiatal történészeket segítő műhely, illetve folyóirat fennállásának 30. évfordulóját is ünnepelje egy kerekasztal beszélgetés keretében.

A konferencia elején Krász Lilla, a Sic Itur ad Astra Műhely vezetője köszöntötte a résztvevőket, kiemelve a szervezők, Kovács Janka és Lászlófi Viola tevékenységét. Hangsúlyozta, hogy a kezdetben történeti fókuszú folyóirat mára komoly társadalomtudományos műhellyé alakult, így került sor az aktuális szerkesztőbizottság jóvoltából erre a konferenciára is. A négy szekció kérdésköreit (melyek főként a 19–20. századi társadalmi felelősségvállalást járták körül) átfogóan a zsidó-keresztény kultúrkörből eredő emberkép továbbgondolásaként jellemezte, így az előadások fő összekötő kapcsának is az emberi méltóságot, a szolidaritás és a szubszidiaritás elvét nevezte meg.

Krász Lilla, a Sic Itur ad Astra Műhely elnöke megnyitja a konferenciát (Fotó: Kovács Janka)

A nyitó plenáris előadás, megalapozva a nap tematikáját, épp ezen társadalmi felelősségvállalás kialakulását és megjelenésének eszmetörténeti hátterét vázolta fel a jezsuita közgazdasági iskola bemutatásával. Zachar Péter Krisztián, az ELTE egykori hallgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense prezentációjával hozzájárult, hogy a konferencia további előadásainak témáját egy eszmetörténeti keretben is értelmezni tudják a résztvevők. A 19. század politikai, gazdasági, társadalmi berendezkedésében tapasztalt problémákra a különböző irányultságú gondolkodók más-más megoldási javaslatot kínáltak. Míg egyik oldalról a marxizmus hirdette a liberális paradigma teljes eltörlését, a katolikusok közül többen a rendszer javíthatósága mellett érveltek. Az előadó által “jezsuita közgazdasági iskolaként” megnevezett irányzat tehát azt célozta, hogy a piacgazdaság helyeződjön keresztény alapokra azáltal, hogy morális értékeket emelnek be a gazdaságba. Mindezzel párhuzamosan pedig a szolidaritás és a társadalmi felelősségvállalás is nagyobb teret kaphat. A gondolatkör bemutatásához Zachar Péter Krisztián az egyes szerzők elméletei mellett kitért olyan jelentős munkákra és kezdeményezésekre, mint a Rerum Novarum és a Fribourgi Unió, valamint magyar példákat is hozott.

Zachar Péter Krisztián plenáris előadása (Fotó: Kovács Janka)

A konferencia első szekciója a Nagy Háború árnyékában címmel az első világháború köré szerveződött, Papp Barbara moderálásával. Bödők Gergely, az Esterházy Károly Egyetem doktorandusza a Hadiözvegyek, hadirokkantak, hadiárvák ügyét vizsgálta a háború évei alatt. Ekkor jöttek létre ugyanis az első olyan országos szervezetek, amelyek a háború áldozatainak mindennapi életviszonyain és létszükségletein próbálnak intézményes formában és eszközökkel segíteni. A hangsúly főként az állami szerepvállalásra került, az 1917-től Országos Hadigondozó Hivatal néven működő intézmény feladatkörére és egyéb szervezetek működésére. Az előadásból az is kiderült, hogy az újítások nem korlátozódtak a hadiállapotokra, hanem a világháború alatt kialakult szociális ellátást biztosító intézményi keret mintául szolgált a későbbi ellátás kiépítéséhez is.

Az első szekció résztvevői (Fotó: Lászlófi Viola)

Cserhalmi Péter, az ELTE BTK történelem mesterszakos hallgatója a kérdéskört tovább árnyalva az 1920-tól 1933-ig terjedő időszakban vizsgálta a hadirokkantak állami ellátását. Kiemelve a m. kir. Állami Művégtaggyár sikertörténetét, de nem feledkezett meg a jogi és intézményi keret bemutatásáról sem. Külön érdekesség, hogy a Horthy-korszakban a hadirokkantak járadékainak “egyenletlen eloszlása” például nem jelentette azt, hogy az ellenforradalomban résztvevőknek ne járt volna valamilyen juttatás.

Ezt követően Szoleczky Emese, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmuzeológusa, osztályvezető-helyettese az előzőekben felsorolt segélyezési szervek közül az Auguszta Gyorssegély-Alapon keresztül világított rá az “itthonmaradottak” sokrétű munkájára. A társadalom legfelsőbb rétegeiből kikerülő hölgytársaság által 1914-ben alapított szervezet megalakulását követően rövid időn belül nagy sikerre tett szert jó médiakommunikációjuknak és kreatív akcióiknak köszönhetően. A karikagyűrűk eladásától a cigarettapapír-nyomásig sokoldalú kampánnyal segítették a háború alatt támogatásra szorulókat. A karitatív tevékenység a háború előtt is jelentős volt a nőegyletekben, az Auguszta Gyorssegély-Alap létrehozóinak eredményessége mégis abban állt, hogy felismerték a gyors cselekvés fontosságát, és emellett akcióikat is sikerrel bonyolították le.

Kreutzer Andrea, szintén a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmuzeulógusa, a Pénzintézetek Hadikórháza történetét elevenítette fel 15 percben. Az eredetileg gyárnak készülő épületet a megnyitás előtti utolsó pillanatban nevezték ki hadikórházzá, és egészen a harmincas évekig nem is kezdődhetett meg a termelés az épületben. A kórházi működés alatt a fizikai gondozás mellett nagy gondot fordítottak a lelki gyógyulásra is, az előadó e történetekből is felelevenített párat. A többirányú megközelítés mellett Kreutzer Andrea az előadásnak egy tágabb értelmezését is nyújtotta, amely a szekció minden témáját újragondolásra inspirálta. Arra mutatott rá, hogy a hadiállapotokra való átállás sokkal kevésbé terhelte meg az intézményeket, a gazdaságot és a lakosságot, mint a harcok végén a struktúrák békeállapotra való visszaállítása.

A szekció előadásaihoz érkező kérdések leginkább a hazaérkező katonák otthoni integrációjára és a traumák feldolgozására, a hadiállapotból békére való átállás nehézségeire vonatkoztak, tovább árnyalva az addig elhangzottakat.

A konferencia második szekcióját Takács Ádám moderálta. Az itt elhangzott négy előadás összefoglaló címen a Fegyelmezés és gyógyítás határán lévő eseteket dolgozott fel. Elsőként Mezey Barna, az ELTE volt rektora, a Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék tanszékvezetője beszélt a fenyítőházak és a magyar börtönügy helyzetéről. A fenyítőház 19. századi fogalmának megértéséhez a korábbi időszakokat hívta segítségül egészen a 16. századtól kezdve.  A fenyítőházak eredeti célkitűzése a nincstelen munkakerülők megfegyelmezése és munkára szoktatása volt. Ezt a mondatot kibontva láthatjuk, hogy a nevelési cél a társadalomba való integrálásra irányult, mely megvalósulása esetén az intézményben “megjavított” egyének munkaerejét is képes volt felhasználni a közösség. A magyar esetben rámutatott, hogy a szinonimaként használt dologház kifejezés egyre inkább a fegyelmezés irányába tolódott, és a börtön szerepét töltötte be.

Kovács Janka, az ELTE BTK doktorandusza előadásában az elmebetegügy különböző aspektusait járta körül a 18–19. század fordulóján: milyen fogalmakat és beszédmódokat alkalmaztak megjelölésükre, s miként képzelték Magyarországon a szociális ellátásukat, hogyan jelentek meg az elmebetegek rendészeti, orvosrendészeti munkákban. Kovács Janka előadásából az is kiderült, hogy az elmebetegek korántsem homogén, nem külön társadalmi kategóriaként (eltérően például a szegényektől) jelentek meg a tárgyalt korszakban.

A szekció harmadik előadásában, visszatérve a Mezey Barna által felvetett fogalmi kérdéskörre, Szépvölgyi Enikő, a Szent István Egyetem jogászhallgatója a 20. század első felének magyarországi dologház és szigorított dologház jogi szabályozásának összevetését végezte el. Az 1900-as évek első felében a büntetőjogi reform részeként életre hívott dologházak és szigorított dologházak létrejöttét az első világháború nagyban késleltette. A megalakuló két intézmény – nevük hasonlósága ellenére – azonban nem ugyanazon rendeltetést szolgálták, bár mindkettőben lehetőség volt a határozatlan tartamú elítélésre. Az elkövetők csoportja is két külön részből állt, míg egyikben a kisebb bűncselekményt elkövetők, munkakerülők kerültek bezárásra, a másik csoportot a visszaesők jelentették. Az előadás végén Szépvölgyi Enikő arra is kitért, hogy milyen tévkövetkeztetések élnek a szakirodalomban a két intézmény megszüntetése kapcsán.

Lászlófi Viola, az ELTE BTK történelem mesterszakos hallgatója a szekció zárásaként az 1950-es években Magyarországon működő munkaterápiás intézményekről tartott előadást. Az “Aranyketrec”, ahogyan Benedek István nevezte az intapusztai intézményt, terápiás helyként funkcionált mentális betegek számára, de egyben kísérlet is volt a munkaterápiát illetően. Az előadásból kiderült, hogy ezen intézet mintájára létrejövő munkaterápiás hálózat – túl az orvosi-szaktudományos ‘belügyön’ – az állam normaadó szerepét volt hivatott kiterjeszteni, amely paternalista keretek között, a munka révén az elmebetegek is megtalálhatják hasznos helyüket a társadalomban.

A konferencia harmadik szekciója a Nevelés, oktatás, gyermekvédelem különböző kérdéseit járta körül, Pukánszky Béla, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Gyógypedagógus-képző Intézet intézetvezető egyetemi tanárának vezetésével. Elsőként Bárány-Szilfai Alida, a Károli Gáspár Református Egyetem BTK doktorjelöltje a két világháború közötti gyermekvédelemmel foglalkozó állami, államközeli intézményeket és társadalmi szervezeteket mutatott be. Kiemelte a nőszervezetek munkáját, mely nagy mértékben segítette a magyarországi gyermek- és családvédelmi munkát, megalapozva a ma is működő védőnői hálózatot.

A harmadik szekció résztvevői (Fotó: Lászlófi Viola)

Pálóczi Éva Kata, az ELTE BTK doktorandusza a századfordulós egészségre nevelést, azon belül is a tuberkulózissal kapcsolatos eseteket vizsgálta előadásában. A gyermekkori tuberkulózis legyőzéséért kifejtett egészségnevelő munkát részletezte, megállapítva, hogy a különböző tájékoztató irodalmak és megelőzési kampányok eredményeként az 1930-as, 40-es évekre számottevően csökkent a tuberkulózisos betegek száma.

Még mindig a századforduló korszakánál maradva Csicsics Anna, szintén az ELTE BTK doktorandusza tartott előadást a magyarországi siketoktatásról. Kiindulási problémaként megfogalmazta, hogyan változott az idők folyamán a fogyatékkal élők megítélése és megközelítése Magyarországon. A 19. században jelent meg az a modern gondolat, mely szerint a korábban a társadalom peremén lévő egyéneket, marginális csoportokat integrálni kell a társadalomba, az állam aktív szerepvállalásával. Az előadás ebből a megközelítésbeli változásból kiindulva arra kereste a választ, hogy Magyarországon, a 19. és 20. század fordulóján az állam milyen módon biztosította a siketek speciális oktatását.

Hodován Szabina, a PTE Egészségtudományi Karáról érkezett, előadásában a a 20. század közepén a járványos gyermekbénuláson átesett betegek ellátását, rehabilitációját és oktatását tekintette át, forrásul használva többek között a polio vírus által megbetegedett, majd gyógyult betegekkel készített oral history interjúit. Az előadás által képet kaphatott a közönség a polio-s gyermekek magyarországi gyógyításáról és oktatásáról, ugyanis a folyamatos ellátás mellett az oktatást speciálisan a kórházakon belül kellett megoldani.

A konferencia utolsó szekciója, “Láthatatlan intézmények”, segélyezés,  Klement Judit vezetésével a különböző segélyező szervezetekkel, a szociális gondoskodás különböző megnyilvánulásait kutató előadásokat foglalta magában. L. Kajtár Gyöngyvér a Babes-Bolyai Egyetem doktorandusza a középkortól fennálló kolozsvári ispotályok viszonyrendszerét és intézményi változásait vizsgálta a 18. század első felében, sokrétű forrásanyagot használva. Lukács Gábor, a Pannon Egyetem, Georgikon Karának oktatója a a szociális gondoskodás 18–19. századi viszonyait Nagyváthy János (1755–1819) művein keresztül vizsgálta, kitekintve a Festetics-birtok gyakorlatára, amelynek Nagyváthy János 1792–1797 között jószágkormányzója volt. Előadásában kiemelte továbbá, hogy a feudális nagybirtok jóval több volt, mint kizárólag agrár-jellegű termeléssel foglalkozó egység, “szocioökonómiai” rendeltetése is volt, a gazdasági rendszer odafigyelt a bajba jutott tagjaira.

Szlama Gabriella Zsófia, a Corvinus Egyetem doktorandusza a Tormay Cécile és néhány mágnásnő által alapított Fényűzés Elleni Liga segélyező törekvéseit vizsgálta az I. világháború idején, kitérve a pompa visszaszorításának konkrét eszközeire és céljaira: jótékonysági kiállítások és jelvények árusítása, anya- és csecsemővédelmi akciók, árva lányok és menekültek támogatása is a liga tevékenységi körébe tartozott.

Belicza György, a Debreceni Egyetem doktorandusza zárta a szekciót, előadásában a Horthy Miklós-ínségakció miskolci körülményeit vizsgálta a Vay-úton, az 1929–1934 közötti időszakban, összetett forrásbázist használva. Kitért a tömegessé váló munkanélküliség, a szociális helyzet javítása érdekében tett intézkedésekre is.

A rendkívül információgazdag, sok megközelítési módot, kutatási eredményt tartalmazó konferencia utolsó részében a Sic Itur ad Astra folyóirat és Műhely fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett kerekasztal–beszélgetésre invitálták a hallgatóságot. A beszélgetésre a folyóirat fennállása óta generációnként változó szerkesztőség tagjait hívták meg, így az asztalnál együtt foglalt helyet Szilágyi Márton (szerk. 1987–1991), az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének igazgatóhelyettese, habilitált egyetemi docens, valamint Kreutzer Andrea (szerk. 1987–1991), a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmuzeológusa, mindketten a folyóirat alapítói. Részt vett továbbá Vörös Boldizsár (szerk. 1989–1993), az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, Kármán Gábor (szerk. 1998–2006, felelős szerkesztő: 2004–2006), az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, illetve a Korall szerkesztője, Masát Ádám (szerk. 1999–2005), a Balassi Intézet Hungarológia Tagozatának oktatási főkoordinátora, Papp Gábor (szerk. 2004 óta), a Nemzeti Örökség Intézetének kulturális igazgatója, Gyökös Eleonóra (szerk. 2006 óta), a Nemzeti Örökség Intézetének tudományos munkatársa, valamint Tarafás Imre (szerk. 2013 óta), az ELTE BTK Atelier Tanszékének doktorjelöltje. A beszélgetést Veress Dániel (szerk. 2009 óta),az ELTE BTK Atelier Tanszékének doktorandusza moderálta.

A kerekasztal résztvevői (A fotót készítette: Kovács Janka)

Felvezetésként megállapította, hogy a folyóirat 30 éves fennállása alatt keletkezett 65 szám összesen 62,5 folyócentimétert tesz ki, 42 megjelenéssel (az összevont számokat is beleértve), valamint 73 szerkesztőt tartanak számon összesen, a tanár-szerkesztőket leszámítva. Az elmúlt 30 év és a 65 kiadvány számos kérdést vetett fel a lap történetével kapcsolatban. Minden laptörténetben, így a Sic Itur ad Astra esetében is vannak rotációk, cezúrák, így Veress Dániel elsősorban a generációváltásokra, fragmentációra kérdezett rá, valamint megkérte a résztvevőket, definiálják, számukra mit jelent a Sic Itur ad Astra. Az alapítók számára megvalósuló tudományos vágyálom volt, külön kitértek Sahin-Tóth Péter elvitathatatlan érdemeire a lap elindításában. A későbbi generációk már az “üzemszerűvé válást” említették meg, a pályázatok, nyomdával való együttműködés, szerkesztőségi és lektorálási metódusok kialakítását és az ezekkel kapcsolatos gyakorlatok közös kidolgozását.

A részletesen megvitatott szerkesztői “korszakok” után a szerkesztőgenerációk a folyóirattal kapcsolatos legjobb, vagy keserű emlékeik előidézésére lettek megkérve, a válaszok azonban egyértelműen pozitívak voltak, számtalan anekdota és élmény elevenedett meg a résztvevők visszaemlékezései által. Többen kiemelték hozzászólásaikban azt is, hogy a Sic Itur ad Astra folyóirat volt az a műhely, ahol a tudományos szövegolvasást, -írást, a szerkesztés és lektorálás fortélyait elsajátíthatták. Szó esett a lap “profilváltásairól” is: a résztvevők megvitatták az elmúlt 30 év kiadványait, legyen szó inkább tanulmánykötet-szerű kiadványról, vagy tematikus számokról, évkönyv-jellegű megjelenési gyakoriságról, vagy rendszeres kiadványokról, valamint az árusítással kapcsolatos történetekre is kitértek.

Végül a moderátor visszaemlékezett arra az anekdotára, miszerint Szilágyi Márton úgy jellemezte egyszer a Sic Itur ad Astrát, mint “tengeren himbálózó papírhajót, amely bármikor elsüllyedhet”, s erre reflektálva zárszóként Párizs jelmondatával kívánt további sikeres 30 évet a folyóiratnak: “Fluctuat nec mergitur – Hánykolódik, de el nem süllyed”.

Csicsics Anna – Kökényessy Zsófia

Ezt olvastad?

2018. június 12-én, a Történész Sörest tavaszi évadának utolsó előadásán Medgyesy-Schmikli Norbert (PPKE BTK) művelődéstörténész, egyetemi docens több szempontból is