Szórványba magyar! – Egy friss “honismertető” album

Amikor a Trianonban elveszett kincseink című kötetet emeli le a polcról az érdeklődő, nem egy hagyományos történetírói munkát tart a kezében. Ez a mű nem a trianoni békeszerződés történetéről szól, és ugyancsak nem tartalmazza az elcsatolt területek népességi és gazdasági részadatait. Ez a kiadvány a megszokottól eltérő tematikában mutatja be az országot 1920. június 4-én ért veszteségeket. A Trianonban elveszett kincseink egy több mint négyszáz színes fényképpel illusztrált album, amely az idén százéves trianoni békeszerződés következtében a közigazgatási államhatárainkon kívül került természeti és kulturális örökségeink közül válogat.

A szerzőpáros, Fucskár Ágnes és Fucskár József Attila Pécsen élő újságíró-fotóriporterek. Munkásságukban elsősorban a Kárpát-medence, a történelmi Magyarország egyházi és világi épített örökségét, néprajzát, természeti csodáit és népének mindennapi életét mutatják be. A kötet szinte teljes kivitelezése Fucskár József Attila és felesége, Fucskár Ágnes munkája. A fényképek elkészítése és a kísérőszövegek megírása mellett az album összeállítását és megtervezését is maguk vállalták. Ebben – többek között – Fucskár József Attila évtizedes, grafikai stúdióban szerzett vezetői gyakorlatára és turisztikai kiadványok készítésében való tapasztalatára is támaszkodhattak. A házaspár közel tizenöt éve készít albumokat. A szerzők korábbi munkáit követően a Kossuth Kiadó gondozásában a közelmúltban jelentek meg a Hargita (2017), a Magyarország rejtőzködő kincsei (2018), illetve a Népi építészet és népi kultúra a Kárpát-medencében (2018) című köteteik. Ezen tematikához illeszkedik az e helyütt tárgyalt könyv is.

Técső

Az album célja – az előszóban és a hátsó táblán egyaránt vállaltak szerint – bemutatni a trianoni békeszerződés értelmében elvesztett területek kiemelkedő természeti- és kultúrkincseit, világi és egyházi épített örökségünket. A szerzőpáros az utódállamokban felelhető gazdag hagyatéknak köszönhetően nem törekedhetett a teljességre. Az album rendeltetése nem lehet más, minthogy az igényes képekkel és a rövid, érdeklődést felkeltő ismertetőkkel közelebb hozzák ezeket a szépségeket, és felébresszék az ember útikedvét.

Lőcse

A kötet fényképei és rövid szövegei is a szerzőpáros keze munkáját dicsérik. Az alkotók egy korábbi kötetük bemutatóján beszéltek munkamódszerükről, amiben Fucskár József Attila számolt be, hogy ismeretterjesztő szövegecskéik alapvetéseit – akár századfordulós – útikönyvekből, régebbi útleírásokból és napjaink legbőségesebb információs csatornájáról, az internetről nyerik. Itt megjegyzendő, hogy a munka – nem tudományos jellegének köszönhetően – nem tartalmaz jegyzeteket: a hivatkozásokat csupán a csekély számú idézés forrásjegyzékeként tünteti fel az album utolsó oldalán a tartalomjegyzékként is funkcionáló helységnévjegyzéket követően.

Gyimes

A Trianonban elveszett kincseink tehát nem más, mint a Kárpát-medence természeti és építészeti tablója. Bemutat számos várost, községet, tájegységet vagy természeti képződményt és azok történetét, legendáját, valamint kevés esetben jelenére is utal. A mű a magyarság elcsatolt ékköveit a jelenlegi utódállamokhoz tartozásuk szerinti nyolc fejezetben ismerteti: Erdély, Partium és a Kelet-Bánság, vagyis a mai Románia (1.), Délvidék jelenlegi Szerbia (2.), Horvátország (4.), Muravidék, azaz Szlovénia (5.), az ausztriai Őrvidék (6.), Felvidék, a mostani Szlovákia (7.), az egykori Árva és Szepes vármegye északi sarka, napjainkban Lengyelország (8.) és Kárpátalja, az ez idő szerinti Ukrajna (9.). Természetesen a több mint százötven válogatott tétel nem arányosan oszlik meg a kilenc fejezet között, amit jól mutat, hogy a Romániához csatolt három nagy tájegységen található kincseink teszik ki az album közel felét.

Szentmárton

A kilenc fejezetet megelőző előszóban a szerzők a fenti tematikai bontásban, territoriálisan határozzák meg alaptéziseiket. Tehát a kötetnek – mint már említettem – nem célja az egyes helységek természeti és épített örökségének teljes körű történeti, földrajzi vagy művelődéstörténeti ismertetése. Ahogy az sem rendeltetése, hogy eleget tegyen a 21. századi utazó folyamatosan alakuló fogyasztási igényeinek, amire egyébként számos divatos turisztikai applikáció és weboldal épül. Ha valakit tudományosan s egyben közérthetően érdekel a téma, akkor elsősorban a 2016-ban az MTA Lendület-program keretében életre hívott Trianon 100 projektben megjelent tanulmányokat és monográfiákat ajánlom, kivételes figyelemmel Ablonczy Balázs, Zeidler Miklós munkáira, valamint Romsics Ignác vonatkozó műveire.

Nándorfehérvár

Jelen album, mint ahogy azt el is várjuk egy efféle könyvtől, elsősorban nagy színes képi anyagot és nem szöveget tartalmaz. Textusai rövidek, helységenként egy–két bekezdésben – akár csak egy mondatban – lényegre törően foglalja össze a legfontosabb történeti, földrajzi adatokat. A kurta szövegek célja az alapinformációk közlése és az érdeklődés felkeltése.

Az album képanyaga ismertet, információt akar közölni, minél közérthetőbben kívánja bemutatni „modelljét”, a Kárpát-medencét. Egy művészi fényképtől elvárható, hogy legyen mondanivalója, hogy közölni akarjon, és tegye azt a lehető legnagyobb közmegegyezéses minőségben, valamint ugyancsak megkövetelhető, hogy valamiféle pluszt adjon a látvány, és így maradandóan beépüljön az érdeklődőbe. Továbbá elengedhetetlen a hitelesség. Jelen album fényképei talán nem a legbravúrosabb beállítások, kompozíciók és fénytechnikai megoldások eredményei, de mint már említettem, itt a szerzők egyértelmű célja a valóság legőszintébb átadása lehetett, aminek teljes mértékben eleget tesznek a fotók. Mozgóképes nyelven élve a kamera elsősorban szekond plánban, azaz félközeli-féltávoli nézőpontból dolgozott, illetve néhol pár impozáns totálra is bukkanhat az olvasó.

Nagybánya

Véleményem szerint az album legnagyobb erénye, hogy bár közvetlenül nem az ország trianoni kárjegyzékét kívánja számba venni, de közvetve akaratlanul is mementót állít nemzeti történelmünk talán legsúlyosabb veszteségének. A szerzőpáros egyszerűen ráömleszti az élményt az olvasóra, aki nem tud mást tenni: szembesül mindazzal a gazdag múlttal, amit az ezeréves határok szerves természeti, gazdasági és kulturális egysége jelentett. Még fel sem ocsúdik az ember, amikor rádöbben, hogy mindezzel szegényebbek lettünk, és szinte bőrén érzi a veszteséget. Bár a szerzők nem kumulálják az országot ért (amúgy közismert és jól számszerűsíthető) veszteségeket, de munkájuk tökéletesen érzékelteti annak húsba vágó jelentőségét.

Ahogy a kötetben, úgy a fentiekben nálam sem kapott hangsúlyt – közvetlenül – a Trianonban elvesztett (?) legnagyobb nemzeti kincsünk, az akaratuk ellenére határon túlra kényszerült emberek milliói. De megítélésem szerint ebben az esetben is igaz, hogy közvetve „értük íródott ez a kötet”, amennyiben képes lehet megszólítani és utazásra buzdítani az olvasót. Ha csak egyszer is lekerül az album a családi könyvespolcról, és serkentőleg hat egy, a szórványba tett jövőbeni utazás elhatározásában és kivitelezésében akkor a kötet már elérte a célját és küldetését: hozzájárult az élő kapcsolatok fenntartásához az anyaország és az elcsatolt (magyarok lakta) területek között.

Heil Kristóf

[A cikkben szereplő képek a kötetből származnak a kiadó szíves közléséből és engedélyével. A Szerk.]

A kötet adatai: Fucskár Ágnes, Fucskár József Attila: Trianonban elveszett kincseink. Budapest, Kossuth Kiadó, 2019. 176. oldal.

Ezt olvastad?

1950. július 19-én kezdte meg hivatalosan működését a recski kényszermunkatábor. Építését még az első internáltak kezdték meg, amikor a Mosonyi