Kegyelet vagy politika? Szovjet emlékművek Budapesten 1945–1948

1945 után Magyarországon a politika vizuális eszközökkel ismegpróbált a közterekena kultúra része, irányítója lenni. 1945–1948 között sorban készültek a monumentális politikai emlékművek, amelyeket a szovjet katonai vezetés rendelt akárcsak Lengyelországban, (ahol a síremlék jellegű emlékművek még ma is állnak), és Kelet-Berlinben (például a híres Treptower parki szovjet hősi emlékmű).

Szovjet emlékmű a Treptower Parkban (Wikipedia)

Az első emlékművek döbbenetes gyorsasággal épültek fel, szinte a fegyvernyugvás után néhány hónappal. Céljuk az volt, hogy emlékeztessék a lakosságot arra, kiknek köszönheti felszabadulását a német megszállás alól, méreteikkel azonban (mint minden politikai emlékmű), valami egészen mást szimbolizáltak; a felszabadítók hatalmasságát, bizonyos mértékű „isteni”, „pártfogói” szerepét.

A korabeli sajtó tudatosan hívta fel a figyelmet minderre. 1946-ban például, a Gellért-hegyi Felszabadulási emlékmű építésekor a Mafirt Krónika filmhíradója a következőképpen kommentálta az avatást: a szobornak csak a feje olyan hatalmas, hogy akár több munkás is kényelmesen elférne benne.

Hangsúlyoznunk kell továbbá, hogy ezek az emlékművek a szinte földig rombolt fővárosban kerültek ki a közterekre- elvonva így a hasznosabb céloktól a pénzt- melynek oka nem más, mint a szobrok politikai-ideológiai jelentősége. És talán, – bár kutatásunk nem terjed ki már ennek a kérdésnek a megválaszolására -, közük lehetett ahhoz a gesztushoz, amit maga a szovjet katonai vezetés tett saját katonái felé is, hiszen csak Budapest ostroma alatt a szovjet veszteség halottakban és sebesültekben mintegy 95000 fő volt.

Szovjet katonák az Apponyi téren (Wikipedia/Fortepan)

1945-től 1948-ig tíz jelentősebb szovjet emlékmű épült fel Budapesten, amelyeket egy kivételével 1956-ban a feldúlt tömeg megsemmisített. Sokan nem is tudják, hogy a megszokott útvonalakon, amerre nap mint nap közlekednek, egykor síremlékek tornyosultak.  Ezért fogom most történetüket részletezni.

Az 1945. január 20-ai fegyverszüneti egyezmény 16. pontja értelmében Magyarországon tilos volt irodalmi termékek kiadása és terjesztése, színi előadások, mozgóképek bemutatása, valamint emlékművek felállítása is, amennyiben a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) – melyet a második világháború után a győztes hatalmak a fegyverszünet betartása és a kormányok működésének ellenőrzése céljából hoztak létre- nem egyezett bele. Az emlékművek esetében jól láthatjuk, hogy a SZEB egyenesen megkövetelte azok építését. A Vörös Hadsereg által megszállt területeken a Szovjetunió teljes mértékben átvette az irányítást, az ő elképzeléseik, akaratuk maximálisan érvényesült.

Már a fegyverszünet aláírásának napján a nyíregyházi katonai parancsnokság megbízottai felkeresték a Magyar Képzőművészeti Főiskolát azzal a kéréssel, hogy bocsásson egy szobrászműtermet a rendelkezésükre. Miután az orosz parancsnokság elvállalta az ügyvezetést és a fűtést, az alkotók részére az Andrássy úti főépület, Bory Jenő földszinti műterem állt rendelkezésre. Két nappal később, január 22-én pedig már polgármesteri határozat született arról, hogy az elesett orosz katonáknak emlékművet kell állítani a Szabadság téren. Ezen kívül ekkor még két emlékmű épült fel a Gellért- és a Vigadó téren. Mindhármat rohamtempóban 1945. május 1-én avatták fel.

A Szabadság téren található Szovjet Hősi Emlékmű Antal Károly műve. A három alkotás közül ez az egyetlen, amely még ma is látható. A szobor építési munkálatairól elsőként a Népszava 1945. március 17-i száma írt, és az „Ismert Katona emlékműveként” emlegetik (az 1921-ben a párizsi Diadalív alá épített „Ismeretlen katona sírja” kontrasztjaként), amely

„márványban és gránitban hirdeti azt az erőt és szilárdságot, amellyel az orosz katona márványnál és gránitnál keményebben védte meg a szabad népek elnyomóival szemben az emberiség ügyét.” (Népszava 1945. március 17. (73. évf.) 44. sz. Az Ismert Katona emlékműve – A Szabadság téren épül a szovjet hősök és hősi halottak emlékműve)

A Szabadságtéri szovjet emlékmű avatása 1945. A háttérben a Dél irredenta szobor. (Potó, 2003: 114.)

Ahhoz, hogy az emlékmű felépülhessen elsőként el kellett távolítani a Szabadság téren található korábbi irredentának minősülő szobrokat. Ilyen volt a Trianoni békeszerződésben elvesztett országrészeket jelképező félkörívben elhelyezkedő négy szobor, valamint a Füredi Richárd és Kismarty-Lechner Jenő alkotta Ereklyés országzászló. Az országzászló eltávolítására nemcsak ideológiája miatt volt szükség, hanem anyagát vélhetően beleépítették az új szovjet emlékműbe. Az elvesztett országrészeket jelképező szobrok még jelen voltak az avatásnál, csak később távolították el őket. Egyes információk szerint egy ideig a Szent István bazilika pincéjében őrizték őket, majd később sorkerült megsemmisítésükre is.

A Szovjet Hősi Emlékmű körülbelül 15 méter magas két 300×150 cm-es bronz domborművel, melyek közül a déli 8 szovjet katonát ábrázol, akik egy harckocsi mellett állnak és zászlót tartanak. A hátterében a Klotild paloták és az Erzsébet híd látható. Az északi dombormű négy szovjet hőst ábrázol, köztük egy sebesült és egy ápoló, hátterében jól kivehető a Parlament épülete. Elején és hátulján a Szovjetunió sarlót és kalapácsot ábrázoló címere, tetején ötágú csillag található. 20 méter hosszú talapzatán a hősi halottak nevei láthatóak 10 darab táblán. Felirata elől és hátul (feljebb cirill betűkkel):

„Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek”.

A Szabadság téri szovjet emlékmű (Potó, 2003: 113.)

A Gellért téri obeliszk szintén Antall Károly műve. Helyének kijelölését és a kivitelezési munkálatokat is a szovjetek végezték, de minden költséget a fővárosnak kellett állnia. Mintegy öt méteres kőtalapzatán egy tíz méteres csonkagúla volt látható (nagyon hasonló a Szabadság térihez). Feliratai oroszul és magyarul:

„Örök dicsőség a Szovjetunió szabadságáért, függetlenségéért ésa magyar nép felszabadításáért vívott harcban elesett hősöknek.”

A gúla két oldalán az elesettek nevei voltak látatóak.

A Gellért téri emlékmű helyén sem előtte, sem pedig 1989-es lebontása után (egészen 2002-ig) nem állt semmi.

Szent Gellért téri szovjet emlékmű (Wikipedia)

Nem ez volt a helyzet a Vigadó téren. Az ottani Szovjet repülősök emlékművének felállításához először is el kellett távolítani Senyei Károly „Avízcsurgató gyermek” című, már 1896 óta ott álló művét. Szerencsére ezt nem semmisítették meg, csak átkerült a Dagály fürdőbe, ahonnan aztán végül 2000-ben visszakerülhetett eredeti helyére.

A Vigadó téri Szovjet repülősök emlékművének alkotója ismeretlen, de nagyon hasonló a debreceni (szintén 1945-ben felállított) Szovjet repülők emlékművére, melynek alkotója Sah, moszkvai tervezőnő.

A szobrot 1956-ban megrongálták, tetejéről leverték a repülőgépet. Helyére később egy ötágú csillag került, ám 1975-ben végleg lebontották, és felváltotta egy Schall József alkotta vörös gránitból készült obeliszk, amit a rendszerváltás után a Kerepesi úti temetőbe, a szovjet katonák sírkertjébe helyeztek át.

A megrongált szovjet repülős emlékmű, 1956 (Fortepan 23668)

Mint azt már fentebb említettem ezt a három emlékművet 1945. május elsején avatták fel, hatalmas ünnepségek keretei között, amelyről a korabeli sajtóban találhatunk híreket. (A háború miatt filmhíradó ekkor nem készült, de szerencsére rengeteg lap írt az avatásokról). A Szabadság téren Malinovszkij marsall mondott ünnepi beszédet, valamint az ünneplők közt jelen volt még Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök, Tildy Zoltán, Gyöngyösi János külügyminiszter, és Balogh István miniszterelnökségi államtitkár. Állítólag már a kora reggeli órákban hatalmas, több mint 2000 főt számláló tömeg gyűlt össze, és körülbelül 8 órakor hatalmas ágyúdörgések közepette hullott le a vörös lepel a Szovjet hősi emlékműről.

„Fehér lépcsők vezetnek a fehér kőkorláttal körülvett emelvényre és hatalmas, fehér obeliszk szökken az égre. Az oszlop alján arany domborművek hirdetik a szabadságharc dicsőségét, a tetején ezüst mezőben arany ötágú csillag ragyog. Nemesen egyszerű és magasztosan szép a Vörös Hadsereg hőseinek tetteit hirdető mű.” (Népszava 1945. május 3. (73. évf.) 81. sz. Félmilliós tömeg ünnepelte a szabad vörös májust- Malinovszkij marsall beszélt a Szabadság téren)

Nagyon hasonló volt a Vigadó téri emlékmű leleplezése is a Szabad Nép 1945. május 3-i száma szerint. A tér állítólag már reggel 8 órakor megtelt. Szmirnov őrnagy mondott rövid beszédet, valamint jelen volt a szovjet repülő erők, gyalogság, tüzérség és páncélosok egy-egy tisztje is.

„Meglepett moraj a tömegben, a mű egyszerűségében megkapóan szép. Szürke, karcsú obeliszk, tetején egy kétmotoros repülőgép modellje fehér fémből. Az oszlop közepén a Szovjetunió bronz felségjele: a földgömböt átfogó sarló és kalapács.” (Szabad Nép 1945. május 3. (3. évf.) 81. sz. Örök erkölcsi igazságért harcol a szovjet katona – A vigadótéri ünnepség)

A Gellért téri emlékmű avatásánál „úgyszólván Buda egész lakossága felvonult” – írja a Magyar Nemzet 1945. május 3i száma. Az ünnepséget Pretula ezredes nyitotta meg és Zikov vezérőrnagy mondott ünnepi beszédet a „II. Ukrán hadsereg” nevében, majd a Vörös Hadsereg képviselői és a magyar küldöttek közösen megkoszorúzták az emlékművet.

A Vigadó téri szovjet emlékmű avatása (Potó, 2003: 115.)

1946-ban három jelentős szovjet emlékmű épült fel Budapesten; a X. kerületi Pataki István (ma Szent László) téren, a XII. kerületben, a Csörsz utcában és a Szarvas Gábor utcában.

A Pataki téri emlékmű ideiglenes jelleggel épült 1946 márciusában, hihetetlen gyorsasággal, mindössze két hét alatt. A Polgármesteri Hivatal 1946. július 9-i az Újjáépítési Minisztériumnak tett jelentése szerint az emlékmű felállítása az itt nyugvó szovjet hősi halottak miatt volt ennyire sürgős. A 7,7 méter magas obeliszk betonból készült, klinkertégla alappal, elején vésett márványtábla volt látható. Végleges burkolata csak 1946 szeptemberében készült el. Érdekességnek számít, hogy befejezéséhez külön költségkeretet kért a Polgármesteri Hivatal az Újjáépítési Minisztériumtól és a mindössze kilenc nappal a forint bevezetése előtt már nem milliárd pengőben, hanem 120 gramm tört aranynak megfelelő összegben számolt a minisztérium. 1956-ban ledöntötték és helyére Kisfaludi-Strobl Zsigmond „Magyar-szovjet barátság” című szobra került, amelyet még abban az évben lebontottak, majd visszaállítottak és ma pedig a Memento Parkban látható.

A Szent László téri (Pataki téri) szovjet emlékmű (Potó, 2003: 120.)

1946 augusztusában készült el a Csörsz utcai emlékmű. Az építési munkálatokat a XII. kerület finanszírozta, de a szovjet parancsnokság felügyelte. Zelikov őrnagy helyszíni szemlén adta át a hősi halottak tetemeit a XII. kerületnek. 4 darab, 2,8 m magas obeliszk állt a sírok felett, amely nagyon hasonló volt a Szarvas Gábor úti emlékműhöz. Valószínűleg ugyanaz a személy is tervezte őket, aki egy orosz hadmérnök lehetett, de kiléte ismeretlen. A Szarvas Gábor úti emlékmű egy iskola udvarán állt, mely napjainkban idősek otthonaként üzemel. Építése 1947 tavaszára fejeződött be, de nem ez volt az utolsó síremlék jellegű köztéri emlékmű Budapesten.

A Csörsz utcai szovjet emlékmű (Potó, 2003: 121.)

1946. április 4-én a XIII. kerületi Béke téren 35 katonát helyeztek egy közös díszsírba, és nem sokkal később az orosz katonai parancsnokság,valamint a kerület nemzeti bizottsága elhatározta, hogy a sírhely felé emlékművet emeltetnek. A béke téri emlékmű alkotója Meyer Sándor, akit a kerületi szovjet parancsnokság választott ki a feladatra. Első rajzos terve 1946 áprilisában készült. A véglegesen elfogadott terv egy középpontosan elhelyezkedő, zászlót tartó szovjet katonát ábrázol, talapzatán egyik oldalt egy nő gyermekével, a jelent, másik oldalán egy leláncolt férfi a múltat szimbolizálta. A szobor 1947-ben épült fel, majd 1956-ban felrobbantották. Helyére 1965-ben Kalló Viktor felszabadulási emlékműve került, melyet 1992-ben áthelyeztek a Memento parkba, és ott ma is látogatható.

A Béke téri szovjet emlékmű (Potó, 2003: 123.)

Ugyancsak 1947-ben készült el az újpesti István téri emlékmű. A szobor Kocsis András alkotása. A talapzat ötágú csillag formájú volt, domborművei öt jelenetet ábrázoltak a háború kezdetétől a végéig (Berlin elestéig). A domborművek felett egy lobogó zászlót tartó szovjet katona alakja volt látható.

  1. május 9-i avatásáról így ír a Szabad Nép május 10-i száma:

Sokezer újpesti dolgozó jelent meg az újpesti Városháza előtti téren, ahol hatalmas fehér emlékművön egy szovjet katona kőbevésett alakja tárja szét karját a sokaság felé. A közönség soraiban a függetlenségi harc sok ismert harcosa. Az ünnepségen megjelent Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, Szakasits Árpád, Kádár János, Dinnyés Lajos, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, illetve a Szovjet Hadsereg részéről Szviridovaltábornagy és Zamercev Vezérőrnagy.

Megnyitó beszédet dr. Pesta László mondott: »A szovjet barátság szabadságot jelentszámunkra, legyen tehát ez az emlékmű a magyarszovjet barátság jelképe.« A Szovjet Hadsereg részéről Zamercev vezérőrnagy avatta fel az emlékművet. A magyar kormány, a SzEB, a pártok, a rendőrség, honvédség, üzemek, gyárak, egyesületek koszorúi szinte elborították a hatalmas emlékművet.” (Szabad Nép 1947. májuis 10. (5. évf.) 95. sz. Szovjet hősök emlékének hódoltak Kispet és Ujpest dolgozói- Felavatták a hősök emlékművét)

1956. október 23-án este ez a szobor is ugyan arra a sorsra jutott, mint a fentebb felsorolt társai; munkagépekkel ledöntötte a feldúlt tömeg. Talapzatán kívül teljesen megsemmisült, de 1986-ban bronzból újraöntötték. 1989-ben javítás ürügyével a bronz szobrot eltávolították, majd 1993-ban a szobor nélküli domborműves talapzatot is. Helyére gróf Károlyi István szobra került. A bronzból öntött szovjet katona ma is megtekinthető az újpesti Megyeri Temető orosz katonai parcellájában.

Az újpesti (István téri) szovjet emlékmű felavatása, 1947. (Potó, 2003: 125.)

Szintén 1946-ban kezdték el építeni a Gellért-hegyi Szabadság-szobrot, vagy másnéven a Felszabadulási emlékművet Kisfaludi-Strobl Zsigmond tervei alapján. A feladatra maga Vorosilov marsall választotta ki Kisfaludit, aki Vörös János honvédelmi miniszterrel tárgyalt a munkáról, majd pályázat kiírása nélkül megkapta azt. Vorosilov a munkálatokat személyesen felügyelte, és a helyszínválasztásról, valamint a gigantikus méretekről is ő döntött. Nagyon fontos volt számára hogy ez az emlékmű nagyobb legyen, mint a hegy oldalában található Szent Gellért püspök szobra.

A szobor talapzatával együtt 35 méter magas, és korabeli források szerint 120 mázsa bronzból készült. A főalak egy 14 méter magas pálmafa ágat tartó bronz női alak, mellette a fáklyás és a sárkányölő (mely eredetileg a fasizmus felett aratott győzelmet szimbolizálta) mellékalak még ma is ott állnak a Citadellán. A szobor előtt álló hat méter magas, zászlóvivő géppisztolyos szovjet katona alakját 1992-ben eltávolították.

Eredeti felirata:

A felszabadító szovjet hősök emlékére a hálás magyar népemelte.”

Ezt 1993-ban eltávolították a talapzaton található domborművekkel együtt, és helyére a

“Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért”

feliratot vésték.

A Mafirt Krónika 1947. márciusi részében Budapest „legmonumentálisabb és legművészibb emlékműveként” említi. A szobrot 1947. április 4-én avatták fel, a felszabadítás második évfordulóján.

Budapesten az ünnepségek középpontjában a gellérthegyi Szabadság-szobor leleplezése állt. Már a kora reggeli órákban feketéllett a hegy az ünneplők ezreitől. A Kisgazda Párt szervezetei nemzeti zászlók és jelvények alatt hatalmas tömegben vonultak fel. Az ünnepségen teljes számban megjelent a magyar kormány, valamint a diplomáciai testületek. Tildy Zoltán köztársasági elnök avatóbeszédében hangoztatta, hogy hirdetni fogja kegyeletünket ez a szobor azok emlékére, akik életüket adták a világ és a magyar nemzet szabadságáért. Inteni fog arra, hogy sorsunkat ne kössük soha többé az elnyomás sötét hatalmához. Nagy Ferenc miniszterelnök kiemelte, hogy az emlékmű közös szimbóluma a magyar szabadságnak és a Szovjetunió hősi áldozatának. A békeszerződés ratifikálása után rajta leszünk, hogy az eddigi barátságunk még jobban elmélyüljön a Szovjetunió felé. Szviridov altábornagy kijelentette, hogy a Szovjetunió népeinek nem közömbös, hogy ki fogja élvezni a magyar szabadság gyümölcseit, mert a Vörös Hadsereg bátor katonái ezt a szabadságot a magyar népnek adták: a parasztságnak, a munkásosztálynak és az értelmiség széles rétegeinek.” (Kis Ujság 1947. május 3. (61. évf.) 78. sz. A felszabadulás ünnepén)

A 6 méter magas bronz katona szobra ma is megtekinthető a Memento Parkban.

 

A tíz legjelentősebb emlékmű közül az utolsóként, mindenképpen meg kell említenünk Budapest és Vecsés határában álló Steinmetz kapitány szobrát. A főváros vezetése 1946-ban döntött úgy, hogy emléket kíván állítani az állítólag ezen a helyszínen meggyilkolt parlamenternek, aki épp Pestre tartott Karl Pfeffer-Wlindenbruch SS tábornokhoz, a német csapatok főparancsnokához, hogy megadásra szólítsa fel megkímélve ezzel Budapest lakosságát a további harcoktól.

A pályázatot csak 1948-ban hirdették meg. Eredetileg Kerényi Jenő nyerte volna meg, de a szovjet vezetőség nyomására mégis Mikus Sándort választották ki a feladatra, aki nem mellesleg a bíráló bizottságnak is a tagja volt. A szobor tervezési munkálataiban Vaszilijev százados is részt vett.

Külön érdekességnek számít, hogy az emlékmű készítésekor exhumálták a gyömrői temetőben nyugvó Steinmetz kapitányt, és áttemették a készülő szobor talapzatának helyére. A főalak egy halálos sebet kapott éppen összeeső szovjet katonát ábrázol kezében zászlóval, a mellékalak pedig egy megálljt parancsoló katonatárs.

            Az emlékművet 1948. december 29-én avatták fel.

„Ma délelőtt 11 órakor a gyászos emlékű esemény negyedik évfordulóján leleplezték a hatalmas emlékművet, amelyet az orgyilkosság helyén emeltek. A csikorgó hidegben magyar és szovjet dísz- század sorakozott fel az emlékmű mellett. A ferihegyi repülőtérről kivezető út és az Üllöi út keresztezésénél, a 19-es kilométerkőnél áll a 27 méter hosszú és 9 méter magas emlékmű, amelynek szobrászati részét Mikus János szobrászművész készítette. A repülőtérre vezető úton egymásután robogtak az emlékmű felé az autók közéleti előkelőségekkel az ünnepség színhelyére. Felcsendült a magyar, majd a szovjet himnusz hangja, azután Farkas Mihály honvédelmi miniszter mondott ünnepi emlékbeszédet: Zujev vezérőrnagy, katonai attasé beszéde következett ezután, majd Köböl József, a főváros törvényhatósági bizottságának elnöke emlékezett meg a szovjet hősökről.

A hatalmas emlékművet úgyszólván elborítják a koszorúk, amelyek a Budapest felszabadításánál hősi halált halt szovjet parlamenter, Steinmetz kapitány, sírjának és emlékművének talapzatán annak a kegyeletes érzésnek a kifejezői, mely mindenkit eltölt, amikor a ma négy éve történt megrendítő eseményre gondol…” (Világ 1948. december 30., 1075. sz. Felavatták a tragikusan hősi halált halt, Steinmetz kapitány, szovjet parlamenter emlékművét)

A szobrot végül 1956-ban felrobbantották, de Mikus újabb felhívást kapott felállítására. Ez az új szobor 1958-ban készült el, és a két alakos kompozíció helyett az 1951-es (szintén Mikus által készített) Sztálin illetve Osztapenko szoborra emlékeztető egészalakos mű készült.

Végleges eltávolítására 1989-ben a rendszerváltást követően került sor. Ekkor a kapitány földi maradványait is elszállították a temetkezési intézetbe, ahol kiderült, hogy halálát nem lőtt seb okozta, hanem a szovjet dzsip, amellyel Vecsés felől haladt, Pestszentlőrinc főterén aknára futott és felrobbant, minek következtében Steinmetz kapitány is életét vesztette.

A Steinmetz-szobor avatása, 1948 (Potó, 2003: 143.)

A köztéri szobrok állításával való szimbolikus politizálás 1948-ban véget ért. Lezárult a koalíciósnak nevezett korszak, megteremtődött a centralizáció, és kezdetét vette az ötvenes évek, amelyet manapság csak Rákosi-korszaknak nevezünk. 

Fontos megjegyeznünk, hogy az emlékművek felállításának gyorsasága nemcsak politikai üzenetet hordozott, hanem a körülmények kényszertő erejéből is fakadt, hiszen a harcok végén számtalan orosz katona holtteste maradt temetetlenül a főváros utcáin. (Budapest temetőiben a mai napig találhatóak orosz katonai sírok.)

A főváros 102 napig tartó ostroma, melyet a II. világháború egyik legvéresebb és harmadik legnagyobb ostromaként tartunk számon (és amelyben magyar katonák nem vettek részt a németek kiszorításában), arra ösztönözte a szovjet katonai vezetést, hogy az emlékműveken keresztül világossá és egyértelművé tegyék a lakosság számára, hogy véres, rengeteg emberi áldozatot követelő harcok árán, ők voltak azok, akik úgymond felszabadították Magyarországot a fasiszta elnyomás alól. A felszabadítás az 1945 utáni rendszer legfőbb legitimációs alapjává vált, valamint április 4-e kapcsán (amely egészen 1989-ig nemzeti ünnepnap volt) intézményesült is.

Felhasznált irodalom

Pótó János: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Osiris. Budapest, 2003.

Prakfalvi Endre, Szűcs György: A szocreál Magyarországon. Corvina. Budapest, 2010.

Boros Géza: Emlék/mű. Enciklopédia Kiadó. Budapest, 2001.

Semsey Enikő

Ezt olvastad?

A megszálló román hadsereg kivonulásának második szakaszára – az antant elvárásai szerint – november közepén került sor, amikor kiürítették a