Szputnyik-sokk: Amerika válaszreakciója és az űrkorszak kezdete

Váratlanul érte a világot, amikor 1957. október 4-én a Szovjetunió sikeresen feljuttatta az első mesterséges holdat a világűrbe. A Szputnyik-1 nevet viselő műhold ütemes bip-bip jelzése egyszerre ejtette ámulatba és ijesztette meg a világot, legfőképpen az Amerikai Egyesült Államokat, amely szintén készült arra, hogy elsőként juttasson műholdat a világűrbe a Nemzetközi Geofizikai Év keretein belül. A Szputnyik sikeres Föld körüli pályára állásával kezdetét vette az űrkorszak, illetve újabb téren kezdődött meg a rivalizálás a két szembenálló nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között.

Az amerikai közvéleményen végigsöpört a Szputnyik-sokk, egyszerre csodálták a szovjetek teljesítményét és kezdtek el aggódni. A Szovjetunió pedig bizonyította, hogy nem szabad alábecsülni őt. Hogyan vette kezdetét az űrkorszak és alakult ki az űrverseny? Hogyan reagált az Egyesült Államok a Szputnyik-1 sikerére?

A Szputnyik-1 kilövése nem volt minden előzmény nélküli esemény. 1957. július 1-jével kezdetét vette a Nemzetközi Geofizikai Év (NGÉ)[1], amely keretei közt – más tudományos tevékenység mellett – egy műholdnak a világűrbe való felbocsátása is szóba került. Ennek az évnek az előkészületei már korábban, a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején megkezdődtek, javarészt nyugati, de elsősorban amerikai kutatókkal az élükön. De nem csak az NGÉ kapcsán készültek műhold feljuttatására. Az amerikaiak 1955 tavaszától rendelkeztek műholdprogrammal, de a Szovjetunió esetében is már az 1950-es évek elejétől felmerült a gondolata annak, hogy a közeljövőben lehetővé válna egy egyszerű műhold feljuttatása az űrbe. Az ötvenes évek elején, illetve 1954-ben készültek olyan elemzések, amelyek nemcsak a műhold lehetséges feljuttatását fontolgatták, hanem a sikeres kivitelezéshez szükséges adatokat is tartalmazták, mint például a műhold lehetséges súlyát, a hordozórakéta tulajdonságait. A kezdeti időszakban Szergej Koroljov és Mihail Tyihonravov volt a két meghatározó alakja a szovjet műholddal kapcsolatos törekvéseknek. Koroljov később a szovjet űrprogram vezetőjévé, főkonstruktőrévé vált, és vezető szerepe volt abban, hogy a Szovjetunió jelentős sikereket ért el az űrverseny kezdeti időszakában.

1957-ben a szovjetek azt sem tartották elképzelhetetlennek, hogy a műholdjukat még az NGÉ kezdete előtt fel tudják juttatni a világűrbe, megelőzve ezzel a műhold-programon dolgozó amerikaiakat. Ehhez szükség volt az interkontinentális ballisztikus rakéta sikeres tesztjéhez is. Ha a rakéta tesztje sikeres, akkor a műholdkilövés elől elgördül az egyik legnagyobb akadály. Ez év szeptemberében a Központi Bizottság elfogadta a műholdkilövéssel kapcsolatos terveket és engedélyt adott a tesztekre, valamint a kilövés időpontját is elfogadták. Az Egyesült Államok terveiről és az NGÉ kapcsán készülő műholdról érkező nyugtalanító hírek miatt azonban a kilövés eredeti dátumát végül előrébb hozták, az új időpont 1957. október 4-e lett.

Az Egyesült Államokban három projekt is kapcsolható a műholdprojekthez, a Szárazföldi Haderő (US Army), a Haditengerészet és a Légierő (Air Force) is rendelkezett elképzelésekkel a projekttel kapcsolatban. Az ország vezetése törekedett arra, hogy olyan műhold-programmal rendelkezzen, ami nem vagy alig kapcsolható a hadsereghez és katonai fejlesztésekhez. Ennek magyarázata leginkább az, hogy tartottak a világ reakciójától, ha hadsereghez köthető fejlesztés során juttatnak mesterséges holdat a világűrbe. Valamint így nem jelentett nemzetbiztonsági kockázatot az sem, ha a kutatók közzétették az adataikat a műhold-programról vagy a hordozórakétáról, ugyanis ezek így nem minősültek katonai fejlesztésnek. Ezért amennyire lehetett, igyekeztek civilnek megtartani a műhold-programot. Ennek a feltételnek leginkább a Vanguard-program felelt meg, ami a Haditengerészethez volt kapcsolható, ugyanakkor a program finanszírozásáért a Nemzeti Tudományos Alap volt felelős. Az Egyesült Államok számára a műhold kilövése ekkor még pusztán a tudomány céljait szolgálta, a Nemzetközi Geofizikai Év alkalmából, ezért az sem volt probléma, hogy volt a Vanguard-programnál jobb, eredményesebbnek kinéző program is. A műhold feljuttatása, a világűr meghódítása ekkor még a tudomány területén volt fontos, versenyről itt még, ekkor nem lehet beszélni. Sőt, az Egyesült Államok a Szputnyik-1 sikere után egy ideig határozottan állította, hogy nincsen szó semmilyen versengésről.

Ezzel párhuzamosan egy másik csoport is azon dolgozott, hogy műholdat juttasson a világűrbe. Ez a csoport a hadsereg kötelékébe tartozott, és az élén Wernher von Braun állt, akinek a nevéhez köthető a második világháborúban használt V-2 rakéta kifejlesztése. Nem mellesleg ez volt az a rakéta, amely alapját képezte a későbbi hordozórakétáknak, mind a szovjet, mind az amerikai félnél. Bár von Braunék már a szovjeteket megelőzően rendelkeztek alkalmasnak ítélt hordozórakétával és műholddal, nem kaptak engedélyt arra, hogy megpróbálják a konstrukciójukat a világűrbe juttatni. A döntés hátterében az állt, hogy az Egyesült Államok ragaszkodott ahhoz, hogy a műhold, amit majd fellőnek, civil fejlesztésű legyen, ne, vagy csak minimálisan legyen köthető a hadsereghez. Az amerikai vezetés attól tartott, hogy a világ katonai fenyegetésként reagál a műhold kilövésére, amit mindenáron el akartak kerülni. Hiába voltak tapasztaltabbak von Braunék a rakétatechnológiát illetően, és hiába álltak jobban a fejlesztéssel, folyamatosan falakba ütköztek, nem ők kapták ugyanis a lehetőséget arra, hogy feljuttassák Amerika és talán a világ első műholdját az űrbe.

1957. október 4-én moszkvai idő szerint 22:26-kor indították útjára a világ első mesterséges holdját, amit Szputnyik-1-ként neveztek el. A hírt először a Moszkvai Rádió jelentette be, mintegy három órával a kilövés után, 01:22-kor, majd 18 perccel a rádiós bejelentést követően kiadták az erről szóló TASZSZ jelentést. Ekkorra a Szputnyik-1 már elhaladt az Egyesült Államok felett, rádiójeleket sugározva anélkül, hogy arról az amerikaiak vagy a világ tudott volna.

A műhold két rádióadót tartalmazott, amelyek két különféle frekvencián bocsátottak ki rádiójeleket, s ezeket az amatőr rádiósok is képesek voltak befogni. Adatok rögzítésére, komolyabb tudományos kutatásokra, mérések elvégzésére ez a szerkezet még nem volt alkalmas, ugyanakkor nem is ilyen céllal tervezték. A Szputnyik-1-el a szovjeteknek egyetlen célja volt, amelyet sikerrel teljesítettek is: elsőkét feljuttatni mesterséges holdat a világűrbe. A Szovjetunió számára ez erődemonstrációt jelentett, megmutatva ezzel azt, hogy egyáltalán nem érdemes őt alábecsülni.

Az Amerikai Egyesült Államokat „sokkolta” a szovjetek bejelentése a sikeres műhold kilövéséről. Az újságok címlapon számoltak be a Szputnyik sikeréről, amatőr rádiósok tucatjai próbálták befogni a műhold sugározta adást, s igyekeztek megfejteni, hogy hordozhat-e bármilyen fontos üzenetet. Televíziós adások foglalkoztak azzal, hogy éppen merre jár, mikor bukkanhat fel újra Amerika felett. A lakosságtól elkezdve, a tudományos élet képviselőin át, a politikusokig mindenkit foglalkoztatott a Szputnyik.

Eisenhower elnök hivatalosan nem tekintett katonai fenyegetésként a Szputnyikra, és ezt az állítását többször is hangsúlyozta a szovjetek sikere után. Ehelyett a műholdat tudományos sikernek nevezte, és az NGÉ-hez köthető műhold-programot tudományos célú projektnek tartotta. Nem gondolta, hogy emiatt mozgósítania kellene a hadsereget, vagy válaszlépéseket kellene tenniük. Ezzel szemben viszont az ellenzők, Eisenhowert bírálók azzal érveltek, hogy ha a szovjetek rendelkeznek olyan technológiával, amellyel képesek a világűrbe juttatni egy műholdat, akkor rendelkezhetnek olyan rakétával, amellyel nemcsak Nyugat-Európát képesek elérni, hanem az Egyesült Államokat is. Az ő nézőpontjukat tekintve a Szputnyik igenis katonai fenyegetést jelentett, amire mindenképpen reagálni kell. Például egy amerikai műhold fellövésével.

Az amerikai közvélemény egyértelmű presztízsveszteségként könyvelte el azt, hogy a szovjeteknek hamarabb sikerült műholdat feljuttatnia, mint nekik. A Szovjetunióról ekkor az az általánosan elterjedt kép volt érvényben a lakosság körében, hogy egy elmaradott, szegény térség, amely az Egyesült Államokkal nem képes tartani a lépést. A Szputnyik-1-et a közvélemény a Pearl Harbor katasztrófájához hasonlította. A kétségbeesés és a kiszolgáltatottság érzésével a lakosság utoljára az 1941-es japán támadás során találkozott utoljára. A szovjetek sikeres kilövése rávilágított arra is, hogy egy nagyhatalom, jelen esetben az Egyesült Államok, nem engedheti meg magának az elkényelmesedést, annak tudatában, hogy bizonyos területeken domináns pozíciója van. A történelem folyamán minden nagyhatalom mellé köthető volt egyfajta dominancia is. A britek a flottájukkal a tengert uralták az utóbbi évszázadokban, az amerikaiak a levegő urainak számítottak. A Szputnyik újabb színteret hozott létre, a világűrt és ezt jelen esetben a szovjetek „uralták”. John F. Kennedy is erre a fajta dominanciára utalt később, egy 1960-ból származó idézetében: „Ha a szovjetek uralják a világűrt, akkor uralni tudják a földet, hasonlóan, mint a múltban, ha egy nemzet uralta a tengereket, domináltak a kontinenseken”.[2]

A mesterséges hold Föld körüli pályára állításával a szovjetek nem csak a tudományos világ berkein belül értek el presztízsnövekedést. Az Egyesült Államok felmérte a Szputnyik okozta hazai és nemzetközi visszhangot. A fő kérdés az volt, hogy a világ, a velük szövetségben, jó viszonyban álló vagy éppen semleges országokban milyen reakciókat váltott ki a Szputnyik, illetve, hogy kiderüljön, jogos-e a presztízsveszteségtől való félelem vagy az amerikai közvélemény reagálta túl az eseményeket. Emellett a Szovjetunióról alkotott nemzetközi vélemény sem volt mellékes, tekintve, hogy a hidegháború ekkor még javában zajlott. A USIA[3] két héten belül összeállított jelentése végül négy konklúziót vont le. Az amerikaiak valóban veszítettek presztízsükből, amihez hozzájárult a hatékony szovjet propaganda is. Emellett bizonyos államok szerint hamarosan a katonai erő tekintetében változás állhat be, a Szovjetunió javára. A szovjet célkitűzés, miszerint technikai és tudományos fölényben vannak a Nyugattal szemben, beigazolódni látszott. A USIA-jelentés olyan következtetéseket is levont, amelyek szerint a szovjet rendszer elfogadhatóvá, szimpatikussá vált az olyan államok számára, amelyek a Nyugathoz képest kevésbé voltak fejlettek. Számukra a szovjet technikai fejlődés és eredmény sikertörténetként hathatott. Emellett a jelentés magyarázatként jelölte meg azt, hogy az Egyesült Államok bejelentette a műholddal kapcsolatos terveit, amelyek nemcsak felkelthették az érdeklődést, de fel is gyorsíthatták a szovjetek műhold-programját.[4] Illetve a jelentés rávilágított arra is, hogy talán hiba volt az Egyesült Államoknak elhinnie, hogy verhetetlen, legyőzhetetlen nagyhatalom. Ez ugyanis elkényelmesedéshez vezethetett, amit a technikai, tudományos előnyükre alapoztak, amit részben az atombombával való rendelkezésük biztosított. Az amerikai optimizmus ugyanakkor nem volt alaptalan, ha figyelembe vesszük a két ország fejlettségi szintjét, gazdaságát.

A szovjetek igyekeztek előnyt kovácsolni a Szputnyik-1 sikeréből és kihasználni az amerikai reakciókat, amelyek igazolták azon feltevésüket, hogy riválisukkal szemben előnyre tettek szert. A hidegháború folyamán talán ez nevezhető az első olyan eseménynek, vagy versengési színtérnek, ahol a szovjetek pillanatnyi lépéselőnyben voltak.

Az Egyesült Államok mindezt nem hagyhatta válaszreakció nélkül, főleg miután egy hónappal később a szovjetek ismét sikeres műholdkilövést végeztek. A Szputnyik-2 már élőlényt, nevezetesen a Lajka nevű kutyát is eljuttatta a világűrbe, ezzel egy újabb elsőséget szerezve. A Szputnyik-2 mindemellett már kísérlet volt, az emberrel való űrrepülés előkészülete. 1957. december 6-án az amerikaiak is megpróbálkoztak saját műhold feljuttatásával. Bár az első kísérletük kudarcba fulladt, egy hónappal később, immáron a Wernher von Braun-féle konstrukcióval, nekik is sikerült mesterséges holdat juttatni a világűrbe. A verseny tulajdonképpen megkezdődött a két fél közt, amely igazán majd csak 1961 tavaszán vált valódivá, Jurij Gagarin űrrepülését követően.

A Szputnyik-1 kétségtelenül új korszakot nyitott az emberiség történelmében, utat nyitva a világűr megismerése és meghódítása előtt. Emellett egy újabb színteret hozott létre a hidegháborús rivalizálásban a két nagyhatalom között, amelyben a két fél megküzdhetett a dominanciáért. S bár a kezdeti időszakban az Egyesült Államok hangsúlyozta, hogy nincs szó versengésről, pusztán tudományos célú törekvésekről, mégis megtette a válaszlépéseket és lényegében beszállt a versengésbe. Habár a valódi verseny Gagarin 1961-es sikeres űrrepülése után vette kezdetét, a kezdeti rivalizálás már 1957-ben elkezdődött, még ha nem is ilyen intenzív mértékben. A NASA 1958. októberi létrehozásával az amerikaiak egyértelművé tették, hogy a világűr felfedezésében komoly szerepet akarnak játszani a szovjetek mellett. A versengés célja ekkor a világűr meghódítása és az első ember feljuttatása volt, amely elsőséget mindkét fél magának akarta bezsebelni.

Kiss Szandra

A cikkhez készült iskolai feladatlap letölthető innen.

[2] „If the Soviets control space they can control earth, as in past centuries the nation that controlled the seas has dominated the continents…” Idézet innen: Longsdon, John M.: John F. Kennedy and the Race to the Moon, Palgrave Macmillan, New York 2010.

[3] United States Information Agency más néven United States Information Service (USIS) 1953 és 1999 közt létező független hírügynökség volt az Egyesült Államokban.

[4] Ez a következtetés nem volt alaptalan: a Szputnyikot eredetileg 1957. október 6-án lőtték volna ki, de miután az amerikaiak műholddal kapcsolatos terveiről hírek érkeztek, a kilövés időpontját inkább előrébb hozták.

Felhasznált irodalom, források:

Brzezinski, Matthew: Red Moon Rising. Sputnik and the Hidden Rivalries That Ignited the Space Age, Times Books, New York 2007

Bulkeley, Rip: The Sputnik Crisis and Early United States Policy. A Critique of the Historiography of Space, Macmillan, London, 1991

Dancsó Béla: Holdséta. A Holdra szállás története, Novella Kiadó, Budapest, 2004

Logsdon, John M.: John F. Kennedy and the Race to the Moon, Palgrave Macmillan, New York, 2010

Mieczkowski, Yanek: Eisenhower’s Sputnik Moment. The Race for Space and World Prestige, Cornell University Press, New York, 2013

Siddiqi, Asif A.: Challenge to Apollo: The Soviet Union and the Space Race 1945-1975, NASA, 2000

NASA’s Origins and the Dawn of the Sapce Age: United States Information Agency, „World Opinion and th1e Soviet Satellite: A Preliminary Evaluation” 1957. 10. 17. (USIA) Hivatkozás linkje: http://wayback.archive-it.org/1792/20100521035421/http://ntrs.nasa.gov/archive/nasa/casi.ntrs.nasa.gov/20040045203_2004034029.pdf  Megtekintés időpontja: 2018. 03. 28.

Note of V. M. Riabikov, K. N. Rudnev, and Others to the CPSU Central Committee About the Work to Launch Artificial Earth Satellites, 1957. szeptember 24. Hivatkozás linkje: http://digitalarchive.wilsoncenter.org/document/165451.pdf?v=11bd8f1d394939eaa044ff1b846cefb0  Megtekintés időpontja: 2018. 03.04.

Official White House transcript of President Eisenhower’s Press and Radio Conference #123 concerning the development by the U.S. of an earth satellite, October 9, 1957 (pages 1-9 only) [DDE’s Papers as President, Press Conference Series, Box 6, Press Conference Oct. 9, 1957; NAID: #12086488] Hivatkozás linkje: https://www.eisenhowerlibrary.gov/sites/default/files/research/online-documents/sputnik/10-9-57.pdf Megtekintés időpontja: 2019. 11. 28.

Ezt olvastad?

NATO 25 – Magyarország negyed évszázada a NATO-ban

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A

X