Sztálin hosszú árnyéka Közép-Európa felett

Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága november 24-én rendezte meg legújabb konferenciáját Sztálin árnyékában – A szovjet modell exportja Kelet-Közép-Európában címmel. A konferencia fókuszában a közép-európai térség sztálinizációjának folyamata állt, melynek máig nyitott történeti kérdéseit magyar és külföldi kutatók részvételével igyekeztek megvilágítani a konferencia szervezői. Rendhagyó, ugyanakkor ötletes módon a konferencia előkészítéseként az Országgyűlés Hivatala egy sajtóbejárást is szervezett, melyen egy szakértői csapat ismertette meg a résztvevőket a Parlament épületének koalíciós időszak és Rákosi-korszak alatti történetével.

A konferencia egyedi struktúrája lehetőséget adott arra, hogy hallgatóság árnyaltan, több nézőpontból ismerhesse meg a sztálinizációt előidéző komplex okokat és folyamatokat. Az első szekcióban amerikai és orosz felülnézetből vizsgálták a térségbeli sztálinizációt, míg a második egység a térségbeli országok szimbolikus társadalmi eseményein és kettétört politikai életpályákon keresztül igyekezett bemutatni a sztálinizáció folyamatának kezdetét. A harmadik blokk már egy más nézőpontból, a társadalmi reakciók szemszögéből közelítette meg a térség történelmét radikálisan átszabó folyamatot.

A pénteki napon lezajlott rendezvényt Bellavics István, az Országgyűlés Hivatala közgyűjteményi és közművelődési igazgatójának köszöntője, valamint az Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak a beszéde nyitotta meg.

A későbbi előadások tartalmát keretbe helyező nyitóeladást Mitrovits Miklós, a Magyar  Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont  Történettudományi  Intézetének  tudományos  munkatársa,  a Jelenkortörténet témacsoport tagja tartotta meg. Előadása elején tisztázta az olyan főbb fogalmak jelentését, mint népi demokrácia, proletárdiktatúra és szocializmus, valamint ismertette a szovjet döntéshozó réteg közép-európai térséghez való viszonyát a második világháború éveire vonatkozóan. Mitrovits előadásában ismertette a térség sztálinizációjával kapcsolatos főbb szakmai kérdéseket, vagyis, hogy mi volt Sztálin terve a régióval, milyen tényezők gyorsították a szovjetizációt, illetve hogy a szovjet érdekszférába kerülés szükségszerűen vonzotta-e a politikai és társadalmi átalakulást. Először Lengyelország példáját mutatta be a történész-polonista előadó, összegezve  Ivan Mihajlovics Majszkij 1944-ben megjelent műve, A jövendő világ kívánatos alapelveiről alapján a világháború végi szovjet elképzeléseket. Majszkij írásában világosan leszögezte, hogy Szovjetunió érdeke egy életképes, de nem túl erős Lengyelország a szovjetek által meghatározott határok között. A győzelem után a Szovjetunió nem azonnal törekedett a sztálinizációra, így magában, az első kormányban nem csak a kommunisták vettek részt. Csehszlovákia más utat járt be, mivel – mint ahogy arra Mitrovits is rámutatott – másfajta hagyományok és politikai viszonyulások határozták meg. Ceehszlovákia esetében erős volt a huszita hagyomány, valamint a szovjet és oroszbarátság. Ehhez kapcsolódóan az előadó érdekes jellemzőként említette, hogy a sztálinizáció folyamata  idején a vörös hadsereg nem tartózkodott Csehszlovákia területén. Magyarország esetét azonban a lengyelekhez hasonlította Mitrovits, kiemelve, hogy a Szovjetunió nem akart erős Magyarországot. Ugyanakkor, startégiai értelemben Magyarország nem volt olyan fontos a szovjeteknek, mint Lengyelország. Mitrovits értékelése szerint Sztálin egyik célja a közép- és kelet-európai térségben a Szovjetunió politikai és katonai erejének védelme volt. Fontos kérdése volt Mitrovitsnak, hogy Sztálin miért nem azonnal hajtotta végre a sztálinizációt. Erre egyik okként a társadalmi legitimizáció igényét jelölte meg. Felmerül a kérdés, hogy mitől rettegett Sztálin, milyen félelmek indokolták számára a sztálinizációt. Mitrovits három fő pontot jelölt meg: egyrészt a szovjet rettegést a térségbeli intenzív amerikai szerepvállalástól, másrészt az eltérő kommunista irányzatok megerősödésétől, harmadrészt pedig a térség országainak esetleges regionális együttműködésétől való félelmet. 1947-ben megalakult a Kominform, és amint arra Mitrovits rámutatott, a sztálinizáció folyamata is felgyorsult. Mitrovits előadásából egyértelművé vált a hallgatóság számára, hogy a szovjetizáció egy számos tényező által befolyásolt folyamat volt, amelyet jelentős részben meghatároztak a változó geopolitikai erőviszonyok és kapcsolatrendszerek. Emellett a sztálinizáció gyakorlati lebonyolításában fontos szerepet kaptak az egyes országok társadalmi és politikai sajátosságai.

Churchill, Roosevelt és Sztálin a jaltai konferencián (Kép forrása: Wikipedia)

Ezután megkezdődött a konferencia első szekciója, amely a szovjet modell exportja Kelet-Közép-Európába: tudatos terv vagy hidegháborús politika? címet viselte.

A szekció első előadása Tatjana Viktorovna Volokityináé volt, aki az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztika Intézetének tudományos  főmunkatársa,  és egyben a  Kelet-Európa második világháború utáni történetével foglalkozó részleg vezetője. Volokityina kiemelte, hogy mind Vjacseszlav Mihajlovics Molotov szovjet külügyminiszter, mind George F. Kennan amerikai diplomata egy formálható régiónak tekintette a háború utáni Közép- és Kelet-Európát. Az orosz kutató a térség átalakításának fő céljaként jelölte meg szovjet részről, hogy elkerüljék a háború megismétlődését, vagyis a régi rendszerhez való visszatérést.  Értékelése szerint többfajta elképzelés volt a térség háború utáni rendszerére vonatkozóan. Ugyanakkor paradigmaváltó pontként határozta meg Volokityina Winston Churchill fultoni beszédét, ami jelezte a szovjet terjeszkedéssel kapcsolatos amerikai és angol félelmeket. Az orosz kutató előadásának egyik fő következtetése volt, hogy Moszkva fő célja a térség átalakításával a kollektív biztonság kialakítása volt, nem pedig az expanzió.

Szálin és Molotov (Kép forrása: Wikipedia)

A következő előadó Mark Kramer volt, aki a Harvard Egyetem Oroszország és Eurázsia Tanulmányok Központjában a Hidegháborús Tanulmányok projekt vezetője. Kramer több kérdésben a biztonsági szempont mellett érvelő orosz kollégájától eltérő álláspontot képviselt, előadásában a szovjet rendszer belső dinamikájára és Sztálin félelmeire helyezve a hangsúlyt. Kramer meglátása szerint Sztálin eredetileg pufferzónát akart létrehozni a térségben, és nem akarta azonnal kiépíteni a sztálinista rendszert Közép-Európában. Továbbá a világháború utolsó időszakában az amerikai és brit fél számos engedményt adott a különböző konferenciákon és hadi kérdésekben a szovjeteknek. Azonban a háborút követően Kramer szerint Sztálinon úrrá lett egyfajta paranoia, rettegés a „külső fertőzéstől”, vagyis a szovjet vezető meg akarta védeni a szovjet társadalmat a nyugati befolyástól. Emellett az eredetileg pufferzónának szánt közép- és kelet-európai térséget szovjet részről ugródeszkának tekintették a szovjet társadalom és politika befolyásolásához. Mindebből adódóan a háborút követően fokozatosan a szovjet társadalmi modell mielőbbi térségbeli bevezetése mellett döntött Sztálin.

A konferencia második szekciója a  sztálinizmus bevezetésének szimbolikus eseményei címet viselte. Itt három jelentős politikust mutattak be az előadók, életpályájuk egy-egy szimbolikus eseményére összpontosítva, melyet meghatározott a térség fokozatos sztálinizációja.

Elsőként Palasik Mária, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának  kutatója,  és egyben az intézmény Tudományos  és  Közművelődési  Kapcsolatok  Osztályának  vezetője tartott előadást Kovács Béla egykori kisgazda politikus, és földművelésügyi miniszter letartóztatásáról. Előadásában Palasik részletesen ismertette Kovács politikai pályáját, majd a világháború utáni éveket, egészen az 1947. február 25-én lezajlott letartóztatásáig. Palasik előadásából egy energikus politikus képe rajzolódott ki, akinek a háborút követő években fontos része volt a pártját érő baloldali támadások kivédésében, és az ingatag kormányzati egyensúly fenntartásában.

A következő előadás középpontjában szintén egy jelentős politikai személy, a lengyel Stanisław Mikołajczyk állt, akinél a kudarcba fulladó hazatérés volt kiemelve. Mikołajczyk 1943 júliusától 1944 decemberéig az akkor Londonban székelő lengyel emigráns kormány miniszterelnöke volt. Azonban a háború után hazatért Lengyelországba, és egy ideig miniszterelnökhelyettes volt, majd 1947 októberében Lengyelország újbóli, immár végleges elhagyására kényszerült. Maciej Korkuć, a krakkói székhelyű Nemzeti Emlékezet Intézetének kutatója előadásában Mikołajczyk végül kudarcba fulladt hazatérését vizsgálta. Korkuć véleménye szerint Mikołajczyk azért is vállalt kormányzati pozíciót, mert ezzel a kommunisták hatalmának visszafogását akarta elérni. Azonban a szép reményekkel hazatérő lengyel politikusnak olyan események hatására, mint például a meghamisított eredményű 1947-es lengyel választás, fokozatosan rá kellett döbbennie arra a tényre, hogy lehetetlen Lengyelország számára kiutat találni a szovjethatalom alól.

A blokk utolsó előadásában Jiři Kocian, a Cseh Tudományos Akadémia  Jelenkor  Történeti  Intézetének tudományos munkatársa, és egyben a  prágai  Károly Egyetem professzora Jan Masaryk halálának mindmáig vitatott körülményeit vizsgálta. Jan Garrigue Masaryk külügyminisztert – aki a Csehszlovákia alapításában oroszlánrészt vállaló Tomáš Garrigue Masaryk fia volt – 1948. március 10-én holtan találták. Halálát ablakon való kizuhanás okozta, azonban mindmáig vitatott, hogy kilökték, vagy öngyilkosságot követett el. A már több mint fél évszázados rejtélyre Kocian sem adott választ, hanem előadásában részletesen áttekintette az öngyilkosság melletti és elleni érveket, valamint a Masaryk halála ügyében elvégzett vizsgálatok eredményeit. Azonban a cseh kutató előadásának legérdekesebb részét az öngyilkosságot megelőző évek áttekintése jelentette. Előadásából egy kommunistákkal együttműködő politikus képe rajzolódott ki, aki egyes források szerint azonban magánemberként megőrizte józan véleményalkotását, és rosszul viselte hazája szovjet orientációját is.

Jan Garrigue Masaryk csehszlovák külügyminiszter emlékműve (Kép forrása: Wikipedia)

A konferencia harmadik szekciója A sztálinizmusra adott társadalmi reakció formái címet viselte. Ebben a blokkban az előadók áttekintő jelleggel vizsgálták a sztálinizmusra adott társadalmi reakciók egyes formáit.

Az első előadás Lengyel Tudományos Akadémia Politikai Tanulmányok Intézetének tudományos munkatársáé, Marcin Zarembáé volt, aki egyben a Varsói Egyetem Történeti Intézetének tanára is. Zaremba a társadalmi félelem szemszögéből vizsgálta a sztálinizáció folyamatával szembesülő lengyel társadalmat, amelyet egészen Sztálin haláláig áthatott a rettegés. Magyar szempontból nagyon ismerős logikájú lehet az a vicc, melyet az előadó a sztálinizáció idején jellemző félelem szemléltetéseképp megosztott. A vicc szerint megkérdeznek valakit, hogy miért menekült el Lengyelországból. Az illető a reggelente kopogó tejesembert nevezte meg okként, hozzátéve, hogy „attól féltem, hogy mi lesz, ha nem ő kopog”. Zaremba részletesesen áttekintette a második háború alatti, és legfőképpen a háború utáni félelmeket, melyek kiépülésében már jelentős szerepet játszott a politikai rendőrség, a katonaság és a bíróságok. A lengyel kutató fontos meglátása volt, hogy a félelem a hatalom egyik fegyvere volt, azé a hatalomé melynek elég volt az is, ha valaki félt a fegyver alkalmazásától. A lengyel kutató véleménye szerint a lengyel társadalom dialógusban félelemmel.

A következő előadás Ö. Kovács Józsefé volt, aki a Magyar Nemzeti Levéltár  megyei  főigazgató-helyettese,   és a Pázmány  Péter  Katolikus  Egyetem  oktatója is. Ö. Kovács magyar paraszti társadalom kollektivizálással szembeni ellenállását vizsgálta. Részletes előadásának különösen érdekes része volt az, melyben áttekintette a magyar parasztság fizikai és passzív ellenállási formáit, kitérve a paraszti szembeszegülés országrészenként változó jellegzetességeire is. Ö. Kovács előadásában egyértelműen bizonyította, hogy a magyar parasztság tömegei nem voltak passzívak a kollektivizálás folyamata során.  

A szekció utolsó előadását Jiří Pernes, a Cseh Tudományos Akadémia Jelenkor Történeti  Intézetének tudományos  munkatársa és egyben több cseh egyetem oktatója tartotta A csehszlovák társadalom és az 1948-as februári fordulat címmel. Pernes a térséggel foglalkozó, komparatív szemléletű történeti kutatások egyik fontos kérdését járta körül előadásában, azt vizsgálva, hogy Csehszlovákiában miért volt választási eredményekkel is igazolhatóan népszerű a Csehszlovák Kommunista Párt (CSKP), és miért sikerülhetett a hatalomátvétel a lakosság jelentős részének támogatásával. A CSKP popularitása kapcsán Pernes két meghatározó elemelt ki: egyrészt, hogy a CSKP gyakorta hangoztatott hazafias szólamokat, így a választók nem egy politikai szervezetet akartak benne látni. Másrészt pedig maga Eduard Benes is a kommunistákkal, mint szavahihető emberekkel tárgyalt, így hitelesnek mutatta őket. Pernes emlékeztetett a CSKP egyik korai, háború utáni ígéretére is, mely szerint proletárdiktatúra helyett saját úton fognak haladni. Azonban a párt 1947 őszétől lemondott a saját útként. Pernes megállapítása szerint a kommunisták támogatottsága a gazdasági válság, a münchemi válság emléke, valamint azért volt erős, mert CSKP 1945 után demokratikus pártnak mutatta magát. A sikeres toborzást és a párt népszerűségét a cseh kutató egy érdekes adattal szemléltette: a párt tagjainak száma 1948. december 31-én 2166800 volt, ami rendkívül magas szám az összlakossághoz képest. Mindezek mellett Pernes előadásában részletesen áttekintette, hogy milyen lépéseket tett a megerősődő CSKP a hatalom megszerzésére 1947 és 1948 során.

A konferencia két utolsó előadása két, gyökeresen eltérő balkáni utat vizsgált: míg Stefano Bottoni a sztálinizmusát különösen sokáig és erőteljesen fenntartó Romániát vizsgálta, addig Vukman Péter a fokozatosan különútra lépő Jugoszláviával foglalkozott.

Stefano Bottoni – aki a Magyar  Tudományos  Akadémia  Bölcsészettudományi Kutatóközpont  Történettudományi  Intézetének  tudományos  főmunkatársa,  és az intézmény Jelenkortörténet  témacsoportjának  tagja – A román sztálinizmus sajátosságai címmel tartott előadásában áttekintette a megerősödő román sztálinista rendszer opresszív intézkedéseinek egy részét, vagyis a koncepciós perek hullámát, a politikai és gazdasági célokból végrehajtott tömeges kitelepítéseket, valamint a makarenkói elvekre felépített átnevelési programokat. Magyar szempontból érdekes volt az előadás azon része, amely az 1956-os magyarországi események utáni kegyetlen romániai megtorlást vizsgálta. Bottoni a román sztálinizmus egyik fő sajátosságát abban jelölte meg, hogy benne más térségbeli országokkal szemben sokáig nem merült fel a lazítás igénye. Értékelése szerint az erőszak normálissá vált, ami mélyreható társadalmi következményekkel járt.

Vukman Péter, az SZTE-BTK Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszékének oktatója előadásában a titói különút kialakulását és a liberálisabb irányba forduló jugoszláv rendszer sajátosságait vizsgálta, többek között kitérve a munkás-önigazgatási rendszer sajátosságaira, és az el nem kötelezett országok mozgalmára. Vukman értékelése szerint hosszútávon Jugoszlávia sem volt működőképes.

Zárszavában Mitrovits Miklós megköszönte a külföldi és magyar előadók magas szintű előadásait.

Teleki András

Ezt olvastad?

A VERITAS Történetkutató Intézetben 2018. november 26-án A magyarországi kárpótlási folyamat és levéltári forrásai. Bemutatkozik a VERITAS Történetkutató Intézet Levéltára