Szulejmántól Mágnás Elzáig – legnépszerűbb cikkeink 2016-ban és összesítve

Közeledik az év vége, amely Magyarországon virslievéssel, pezsgőivással és évértékelő cikkek garmadának közreadásával jár együtt. Mi sem maradunk ki a jóból, s néhány statisztikai adat és szép szó körítése mellett bemutatjuk, hogy cikkeink közül az utóbbi évben melyik húsz volt a legolvasottabb, majd azt is, hogy lapunk 2014-es indulása óta melyik másik húsz tartott számot a legnagyobb érdeklődésre.

Egy kis statisztika

December 29-ig bezárólag háromszázhuszonkilenc cikkünk jelent meg az év folyamán. A lap indulása óta 2015 végéig a szerkesztőség tagjait is beleszámítva száznegyvenhat szerzőnek közöltük cikkét. 2016 végére ez a szám kétszáztizenkettőre nőtt. Az Újkor.hu látogatottsága 2016 folyamán stabilan emelkedett. Facebook-követőink száma a 2015-ös év végéhez képest csaknem megkétszereződött.

2016 folyamán a következő cikkeket olvasták legtöbben:

20. Szász Hajnal: Hogyan kirándul a régész? Beszámoló egy rézkori település feltárásáról

Idén harmadik alkalommal került megszervezésre a málnásfürdői régészeti ásatás, amely a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a marosvásárhelyi Maros Megyei Múzeum együttműködésében, dr. Sztáncsuj Sándor József és dr. Berecki Sándor régészek vezetésével zajlott.

19. Vér Eszter VirágLevéltárak és egyetemtörténetek – interjú Szögi Lászlóval

Történész, levéltáros, könyvtáros, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történelem Segédtudományai Tanszék oktatója, az ELTE Levéltár volt igazgatója, az ELTE Egyetemi Könyvtár volt főigazgatója, 2016 májusa óta a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem díszdoktora. Szögi Lászlóval pályájáról és kutatásairól Vér Eszter Virág beszélgetett.

18. Szőts Zoltán Oszkár: A vad, durva barbároktól Európa védőbástyájáig – interjú Csukovits Enikővel 

Történész, középkorkutató, az MTA doktora, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója, a Magyar–Szlovák Történész Vegyes Bizottság elnöke, a Magyar Történelmi Társulat főtitkára. 2015 végén jelent meg Magyarországról és a magyarokról – Nyugat-Európa magyar-képe a középkorban című könyve. Csukovits Enikővel erről a kötetről, pályájáról, kutatásairól és terveiről Szőts Zoltán Oszkár beszélgetett.

17. Váradi Katalin: „A régi iskola utolsó európai uralkodója” – 100 éve halt meg Ferenc József 

Az utolsó előtti Habsburg-uralkodó, magyar király Metternich Európájában és rendszerében nőtt fel. Neve egybeforrt az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc leverésével. Hosszú uralkodása alatt megélte a 19. század nagy eseményeit, a századfordulót, a modern kor születését, de sosem tudta a változásokat elfogadni. Ennek ellenére, ha kellett, alkalmazkodott a kihívásokhoz, így játszhatott szerepet a kiegyezés létrejöttében. Alakját és személyiségét tekintve a történetírás mindvégig egyszerűségét, merevségét és autokratását hangsúlyozta.

16. Vér Eszter Virág„Szembetűnőek az emlékezeti kánon és a történeti források közti eltérések” – interjú Glässer Norberttel

Az SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének adjunktusa, az MTA SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport külső munkatársa, számos tudományos elismerés birtokosa, a nemrég megjelent „A királyhűség jól bevált útján…” Rendi és nemzeti kötődések szimbolikus változásai 1867 és 1918 között című kötet társszerkesztője. Glässer Norberttel pályájáról, történeti, néprajzi kutatásairól Vér Eszter Virág készített interjút a könyv megjelenésének alkalmából.

15. Czeferner DóraAz Erzsébet-kultusz nyomában – interjú Vér Eszter Virággal

Történelem, új- és jelenkori történeti muzeológia és levéltár szakon végzett, majd történelemből doktorált az ELTE BTK-n, 2007 óta ugyanitt a Történelem Segédtudományai Tanszék oktatója. 19-20. századi kultusztörténettel, 19. századi művelődés- és életmódtörténettel foglalkozik. Első kötete Erzsébet királyné magyarországi kultusza 1898-1914 között címmel jelent meg 2006-ban. Vér Eszter Virággal bécsi kutatóútja alatt Czeferner Dóra beszélgetett.

14. Vér Eszter Virág„… nem gondoltam volna, hogy politikáról fogok beszélgetni a feleségemmel…” – Impressziók a 2009-ben készült Sissi filmről III. rész

Vér Eszter Virág Erzsébet királyné születésnapjának évfordulóján útnak induló cikksorozatának első részéből kiderült, hogy az elemzett 2009. évi filmalkotás milyen viszonyban áll a Romy Schneider főszereplésével forgatott korábbi alkotással. A második részben Sissi kultuszának kutatója a királyné egyéniségére és a királyi család magánéletére vonatkozó epizódok történelmi hitelességét vizsgálta. A filmelemzés befejező része pedig a politikai háttér aspektusából veszi górcső alá a művet.

13. Berkes Márton: „Nem dolgozom az asztalfióknak” – interjú Hahner Péterrel 

Történész, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense, számos nagymonográfia és több sikeres ismeretterjesztő könyv szerzője. Hahner Péterrel pályakezdéséről, kutatásairól, a francia és az amerikai történelemről, valamint a történelmi filmekről Berkes Márton beszélgetett.

12. Mitrovits Miklós: Magyar–lengyel kölcsönhatások az 1956-os forradalom idején

A magyar–lengyel történelmi kapcsolatokról sokat és büszkén beszélünk, mivel a két nép a történelem során sokszor bebizonyította, hogy kölcsönösen számíthatnak egymásra. Nem volt ez másképp 1956 októberében sem, amikor a lengyel társadalom nem csupán szimpatizált a magyar szabadságtörekvésekkel, hanem minden rendelkezésre álló eszközzel segítette is a magyar felkelőket.

11. Kanyó Ferenc: Amit Ősbudáról feltétlenül tudni érdemes…

Manapság, ha a középkori Magyarország történetéről, vagy a magyar őstörténetről van szó, nem kell sokat várni, vagy keresgélni, hogy beleütközzünk azokba a véleményekbe, amelyek valahol a Pilisben egy eltitkolt régi székvárost sejtenek, a közelében Attila városával és Árpád sírjával. Számos állítás és tézis hangzik el, ha a téma Ősbudára, vagy a Pilisre terelődik, most ezeket szeretném szétszálazni, és röviden bemutatni a történelem iránt érdeklődő olvasóinknak.

10. Szőts Zoltán Oszkár: Modern első világháborús kiállítás nyílik a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban 

A Hadtörténeti Intézet és Múzeumban 2016. május 20-án nagyszabású új, első világháborús állandó kiállítás nyílik az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával. Az épülő tárlatot az egyik kurátor, dr. Sallay Gergely kíséretében jártuk be.

9. Neumann Tibor: A „Dobzsekirályról” egy kicsit másképp – Ötszáz éve halt meg II. Ulászló

A mindenre csak bólogató, közben csehül hümmögő, a budai mészárosoknál ételért kuncsorgó király szánalmas és – valljuk be – karikatúraszerű alakja legfeljebb néhány ecsetvonásban mutat hasonlóságot azzal a képpel, amely a korabeli források segítségével a még mindig regionális nagyhatalomnak számító Magyar Királyságról és uralkodójáról ma megfesthető.

8. Vér Eszter Virág„…sokkal könnyebb lenne az életem, ha nem lenne császár…” – Impressziók a 2009-ben készült Sissi filmről II. rész 

Sissi születésnapjának évfordulóján közzétett filmelemző írásának folytatásában Vér Eszter Virág, Erzsébet királyné kultuszának kutatója, a királyné egyéniségére és a királyi család magánéletére vonatkozó epizódok történelmi hitelességét vizsgálja.

7. Szőts Zoltán Oszkár: „Meggyőződésem, hogy nincs kétféle történetírás” – interjú Fodor Pállal 

Történész, turkológus, a török hódoltság korának nemzetközileg elismert kutatója, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a tudományos közélet aktív szereplője. Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatójaként, valamint a Történettudományi Intézet igazgatójaként 2016. január 1-én második ciklusát kezdő Fodor Pállal pályájáról, első igazgatói ciklusáról, további terveiről és a Szigetvár-Turbék kutatási projektről Szőts Zoltán Oszkár beszélgetett.

6. Szőts Zoltán Oszkár: Lendületet vesz a Trianon-kutatás – interjú Ablonczy Balázzsal 

Ablonczy Balázs történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék habilitált egyetemi docense, a Párizsi Magyar Intézet volt igazgatója, a Pro Minoritate és a Kommentár folyóiratok volt főszerkesztője. 2016-tól az MTA Trianon Lendület kutatócsoport vezetője. Pályájáról, kutatásairól és a Lendület kutatócsoport terveiről Szőts Zoltán Oszkár beszélgetett vele.

5. Bereznay István: Száz éve hunyt el Görgei Artúr – interjú Hermann Róberttel

Hermann Róbert történész, a HM HIM parancsnokának tudományos helyettese, a Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézet vezető egyetemi tanára, a Magyar Történelmi Társulat elnöke. Napjainkban az 1848-49-es szabadságharc legjelentősebb szakértőjének számít. Hermann Róberttel pályájának kezdetéről, a szabadságharc kutatási lehetőségeiről és Görgei Artúr személyét érintő kérdésekről Bereznay István beszélgetett.

4. Vér Eszter VirágKülpolitika és közgondolkozás – interjú Zeidler Miklóssal

Horthy-korszak, trianoni békeszerződés, revízió – néhány címszó Zeidler Miklós kutatásai kapcsán. Az ELTE BTK habilitált egyetemi docensével, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársával kutatásairól és pályájáról Vér Eszter Virág beszélgetett.

3. Kanyó Ferenc: Boszorkányok márpedig nincsenek? – 900 éve hunyt el Könyves Kálmán

Könyves Kálmán alakja kivételesnek számít a magyar uralkodók hosszú sorában. A régebbi történeti feldolgozások, különösen a tizenkilencedik században írottak, kiemelték azt, hogy Magyarország, és különösen az Árpádok, nemcsak hódítókat adtak a világnak, hanem olyan széles látókörű és művelt férfiakat is, mint Könyves Kálmán. A király történelmi megítélése mégis sokáig ellentmondásos maradt, hiszen a ránk hagyományozódott kevés forrásból igen eltérő képet kaphattunk a személyiségéről és a tetteiről. Könyves Kálmán 1116. február 3-án hunyt el, 900 évvel ezelőtt.

2. Novák ÁdámKerek évforduló-naptár 2016

Egy jubileumi naptár mindig hasznos lehet év közben, gondoljunk csak a történelmi érettségi várható esszékérdéseinek előzetes latolgatására. Jelen írás azt hivatott szolgálni, hogy egész évben kiindulási alapot szolgáltasson Olvasóink számára arra nézve, hogy milyen 50 illetve 100 éves évfordulók lesznek 2016-ban.

1.  Perényi Károly: A Szulejmán című sorozatról és az alternatív történelemről

Ármány, cselszövés és a keleti despoták lélekrajza: 2013. januárja óta Magyarországon is vetítik a Muhteşem Yüzyıl c. sorozatot. A Törvényhozó Szülejmánt középpontba állító szappanopera a szélesebb közönség mellett a hazai történésztársadalom érdeklődését (és bírálatát) is kiváltotta, gondoljunk Fodor Pál, Csaplár-Degovics Krisztián és Fónagy Zoltán véleményére, mely Magyar Nemzet online felületén olvasható.

Végül érdekességként álljon itt annak a húsz cikknek a listája, amely lapunk 2014 júliusi indulása óta legolvasottabbnak bizonyult.

20. Rajkó Kinga: Szobrok Budapesten: Hősi emlékművek, 1. rész

19. Maróti Zsolt ViktorAz orwelli világ – az 1984 rémisztő valóságai

18. Virovecz Nándor: Miért került Buda török kézre közel fél évezrede ezen a napon?

17. Simon Bernadett: Mese vagy valóság? – Gondolatok a Romy Schneider-féle Sissi-filmekről

16. Szőts Zoltán Oszkár: „A régi iratok tükröt tarthatnak a mai viszonyok elé” – interjú ifj. Bertényi Ivánnal

15. Árvai TündeKirályok, kínzások, kéj – A magyar történelmi panoptikumok szemléje

14. Novák ÁdámKerek évforduló-naptár 2016

13. Fóris ÁkosKaddish egy talán sosem volt gyermekért – a Saul fia című film történészszemmel

12. Máté Zsolt: Konferencia a Lengyel-magyar kapcsolatokról 1914 és 2014 között 

11. Szeghő Patrik„Áruló! … Soha!” Móricz Zsigmond és Görgey Artúr

10. Perényi Károly: A Szulejmán című sorozatról és az alternatív történelemről

9. Rittling László: A Tenkes kapitánya – egy történész szemével

8. Szőts Zoltán Oszkár: Középiskola és világháború – interjú Bihari Péterrel

7. Szőts Zoltán Oszkár: Legendák és mindennapok – interjú Katona Csabával

6. Bödők Gergely: A napfény íze című film történészszemmel

5. Köpösdi Judit – Forisek PéterA Három testőr történészszemmel – interjú Bárány Attilával

4. Katona Csaba„Egy történésznek nem lehetnek illúziói” – interjú Kövér Györggyel

3. Szőts Zoltán Oszkár: Miért pont 896-ot tekintjük a Honfoglalás évének?

2. Szeghő PatrikSavoyai Jenő és a zentai csata: A török kor vége Magyarországon

1. Maróti Zsolt ViktorBorzalmas lelet a Duna partján – a hírhedt Mágnás-gyilkosság

Az Újkor.hu szerkesztősége nevében szeretnénk megköszönni, hogy ennyien követik a munkánkat. Hálásak vagyunk minden biztatásért, támogatásért. Bízunk benne, hogy sikerül a történettudomány legújabb eredményeit minél alaposabban ismertetni és a történelmet a lehető legszélesebb aspektusában bemutatni. Ezúton is köszönjük a sok beérkező írást. Hiszünk abban, hogy a tudomány, a kultúra, az ismeretterjesztés minden felelősen gondolkodó ember érdeke. Ami anyagi támogatást eddig kaptunk, azt igyekeztünk az oldal fejlesztésére fordítani.

Rengeteg tervünk van a jövőre nézve, például weboldalunk fejlesztése, videóanyagok készítése, új rovatok létrehozása és természetesen az eddigi munkánkat is szeretnénk hasonló színvonalon folytatni. Szeretnénk részt venni minél több konferencián, előadáson, könyvbemutatón hogy tájékoztathassuk róluk olvasóinkat. Szeretnénk még több interjút közölni a tudományos élet szereplőivel, ezzel inspirálva másokat. Szeretnénk minél több történésznek publikációs lehetőséget biztosítani és hosszú távú célunk, hogy anyagilag is támogassuk szerzőinket. Bármilyen egyszeri vagy rendszeres támogatás nagy segítség lenne a munkánkban és a céljaink megvalósításában.

Támogatási oldalunk ide kattintva érhető el.

Facebook-oldalunk pedig itt.

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

Közeledik 2017 vége. Idén sem tudtunk ellenállni annak a csábításnak, hogy évvégi toplistákat állítsunk össze legnépszerűbb cikkeinkből: rögtön kettőt is
Támogasson minket