Tábori lelkészek a Habsburg Birodalom és az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében

A háború és a vallás egyidős az emberi civilizációval. Az ókorban a hadba vonuló hadseregek az égiek segítségét kérték az ellenfeleik felett aratott gyors győzelemhez, a kereszténység elterjedését követően pedig Isten nevében viseltek háborúkat – ekkor még a papok és szerzetesek nem egy különálló katonai és egyházi szervezet keretein belül, hanem ad hoc jelleggel működtek. Volt, aki a földesurát kísérte el, volt, akit a rendháza küldött és volt, aki önszántából csatlakozott ezekhez a hadseregekhez. A mai modern tábori lelkészség első kezdeményei egyidősek a középkor végén, az újkor hajnalán megjelenő állandó hadseregekkel.

Cikkemben röviden áttekintem a tábori lelkész fogalmát és kötelezettségeit, illetve azt,  hogyan alakult ki a tábori lelkészség a Habsburg Birodalom hadseregében 1773-tól és milyen keretek között működött az 1867-es átszervezésig. Utána pedig néhány mondatban szeretném áttekinteni az 1914-ig bekövetkezett főbb változásokat.

Tábori mise – Shvoy Kálmán fényképe, 1916 (Hungaricana)

A tábori lelkészek – vagy ahogy mások nevezik őket, katonalelkészek – a katonai és egyházi hierarchiába egyaránt beletartozó személyek. Működésük a lelki gondozásra, tanácsadásra és adott esetben egyéb egyházi teendőkre vonatkozik. Az aktív szolgálatot teljesítő lelkészek katonai ranggal rendelkeznek, de nem vesznek részt ténylegesen bevetésen, hanem adminisztratív feladatokat látnak el a katonaság kötelékén belül.

Dr. Dezső László a Bevezetés a katonai lelki gondozásba című munkájában nagyon szemléletesen határozta meg a tábori lelkészek feladatkörét, valamint a katonaság és egyház viszonyát:

„A tábori lelkészi szolgálat a honvédség keretein belül végzett lelkipásztori munka. …a katonaság nemzeti és honvédelmi szerepének előtérbe jutásával a katonai lelki gondozás intézményes irányítás alá került. […] A béke szolgálatot – kisegítő polgári lelkészek közre működésével – kisebb számú lelkészi kar látja el. Háború esetén ez a szám megsokszorozódik a tartalékos, vagy szolgálatra önként jelentkező lelkészekkel. A tábori lelkészet gyűjtőnéven a katonaság körében végzett lelkészi feladatokat kell érteni, tekintet nélkül arra, hogy szorosan vett tábori, vagy helyőrségekben végzett munkáról van szó. A katonai lelkész kifejezés jobban fedi a fogalmat. […] az egyház missziói tevékenysége isteni parancsban gyökerezik. – ’Elmenvén az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.’ (MK 16,15) – A katonai lelkészet az egyház missziói tevékenységének az egyik szerve. Az egyház lelki gondozói feladatai közül nem hagyhatja ki azt a közösséget, amely híveit egyetlen hatalmas testületbe, a honvédségbe tömörítve, Istennek és a haza eszményének szentségét hirdeti, s ha kell, védelmezi is. […] A katonaság külön világ. Életszemlélete: életet adni azért, amit a földi értékek közt legjobban szeretünk, a hazánkért. Aki csak külső megnyilvánulásaiban, kívülről nézi, nem érti meg, sőt gyakran hamis képet alkot róla. Aki benne él, úgy ítéli meg, mint cél – és szükségszerű életformát. […] Katonaság: eszményi kollektivizmus egy nép, […] egy nemzet élete biztosítására, sub specie gratie. A katonaság érdeke az az egyetemes nemzeti és különleges katonai érdek, hogy a kereszténység nagy életformáló ereje a lelkekben minél teljesebb mértékben érvényesüljön. A kereszténység erkölcsi tartalmát, erkölcsi erőit igényli a maga honvédő feladatainak megvalósításához. […] Az egyház álláspontja a hazával, a nemzettel… s a hon védelmére rendelt katonasággal kapcsolatban (és sohasem szemben) nem lehet más, mint a kijelentés álláspontja. Az egyház minden ténykedésében, még mint életforma is, a katonaságban a krisztiánumot képviseli. Az egyház nem visel háborút. De az evangélium szelleme szerint jogos háborúban harcoló tagjaival a közösséget feltétlenül vállalja.” (Dezső, 5-6.)

E szolgálati módok mellett a lelkészek a katonai kórházakban elláttak felcseri és ápolói feladatokat is.

Tábori lelkész (Hazatérnek… 1914-2014. A magyar katona 1914-1918. c. kötetből)

A Habsburg uralkodók a saját haderejük lelki gondozásának jogát a 16. században a jezsuita rend kezébe adták. A vezető lelkészi tisztséget mint tábori káplán gyakorolta a rend egyik elöljárója, akit püspöki jogkörrel ruháztak fel. Ezt a köztes megoldást Mária Terézia 1773 és 1778 között rendezte, amikor feloszlatták a Jézus Társasága szerzetesrendet és a hadseregbeli lelki gondozás kérdését végleg rendezni kellett. Ennek a folyamatnak a végeredményeként állították fel a Habsburg hadseregben az Apostoli Tábori Helynökséget.

Az Udvari Haditanács az uralkodónőhöz intézett feliratában amellett foglalt állást, hogy a tábori helynöknek biztosítani kellene a címzetes püspöki címet és a hozzátartozó jogokat; székhelynek, az udvarhoz való közelsége miatt, a bécsújhelyi püspökséget javasolták. Igazgatási szempontból az alábbi öt kerület létrehozását tervezték, ezek élén egy-egy a tábori főpap joghatósága alá tartozó helynök állt volna.

I. kerület: Magyarország, Horvátország, Erdély és Bánát (Temesvár)

II. kerület: Csehország, Morvaország, Szilézia

III. kerület: Alsó-, Közép-, Felső-Ausztria, Karintia, Krajna és a Tengermellék

IV. kerület: Franciaország és Itália

V. kerület: Osztrák-Németalföld

1778-ban hagyta jóvá XIV. Kelemen pápa az Apostoli Tábori Helynökség felállítását, amelynek első székhelye Bécsújhely lett, de később St. Pöltenbe költözött át. Az egyházmegyétől való elszakadás 1826-ban következett be, amikor is az Apostoli Helynökség külön egyházi és katonai hivatallá vált, amely már csakis főfeladatát, a katonák lelki gondozását látta el.

Római katolikus tábori misézőkészlet (Hazatérnek… 1914-2014. A magyar katona 1914-1918. c. kötetből)

A külhonban (Lombardia-Velencében) szolgáló protestáns magyar katonák számára 1832-ben engedélyezte az uralkodó, hogy egy evangélikus és egy református lelkész gondozhassa őket. Azonban a két állást csupán 1834-ben sikerült első ízben betölteni, mert a vállalkozó protestáns lelkészeknek az összes itáliai Habsburg terület lelki gondozását el kellett látniuk.

A kiegyezést követően az új struktúra kiépülése természetesen a hadsereget sem kerülte el: megszervezték az új közös császári és királyi hadsereget, az osztrák birodalmi honvédséget és a magyar királyi honvédséget. 1883-ra 15 katonai körzetet hoztak létre, mindegyik egy-egy különálló hadtest állomáshelye volt, és egyben különálló katonalelkészi kerület is. Ez utóbbiak élén álltak a katonaplébánosok, akik a különböző állomáshelyekre katonai segédlelkészi funkcióban küldték az alájuk beosztott papokat.

A tábori lelkészet átalakítása 1867-ben kezdődött el. Az átszervezés már figyelembe vette az 1868. évi LIII. tc. 21. paragrafusát, mely szerint minden állami és katonai közintézményben és kórházban a bevett felekezetek és vallások lelkészei működhettek. Ekkor az alábbi keresztény felekezeteket és vallásokat ismerte el a törvény: római katolikus, görög katolikus, görögkeleti, evangélikus, és református felekezeteket és a zsidó vallást. Az iszlám vallás képviseletét a hadseregben Bosznia-Hercegovina 1878-as okkupációját követően építették ki.

Tábori mise 1915-ben (Márkosfalvi Sipos Gyula: A m. kir. székesfehérvári 17-ik honvéd gyalog- és népfelkelő ezredek története)

Az átalakítások és a törvény ellenére az Osztrák–Magyar Monarchia csak egyetlen katonai vallási irányító szervet ismert el, az Apostoli Tábori Helynökséget. A többi keresztény felekezet lelkipásztorai és más vallások prédikátorai szigorúan katonai tekintetben ennek a szervezetnek voltak alá rendelve. A katonai plébános joggyakorlata tekintettel volt a vallási és felekezeti különbségekre és a helynökség joggyakorlata is ezt az irányvonalat képviselte.

A görög katolikus felekezetű katonák tábori lelki gondozásának kérdése 1896-ra lett rendezve, amikorra a galíciai hadtesteknél és a Kassán és Nagyszebenben szolgáló papok fölé egy bécsi székhelyű katonai főpapot rendeltek. A katonai főpap személye az apostoli tábori helynök joghatósága alá tartozott és személyi felügyeleti joggal bírt az alá beosztott 11 görög katolikus katonalelkész felett.

Tábori mise az északi fronton (In: A volt cs. és kir. Lajos Győző főherceg 65. gyalogezred világháborús emlékalbuma)

A görögkeleti lelkészek részére is létrehoztak 1896-ban egy katonai főpapi rangot és alá 9 tábori lelkészt osztottak be. Székhelyéül a budapesti Tabán görögkeleti rítusú templomát jelölték ki. Érdekesség, hogy mind a tábori lelkészek személyi kiválasztásánál, mind a görög katolikusnál, mind a görögkeletieknél az Apostoli Tábori Helynökség, illetve a kerületileg illetékes katonai plébános működött közre, de joghatóságukat a saját püspökeiktől kapták és a kinevezésük pillanatától katonailag az állomáshelyüket irányító katonai hadtestparancsnokság alá tartoztak. Viszont lelkészi működésükről a katona plébánosok adtak jelentést az Apostoli Helynökségnek.

A protestáns felekezetek képviseletét 1860-ban rendezte rendeleti úton Ferenc József. A rendeletben 12 protestáns tábori lelkészi helyet létesített – 6 evangélikust és 6 reformátust – Bécs, Verona, Buda, Lemberg, Prága és Nagyszeben székhelyű hadtesteknél. Ezen állásokra kevés jelentkező akadt, mert a függésük a Tábori Helynökségtől igen érezhető volt: szervezetileg nem alkottak egységet, nem vezethettek anyakönyvet és jelentéseiket a katolikus főlelkészi hivatalba kellett küldeniük.

Szolgálati utasítás a magyar királyi honvéd lelkészek számára

1868 és 1904 között többszöri alkalommal igyekezett a közös Hadügyminisztérium rendeleti és szabályzati úton rendezni a helyzetet. Az 1868-as kísérletben a lelkészek számát lecsökkentették 4-4 főre, de egy közös katonai szuperintendenst neveztek ki a szervezet élére. Sajnos a protestáns felekezetek országos zsinatai nem fogadták el ezt a rendezést, mert a püspököket náluk nem kinevezik, hanem az egyetemes konvent választja. Szerették volna, hogy a szolgálatban lévő lelkészek továbbra is a régi szuperintendens joghatósága alatt maradjanak. Az államhatalom felajánlotta még, hogy külön protestáns püspököket nevez ki, de az előbbi indokokkal újra visszautasították őket. Ekkor kapták meg a protestáns katonalelkészek az anyakönyvvezetési jogot is. A két protestáns egyház közös bizottsága 1902-ben 13 pontba foglalta össze a kívánalmait:

1. Katolikus körmenetekre protestáns katonát ne vezényeljenek.

2. A protestáns katonák eskütétele protestáns istentisztelet keretében történjék.

3. A lelkészek számát lélekszám szerinti arányban állapítsák meg, az örökös tartományok létszámától függetlenül.

4. Protestáns lelkészek számára biztosítsák a római katolikus lelkészekkel egyenlő rangot és illetményt.

5. Magyar csapatok körében szolgáló református és evangélikus lelkészektől kívánják meg a magyar nyelv tudását.

6. Katonai intézetekben, hadapródiskolákban rendszeresítsenek protestáns lelkésztanítókat (hittantanárokat).

7. Szervezzenek kórházi, fogdai lelkészi állásokat.

8. A katonai lelkész esküjét a rangidős protestáns lelkész előtt tegye le a hadtestparancsnokságon.

9. Évente tartsanak protestáns tábori lelkészi értekezletet.

10. A katonák külszolgálatuk alatt is kapjanak protestáns lelki gondozást.

11. Polgári lelkészt tényleges katonai lelkészi szolgálatra a Konvent püspök-elnökének ajánlására vegyenek át.

12. A lelkészek fegyelmi ügyeiben – ha azok egyházi természetűek – saját egyházuk illetékes szervei intézkedjenek, ítélkezzenek.

13. Református és evangélikus katonalelkészek kölcsönösen gondozni tartoznak mindkét egyház tagjait. (Dezső 68.)

Tábori főlelkész a Görz melletti lövészárokban (dr. Varga A. József: Katonák – lelkészek. Tábori lelkészek c. kötetéből)​

A protestáns sérelmi politika csupán részsikereket ért el: 1904-ben a lelkészeik létszámát ismét 6-6 főre emelték. A reformátusok innentől kezdve Szarajevóban, az evangélikusok pedig Pozsonyban kaptak egy-egy új lelkészt. Továbbá kaptak egy intézeti tanárt Temesváron a reformátusok, az evangélikusok Kőszegen.

A törvényi rendezések ellenére a zsidó és muszlim hitszónokokat katonai minőségben csupán mozgósítás alkalmával hívták be, addig az ezekhez a vallásokhoz tartozó katonákról a területileg illetékes rabbik és imámok gondoskodtak.

A katonákat a kezdetektől fogva lelki és szellemi szinten is igénybevették a különböző háborúk, amelyek során annak idején a különböző tábori lelkészek gondoskodtak az ezen a téren felmerülő igényekről. A felekezetileg és etnikailag széttagolt Habsburg Birodalomban a katolikus lelki gondozás alapjait viszonylag hamar, a 16. században lefektették azzal, hogy a Jezsuita Rendre bízták azt és a 18. század végén kiépült a professzionális apparátus – viszont a többi felekezet lelki gondozását csupán sokkal később, a 19. században kezdték kiépíteni. Ez a jelenség annak a III. Károly uralkodása alatt elindult lassú vallási egyenjogúsító és emancipáló folyamatnak az eredményeként gyűrűzött be a hadseregbe, amely a 19 és 20. század fordulóján csúcsosodott ki a zsidó és az iszlám vallások elismerésével.

Felhasznált irodalom:

Balogh Margit – Gergely Jenő: Állam, egyházak, vallásgyakorlás Magyarország, 1790-2005. (Dokumentumok) I. Kötet. História MTA Történettudományi Intézete, Budapest 2005.

Bíró Ákos: Kétfejű sas Dávid pajzsán – Tábori Rabbinátus az Osztrák-Magyar Monarchia haderejében 1914-1918. Gabbino Print Kft. Nyomda, Kiadó, Budapest, 2013.

Borovi (1992) József: A magyar tábori lelkészet története. Zrínyi Kiadó, Kalocsa, 1992.

Csohány János: A protestáns tábori lelkészet Magyarországon. Magyar Honvédség Oktatási és Kulturális Anyagellátó Központ. Budapest. 1994.

Dezső László Dr.: Bevezetés a katonai lelkigondozásba – 1948. Dunamelléki Református Egyházkerület, Ráday Nyomda, Budapest, 1998.

Varga A. József Dr.: Katonák – lelkészek. Tábori lelkészek. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2010.

Zakar Péter: A tábori püspökség története 1773-1868. Gerhardus Kiadó. Szeged, 2010.

Kovács Rudolf Zoltán

Ezt olvastad?

Hosszú utat tett meg a reformkor során a sajtószabadság kérdése, amíg nemesi sérelemből olyan formában emelkedett törvényszöveggé, hogy „gondolatait sajtó