Tanítványok között – Konferencia Szabad György emlékére

Szabad György (1924–2015) emlékére rendezett konferenciát az ELTE Bölcsészettudományi Kara, valamint a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány A polgári átalakulásért címmel 2015. december 4-én.

A megjelenteket Schmidt Mária köszöntötte, aki röviden ismertette egykori tanárának igencsak viharos életútját, valamint történészi és politikai pályafutását. Szabad a partiumi Aradon született zsidó gyökerű magyar családban („kettős kisebbségben”), majd a körülmények miatt Magyarországra költöztek, ahol viszont származása miatt (amelyet „sohasem tagadott, de soha nem is élt vissza vele”) nem kezdhette meg egyetemi tanulmányait. A háború alatt munkaszolgálatos volt, majd a szovjetek is elhurcolták kényszermunkára. 1945-ben kezdhette meg tanulmányait, 1950-ben szerzett diplomát az ELTE-n. A későbbiekben is az egyetem polgára maradt, végigjárta az oktatói ranglétrát, és ebben nem akadályozta az 1956-ban az egyetemi forradalmi bizottságban betöltött szerepe sem. Mint Schmidt fogalmazott: „Generációkkal ismertette meg a magyar szabadság és függetlenség 19. századi bajnokait, majd a rendszerváltoztatás idején immár maga váltotta valóra szellemi örökségüket a szabad és független Magyarország megteremtésében való közreműködésével. Nem tért ki a kihívások elől sem 1956-ban, sem 1989-ben.” Nem érdemtelenül választották tehát 1990-ben az új Országgyűlés első elnökévé.


Schmidt Mária

Kövér László, az Országgyűlés jelenlegi elnöke a 20. századi szétszakítottságban az „összetartás emberének” nevezte Szabadot, aki a nemzeteszmét, a demokrácia eszméjét, a polgári múltat és jövőt, valamint a zsidó és magyar sorsot fogta egybe, és aki mindig ott volt, amikor „a történelem pillanatokra rést nyitott a szabadságnak”. A házelnök felidézte, hogy a rendszerváltoztató ellenzék fiatal tagjai sokat tanultak tőle a történelemről, az alkotmányosságról, a népfelségről és a szimbólumok erejéről, sőt úgy vélte, tiszteletbeli tanítványai voltak Szabadnak. Arra is kitért, hogy a gyakorlatban is sokat köszönhettek neki, hiszen lényeglátó, kompromisszumkész természetével „nemzeti és politikai iránytű” volt, aki kiutat mutatott a liberális és konzervatív, a népi és urbánus, a politikai jobb- és baloldal szellemi konfliktusainak sűrűjéből.


Kövér László

Az ELTE részéről Mezey Barna emlékezett Szabad Györgyre, akinek története – a rektor szerint – mindvégig egy irányba mutatott, hiszen a zsidó/magyar/polgár identitás születésétől meghatározta Szabad életútját. Szabad mindig hangsúlyozta, hogy nem az okozta a válságot a magyar történelemben, hogy két vagy több érték mentén gondolkodtak az országban, hanem az, ha a nemzeti és demokratikus hagyományok szembekerültek egymással, azaz „az egyik boldogulása a másik kárára valósult meg”. Mezey Barna szerint – Eötvös Lorándot idézve – egy egyetem minőségét a professzorok kvalitásai határozzák meg, és e tekintetben Szabad pozitív példa, sőt az ELTE-nek „van jövője, ha olyan professzorai lesznek, mint Szabad György volt”.


Mezey Barna

A következő felszólaló, Kónya Imre Szabad politikai tevékenységére koncentrált. Kónya az Ellenzéki Kerekasztal vezéregyéniségének titulálta a történészt, aki Gergely Andrással képviselte az MDF-et az egyik első ellenzéki összejövetelen. Szabad a kezdetben óvatos megfogalmazásoktól eljutott addig, hogy az ellenzéki egység következetes őrzőjévé vált. A felelősségteljes közép-pártiságot hangsúlyozva Kónya felidézte az 1990-es kampányt, amikor Szabad az MDF színeiben indulva szónokolt: „Mert mit csinál az az ember, akinek egy tátongó szakadék felett, egy keskeny pallón kell átkelnie? A palló bal oldalán megy? Netán a jobb oldalon? Középen! És még inkább, ha nem egyedül kell a szakadékon átkelnie, hanem nyakában a feleségével, a gyerekeivel, az egész nemzetével!”. Házelnöki tevékenységéből is azt a momentumot emelte ki Kónya, amikor az 1990. évi I. törvénycikket elfogadta az Országgyűlés, és – Kossuth nyomán („Csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint amennyi hazafiságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni.”) – Szabad György így fogalmazott a bejelentést követő tapsvihar után: „Nem elég az ércnél maradandóbb szó, nem elég maradandóbb törvényszöveg, tettek kellenek.” Kónya szerint Antall és Szabad „példamutató nagy ikerpár” voltak, akik a jövő miniszterelnökei és házelnökei számára megkerülhetetlen mintát jelentenek.

Szabadnál a nemzeti és demokratikus elköteleződéshez társult a korszerűsítés követelményének elfogadása is. Erről leginkább Soltész István, az Országgyűlés volt főtitkára beszélt, aki felidézte, hogyan alakították át Szabad vezetésével a pártállami időkből örökölt „Patyomkin-hivatalt” az új elvárásoknak és funkcióknak megfelelő, működőképes intézménnyé. A számítógépek nélküli, kicsiny „büró” Szabad elnöklete alatt visszanyerte politikai és közjogi súlyát, amiben szerepe volt a technikai fejlesztések és az új házszabály kimunkálása mellett annak is, hogy megindult a tájékoztatás, a kiadványok terjesztése, valamint a kutatás. Soltész egy anekdotát is megosztott a hallgatósággal: Szabad arra az ellenvetésre, miszerint nem jó ötlet, hogy átvegyék az egykor az ÁVH és az MSZMP által használt Fehér Házat (amely ma az Országgyűlési Irodaháza), így reagált: olyan ez, „mintha az angol királyi család a kísértetek miatt nem költözne be a királyi palotába. Nem hiszek a kísértetekben”.

Sárdi Péter, az Országgyűlés Külügyi Hivatalának vezetője szintén Szabad házelnöki munkásságáról beszélt. Sárdi szerint az egykori házelnök titka abban rejlett, hogy „szenvedélyes, hiteles, bölcs és velejéig republikánus” volt. Szabad számára egyfajta missziót jelentett, hogy az első időkben szinte nem létező parlamenti diplomácia révén megmutassa, az új Magyarország demokratikus intézményeken alapszik. Ebben a munkában is több sikert könyvelhetett el az ország Szabadnak köszönhetően, aki a már működő nyugati szervezetekbe integrálta az Országgyűlést. Ennek bizonyítéka például az a 21 konferencia, amelyeknek ebben az időben Budapest adott otthont. Kiemelt téma volt a nemzeti kisebbségek jogvédelme, amelyről (részben a délszláv háborúknak köszönhetően) sikerült bizonyítani, hogy összeurópai, stabilitási kérdés, és amelyről az Európa Tanács keretegyezményt is elfogadott 1995-ben.

A konferencia további részében a történettudós és tanár Szabad György került a középpontba. Gerő András bevezetőjében elmondta, hogy azokat kérték fel előadásra, akik az 1984-ben, Szabad György 60. születésnapjára készült, A magyar polgári átalakulás kérdései című ünnepi kötetben publikáltak egy-egy írást.


E. Csorba Csilla

Elsőként Borsi-Kálmán Béla beszélt, aki elmesélte, hogy első találkozásuk idején nem tudta, hogy ki Szabad György (bár a Forradalom és kiegyezés válaszútján ekkoriban jelent meg). A román nyelvtudása miatt Szabad végül szakdolgozati témát ajánlott az akkor még focista álmokat szövögető hallgatónak, ami végül megalapozta Borsi-Kálmán történészi pályáját. E. Csorba Csilla a Szabad-féle tudományos diákkör titkáraként kezdett együtt dolgozni Szabaddal, akitől megtanulta: „értelmiségivé nem a diploma, hanem az alkotóképes gondolkodás tesz”. A Petőfi Irodalmi Múzeumba is Szabad György ajánlotta be, és mindvégig számíthatott segítségére, tanácsaira. Erdmann Gyula az 1960-as években ismerte meg Szabadot, aki „lelkesítő, érzelemgazdag elemzésekkel” nyűgözte le hallgatóságát. Nem csoda, hogy ő is Szabadnál szakdolgozott, Lónyay Gábor életútjának feltárásával kezdte meg hosszú és termékeny pályáját. Erdődy Gábor elmondta, hogy karizmatikus, széles műveltségű embert ismert meg Szabadban, aki a hallgatók számára iránytűt jelentett a múlt és a jelen problémáit illetően, sőt, a jövőre is érvényes gondolatokat osztott meg velük a demokrata és nemzeti gondolat szintéziséről, valamint a környező népekkel való együttműködés fontosságáról. Iskolateremtő alakja mérce volt a minőségi oktatást és történetírást tekintve is, de ami még lényegesebb, munkássága és jelleme „egy jobb kor reményét tartotta fent”. Frank Tibor is kiváló tanáregyéniségként emlékezett meg Szabadról, aki mindenkit keresztnevén szólított, és aki a kevés kiemelkedően jó tanár egyike volt. Szabad egész életében arra törekedett, hogy megmutassa, nem csak az 1950-es évek „zsidó gengszterei” léteztek, hanem „vannak rendes zsidók”, és a zsidó identitást nem kell eltagadni, de nem is szabad visszaélni vele.


Erdődy Gábor

A következő felszólaló Csorba László volt, aki Szabad szakszerűségét emelte ki, és elmondta, hogy Szabad szerint a történelem nem ismétli önmagát, de tanulságos analógiákkal szolgál. Szabad sohasem a hatalommal, hanem mindig a legyőzöttekkel szimpatizált, hangsúlyozta Csorba, ezért választotta előadásának címéül a „sed victa Catoni” idézetet. Gergely András az Eötvös Collegiumban tartott március 15-i Szabad-előadásokat idézte fel, illetve azt, hogy a Széchenyi-kutatásban „tutorként” vezette őt, ami akkoriban ritkaságnak számított. Gergely felidézte, hogy hogyan jutott el Szabad segítségével egy pályázattól Széchenyi Naplójáig, majd első publikációjáig. Gerő András saját értékrendjét vetette össze Szabadéval, és végül arra jutott, hogy Szabad gondolkodásában a nemzet/polgár/szabadság hármas egymást erősítő egységet alkotott, amelyet a „Szabad által teremtett”, pontosabban „reflexió és kritikamentes” Kossuth szimbolizált, és amelyre Szabadnak saját identitáskonstrukciója miatt volt szüksége. Gerő kritikája szerint mindennek szakmai és intellektuális ára van, ti. amennyiben Kossuth a mérce, nem értjük meg a történelmünket. Gerő András végezetül arról beszélt, hogy a historiográfiai munkákból nem derül ki, hogy ki volt „gerinctelen” vagy „becstelen” (ami szerinte a válság jele), és ezért felhívta a történetírók figyelmét arra, hogy „Szabadról nyilvánvalóvá kell tenni, hogy tisztességes ember volt”.

Az utolsó szekciót Kovács István polonista nyitotta. Mint mondta, Szabad György volt az első költő, akivel találkozott, hiszen „a jellem is költővé avatja az embert”. Szabad az 1950-es évek fagyosságában megmerevedő 1960-as években kitűnt a többi oktató közül, és nemcsak szakmai téren indította el őt, hanem első verseit is neki mutatta meg. Kovács elmondta, hogy Szabad támogatta az Elérhetetlen föld antológia kiadását is, nem véletlen, hogy a Mindvégig veletek voltunk című kötetének első példányát egykori tanárának ajánlotta. Miskolczy Ambrus szövegét Fónagy Zoltán olvasta fel. Miskolczy hangsúlyozta, hogy Szabad támogatta őt az akkor kényes témának számító magyar–román viszony kutatásában, valamint hogy – a „másik Magyarországot képviselő”, Szekfűvel szemben álló – Szabad óvatos megérzései utólag beigazolódtak. Végezetül leszögezte, hogy Szabad számára a történelem tanulmányozása nem önmagáért való volt, mivel a múltat ítélve saját kora felett is ítéletet mondott, ugyanakkor „a jó és etikus történetírás a jó és etikus politika mestere lehet”. Pajkossy Gábor elmondta, hogy tanítványként ugyan nem tartozott Szabad szűkebb köréhez, de szoros munkakapcsolatban álltak, amelyben a Kossuth-iratanyag sajtó alá rendezésének alapvető szerep jutott. Pajkossy kiemelte, hogy Szabad rengeteg megjegyzéssel segítette munkáját, és végül az elkészült forráskiadványt „Kossuth felségárulási pere szétszóródott elemekből végbevitt rekonstrukciójának” nevezte. A történész elmondta azt is, hogy egyik következő vállalása a Kossuth Lajos összes munkái folytatása, pontosabban a 10. kötet nyomdakész rendezése lesz. Pálmány Béla is kiváló oktatóként emlékezett meg Szabadról, aki nem csak a nagypolitika szintjét tartotta kutatásra érdemesnek, de hangsúlyozta az országos/lokális szintek közti mesterséges szakadékok felszámolását, vagyis a helytörténeti kutatásokat is. Szabad úgy fogalmazott, „mindenkivel foglalkozni kell, a zsidókkal és a cigányokkal is.” Pálmány kiemelte, hogy Szabad nem volt párttag, de mások érdekében – és ez a korábbi előadásokból is kiderült – szakmai kapcsolatait mindig megmozgatta: így kerülhetett végül Pálmány a Magyar Országgyűlés Irattára és Levéltára élére. Szabad kezdeményezésére indult újra az almanachok kiadása és kutatása, amely jelenleg is tart. Végül Ress Imre előadása következett, amelyet ismét Fónagy Zoltán olvasott fel. Ress szövege a „szuggesztív tanáregyéniség” Szabad György és a 20. század első felében alkotó osztrák Joseph Redlich pályáját, nézeteit vetette össze. Ress kimutatta az alkotmányos elköteleződés, a kritikus, oknyomozó attitűd és a kérdésfelvetés rokon vonásait. Bár egyes kérdésekben eltért álláspontjuk, Redlich és Szabad is úgy vélte, a 19. század második felében az uralkodó monarchikus abszolutizmusa tehertétel volt, és ez jelentette az alapproblémát.


Gerő András és Frank Tibor

A konferencia zárásaként Gerő András összegezte az elhangzottakat. Mint mondta, voltak félelmei, hogy „kenetteljes, gyászbeszéd dramaturgiájú” vagy deklarációk szintjén maradó emlékezéssé válik az esemény, de végül kifejezetten jó érzéssel töltötte el, hogy minden előadó a maga alkata, habitusa szerint és főként „nem szoborrá merevített alapról” idézte meg Szabad Györgyöt. Az előadások nyomán inspiráló, harmonikus és élő módon jelenlévő kép bontakozott ki Szabadról, akinek szellemi hatása mindenkinél megmutatkozott. Gerő úgy fogalmazott, „nem helyes, hogy a történészek nagyjai úgy maradnak halottak, mintha sohasem léteztek volna”, ezért kezdeményezni fogják egy Szabad-ösztöndíj megalapítását, valamint azt, hogy az elhangzott előadások tanulmány formájában is olvashatóak legyenek.


Szabad György

Csak remélhetjük, hogy mindkét vállalkozás sikeres lesz, és a jövő generációi is megismerhetik – ha csak közvetve is – azt a Szabad Györgyöt, aki tudósként és politikusként is maradandót alkotott, és akire ennyi kiváló történész emlékezik jó szívvel mestereként.

A beszámoló az ELTE BTK-n működő I. Tóth Zoltán Körrel való együttműködés keretén belül született.

Fekete Bálint

Ezt olvastad?

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.
Támogasson minket