Tanulmánykötet Szent Márton európai és magyarországi tiszteletéről

Oszd meg másokkal is:

Lapozó

A Szent Márton-emlékév számos lehetőséget biztosított, hogy a kutatás összegezze Pannónia híres szülöttjével kapcsolatos ismereteket. Ezek közé tartozik az a magas színvonalú tanulmánykötet, amely a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont kiadásában jelent meg. Az írások alapján átfogó képet alkothatunk Európa egyik legnépszerűbb szentjének egyház- és kultúrtörténeti jelentőségéről.

2016-ban ünnepeltük Szent Márton születésének 1700. évfordulóját. A számos nagyszabású rendezvény közül mindenképpen említést érdemel a Szent Márton és Pannónia című kiállítás, amely két helyszínen – Pannonhalmán és Szombathelyen – mutatta be az ókori Dunántúl páratlan régészeti leleteit. Az Iseum Savariensében Szent Márton korának római gyökereitől kezdve követhettük nyomon Pannónia és Savaria történetét, míg a Pannonhalmi Apátsági Múzeumban Szent Mártonnak, a keresztény szerzetesnek és püspöknek a kora, valamint az azt követő századok elevenedtek meg.

Az emlékév hivatalosan 2015. november 11. és 2016. november 11. közötti időszakban tartott, de már azt megelőzően több tudományos tanácskozásra került sor. Ezek közé tartozott a Via Sancti Martini – Szent Márton útjai térben és időben elnevezésű nemzetközi konferencia, amelynek a Szombathely (Megyeháza és Püspöki Palota) adott otthont 2015. április 15. és 17. között. Az eseményről a Vasi Szemle hasábjain Uhrin Dorottya és Tóth Ferenc tolmácsolásában már olvashattunk egy tartalmas összefoglalót, 2016-ban pedig az előadások szerkesztett változatát tartalmazó kötet is napvilágot látott az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont gondozásában. A konferencia és a könyv címe egyértelműen arra a tényre utal, hogy Szent Márton kora egyik legnagyobb utazójaként a kontinens jelentős részét bejárhatta. Ez a barangolás halála után is folytatódott, hiszen egyrészt ereklyéi nagyon sok helyre eljutottak, másrészt Tours-ban őrzött maradványainál zarándokok tömege imádkozott.

Kép forrása: Numero7.com

A kötet tizenkilenc tanulmányt tartalmaz. Fodor Pál az MTA BTK főigazgatója személyes hangvételű előszavában Európa keresztény előzményeinek fontosságára hívja fel a figyelmet, Szombathely pedig mindehhez fontos szellemi tartalékot biztosít, mivel Szent Márton kultusza szorosan összefonódott a város történetével. A szerkesztők, Tóth Ferenc és Zágorhidi Czigány Balázs rövid terjedelmű előszava megrendítő gondolatokat örökít meg: a kötetet a fiatalon elhunyt szegedi középkorász professzor, Koszta László emlékének ajánlják. A szerkesztők azzal is tisztelegtek Koszta László munkássága előtt, hogy a könyvben helyet kapott Koszta László Szent Márton tiszteletének magyarországi kezdete. Megjegyzések Pannonhalma alapításához című, korábban a Tiszatájban megjelent tanulmánya.

Míg a konferencián szekciókban tárgyalták a főbb kutatási eredményeket, addig a tanulmánykötetben kronologikus rendben adták közre az írásokat. Sághy Mariann A Szentírás útja. Bibliai modellek Sulpicius Severus Szent Márton-életrajzában című tanulmánya a Vita Martini és a Szentírás kapcsolatát járja körül, olyan, a modern kor emberének is világos kifejezésekkel, mint újratöltve, remake vagy mátrix. A szerző számos adatot és analógiát felvonultatva mutatja be Sulpicius Severus munkamódszerét, koncepcióját: a modellek alapján kiválóan tudta közvetíteni Márton püspök rendhagyó személyiségét. Bruno Judic Venatius Fortunatus Galliába történő utazását elemzi, a költő 565 körül Ravennából indult, az Alpokon, Bajorországon és a Rajna-völgyén keresztül érte el úti célját 567-ben. Ő Szent Márton életét verses formában adta közre, a munka különleges voltát az adja, hogy megkülönböztetett tisztelettel fordult a püspök felé. Az úttal kapcsolatban számos érdekes kérdés merülhet fel: többen úgy vélték, hogy valamiféle diplomáciai küldetés, vagy személyes fenyegetettség miatt vállalkozott a megpróbáltatásokra.

Kiss Gábor tanulmánya – Nagy Károly – Szent Márton szülőhelyének első zarándoka – már Pannóniába vezeti az olvasót. Különböző adatok felsorolásával mutatja be Szombathely fontosságát, kiemelve, hogy az 1300 körül készült herefordi Mappa Mundi is ábrázolta a települést. A 791-es avarok ellen indított hadjárat katonai szempontból nem tekinthető sikeresnek, bár az alapvető célt Szent Márton földjének visszafoglalása jelentette az avaroktól. Kiss Gábor felvetette annak a lehetőségét, hogy Károly már 18 évvel korábban kapcsolatba került a szent életű püspökhöz kapcsolódó hagyománnyal, amikor I. Adorján pápa kérésére Ticinum-ot (ma: Pavia) kezdte ostromolni. Az ettől nem messze fekvő Siccomario településen töltötte ugyanis Márton a gyermekéveit. Kiss Gábor arra is felhívja a figyelmet, hogy több párhuzam figyelhető meg a két „Mártonos” helység között, példának okáért mind a kettőnek azonos a topográfiai helyzete. A kultusz kialakulásában minden bizonnyal meghatározó szerep jutott Nagy Károlynak, aki igyekezett fellelni Márton szülőházát, az épület azonosítását segíthette Szent Quirinus eredeti síremléke.

Szilágyi Magdolna A Dunántúl középkori úthálózatának jellegzetességei. Szombathely útcsomóponti szerepe a 13-14. században című tanulmánya egy alapos regionális vizsgálat, ennek kifejtése előtt a szerző szakszerűen és tömören összefoglalta a középkori mobilitásra és az utak hierarchiájára vonatkozó főbb szempontokat. A tanulmány ezután Vas megye távolsági, országos és regionális jelentőségű útjait elemzi, külön érdemes kiemelni, hogy a megértést egy részletes térkép segíti. Szombathely abban a sajátságos helyzetben volt, hogy nem rendelkezett királyi privilégiummal, de az elnevezés központi szerepre utal. Szilágyi több példát hoz arra, hogy a városi fejlődést és a településszerkezetet mekkora mértékben határozta meg az útcsomóponti funkció: Szombathely a maga kilenc irányba szerteágazó távolsági és regionális útjával egyértelműen kiemelkedik Vas megye többi helysége közül.

Szent Márton megosztja köpenyét a koldussal. Calouste Gulbenkian Múzeum, Liszabon. Kép forrása: Wikipédia

A következő három tanulmány Szent Márton magyarországi kultuszának különböző szegmenseivel foglalkozik. Tóth Endre Szent Márton tiszteletének kezdetéről című írásában a patrocíniumok, a Sacer Mons és Savaria példáit használja főbb pillérekként. A patrocíniumok esetében kétség kívül izgalmas feladatot jelent a kereszténység felvétele előtt időkből származók azonosítása, de a források hiánya miatt nagyon kevés adat áll a kutatók rendelkezésére; a Karoling-korból nincs ismeretünk Márton tiszteletére szentelt templomról. A Szent Hegy esetében Tóth összefoglalja a névadás történetéhez felhasználható kútfőket, megemlítve, hogy a legkorábbi Sacer Mons említések a 11–12. századi elbeszélő forrásokban és I. (Szent) László második törvénykönyvében fordulnak elő, és úgy tűnik, hogy a hegy nem a rajta épült apátságtól kapta a sacer jelzőt, hanem fordítva. Áttérve Sabaria-Szombathely városára, a település egyedülálló abban a tekintetben, hogy a római név változatlan formában élt tovább egészen a 19. század végéig, már az első fennmaradt oklevelek is így említik. Ez azzal magyarázható, hogy a nyelvi változástól függetlenül, egy külső tényező őrködött az eredeti név megmaradásában. Tóth Endre összeszedte a templomra vonatkozó adatokat, a hagyományt jól őrizte az északi oldalkápolna folyamatosan megújított, Hic natus est sanctus Martinus felirata. Koszta László már említett írása Pannonhalma Szent Márton patrocíniumának eredetét vizsgálta, a választást minden bizonnyal elősegítette, hogy a püspök a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt, és egykori katonaként kiérdemelte a miles Christi elnevezést. Az államalapítás idején a bencés kolostornak kiemelt szerep jutott, erre utal, hogy a régészeti kutatások egy jelentős épület alapfalait tárták fel, ami akár a királyi reprezentációt is szolgálhatta. Sokat lendített Szent Márton hírnevén, hogy István az ő segítségével győzedelmeskedett Koppány és a pogányok felett. Pannónia szentje a 11. század második felének trónviszályában is komoly szerephez jutott, 1073-ban Salamon király és a hercegek Márton napján kötöttek fegyverszünetet. Zágorhidi Czigány Balázs tanulmánya szűkebb területet elemez: a Szent Márton-patrocíniumok Vas megyei előfordulásait mutatja be. Nem egyszerű feladat a templomnevek összegyűjtése, több munka született már ezzel kapcsolatban, de ezek is tartalmaznak pontatlanságokat. Tény, hogy Szent Márton a középkori Magyarország egyik legkedveltebb patrónusa volt, országos átlagban Szűz Mária mögött állt. A szerző alapos vizsgálata lehetővé tette Mező András adatainak (Patrocíniumok a középkori Magyarországon. Budapest, 2002.) felülvizsgálatát, összesen 14 Vas megyei Márton-templom eredete vezethető vissza a középkorra, ezek jelentős része a Kőszeg-Szombathely-Körmend vonalon helyezkedik el. Feltűnő, hogy az egyházak egy nagyobb csoportja a kis- és középbirtokos nemesi családok falvaiban álltak, ami a köznemesség körében megfigyelhető népszerűséggel magyarázható.

A következő három tanulmány témája a Szent Márton alakjára vonatkozó francia érintettséget vizsgálja. Seláf Levente Szent Márton mint magyar királyfi. Egy hagiográfiai motívum története című írása a magyar eredet kérdéskörét elemzi. Király Ilona az 1920-as években már több tanulmányt szentelt Tours szentjének pannóniai-magyarországi származásának. Seláf Levente fel tudta használni az adatbázist, amelyben a francia nyelvű hagiográfiai emlékeket is rögzítették: összesen 36 tétel foglalkozik Mártonnal. A tanulmány igen alaposan mutatja be a legfontosabb műveket, a legkorábbi szöveg, amelyben Márton pannóniai származásának részletes kidolgozása megtalálható, a hét alvó legendájának Marmoutier kolostorához köthető változata. Seláf a francia szakirodalmi megállapításokat felhasználva a 12. századra módosítja Király Ilona 9. századi datálását. A tanulmány arra is kitér, hogy Pannonia fogalma a kéziratokban várossá és vidékké is változhatott, és Savaria elnevezése is több alakban jelent meg. (Elismerés illeti a szerzőt, hogy a forrásokat magyar nyelven is közzé tette.) Ugyanakkor a kútfők összevetéséből az is kiderül, hogy csak kivételesen kapcsolódott össze Szent Márton franciaországi kultusza Magyarországgal. Ez részben azzal magyarázható, hogy az auktorok nem tartották fontosnak Pannonia aktuális nevének a feltüntetését. Csernus Sándor V. László magyar király franciaországi követségének forrásaihoz nyújt igen értékes adalékokat. Tours városában zajlott ugyanis az a diplomáciai egyeztetés, amely az uralkodó és Magdolna francia királylány házasságkötését volt hivatott előkészíteni.

László (balra) a menyasszonyával, Valois Magdolna francia királyi hercegnővel (jobbra), eljegyzési portré, bár személyesen sohasem találkoztak, Bécs, 1460–1480 között, Szépművészeti Múzeum. Kép forrása: Wikipédia

A szerző lényegre törően mutatja be a francia forrásokat, megfigyelhető, hogy mindegyik fontos információkat őrzött meg a kortárs Magyar Királyságról. Például Jean Chartier Hunyadi Jánost Fehér Lovagnak nevezte, Antoine de La Sale a Szent László csatakiáltásban Saint Lancelot-ot vélte hallani, sőt François Villon is lényegesnek tartotta, hogy megörökítse V. László alakját. A követjárás fontos forrása Várdai István kalocsai érsek latin nyelvű beszéde, amelynek Bibliothèque Nationale-ban található példányát Eckhardt Sándor fedezte fel. Csernus óvatosan fogalmaz azzal kapcsolatban, hogy miért éppen Tours városában került sor a találkozóra, főként azért, mert Márton népszerűsége a korszakban már kevésbé volt intenzív. Gausz Ildikó kitekintése Touraine tartományt érinti, Hamu vagy láng? című tanulmánya a Szent Márton-kultusz és az egyházi reformfolyamatok kapcsolatára tér ki a vallásháborúk idején. A szerző szabatosan mutatja be a protestánsok és a katolikusok ellentéteinek főbb eseményeit és színtereit. Tény, hogy a Szent Márton-társaskáptalan temploma és Marmoutier kolostora a hugenották vandalizmusának fő célpontjaivá váltak: 1562-ben rengeteg kegytárgyat olvasztottak be Tours-ban, így például Szent Márton ereklyetartóját. A város 100 nap után kerül vissza a katolikusok kezére, a bosszúhadjárat számos ártatlan életét követelte. Az 1563-as amboise-i ediktum a reformátusoknak szabad és nyilvános vallásgyakorlatot tesz lehetővé az eddig elismert városokban. Szent Márton kultusza újraéledt, mivel az egyik forrás szerint egy Saugeron nevű papnak sikerült kimenekítenie a püspök koponyacsontjának és karcsontjának egy darabját. Az elkövetkező évtizedekben pedig lassan helyreállítják a szenthez köthető szimbolikus tereket. A kortárs vélekedés pedig úgy vélte, hogy a protestánsok pusztítása valójában mártírrá tette Szent Mártont.

Pálffy Géza értekezése visszavezeti az olvasót a Kárpát-medencébe. A pozsonyi Szent Márton-koronázótemplom. A kora újkori Magyar Királyság egyik legfontosabb temetkezőhelye című tanulmány az egyházi intézmény kevésbé ismert szerepét mutatja be, jóllehet a késő középkor folyamán erre kevés jel utalt. A Szent Korona Lendület kutatócsoport vezetője a forrásokra és a szakirodalomra támaszkodva lényeges megállapításokat tesz Pozsony új funkcióival kapcsolatban. A mohácsi csatavesztés után kétség kívül új helyzet jött létre, a település új fővárossá vált, helyt adott az országgyűléseknek és a pénzügyigazgatásnak, egyúttal királyi rezidenciaként és koronázóvárosként működött, de menedékhelyül és szellemi központul is szolgált. Így Pozsony néhány évtized alatt nyüzsgő és népes várossá alakult, plébániatemplomát temetkezőhelyként használták, a politikai és az egyházi élet irányítói szinte presztízskérdésnek tekintették, hogy ott legyen a végső nyughelyük. Az esztergomi érsekek – néhány kivételt leszámítva – olyan hagyományt teremtettek, amely a 17. században is tovább élt (Pázmány Péter, Lippay György és Széchényi György). A világi elit sem kívánt lemaradni, a lehetőséggel főként az arisztokráciába újonnan bekerülő családok éltek. A különböző síremlékek társadalmi vonatkozásokon kívül művészettörténeti szempontból is fontos információkat örökítettek meg.

Tóth Gergely munkája a Sacer Mons apátságát helyezi a középpontba. A pannonhalmi főapátság a 16-18. századi történeti irodalomban. Zsámboké Jánostól Bél Mátyásig című tanulmánya egy remek historiográfiai áttekintés, a fő területeket az 1002. évi kiváltságlevél, illetve az apátság története jelentik. Az oklevél kiemelkedő fontosságát Zsámboky János is felismerte, mivel az 1581. évi Bonfini-kiadás mellékleteként közölte, ami lehetővé tette, hogy a kutatás figyelme ráirányuljon.

Kép forrása: MNL

A különböző értelmezések és kritikus észrevételek termékeny vitához vezettek a (kora) újkori Magyarországon. Inchoffer Menyhért jezsuita történetíró arra kereste a választ, hogy I. (Szent) István király mekkora hatalommal rendelkezhetett, ha ilyen nagy jelentőségű privilégium kiadására volt lehetősége. Tóth kitér Bél Mátyás Pannonhalma témájú kis történeti értekezésére, amely Győr vármegyéről írott kéziratos ismertetésében maradt fent. A neves polihisztor a 30 elbeszélő forrás és a három oklevél felhasználása mellett szóbeli közlésen alapuló adatokra is támaszkodott. Bél érdeklődése azzal is egyértelműen bizonyítható, hogy személyesen kereste fel az apátságot: egyrészt érdekelte a gazdag levéltár, másrészt az egyházi intézmény jelentősége, kiemelkedő szerepe őt is vonzotta. Tóth Ferenc tanulmányában azt elemezte, hogy a kora újkori és újkori utazók hogyan vélekedtek a szombathelyi Szent Márton-kultuszról. Az írás első része Szent Márton tiszteletének főbb adatait ismerteti. Jelentős II. Ferdinánd 1635-ös kiváltságlevele, amelyet azért adott a városnak, mert éppen Szent Márton ünnepének nyolcadán győzte le II. Gusztáv Adolf svéd királyt. A kultuszhely a francia katonákon kívül a humanista tudósokat is érdekelte, a Szent Márton-templom belsejének egyik legelső és legérdekesebb leírása a neves protestáns botanikus Carolus Clusius nevéhez köthető 1583-ből. Sabaria híre a 18. században is töretlen maradt, ezt bizonyítják két angol utazó Richard Pococke és Jeremiah Milles beszámolói. Az előbbi a Szent Márton-templom Hic natus est Sanctus Martinus feliratát is megörökítette. Kultúrtörténeti érdekesség, hogy a két utazó Bél Mátyással is konzultált.

A következő két írás a francia vonatkozás további szegmenseit vizsgálják. Kövér Lajos Szent Márton és szülőföldje a francia szótárirodalomban című tanulmánya az európai művelődéstörténet érdekes világába kalauzol el minket. A műfajt a francia dominancia jellemezte, és együtt járt a történelem iránti érdeklődés erősödésével, de ez nem nélkülözte a kritikai felhangokat sem. Kövér Lajos három szerző – Claude Vanel (17. század második fele–18. század eleje), Louis Moréri (1643–1680) és Antoine-Augustin Bruzen de La Martinière (1683–1746) – munkásságát mutatja be. Közülük Vanel érdeklődött legintenzívebben Magyarország története iránt, sajnos az auktor életéről kevés információ maradt ránk. Az 1686-ban megjelent művének címe önmagáért beszél: Magyar Királyság, avagy ember királyságnak kronológiai és földrajzi rendben történő új leírása jelen állapotában, továbbá az itt megélt legemlékezetesebb események. A Szombathely címszónál Szent Márton mellett megemlíti, hogy egyes vélekedések szerint itt halt meg Ovidius, a híres költő. Szász Géza a 19. század első felének francia útleírásaiban szereplő Szent Márton képet rekonstruálja. Megfigyelhető, hogy a francia szerzők Szent Márton szülőhazájaként azonosították Nyugat-Dunántúl, ezáltal pedig Magyarország is „térképre” került. François Sulpice Beudant (1787–1850) útjának célja egyértelműen a Kárpát-medence volt, a kezdetben a kizárólag ásványok iránt érdeklődő tudós egyre erősebben szimpatizált a magyarokkal. Érdekes, hogy noha megemlíti Szombathely városát, de múltjából inkább a már említett Ovidius-temetkezést emelte ki, nem pedig Szent Márton születési helyét. Az útikalauzok arra világítanak rá, hogy Tours püspökének szombathelyi szerepe kikopott a köztudatból. Márton például Pozsonynál jelent meg, ahol a szentet ábrázoló lovasszobrot tartották fontosnak megemlíteni. A hiány azzal is magyarázható, hogy a praktikus szempontok miatt inkább a Duna vonalán történő közlekedést javasolták a korabeli utazóknak.

Katona Csaba Utazás Füredre című tanulmánya szorosan nem kapcsolható a témához. A szerző igen bensőségesen viszonyul Balatonfüredhez, ez a „liezon” számos más munkában tetten érhető. Jelen kötetben való megjelenést két egyszerű tény indokolta: egyrészt Écsy László fürdőigazgató naplójának pannonhalmi utalása 1856-ból, másrészt a balatonfüredi gyógyfürdő, a Savanyúvíz a bencés rend tulajdonában állt. Ezekre hivatkozva Katona Csaba alaposan körüljárja Balatonfüred szerepét, arra is rávilágítva, hogy a bencések is fontosnak tartották a település fejlesztését, amit szerencsésen elősegített a Balaton déli partján futó vasút kiépítése: Szántódról hajón tudták átszállítani a vendégeket. Persze észak felől is meg lehetett közelíteni a népszerű fürdőhelyet, de ez jóval kényelmetlenebb és időigényesebb volt. A probléma csak 1909-ben enyhült, ekkor indult meg az északi parti vasútforgalom. Katona azt sem titkolja el, hogy az első utas Vaszary Kolos esztergomi hercegprímás volt, aki idős korára való tekintettel még a hivatalos átadás előtt használhatta a vasútvonalat.

A kötetből még hátralévő három tanulmány az eredeti célkitűzés jegyében íródott. Melega Miklós munkája – Szent Márton hazatér – az 1913. évi ereklyeátvétel körülményeit ismerteti példamutató részletességgel. A püspöki székhelyt 1912-ben átvevő Mikes János kezdeményezte Szent Márton ereklyéjének Szombathelyre hozatalát. Elképzeléseit Tours városa is támogatta, Mikes pedig megfelelő módon gondoskodott az ünnepségekről. Az átadást június 8-ára tűzték ki (ekkor ünnepelték Szent Márton püspökké szentelésének évfordulóját), a relikviáért – Szent Márton koponyacsontjának egy darabja – pedig előkelő küldöttség indult francia földre. Melega a levéltári forrásokra támaszkodva érzékletesen mutatja be a rendezéssel kapcsolatos feladatokat, a szervezők még arra is ügyeltek, hogy felvegyék a kapcsolatot a vasúti társaságokkal a mentesítő járatok érdekében. A város impozáns körülmények között készült a nagy eseményre, ennek nagyságrendjét jól jellemzi, hogy a felhasznált virágfüzérek hossza elérte a hét kilométert. A június 15-i ünnepség jól sikerült, a kortársak világnézetüktől függetlenül kiemelték a rendezvény emelkedettségét. Melega Miklós szerencsés kézzel válogatott az archív felvételek és újsághírek között, a képek sok esetben plusz információkkal szolgálnak. Balázs-Szabelski Enikő – Adam Szabelski közös, viszonylag rövidebb tanulmánya – A Szent Márton utca szerepe Poznań város történetében – egy izgalmas kérdést jár körbe. A lengyel település tisztelete azért is érdekes, mert Tours püspöke sohasem járt ott, mégis az úgynevezett Szent Márton-telep már a város alapítása előtt létezett és remek földrajzi adottságokkal rendelkezett, később pedig a szentről elnevezett út a település fő ütőerévé vált. A szerzők jó érzékkel mutatják be a történelmi és társadalmi hatásokat, a Szent Márton utca szemszögéből elemzik a lengyel történelem főbb eseményeit: például a kommunisták Vörös Hadsereg útjává nevezték át. Szent Márton tisztelete napjainkban is erősen él: november 11-én (ez egyúttal a lengyel függetlenség ünnepnapja) nagyszabású felvonulással emlékeznek a püspökre, illetve elkészítik (és főként elfogyasztják) a 19. századra visszavezethető patkó alakú süteményt.

A kötet utolsó tanulmányát – Szent Márton-ereklyék és tiszteletük Szombathelyen – Zsámbéky Mónika jegyzi. (Témájánál fogva akár a bevezető írások között is helyet kaphatott volna.) Az írás szerteágazóan ismerteti a különböző relikviákat, kezdve Tours kegytárgyaival, Aachen és Mainz kultikus tárgyain át, egészen egy kevésbé ismert Kölnben található alsókarcsontig. Magyarország sem maradt ki a felsorolásból, és a szerző is felhívja a figyelmet Szent Márton és az uralkodóházak közötti szoros kapcsolatra. Szombathely is több ereklyét őrzött, a már említett Carolus Clusius beszámolója ebből a szempontból is érdekes, bár a protestáns tudós kevés érdeklődést tanúsíthatott a relikviák iránt. Szombathely sokat köszönhetett Mártonnak, Lázár deák térképén is szülővárosaként jelenik meg. Zsámbéky ezek után röviden kitér a művészettörténeti példák kiemelkedő alkotásaira, a legújabb kori alkotások akár külön tanulmányt érdemelnének.

A könyv magas színvonalú tanulmányai jól összegzik a Szent Mártonnal kapcsolatos ismereteket. Mindenképpen érdemes megemlíteni az aprólékos és gazdag jegyzetapparátust, a források szakszerű használatát. Elismerés illeti a szöveggondozást, mert csak néhány pontatlanság és lemaradt adat figyelhető meg. A tanulmányokat még informatívabbá teszik a jól válogatott képek, a róluk szóló adatokat külön jegyzékben foglalták össze. Csak sajnálni lehet, hogy a tudományos tanácskozásról szóló ismertető alapján maradtak olyan előadások, amelyek végül nem kerültek be a kötetbe. Zárásként annyi kritikai megjegyzést tehetek, miszerint érdemes lett volna feltüntetni legalább a szerzők munkahelyét. (Persze az internet segítségével ennek kiderítése viszonylag egyszerű feladat.)

Szende László

A kötet adatai: Via Sancti Martini. Szent Márton útjai térben és időben. Szerk.: Tóth Ferenc – Zágorhidi Czigány Balázs. Budapest, 2016. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont. 376 pp.

Ezt olvastad?

A mohácsi csata közelgő 500. évfordulójának köszönhetően jelentősen fellendült a téma iránti tudományos és társadalmi érdeklődés. A legújabb tudományos eredményeket
Támogasson minket