Társadalomtudósok táboroznak jövő héten Szelterszen

Idén augusztus 14-17. között kerül megrendezésre tizenegyedik alkalommal a Társadalomtudományi Tábort Szelterszen. A hosszúhétvégés sátortábor szociológus, néprajzos, történész, politológus, irodalomtörténész kutatók, hallgatók, tanárok nyári találkozási pontjaként működik – ma már elmondhatóan – hagyományos jelleggel. Erdély szívében a Székelyudvarhely–Csíkszereda főútvonalon körülbelül félútón elhelyezkedő Szentegyházától keletre nagyjából 2 km-re a Vargyas patak völgyében a Szent Gellért Alapítvány szelterszi menedékházában gyűlnek össze évről évre a társadalomtudományt művelők és kedvelők. Írásunkban kedvcsinálóként az idei programból csemegézünk

„A nyári táborok közt találni szerényebb összejöveteleket, költséges fesztiválokat, tömegeket megszólítókat, és olyanokat is, mint a szelterszfürdői társadalomtudományi tábor: néhány tucat szakember és egyetemista számára tervezettet. E négy napos együttlét szerénysége ellenére olyan értékeket mutat fel, amelyről nem érdemes lemaradni.” Fogalmazott Kustán Magyari Attila bevezetőjében, amikor a 2013-as táborról számolt be.

Kép forrása: Szocioblog

Az előzetes program szerint, melyet itt olvashatnak az érdeklődők 14-én csütörtökön a koradélutáni órákban az érkezés, sátorverés/szálláselfoglalás és az esti tábortűzhöz szükséges faanyag beszerzése folyik. Az első szakmai program 15:00-kor veszi kezdetét, a „Mi újság az erdélyi társadalomkutatásban?” c. vitával. A vita előre láthatólag tudományterületek szerinti beszámolóval kezdődik a Kolozsvári Akadémiai Bizottság állapotfelmérése tükrében. A KAB korábban felmérést végzett a romániai magyar nyelvű társadalomtudományok helyzetéről, az ennek eredményéről tett beszámolókat és a hozzájuk kapcsolódó vitát Dr. Salat Zakariás Levente akadémikus, az MTA külső tagja és a KAB június 21-én 3 évre megválasztott elnöke vezeti majd. A témáról részben már a DOSZ Történelem- és Politikatudományi Osztálya által szervezett kerekasztal beszélgetésen is szó volt, melynek beszámolóját itt olvashatják.

A 17:00-tól kezdettel előadás, kéziratvita zajlik majd Feischmidt Margit–Glózer Rita–Ilyés Zoltán–Kasznár Kata–Zakariás Ildikó: A nemzet a mindennapokban c. kötetet Szabó T. Levente, Lőrincz D. József és Kiss Tamás, a Kántor Zoltán szerkesztésében megjelenő Nemzetpolitikai alapismeretek című kötetet pedig Bárdi Nándor mutatja be. A csütörtöki napot vacsora és Bárány Krisztián valamint Nagy József Kereszthegy c. filmjének bemutatója zárja. A nap felelőse Kiss Tamás lesz.

A pénteki nap délelőttje két kutatási beszámolóval telik majd, először 10:00-tól „Az első és második világháború társadalom- és mikro-történeti megközelítésben” témában. Ez alatt Oláh Sándor a kapcsolódó forráskiadásáról beszél, szó esik a veterán emlékezettörténetről és a nemzetiségi katonák megítéléséről, „integrálásáról” a magyar hadseregben. A következő téma „Az 1870-es évek kolozsvári színházi élete” címet viseli egy hallgatói kutatócsoport tolmácsolásában.

Ebéd előtt ismét egy nagy átfogó témával foglalkoznak a tábor lakói, a székelyföldi múzeumok helyzetéről meszelgetnek majd, a Székelyudvarhelyi, Székely Nemzeti, Gyergyószentmiklósi, Zabolai Csángó, Csíki Székely és a Marosvásárhelyi Múzeumok képviselőinek társaságában. Ebédet követően a politikatudományé, és vélhetően az erdélyi magyar aktuálpolitikáé lesz a szó, 15:00-tól „Nagy elbeszélések: RMDSZ 25., narratívák az RMDSZ történetéről, alakulásáról” címmel vitát terveztek. A nap hátralévő részét pedig további kutatási beszámolók, és műhelyviták töltik ki. A nap felelőse Bárdi Nándor lesz.

A szombati napon a résztvevők három érdekesnek ígérkező kutatási beszámoló, és egy-egy előadással indított beszélgetés fültanúi lehetnek. A hosszú napot két könyvbemutató és egy filmvetítés-elemzés zárja. Először Péter László: „Fociológia”, és Kalmár Melinda „Történelmi galaxisok vonzásában” c. munkáját veszik górcső alá, majd a Bányavakság” című színművet vetítik a táborlakóknak, melyet nem lesznek restek társadalomtörténeti szempontból elemezni. A nap felelőse Lőrincz D. József lesz.

Kép forrása: Új Magyar Szó

Az utolsó nap sem telik el sűrű szakmai programmal majd könyvek és kutatások kerülnek bemutatásra, köztük egy nemzetközi kitekintésként Lőrincz D. József – Szabó Töhötöm számol majd be az IPASS-ról (International Political Anthropology Summer School, Aquapendente, 2014, július). Az utolsó nap rendben lefolyásáért Novák Zoltán Csaba felel.

A tábor szervezői napi egy meleg ebédet tudnak biztosítani a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet és a csíkszeredai Hargita Megyi Kulturális Központ támogatása révén, valamint naponta lesz friss kenyér, kávét és teát reggel és délben szolgálunk fel. Szállást pedig a menedékházban 20 RON/nap/fő; a faházakban 25 RON/nap/fő, a sátorhelyet 4 RON/nap árakon, a tábor infrastruktúrája egy campingével ér föl, tehát a rossz közérzet nem mehet a négy nap sűrű szakmai program rovására, sőt a szellemi tevékenységet a hegyi friss levegő is elősegíti majd. Mindezek tükrében a programot csak ajánlani tudjuk mindenkinek, aki érdeklődik a társadalomtudományok iránt, és akinek érkezése van az erdélyi Szelterszbe utazni augusztus 14. és 17. között

Ezt olvastad?

A 2017/2018-as tanév kezdetén indult el az Újkor.hu – A velünk élő történelem Oktatás rovata, és akárcsak az előző évben,