Te is lehetsz náci! – A Jojo Nyuszi című filmről

Idén lesz a második világháború lezárásának és Adolf Hitler öngyilkosságának 75. évfordulója. Az év ennek megfelelően filmek, könyvek, dokumentumfilmek és sorozatok tömkelegét tartogatja a témában, hogy a tudományos szcéna konferenciáiról, előadásairól ne is beszéljünk! Azonban az kétségtelen, hogy már most elkészült a leggroteszkebb „megemlékezés” a diktátorról és a náci rezsimről, méghozzá egy új-zélandi rendező, Taika Waititi kamerájával és játékával.

A film plakátja (Forrás: port.hu)

Az új-zélandi rendező eddig nem sok, itthon is bemutatott filmnek volt írója és rendezője, de jellegzetes, mondhatni egyedi stílusa szembeötlő – elég csak a Marvel-univerzum Thor: Ragnarök című epizódjára gondolni, aminek rendezője volt. A Jojo Rabbit alapjául egy új-zélandi írónő, Christine Leunens Caging Skies című regénye szolgál. A könyv alapvetően egy második világháborús környezetben játszódó dráma a holokauszt egy szeletéről – a zsidókat bújtató németekről –, azonban a rendező kissé más stílusra vette a „figurát”. 

A filmet Prágában forgatták, az Egyesült Államokban 2019. októberében mutatták be. Alapvetően pozitív kritikai fogadtatást kapott, azonban egyesek támadták a nácik és a nácizmus parodisztikus bemutatása miatt. A filmet a soron következő, 92. Oscar Gálán 6 díjra, többek közt a legjobb film díjára is jelölték – bár kétséges, hogy kap-e egyet is, mivel nem egy Oscar-kompatibilis alkotás.

Igyekszem a filmről spoilermentesen írni, hogy aki esetleg ezután megy megnézni, annak ne lőjem le a csavarokat, amiket a történet tartogat.

A film trailere és szinopszisa alapvetően egy szatírát/fekete komédiát ígér a nézőnek, Waititi azonban tartogat meglepetéseket. De ne szaladjunk előre!

Fél évvel vagyunk a háború vége előtt. Főhősünk a kis Johannes „Jojo” Betzler (Roman Griffin Davis), aki 10 éves és fanatikus náci. Jojonak két barátja van: a kis kövérkés, szemüveges gyerek, Yorki (Archie Yates), és a képzeletbeli barát: Adolf Hitler (Taika Waititi). Főhősünk nagy álma, hogy hőssé váljon, a valódi Hitler testőrségébe kerüljön és végül összebarátkozzon a Führerrel, el is megy a Hitlerjugend hétvégi kiképző táborába, ahol megtanulnak ölni. Azonban amikor hazatér és egyedül marad otthon, egy váratlan felfedezést tesz: édesanyja, Rosie (Scarlett Johansson) egy zsidó lányt, Elsa-t (Thomasin McKenzie) rejteget, s innentől kezdve a kis Jojo és képzeletbeli barátja élete teljesen a feje tetejére áll.

Jojo a táborban (Forrás: usmagazine.com)

Waititi elképesztő mit művelt! A film amellett, hogy hol parádésan vicces, hol pedig megrázó és megható, rengeteg érdekes gondolatot és rejtett üzenetet tartalmaz!

A film komédiából indul, de a végére egy igazi drámába fordul át, azonban egy pillanatig sem válik nyomasztóvá, ugyanis a rendező ügyesen adagolja a film végéig a komikus, szatírikus pillanatokat. A film komolyodásával látjuk „felnőni” Jojo-t is, aki a film elején mondhatni, már-már karikaturisztikusan indoktrinált náci, ám fokozatosan elkezdi megkérdőjelezni a saját hitét.

A rendező ügyesen operál Hitler karakterével is. Egyrészt, jóval kevesebbet látjuk, mint arra az előzetesek alapján számítani lehetett, azonban azok mind emlékezetes pillanatok. Másrészt, Hitlert kifigurázza a rendező. Ez egyrészt megnyilvánul abból, milyen gyerekesen viselkedik egyes helyzetekben – hiszen ő csak egy 10 éves képzeletbeli barátja. Ilyen, az előzetesekben is látható jelenet, amikor Jojo rábukkan a zsidó lányra, és Adolffal megbeszélik, mi a teendő: Hitler javaslata, hogy gyújtsa fel a házat és hibáztassa Churchillt. Emellett, ahogy Jojo kezdi más szemmel látni a világot, úgy válik egyre agresszívabbá és félelmetesebbé Hitler is, ezzel reflektál a film a valódi Adolf Hitlerre.

Jojo és képzeletbeli barátja (Forrás: filmsomnia.hu)

A másik dolog, amit Waititi filmje remekül érzékeltet, az a Harmadik Birodalom abszurditása. Nyilván a film rengeteg túlzó képi és verbális eszközhöz nyúl ehhez, ugyanakkor a valóságtól sem áll túlzottan messze, amit bemutat.

Ilyen a Hitlerjugend hétvégi tábora, ahol a 10 éves fiúkat harcolni és ölni tanítják, míg a lányok megtanulhatják, hogy kell háztartást vezetni, és hogy szüljenek erős német katonákat. Szintén érdekes, amikor megjelenik a Gestapo, és bár már a háború legvégén járunk és hamarosan a városban is harcok dúlnak, még mindig nincs jobb dolguk, mint a lakosokat vegzálni. Gyakran ölt parodisztikus formát a filmben az állandó „Heil Hitlerezés”, mivel mindenki, mindenkinek ezzel a formulával köszön, s ez is a Harmadik Birodalom – s főleg annak végnapjainak – paródiája.

Bár Waititi igyekszik komikusra venni, de a filmje megjeleníti azt, hogy a háború végén a Führer parancsára az egészen kis gyerekektől az idősekig mindenkit fegyverbe szólítottak, hogy védje Németországot. Érdekes látni azt is, hogy mutatja be a film – még ha röviden is – a szovjet és amerikai megszállás különbségeit. Azt hiszem ez nem minősül spoilernek: az amerikaiak ünnepelnek, horogkeresztes lobogóval fotózkodnak és a helyi lakosokkal fraternizálnak, míg a szovjetek összeterelik a hadifoglyokat és sokukat kivégzik.

Szintén itt jelenik meg az a része a filmnek, ami egyes kollégák részéről a leginkább támadható – és vigyázat, ez egy SPOILER is egyben! A filmben Jojo kis Hitlerjugend csapatának vezetője K százados (Sam Rockwell), aki elvesztette egyik szemét a háborúban, s ezért hazaküldték gyerekeket kiképezni. Eközben többször látjuk, hogy iszákossá is vált. Azonban a film végén segít Jojo-nak és Elsa-nak kicsúszni a Gestapo karmaiból, majd megmenti Jojo-t a szovjetektől. Ha ezt a sztorit végig gondoljuk, akkor K százados egy a háború borzalmaiban megcsömörlött és megtört tiszt, aki nem kizárt, hogy a Holokausztról is tud, sőt! Emellett az is megjelenik, hogy ő maga nem antiszemita, és nem hű a Párthoz, hanem Németország szolgálatában szerelt fel a Wehrmachtba. Ez egy olyan pont, amit sok történész és holokausztkutató vitat, gyakran bélyegzik a teljes Wehrmachtot antiszemitának és gyilkosnak, és az, hogy Waititi egy ilyen karaktert be mert rakni a filmjébe, egy nagyon helyes és bátor húzás.

K százados (Forrás: port.hu)

Innentől spoilermentesen folytatódik az értékelés!

A film képi világa ügyesen operál a látvánnyal, ahogy komolyodik a hangvétel, úgy válik egyre sötétebbé a díszlet és a világítás is – hogy aztán a végén ismét az induló, napsütéses idő térjen vissza, keretet adva a filmnek. Waititi a filmen megjelenő feliratoknál – mint a színészek vagy a rendező neve – visszanyúlt a ’70-es évek háborús filmjeihez: jórészt gótbetűs feliratokat használ, amiket ügyesen vegyít a náci propagandaanyagokon használt másik betűtípussal, illetve a Harmadik Birodalom vörös-fehér-fekete színvilágával.

Ráadásul a történet, a szimpla szórakoztatásnál, ügyes képi világnál és a Harmadik Birodalom szatirikus bemutatásánál többet kínál, ugyanis Jojo-n keresztül azt mutatja be, hogy a rezsim milyen komoly mértékben lehetett képes indoktrinálni a gyerekeket. Egy olyan diktatúrában, mint a hitleri Németország, ami az egység fontosságát, az eltúlzott férfiasságot és a militarista hősiességet hangsúlyozza, a fiatal gyerekek tartozni akarnak valahova – a Hitlerjugend és más ifjúsági szervezetek pedig megadják a lehetőséget. Azonban azt is a gyerekek fejébe veri, hogy kik az ellenségeik, hogy feltétel nélkül higgyenek a vezetőiknek – a gyerekek pedig elhiszik. Jojo nem hátrányos helyzetű, a szülei nem hithű nácik, és nem is buta gyerek, mégis sikerül őt megnyernie a Pártnak: mert tartozni akar egy közösségbe, nem akar különc lenni. Az élete bizonyos pontján ezzel mindenki szembesül.

Elsa és Jojo (Forrás: gamekapocs.hu)

A filmet ebből a szempontból párhuzamba lehet állítani az A hullám (Die Welle) című 2008-as filmmel, mivel hasonló üzenetet közvetít. Nem kell ahhoz semmi különleges vagy szélsőséges dolog, hogy fiatalokat egy szélsőséges ideológia követőjévé tegyék – elég csak azt éreztetni velük, hogy ezzel egy erős közösség tagjaivá válnak.

Azonban Jojo karaktere egy fordított ívet ír le az A hullám fiataljaihoz képest, ugyanis amikor szembe kerül az „ellenséggel”, rájön, mennyire hasonlítanak. Rájön, hogy az az ellenség, pont olyan, mint ő, és semmi oka nincs utálni – leszámítva persze, hogy azok a vezetők, akikben eddig hitt, ezt mondták neki. És ez a film másik – ki is mondott – üzenete: azért gyűlölni másokat, mert valaki azt mondja, a legértelmetlenebb dolog a világon. Ezzel az üzenettel pedig Waititi napjaink egyik komoly problémájára, az egymás iránti gyűlöletre reflektál a történelmen keresztül.

Összeségében a film az egyik legjobb kifigurázása a náci pártnak, ugyanakkor nem áll meg a film a szimpla szatíránál, és annál mélyebb sztorit és mélyebb vonulatot is kapunk. Az a kritika pedig, hogy a film viccet csinál a nácikból és ez káros lenne, véleményem szerint, teljesen alaptalan. Waititi filmje az ügyesen adagolt, kissé sötét humorával sokkal jobban tudja átadni a mondandóját, mint a hasonló témákban készült, mély, nyomasztó drámák.

Lengyel Ádám

Ezt olvastad?

„Habsburg Ottó munkásságának két legfontosabb alappillére az egységes Európa gondolata és a keresztény hit volt. Az alázat, a mértékletesség, az
Támogasson minket