Test-történetek – avagy a test (nem csak) történészszemmel

2017. május 24–26. között került sor az ELTE BTK Történeti Kollégiuma által szervezett, immár hagyományosnak számító éves konferenciára a Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtárában. Míg a tavalyi rendezvény a normákat, illetve az azoktól való eltérés, a deviancia kérdéskörét kutatta, 2017-ben újabb érdekes témát sikerült választania a szervezőknek: a testhez kapcsolódó kortárs nézetek történeti perspektíváinak vizsgálatát.


(A képek a Történeti Kollégium facebook-oldaláról származnak)

Vagyis örömmel vártak minden olyan témát, ami történeti, társadalmi, jogi, etikai, orvosi vagy vallási szempontból mutatja be az emberi test helyét és szerepét a korábbi történelmi korszakokban, valamint a testről alkotott koncepciók változásainak folyamatát. Hogy csak néhányat említsünk a konferencia kiírásakor felvetett témakörökből, elő lehetett adni például test és lélek viszonyától kezdve a divaton, sporton és szexualitáson át mindenről az olyan elvontabb koncepciókig, mint amilyen a nemzet teste, a biopolitika vagy éppen a művészet és az ideálok kérdései. Különösen fontos szempontot jelentett az interdiszciplinaritás: történészeken és egyéb társadalomtudósokon túl jogászok, sőt még orvosok is szerepeltek az előadók között.

Az eredetileg kétnaposra tervezett eseményre végül ötven előadást válogattak be, így szükségessé vált még egy fél nappal megtoldani a konferenciát, amely május 24-én, szerdán délután Halmos Károly, a Történeti Kollégium elnökének megnyitójával vette kezdetét. Az első napon három szekció előadásaira, valamint a tavalyi konferencia tanulmánykötetének bemutatójára került sor.

Az első szekció a test és a háború kérdéskörét vizsgálta Csikány Tamás hadtörténész vezetésével. Gégény Levente, a Debreceni Egyetem doktorandusz hallgatójának előadása a napóleoni háborúk egyik kevéssé ismert területét, a sebesült, beteg vagy éppen hadifogságba esett francia katonák hétköznapjait mutatta be személyes dokumentumokon, elsősorban leveleken és memoárokon keresztül. A nagy francia hadsereg idealizált képét jelentősen árnyalják ezek a beszámolók: a kezdetleges orvosi módszerek, a higiénia hiánya és a borzalmas körülmények hatására sokan azt sem érték meg, hogy kijussanak a frontra; mások pedig dezertáltak, amint tehették. A kezdetleges ellátórendszer, logisztika hiányosságainak hála virágzott a csempészet: gyakran a minimális létszükségletek fenntartásához is nélkülözhetetlennek bizonyultak a törvénytelen eszközök. A második előadó, Nagy Ágoston (Miskolci Egyetemen/NKE) témája szorosan kapcsolódott az előzőhöz: ő a francia háborúk hazai propagandáját mutatta be, ismertetve a mozgósítást elősegítő koncepcióik változásait és azokat az ideáltípusokat, amelyeket a korabeli háborús (propaganda)irodalom a hazai férfiközönségnek prezentált. A nemesi felkelő tradicionális karakterén túl a hadseregszervezés modernebb eszméinek hatására megjelent a fegyveres polgár-katona koncepciója, a „magyar huszár” képe pedig a nemzeti érzés erősödésére apellált.

Vincze Xénia (ELTE BTK) előadása különösen érdekes, idehaza talán még egyáltalán nem kutatott témát tárt elénk. A második világháború és a görög polgárháború során számos nő ragadt fegyvert, és harcolt vállvetve férfitársai mellett: a Görög Kommunista Párt két irreguláris katonai alakulatában tevékenykedő, gyakran rendkívül veszélyes küldetésekre vállalkozó katonanők kilépése a hagyományos női szerepkörökből, és helytállásuk ilyen hagyományosan férfi-specifikusnak tekintett szerepben figyelemreméltó. Az előadásból megismerhettük a harcolók motivációt, és választ kaphattunk arra a kérdésre, vajon hogyan élték meg ezek a nők, asszonyok a katonai szolgálatot? A szekciót jelen cikk szerzőjének előadása zárta, melyet a római férfi- és katonaideál változásairól, illetve a különböző irányzatok, koncepciók egymás mellett éléséről tartott.

A második szekció előadásai a test és a nemzet, illetve a nemzeti emlékezet kérdését járták körül Erdősi Péter jótékony vezényletével. Prágai Adrienn, az ELTE Bölcsészkarának hallgatója a nemzettudat és az ikonográfia kapcsolatát vizsgálta Pannónia és Hungária 19. századi perszonifikációinak elemzése során. A nemzetről alkotott kép változása egyértelműen tetten érhető a korszak képi ábrázolásain: Pannóniából, az ókori gyökerekkel rendelkező istenasszony-képből fokozatosan Hungária lesz, akinek attribútumai egyszerre merítenek a magyarnak tartott hagyományokból, sajátosságokból és a korszak hazai-perszonifikációnak külföldi, például francia, német és olasz változataiból. Az aktuálpolitika, historizálás és a nemzeti panteon felépítésének szándéka egyaránt kiolvasható a Pannónia-, valamint Hungária-kép 19. századi változásaiból.

Molnár Dávid, a Pécsi Tudományegyetem doktorandusz hallgatója ellenben egy egészen más típusú, sokkal metaforikusabb testábrázolást bemutató forrást tárt elénk. Előadásában Edward Forset 17. századi eleji angol jogász, gondolkodó egy munkáját elemezte, amely az állam organikus, test-hasonlatokkal operáló képének egy viszonylag kései példája. Forset a világ–emberi test analógia legitimációs erején túl (amely az állam viszonyait és az uralkodó szentségét volt hivatott igazolni) a természeti világ harmóniájának fenntartására helyezi a hangsúlyt.

Kovács Péter, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem PhD hallgatója igen specifikus témát hozott: a designkultúra-tudomány eszköztárával elemezte és hasonlította össze a két budapesti 1956-os emlékművet. Előadásában első sorban azt vizsgálta, hogy a két szobor milyen módon hozza működésbe a kulturális emlékezetet; illetve mennyiben kívánnak hasonló vagy eltérő befogadói magatartást? Megtudhattuk, hogy a műegyetemi emlékmű első sorban a „klasszikus”, vagyis vizuális értelmezésre biztosít lehetőséget; míg a központi emlékmű sokkal inkább a teljes testet szerephez juttató hatásokra épít az esztétikai tapasztalat szempontjából. A két szobor eltérő módon működteti a kulturális emlékezet hatásmechanizmusait.

A nap utolsó előadója, Vér Eszter Virág (ELTE BTK) Erzsébet királyné és a lovassport, különösen a falkavadászat kapcsolatát tárta a közönség elé, főleg a királyné személyes levelezéséből és a kor írott forrásaiból, naplókból, visszaemlékezésekből merítve. Míg Bécsben akadtak ellenzői a királyné gödöllői elfoglaltságainak, idehaza kifejezetten népszerűvé tették őt ezek a hobbik/sportok; ráadásul emberibbé, megközelíthetőbbé vált ő maga, és rajta keresztül Ferenc Józsefet is a magyar politikai elit és arisztokrácia számára, ezzel segítve a kiegyezés utáni dualista állam rendjének erősödését.

Zárásként meghallgathattunk még egy igen érdekfeszítő könyvbemutatót is, amely a Történeti Kollégium tavalyi konferenciájának A normán innen és túl című tanulmánykötetét volt hivatott prezentálni a közönségnek. A kötetet bemutató Bíró Judit és György Eszter mellett felszólalt még a három szerkesztő: Kovács Janka, Kökényessy Zsófia és Lászlófi Viola is, akik egyben a mostani konferencia szervezői is voltak.

A második nap első szekciójának (vezette Szentesi Éva) előadásai a divat és viselet kérdéseire koncentráltak. Először Bódai Dalmát hallhattuk az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, aki Thurzó Borbála viseletei és ékszerei, illetve az azokról fennmaradt írott források és képi ábrázolások elemzésén keresztül mutatta be a 17. századi főúri női viselet, és így közvetett módon a női test reprezentációs értékét, valamint e reprezentáció módjait és tereit. Zay Orsolya (ELTE és Magyar Nemzeti Múzeum) is a 16–17. század női viseleteiről és a kor divatirányzatairól beszélt, a korabeli testkép és szépség ideáljairól, olyan érdekes ruhadarabokat is bemutatva, mint a legkorábbi halcsonttal, bálnafoggal merevített derekú ruhák és fűzők. A Kárpát-medence különösen jó terület a korszak viselettörténetének kutatásához, hiszen a helyi, „magyaros” irányzat mellett mind a korabeli keleti, mind a művelt nyugati világ divatirányzatai megjelentek nálunk, és ez egyaránt tetten érhető akár a régészet, akár a történettudomány vagy éppen a néprajz felől közelítünk a témakörhöz.

Mészáros Tímea, a Szegedi Tudományegyetem doktorandusz hallgatója pontosan néprajzi kutatással érkezett: a kapuvári női viselet változásán keresztül mutatta be a „kivetkőzés” folyamatát, vagyis azt, ahogy a hétköznapok során a városi viselet fokozatosan átveszi a népviselet helyét. Az interjúk és fényképek segítségével megismerhettük a női viselet közösségben betöltött szerepét, illetve a testhasználatbeli különbségeket a női népviselet, illetve a városi viselet alkalmazása során. Mészáros Zsolt, a következő előadó is hasonló témával érkezett, ő azonban a modern polgári férfidivat és még inkább a férfikozmetika világába engedett betekintést a 19–20. század fordulóján. Reklámoktól a sajtóközleményeken át a korabeli szépségápolási szaklapokig források széles skáláját mutatta be azt bizonyítandó, hogy a heteroszexuális maszkulinitás és a férfitest koncepciója tág teret engedett a korábban sok esetben csupán a nők esetében jellemzőnek tekintett fogyasztói magatartás megjelenésére és a kozmetikumok, szépségápolási eszközök és módszerek intenzív használatára.

A szekciót Gerle Éva, az ismert újságíró és blogger előadása zárta. Ő alapvetően a női test, testkép és a média viszonyát vizsgálta az életmódváltás lehetőségeinek szemszögéből, saját tapasztalatait is a közönség elé tárva. Különösen érdekfeszítő volt, mikor egy idehaza annyira nem ismert terület, a női testépítés sajátos világába nyújtott bepillantást.

A Kovai Melinda vezette második szekció test, lélek illetve a hatalom, hatósági irányítás viszonyát taglalta. Németh Nikolett, a százhalombattai Széchenyi István Gimnázium és Szakgimnázium tanára rendkívül fontos előadást tartott a Sonderkommando intézményéről és arról a rettentő folyamatról, hogyan igyekezett a hatalom dehumanizálni, minden emberi mivoltuktól megfosztani a holokauszt áldozatait. Az egykori sonderkommando-tag túlélők visszaemlékezéseiből kiderül, milyen módszerekkel próbálták átvészelni a rájuk mért borzalmakat, és hogyan voltak képesek megőrizni a józan eszüket, miközben fogolytársaik kivégzéshez kellett asszisztálniuk.

Lászlófi Viola némileg talán könnyebb, ám nem kevésbé érdekes, a pszichológia és pszichiátria hazai történetének területére kalauzoló témát mutatott be. Az 1950-es évek tobzódó önkényuralmi rendszerében különösen nehéz feladatot jelentett a pszichés betegségek kezelése, hiszen még a tudományág létjogosultságát is sokáig heves viták övezték. A munkaterápia módszere azonban – már csak a nevében szereplő „munka” szó miatt is, ami az állami ideológia központi elemévé vált – kifejezetten sikeresnek bizonyult, és ebben az időben terjedt el Magyarországon, kiépítve saját intézményes hátterét (például az intaházai és pomázi intézményeket), javítva a betegek ellátását és lassan de biztosan növelve a teljes tudományág presztízsét és elismertségét.

A következő szekció a virtuális valóság test-értelmezéseit vizsgálta György Péter vezényletével. Vas János a Debreceni Egyetemről a Deus Ex videójáték-széria alapján vizsgálta a transzhumanizmus és a poszthumanizmus kérdéseit, kiváltképpen azt, milyen társadalmi problémákat vet fel a test „gépesítése”: tökéletesítése vagy akár teljes mértékű elhagyása hála a technológiai fejlődésnek. Krek Norbert (szintén Debrecenből) előadása nagyon szorosan kapcsolódott az előzőhöz: ő a 2011-es Deus Ex-epizód, a Human Revolution elemzésén keresztül mutatta be ember és gép viszonyát, a halál utáni élet/feltámadás és az emberi istenszerep koncepcióit, olyan mitológiai párhuzamokon keresztül, mint Ikarosz vagy Lázár története.

Sóki Diána, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa orvostörténeti témát hozott, méghozzá nagyon egyedi megközelítésben: a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum állandó kiállításának anyagát vetette össze Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regényével, analizálva annak testképét és úgy általában a testhez való viszony alakulását, változását orvosi szempontból, az orvoslást mint kulturális jelenséget vizsgálva. Ebben a szekcióban került végül Hutvágner Zsófia előadására is, aki a 17. századi connecticuti boszorkányüldözésekről, pontosabban a boszorkányok testi sajátosságairól, ismertetőjeleiről és arról, hogy milyen mértékben számított mindez bizonyító erejűnek a boszorkányperek során.

Krász Lilla, az ELTE BTK tanára vezette a következő szekciót, amely a „megváltozott” test és lélek nagy témakörébe tartozó változatos előadásoknak adott helyet. Bradács Gábor a Debreceni Egyetemről a testi fogyatékosság és a „szörnyszülöttség” kérdéseit járta körül a 11–16. századi magyar történeti források tükrében, megállapítva, hogy a veleszületett vagy szerzett testi deformitás számos különböző szerepet tölthetett be a kor társadalmi és kulturális gondolkodásában. Utána következett az egész konferencia egyik legegyedibb és – történészkörökben legalábbis – legszokatlanabb előadása, melyet egy hét fős (Késmárszky Róbert, Nagy Péter, Pogácsás Bettina, Rácz Gergely, Micsik Tamás, Bokányi Ágnes és Bognár Eszter) orvos-történész társaság készített. Az emberi arc, illetve az arcidegek változatos, a magától értetődő élettani funkción túlmutató, társadalmi és kulturális szerepe került terítékre, részben forráselemzés (műtárgyak), részben pedig a szerzők saját beteganyagának és preparátumainak bemutatásának segítségével.

Kovács Janka, az ELTE doktorandusz hallgatója is orvosi forrásokat vizsgált, bár ő a 18–19. század fordulójának orvosi irodalomára koncentrált előadásában, amely a lelki betegségek korabeli reprezentációit mutatta be. Nagyon érdekes volt hallani, miként jelentek meg és terjedtek el a köznép számára kiadott orvosi jellegű, többnyire kivonatolt vagy gyűjteményes, magyar nyelvű írások – és miként vált közkinccsé a korábban csak a tudós elit számára hozzáférhető szaktudás egy része.

A szekciót Szemethy Tamás (ELTE BTK) zárta, aki a társadalmi emelkedésnek, illetve az elért pozíció megtartásának testi vonatkozásait vizsgálta a 18. századi Magyarország kontextusában, első sorban az egészségügyi tényezőket (korai halálozás, öröklődő betegségek stb.) bemutatva.

A következő előadás-halmaz a test elméleti megközelítésével foglalkozott, Halmos Károly jótékony felügyeletével. Balázs Katalin a Debreceni Egyetemről a fenomenológia módszerével vizsgálta a test megjelenési formáit és különböző koncepcióit Borbély Szilárd A Testhez – Ódák és legendák című kötetében. Horváth Márk és Lovász Ádám (ELTE BTK) szintén a testfilozófia posztmodern sajátosságait elemezte J. G. Ballard 1973-ban megjelent Crash című regényén keresztül, reflektálva korunk kiüresedett és – az autóbaleset-allegóriával szépen leírható – többszörösen torz, roncsolt társadalmára.

A totalitárius rendszerek nyelvhasználatát; a nyelvhasználat cselekvéssé válásával kiüresített, lecsupaszított és dehumanizált test témakörét mutatta be Havasi Benigna az ELTE Állam- és Jogtudományi Karáról, félelmetes példákkal illusztrálva a náci propaganda embertelen hatásait. Szemessy Kinga és Micsinai István pedig a kortárs tánc világából hoztak példákat a test különböző szerepeire és értelmezéseire, szociológiai vonatkozásaira, mint például a nemi szerepek változásai vagy a közönség bevonása a produkciókba.

A csütörtöki napot Klaniczay Gábor szekciója zárta, amely a test és a szexualitás kérdéseit vette górcső alá. Varga Kinga az ELTE Bölcsészettudományi Karáról a színháztörténet világába kalauzolta a hallgatóságát: Gombaszögi Frida vígszínházbeli karrierét, különösen néhány Szomory Dezső-darab női főszereplőjének megformálását elemezte a női test és a szexualitás ábrázolásmódjainak bemutatásával. Uhrin Dorottya (ELTE BTK) a női szentek csoportján belüli úgynevezett vértanú szüzek testi szenvedéseit prezentálta munkájában, kihangsúlyozva, hogy bár a kései antikvitás férfi mártírjai is borzalmas kínhalált haltak, velük szemben a szüzességüket védelmező keresztény leányokat nemi szerepükben is megalázták.

Merili Metsvahi a Tartui Egyetemről érkezett, és a 18. századi észt parasztság szexuális szokásairól, a testhez való viszonyáról és testképeiről tartott különösen érdekes előadást, főként August Wilhelm Hupel evangélikus lelkész az észtek szabadosságáról szóló értekezéseinek bemutatásával. A napot Mosoni Mulki (PTE BTK) zárta a római kori phallikus tárgyak pannoniai leletanyagának elemzésével, kitérve a szimbólum eredetére és különféle funkcióira, megjelenési formáira és használati módjaira (talizmán, áldozati tárgy stb.)

Pénteken hasonlóan fontos témával kezdődött a nap: az első szekció előadásai az öregség és halál témaköreit prezentálták Kóthay Katalin vezetésével. Rögtön egy vendégelőadó, Wiesława Duzy nyitotta meg a napot, aki a Lengyel Tudományos Akadémiáról érkezett és az öregedés, az öreg test megjelenési formáit és a hozzájuk kapcsolódó nézeteket mutatta be a 18. századi lengyel források tükrében. Ezek után pedig még egy nemzetközi test-történeti programba is meghívta a téma iránt érdeklődő kutatókat. Perényi Roland, a Kiscelli Múzeum munkatársa inkább a halál, pontosabban egy bizonyos, annak idején nagy port kavart haláleset, Mágnás Elza halálának körülményeiről tartott előadást. Megtudhattuk, milyen eszközök álltak rendelkezésre a holttest azonosításához; mi vezetett nyomra és hogyan működött a kor egyik fontos intézménye, a társadalmi látványosságnak számító halottszemle.

Molnár Dániel Márton (ELTE BTK) a 16–17. századi magyarországi kontextusban vizsgálta a lefejezés, illetve a test megcsonkításának különféle gyakorlatait; ezeknek praktikus és szimbolikus okait. A jelentős, harcban elesett halottak lefejezésének szimbolikus gesztusa végigkísérte a korszakot, sőt még a 19. században is előfordult a Balkánon; tartalma, jelentése pedig nagyon sokrétű volt, amely a meggyalázástól akár a tiszteletadásig is terjedhetett.

A következő szekciót K. Horváth Zsolt vezette, az előadások pedig a tabuk és ideálok szempontjából vizsgálták a testet. Kresztyankó Annamária (ELTE BTK) szociológiai terepmunkája egy falusi cigány közösségre koncentrált, és a nőiség nyelvi tabuit, azoknak különböző, a női testhez és a szüléshez kapcsolódó megnyilvánulási formáit járta körül. Csatári Flóra a női test és a sportolói identitás kapcsolatának különböző formáit és megnyilvánulási módjait elemezte Székely Éva és Hosszú Katinka önéletrajzi írásain keresztül. Hajagos Máté előadása a test médiabeli szerepének, reprezentációjának változásaira fókuszált: jelesül arra a folyamatra, ahogy a „hétköznapi” test megjelenését rövid idő alatt a minden körülmények között „idealizált” test vette át. Mindezt a Szomszédok, illetve a Válótársak című televíziós sorozatok karaktereinek bemutatásával illusztrálta.

Bolgár Dániel a „zsidó” és „nem zsidó” tanulók tornatermi (vélt vagy valós) teljesítménykülönbsége mögötti okokat tárta fel a korszakból fennmaradt úgynevezett erőmérési táblázatok alapján, megállapítva, hogy bár volt bizonyos mértékű teljesítménykülönbség a „nem zsidó” tanulók javára, a „zsidók” rosszabb osztályzatait nagy valószínűséggel mégis inkább az elfogultság és a sztereotípiák okozhatták. Az előadás nagy figyelmet keltett, olyannyira, hogy a szekció lezárása után kisebb vita robbant ki a közönség soraiban ülő György Péter és az előadó között arról, hogy mi alapján is kategorizálhatjuk a kutatás alanyait és határozhatjuk meg zsidó identitásukat – és hogy egyáltalán van-e létjogosultsága egy ilyen, bizonyos szempontból talán leegyszerűsítő kutatásnak?

Szolyka Hajnalka a Debreceni Egyetemről Kazinczy Ferenc levelezését vizsgálta a gyermeki test dicsőítésének, felmagasztosításának szemszögéből, a két legkisebb lányára, Iphigeniára és Eugeniára vonatkozó leírások elemzésén keresztül. Érdekes volt látni, hogy a Kazinczy esetében teljesen nyilvánvaló antik motívumok mellett milyen erősen jelenik meg a keresztény mentalitás és testkép, a hozzá kapcsolód hasonlatokkal együtt.

A délutáni első, a gender reprezentációkat és konstrukciókat taglaló szekciót Friedrich Judit vezette, és Major Réka (ELTE BTK) előadásával indult, amely a nőiség kortárs konstrukcióit vezette vissza Jonathan Swift 18. századi szatíráiig. Schäffer Anett a Miskolci Egyetemről Rakovszky Zsuzsa VS című, a nőnek született, de férfiként élő Vay Saroltáról/Sándorról szóló regényében mutatta be a biológiai és társadalmi nem ábrázolt különbözőségeit, a könyvben megjelenő identitás, identitások elemzésén keresztül, nagy hangsúlyt fektetve a ruházkodás kérdésére. Tőtős Áron az ELTE Bölcsészettudományi Karáról szintén a női test/identitás reprezentációihoz kapcsolódó témát hozott: ő a prostituáltról mint társadalmi konstrukcióról beszélt a 19–20. századi Magyarország viszonylatában, ennek a kategóriának a különböző aspektusairól és elbeszélésmódjairól.

Smid Bernadett a 20. századi eleji jezsuita sajtót vizsgálta abból a szempontból, hogy az milyen női ideált és testképet kívánt népszerűsíteni első sorban a falusi közönség köreiben, és ez miként kapcsolódott a nők lelki neveléséhez. Tóth Eszter Zsófia a nemi erőszak, illetve a női test feletti állami/ideológia kontroll kérdéseit igyekezett megválaszolni az 1960-as évek magyarországi forrásanyagán (periratok, sajtó, visszaemlékezések) keresztül, illetve kitért a tavaly bemutatott A martfűi rém című játékfilm hiteles és kevésbé hiteles momentumaira is.

Maratoni konferenciánk utolsó szekciója a sporttal foglalkozott, vezetését pedig Szegedi Péter vállalta magára. A győri Audi Hungária Általános Művelődési Központból érkezett Bacher-Tuli Andrea a 19–20. század fordulójának hazai lóversenykultúrájára, azon belül is a zsokékra, az ő zárt világukra és hatalmas népszerűségükre, korabeli „celeb státuszukra” fókuszált előadásában. Földváry Gergely (Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria) a piarista rend sporthoz való viszonyát mutatta be első sorban Sántha György munkásságán keresztül, az iskolai testneveléstől a túramozgalomig. A napot és egyben az egész konferenciát Somoskői Viktor (DE) zárta, aki a középkori magyar vadászkultúra test-történeti vonatkozásait tárta fel, a vadászok fizikai kondíciójától kezdve a vadhús fogyasztásának korabeli szokásain keresztül egészen a „vadászirodalom” kapcsolódó megjegyzéseinek ismertetéséig.

Mint az elmondottak alapján reményeim szerint sejthető, rendkívül sokoldalú, minden részletre kiterjedő és a hatalmas témakört többé-kevésbé kimerítő előadássorozaton volt szerencséje részt venni mindazoknak, akik ellátogattak a Test-történetek konferenciára. Végezetül szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek – kiváltképpen Kovács Jankának és Lászlófi Violának – az általuk nyújtott segítségért, illetve a rendelkezésre bocsátott fényképekért.            

Réfi Oszkó Dániel

Ezt olvastad?

2023. szeptember 7-én és 8-án rendezte meg a NEPOSTRANS, vagyis „Negotiating post-imperial transitions: From remobilization to nation-state consolidation. A comparative
Támogasson minket