Tisztújítás a Magyar Történelmi Társulat élén

Hazánk legnagyobb múltú történettudománnyal foglalkozó civil szervezete, a Magyar Történelmi Társulat 2015. május 16-án új elnököt választott. A tisztújítás eredményeképpen a jelenlevő tagok Hermann Róbertet, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettesét, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ismert és elismert kutatóját választották elnökül. (Részletes szakmai önéletrajz a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar honlapján: itt.)


Orosz István

Munkáját öt alelnök fogja segíteni, Baráth Magdolna, Csorba László, A. Sajti Enikő, Szarka László és az előző két ciklusban a Társulat főtitkáraként tevékenykedő Pók Attila. Tőle Csukovits Enikő veszi át a teendőket az elkövetkezendő négy évben. Helyettese Fazekas Csaba lesz, míg a további titkárok Körmendi Tamás, Ligeti Dávid és Turbucz Dávid.

A Társulat igazgatóválasztmányának névsora a következőképpen fog kinézni az elkövetkezendő négy évben: ifj. Bertényi Iván, Borsodi Csaba, Feitl István, Fülöp Tamás, Katona Csaba, Kerepeszki Róbert, Kozári Monika, H. Németh István, Pallai László, Pető Andrea, Pihurik Judit, Rácz Árpád, Rácz György, Simon Attila, Szende László, Kenyeres István, Tringli István, Ujváry Gábor, Vitári Zsolt, Weisz Boglárka.

A Revíziós Bizottság elnöki tisztjét Draskóczy István, a Századok szerkesztőbizottságának elnökségét Frank Tibor veszi át.

A Társulat új elnöke, Hermann Róbert székfoglalójában hangoztatta, hogy kiemelkedő fontosságúnak tartja az elődök munkájának folytatását mind a tudományszervezés, mind a szakma érdekképviselete szempontjából.


Hermann Róbert

Szerkesztőségünk gratulál a Társulat új tisztségviselőinek, egyúttal megköszöni a munkáját a leköszönő elnökségnek, különösen Orosz István elnök úrnak, akinek egyúttal boldog 80. születésnapot kívánunk, miként a tagság is tette.

Ezt olvastad?

A Mika Sándor Egyesület egyik célja, hogy hasznot hozzon a magyar művelődésnek, s megmutassa a tudomány eredményeit a világnak –
Támogasson minket