Történelem angol nyelven?

A történelem idegen nyelven tanítása egyáltalán nem magától értetődő Magyarországon. Az iskolákban túlnyomóan magyar többségű osztályokat találunk, hiszen alapvetően homogén társadalmi és nyelvi közegről beszélhetünk. A jelenség – bár kevés szó esik róla – azonban létezik, hiszen a két tanítási nyelvű iskolákban a diákok tanulhatják idegen nyelven, például angolul a történelmet. A gyakorlati megvalósítás számos kérdést vet fel, amelyekre a következőkben térek ki.

Ugyanaz, mint magyarul?

Az egyik kérdés, hogy a „történelem idegen nyelven” azt jelenti, hogy ugyanazt a tananyagot és ugyanazon készségeket tanítjuk, csak éppen idegen nyelven?

A kétnyelvű oktatásról megjelent írások azt sugallják, hogy nem erről van szó. Minthogy az idegen nyelv a tanulóknak nem anyanyelve, így a feladat kettős: történelmi ismereteket és idegen nyelvet tanítunk egyszerre. Ebből rögtön következik, hogy a céloknak, a tananyagnak, valamint a tanítási módszereknek, feladatoknak különbözniük kell az anyanyelven tanításban megszokottakétól.

Ennek ellenére a tantárgyi kimeneti követelményben (érettségi vizsga) nincs különbség anyanyelven, illetve idegen nyelven tanult tárgyak esetében. (A jogalkotó 25% többletidőt biztosít az írásbeli vizsgarészeket idegen nyelven teljesítőknek.) Ez arra sarkallja a tanárt, hogy úgy tanítson, mintha anyanyelven tenné, csak éppen egy másik nyelven adja át a tárgyi tartalmakat. Szakmai konszenzus, hogy az új kerettanterv által meghatározott követelményt anyanyelven is igen nehéz teljesíteni. Mindezt – tartalmi elemeket és készségeket elsajátítani – idegen nyelven lehetetlen küldetésnek is nevezhetjük. A sokat hangoztatott – és a Nemzeti alaptanterv folyamatban lévő átalakítása miatt ismét aktuálissá vált – tananyagcsökkentés és átstrukturálás ésszerű megoldáshoz vezethetne.

CLIL (Content and Language Integrated Learning)

Az utóbbi években Európa-szerte terjed a tantárgyi tartalmat és az idegen nyelvet integrálva tanító megközelítés, amelynek angol rövidítése CLIL. Ez nem tantárgyspecifikus, bármely tárgyra alkalmazható. Mára ennek a módszernek is komoly szakirodalma van, az egyes országokban tapasztalatokat összegző tanulmányok jelentek meg, rendszeresen tartanak konferenciákat, tanfolyamokat. Hazánkban sem ismeretlen ez, ám a gyakorlati megvalósítása alighanem gyermekcipőben jár. Nehéz ugyanis megteremteni az együttműködést az idegen nyelvet és a szaktárgyat idegen nyelven tanító tanárok között, hiszen mindenki a saját tantárgyának követelményeit igyekszik minél jobb eredménnyel teljesíteni. A CLIL megközelítés sikeres adaptálását megalapozhatná egy rugalmas, vagy külön erre az integrált oktatásra készített (alternatív) tanterv a megfelelő követelmények meghatározásával, a jelenlegi szabályozási környezet azonban nem kedvez mindennek. Hangsúlyozandó azonban, hogy az együttműködés nem kizárt; sok múlik az egyes tanárok eltökéltségén.

Az idegen nyelven tanulás az elitképzés/tehetséggondozás egyik formája?

A fenti kérdésre – erősen leegyszerűsítve – kétféle válasz adható. Egyrészt nem feltétlenül kell, hogy így legyen, ám a gyakorlatban mégis van ilyen tendencia, hiszen az idegen nyelven tanulás többletterhet ró a tanulókra. Ha ezt pozitívumnak fogjuk fel, tehetséggondozásnak, ha negatívumnak, akkor elitképzésnek nevezhetjük a jelenséget.

Egy másik nézőpontból nézve az idegen nyelvű képzést a külföldiek társadalmi-kulturális integrálását segítő cselekvésnek tekinthetjük. Élnek Magyarországon olyan külföldi – gyakran Európán kívüli kultúrákból érkező – fiatalok, akiknek a szocializációjában az idegen, főként angol nyelvű oktatás kulcsszerepet játszik. Ennek a lehetőségnek a hiányában az ő integrálásuk jóval nehezebb, csak részlegesen megvalósítható folyamat lehet. Hogyan várhatnánk, hogy például egy kínai tizenéves megértse, és valamennyire magáénak érezze a magyar kultúrát, a történelmi hagyományokat, ha nincs rá módja, hogy azokkal megismerkedjen? Ha angol nyelven tanulhat magyar történelmet, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy jelentős lépést tettünk ennek elősegítésére.

Nehezítő tényezők – hátrányos helyzet?

Az idegen nyelven tanítás-tanulás több módon is nehezíti tanárok és tanulók helyzetét. Az egyik ilyen tényező a tanulási segédeszközök teljes hiánya. Míg a magyar nyelven tanulók számára több tankönyv, munkafüzet, érettségi feladatgyűjtemény, adattár, elektronikus segédanyag elérhető, idegen nyelven ezek szinte teljességgel hiányoznak. A két tannyelvű gimnáziumi oktatás 1987-es megindításakor az akkor használatos tankönyveket lefordították különböző nyelvekre, ám ahogy a tankönyvek változtak, nem születtek új fordítások. Külföldi kiadású tankönyvek a történelem tanításában csak részben jelentenek megoldást, hiszen azokban a magyar történelem nem jelenik meg, és az egyetemes történelem tagolása sem feltétlenül adaptálható a magyar tantervre. A külföldi tankönyvek ezen felül természetesen jóval drágábbak is. Mára az a szokás alakult ki, hogy a kéttannyelvű iskolákban tanító tanárok írnak jegyzeteket a tanulóknak, amelyeket nyomtatva és/vagy elektronikus formában használnak. Itt az oktatást irányító szervek rendre pénzhiányra hivatkoznak immár évtizedek óta. A tananyagfejlesztés valóban komoly költséget jelent (kis példányszámú könyvek finanszírozása, fordítási kiadások), ám ha a végeredmény ígéretesnek tűnne, bizonyára több anyagi erőforrást lehetne erre fordítani. Történtek, és talán folyamatban is vannak kezdeményezések, amelyek célul tűzik ki idegen nyelvű történelemkönyvek megjelentetését, azonban ez a folyamat még kezdeti stádiumban van. Felmerülhet, hogy az angol, német, francia és más nyelveken kiadott, de magyar történelmi témájú kiadványok jelenthetnék a megoldást, ám ezek nem iskolai tankönyvek, ezért inkább csak hasznos kiegészítő segédanyagként hasznosulhatnak az oktatásban.

Szintén hiányosság a tantárgyi terminológia meghatározása. Míg a magyar nyelvű kerettantervi terminológia egyértelmű, addig például angol nyelven nincs ilyen. Ez még az érettségi feladatlapokon is vissza-visszaköszön (pl. „jegyző”, „javító tanár”, stb. kifejezésekre más és más idegen nyelvű fordításokat találunk), csakúgy mint a történelmi szókincsben (pl. mezőváros – market town, borough; ispán – count, steward, bailiff, ’ispán’). Itt is áll, hogy a tanárok készítenek szójegyzetet a tanulóknak. A probléma már több konferencián, szakmai megbeszélésen felmerült, ám a kérdés megoldása egyelőre várat magára.

Hasznos lehetne szervezett, idegen nyelven tanításra felkészítő egyetemi képzés beindítása a bölcsészkarokon. (Az ELTE BTK-n a legutóbbi időkig létezett német minor leendő történelemtanároknak.) A természettudományban volt (és talán van is) erre példa, ám a történelem tekintetében ez egyelőre vágyálom. Jelen helyzetben az idegen nyelven tanító tanárok tulajdonképpen autodidakta módon készülnek fel munkájuk elvégzésére.

A fentieket figyelembe véve kijelenthetjük, hogy a történelmet idegen nyelven tanulók (és tanítók) hátrányos helyzetbe kerülnek magyarul tanuló (és tanító) társaikhoz viszonyítva, mivel a lehetőség adott ugyan, de a megfelelő infrastruktúra biztosítása az iskolákon és a pedagógusokon múlik.

Magyar történelem – egyetemes történelem

Érdekes és kardinális kérdés a történelem idegen nyelven tanulásában a magyar – egyetemes felosztás. 2007-ig külön tanítottuk a kettőt: magyar történelmet magyarul, egyetemest idegen nyelven. 2007 és 2016 között nem volt ilyen megkülönböztetés, 2016 óta ismét az eredeti megosztás él. Érdekes módon ezen változtatásokat nem előzte meg komolyabb egyeztetés, és nem kísérte szakmai magyarázat. Anomáliát teremt az a tény, hogy az érettségi vizsgán nincs ez a nyelvi különbség, vagy magyar vagy idegen nyelven teszi le a tanuló az egész történelem érettségi vizsgát. Ez azt jelenti, hogy nem azt kérjük számon, amit tanítottunk. Mivel sok tanuló könnyebbnek találja azt a megoldást, hogy az érettségi vizsgát – amelynek 60%-a magyar történelem – inkább magyar nyelven teszi le, nem kizárt, hogy az idegen nyelvű történelemtanítást egy napon fölösleges és költséges teherként értelmezi a kormányzat, és „érdeklődés hiányában” megszünteti azt. Az érettségi vizsgaeredményeket tekintve az a tapasztalatom, hogy a történelemből angol nyelven vizsgázók átlaga nem mutat eltérést a magyar nyelven vizsgázók eredményeihez képest. Ez közép- és emelt szinten egyaránt érvényes. A tartalmi elemek és a készségek elsajátításában tehát lényegében nincs különbség anyanyelven, illetve idegen nyelven. Figyelemre méltó, hogy mindezt a fentebb említett segédeszközök hiánya mellett érik el tanárok és tanulók egyaránt!

Egy fentebbi problémára visszautalva itt is megemlíthetjük a magyarul nem elég jól tudó tanulókat, akik a magyar történelmet magyarul nem tudják tanulni. Ha nem teszünk itt engedményt, és ragaszkodunk a nemzeti nyelvhez, ezeket a fiatalokat nem tudjuk megismertetni a magyar történelem eseményeivel. Érdekességképpen megjegyezném, hogy nem egyszer találkoztam olyan külföldi (afgán, perzsa, szíriai, kínai) tanulókkal, akik érdekesebbnek találták a magyar történelmet, mint az egyetemest, és rövid idő alatt jelentős anyagrészeket sajátítottak el tanári segítséggel, de jelentős önálló munkával.

Hogyan viszonyulnak a tanulók az idegen nyelven tanuláshoz?

Az a tapasztalatom, hogy ebben a kérdésben megoszlanak a vélemények. Általában inkább érdekesnek, izgalmas kihívásnak tekintik a diákok az idegen nyelven tanulást. Ez logikusnak tűnik, hiszen maguk, vagy a szülőkkel együtt választottak két tanítási nyelvű iskolát. A fentebb említett hátrányos helyzet miatt azonban sokan csalódást éreznek, kiábrándulnak a lehetetlen küldetés (nincs tankönyv, egynyelvű érettségi) nehézségei és szervezetlensége láttán. Kár lenne, ha ilyen okok továbbra is letörnék a szellemi kihívás táplálta érdeklődést, kivált korunkban, amikor az idegen nyelven történő érvényesülés egyre fontosabb.

Miért tanítunk egyáltalán idegen nyelven? Kinek jó ez?

A kérdés már a kezdet kezdetén megfogalmazódik minden érintettben. Akik nem tartják a kétnyelvű oktatást rokonszenvesnek, azok fölösleges nyűgnek, valamiféle „őrült kordivatnak” tekintik azt, amelynek eredménye az lesz, hogy a gyerek se magyarul, se idegen nyelven nem tanulja meg rendesen az ismereteket. Pedagógiai és pszichológiai szakirodalma van viszont annak a nézetnek, amely szerint a több nyelv használata jótékony hatással van a kognitív fejlődésre, sőt az anyanyelv használatát is tudatosabbá teszi. Személyes tapasztalatom az, hogy a tárgyi ismeretek mennyisége között nemigen van különbség, hiszen megszokták, hogy évekig adott nyelven sajátítják el azokat. Időnként még segítheti is az anyag megértését, hogy idegen nyelven kell értelmezni dolgokat (pl. Széchenyi István „Világ” c. művét angolul „Light”-ként említve értik meg annak „világosság” jelentését).

Feltehető persze a kérdés, hogy megéri-e idegen nyelven tárgyakat, konkrétabban pedig a kifejezetten narratív jellegű történelmet idegen nyelven tanítani. Úgy gondolom, ennek hosszú távon egyértelműen jótékony hatása lehet, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a felmérések a magyar társadalom idegennyelv-tudását európai viszonylatban gyengének szokták minősíteni. A tantárgyak tanulása alkalmat nyújt arra, hogy az idegen nyelvet valós kommunikációra használjuk, egy kicsit kilépve a nyelvórai szituációból. A magam részéről minőségi ugrásnak, hatalmas szemléleti megújulásnak tartanám, ha valamiféle integrált oktatást sikerülne meggyökereztetni. A történelem tanulmányozása idegen nyelven lehetőséget ad különböző nyelvi készségek (pl. többféle megközelítés, kritikus szövegértés, vizuális tartalom verbális leírása stb.) fejlesztésére. Az már csak ráadásként említhető, hogy az angol nyelvű középiskolai felkészítés révén a magyar történész hallgatók is jobb alappal rendelkeznének ahhoz, hogy angol nyelvű kurzusokon vegyenek részt vagy bekapcsolódjanak a nemzetközi hallgatói szervezetek munkájába. Mindez viszont alaposabb és korrektebb szervezettséget, illetve taneszközellátást igényel.

Egy másik oldalról nézve pedig örvendetes lenne, ha közvetíteni tudnánk más népek felé a magyar kultúrának azon szeleteit, amelyek a történelemhez valamilyen módon kapcsolhatóak. Kiváltképp, ha sikerülne elektronikus anyagokat kifejleszteni, amelyek (legalábbis részben) az interneten bárki számára elérhetőek lennének, hiszen az ilyen produktumok sok helyütt pontosíthatnák a nagyvilágban keringő tévhiteket (pl. 1848-ban magyar nacionalisták fellázadtak az osztrák elnyomás ellen), valamint elősegíthetnénk a párbeszédet (pl. a reformkor, a dualizmus, a világháborúk körüli időszakok vonatkozásában). A történelem tantárgy idegen nyelven oktatása hozzájárulhatna az önmagunkról alkotott kép és a mások által rólunk alkotott kép közelítéséhez.

Török Sándor

Ezt olvastad?

150 éves a Tőke, nőszerzők a 19. században, reformáció és protestantizmus Magyarországon, középkori szerelem, ritka leletegyüttes a honfoglalás korból, közegészségügy a