„A történelem tanulmányozása elengedhetetlen a jelenünk megértéséhez” – interjú Rab Virággal

Rab Virág két évtizede a Pécsi Tudományegyetem Modernkori Történeti Tanszékének közkedvelt oktatója, szakkollégiumi vezető, a két háború közötti gazdaság kutatója. Interdiszciplináris érdeklődése és nyitottsága révén tudományterületeken átívelő hazai és nemzetközi együttműködések, konferenciák, kutatási projektek, egyetemi kurzusok egyaránt kötődnek a nevéhez. Nemrég megjelent monográfiájában a történeti hálózatokat több tudományterület nézőpontjából vizsgálja. Az oktatásban több olyan újítást vezetett be, amelyet itthon és külföldön is elismernek. Tehetséggondozó tevékenységét diákjai szakmai sikerei, OTDK díjak, ösztöndíjak, nemzetközi konferenciaszereplések és publikációk egyaránt jelzik. Rab Virággal pályájáról, kutatásairól és nemzetközi szakmai kapcsolatairól Hamerli Petra beszélgetett.

Rab Virág. Fotó: Jancsó Borbála Anna

Újkor.hu: Hogyan kezdtél érdeklődni a történelem iránt?

Rab Virág: Általános iskola ötödik osztályában, amikor egyszer váratlanul megkérdezték tőlem, hogy mi leszek, ha nagy leszek, azt feleltem: magyar-történelem szakos tanár. Azt hiszem, akkor ez a válasz engem is meglepett. A történelmet abban az évben kezdtük tanulni, de voltak már olvasmányélményeim. Az egyik első könyv, amelyet alsó tagozatban többször is elolvastam, Lengyel Dénestől a régi magyar mondák volt a magyarok eredetéről, a honfoglalásról, az Árpád-házi királyokról. A nagyszüleim mindkét oldalon tanítók vagy matematika, kémia és műszaki szakos tanárok voltak komoly könyvtárral. Az anyai nagyszüleim egy időben szinte minden új szakkönyvet megvásároltak, így a legtöbb alapművet még az egyetem évei alatt is tőlük szereztem be. Saját katalógusrendszerük volt, ami gyermekként lenyűgözött.

Hetedikes lehettem, amikor elkezdtem interjúkat készíteni. Akkor találkoztam először a 20. század történetével. Első interjúalanyom a sarki újságárus volt, aki minden vásárlásunk alkalmával felemlegette, hogy harcolt a második világháborúban. Majd amikor élesben kérdezgettem, folyton elment a hangja. Amellett, hogy ezt akkor nagyon bosszantónak találtam, először figyeltem fel arra, hogy az a történelem, amelyet valaki elmesél, nem feltétlenül azonos azzal a történelemmel, amelyet a tankönyvből ismerünk. Ezt a felismerést később azok a családi történetek is megerősítették, amelyeket a nagyszüleimtől hallottam, és sehogyan sem tudtam összhangba hozni a tanultakkal.

A történelem iránti érdeklődésem a gimnáziumi évek alatt vált komollyá, és ebben a történelemtanáromnak, Baboss Csabáné, Juditnak volt döntő szerepe. Szinte nem volt olyan osztálytársam, akit ne inspirált volna az ő szakmai felkészültsége és az  egyszer jutalmazó, máskor büntető tanítási módszere. Az „önként” vállalt szorgalmi feladatok repertoárján szerepelt például a legnagyobb európai dinasztiák bebiflázása.  Neki köszönhetem, hogy megtapasztaltam, milyen izgalmas egy témát elég jól ismerni ahhoz, hogy gondolkodhassunk is róla. Megtanított bennünket mindarra, ami a tudásunk gyarapításához kellett: forrásokat elemezni, esszét írni, továbbá időben és térben egyaránt jól eligazodni. Rendszeresen olvastuk például a História című folyóiratot. Úgy vélem, bárkit felvettek volna történelem szakra a székesfehérvári József Attila Gimnázium 4.B osztályából, pedig abban az évben 120-ból 112 volt a ponthatár. Így is hárman felvételiztünk ide, s az egyetem után mindannyian bekerültünk a doktori képzésre is.

Azt hiszem, kezdettől fogva azért érdekelt a történelem, mert úgy gondoltam, hogy segíthet a körülöttünk lévő világ jobb megismerésében és az abban való eligazodásban. Ma már úgy gondolom, hogy ennél is többről van szó. A történelem tanulmányozása egyenesen elengedhetetlen a jelenünk megértéséhez, következésképpen a jövőnk alakításához is.

A történelem mellett az irodalom keltette még fel az érdeklődésemet. Ugyanazért szerettem, amiért a történelmet is. Arról a világról mesélt, ami bennünk és rajtunk kívül van, vagyis mindarról, amire egy kamasz leginkább kíváncsi. Szinte már sportot űztem az olvasásból. Emellett, amióta megismertem a betűket, írogattam is. Kezdetben történeteket, később verseket. Jó ideig úgy gondoltam, ez az én utam. Többen is bátorítottak. Egy alkalommal az orosztanárom kölcsönkérte a tankönyvemet, felfedezte benne egy írásom, és titokban benevezett egy pályázatra. A nyertes pályamű tiszteletpéldánya mellé ezt írta: „Könnyű szárnyakat a nehéz repüléshez!” Az ilyen és az ehhez hasonló gesztusok nyomán már diákként meggyőződtem a (tanári) támogató magatartás fontosságáról.

Végül is – hűen a mindössze tíz évesen rögtönzött kijelentésemhez – történelem és magyar szakon szereztem tanári és bölcsész diplomát.

Volt olyan tanárod az egyetemen, aki hatással volt rád?

Hogyne, ahogy a középiskolában, úgy az egyetemen is voltak olyan egyéniségek, akik megragadtak. Tulajdonképpen többen is voltak, mindenki kicsit más okból. Nekik köszönhetem, hogy annyi minden felkeltette az érdeklődésemet az egyetem évei alatt. Úgy emlékszem, hogy mindig az a korszak és téma érdekelt a leginkább, amelyikről éppen tanultam. Volt olyan előadása Tóth Istvánnak, mely annyira lebilincselő volt, hogy egy betűt sem tudtam írni, miközben hallgattam. Majd eljutottunk a 20. századig, és lehorgonyoztam a két háború közötti időszaknál. Ormos Mária lett a témavezetőm, s később a doktori értekezésemet is nála írtam. Kétségkívül ő gyakorolta rám a legnagyobb hatást szakmailag és emberileg egyaránt. Ha szembekerülök egy dilemmával (legyen az személyes vagy szakmai), a mai napig felteszem magamnak a kérdést, vajon ő mit javasolna? Az esetek többségében, azt hiszem, tudom is a választ. 

Rab Virág habilitációs előadást tart (2019. december 11.). Fotó: Kátai Dalma

Úgy tudom, hallgatóként, doktoranduszként is többször jártál külföldön. Milyen tapasztalatokat szereztél?

Szakmai céllal doktoranduszként jártam először külföldön. Két ösztöndíjjal (Erasmus és MÖB) összesen 16 hónapot töltöttem a genti egyetemen. Az első hat hónapban megtanultam hollandul (még ott letettem a nemzetközi felsőfokú nyelvvizsgát). Ezt elengedhetetlennek tartottam ahhoz, hogy el tudjam olvasni a forrásokat és a szakirodalmat, s hogy jobban megismerhessem a kultúrát. A kutatást Amszterdamban, a Holland Nemzeti Bank Irattárában kezdtem. A munkát nagy izgalom és készülődés előzte meg. Az irattárnak címzett bejelentkező levelem megszövegezésében az angolszász intézményeket jól ismerő Surányi Róbert, volt tanárom, akkor már kollégám segített. A hivatalos hangvételű levél több olyan elemet is tartalmazott, amely a dokumentumokhoz való hozzáférést kívánta elősegíteni, ellenben semmilyen személyes információt nem tartalmazott. Így aztán nem csoda, ha az archívumban egy középkorú, tapasztalt kutatóra, ahogy később elmesélték, „Mr. Robra” számítottak. Nem tudom, mi lett volna, ha nincs ez a levél, így azonban érkezésemkor egy fogadóbizottság üdvözölt, a következő néhány hét délutánjaira pedig jobbnál jobb programokat (városnézést, karácsonyi vásárlátogatást) szerveztek nekem. Mindemellett a  dokumentumok tanulmányozása közben két-három óránként – sokszor épp a félreértéssel kapcsolatos kíváncsiság által hajtva – mellém ült valaki egy teával vagy forró csokival beszélgetni. Mindenki felettébb kedves és segítőkész volt, s ami a legfontosabb, minden szükséges dokumentumot sokszorosítottak a számomra. A kutatást Brüsszelben, a Belga Nemzeti Bank Irattárában folytattam. A részleg vezetője flamand volt, ezért nagyra értékelte a holland nyelvtudásom. Rengeteg elsődleges forrást (levéltárit és nyomtatottat) szereztem be itt is. Ennek a banknak a könyvtára is lenyűgöző volt. Az ösztöndíj végén összesen 35 archív doboznyi dokumentummal tértem haza. Ezek voltak az első, azt hiszem nem szokványos tapasztalataim.

Mit kutattál akkoriban?

Akkoriban (a szakdolgozatom keretében) a trianoni békét szegélyező brit álláspontokkal foglalkoztam. Pontosabban azt vizsgáltam, hogyan reagáltak a lordok házának tagjai a trianoni békeszerződésre. A kutatás során néhány érdekességbe is belebotlottam. A magyarokkal szimpatizáló lordok egy részének ugyanis voltak gazdasági érdekeltségei Magyarországon. Eredetileg ennek, illetve általában az angol–magyar gazdasági kapcsolatoknak szerettem volna jobban utánajárni, ám Londonba nem találtam ösztöndíjat. Ekkor jött a genti lehetőség. Majoros István ajánlotta fel, aki a szakdolgozatom opponense volt. Ormos Mária nem volt elragadtatva, annyit mondott csak, hogy négy hónap alatt sok mindent lehet, vagy sok mindent nem lehet csinálni. Végül még az én várakozásaimat is felülmúlták a lehetőségek, így az ugyancsak Gentbe szóló MÖB ösztöndíjpályázatot már az ő ajánlásával nyújtottam be.

A Flandriában töltött hónapok tapasztalatai komoly munícióval szolgáltak az életem következő szakaszaira. Ráadásul az élményeket, melyek között kihívások is akadtak bőven, nem egyedül, hanem a férjemmel együtt élhettük át, ami még maradandóbbá tette ennek az időszaknak az emlékeit. Ő önerőből került be egy genti magánklinikára, ahol a sebészeti gyakorlatát végezte.

A Gentben és Brüsszelben összegyűjtött dokumentumok váltak a disszertációm alapanyagává. A téma pedig az első világháború utáni európai gazdaság talpra állítása lett, egészen pontosan a Brüsszeli Nemzetközi Pénzügyi Konferencia története és a korabeli szakembereknek az európai gazdaság újjáélesztésével kapcsolatos elméleti alapon folytatott diskurzusa.

Hogyan kezdtél érdeklődni a gazdaságtörténet iránt?

Miért a gazdaságtörténet? A szakdolgozatom témája eredendően ugyan külpolitika volt, mégis néhány apró gazdasági jellegű kérdés keltette fel igazán az érdeklődésemet. Tulajdonképpen már az egyetemen is ez a téma  inspirált legjobban, elsősorban Katus László, Nagy Mariann és Kaposi Zoltán előadásai. Majd a hollandiai és belgiumi kutatásaim, az újabb és újabb kérdésfeltevések révén egyértelműen ebbe az irányba mozdítottak. Ezzel egy hosszú, máig tartó tanulási folyamat vette kezdetét. Egy közgazdaságelméletet érintő munkába például nem mertem volna belevágni Bekker Zsuzsa és tanítványa, Hild Márta szakmai útmutatása nélkül. Mindig is szerettem egy témát több oldalról megvizsgálni, s olyan új nézőpont után kutatni, mely újabb „felfedezésekre” vezet. 

Rab Virág a GASI konferencia plenáris szekciójában, Philadelphia, 2015.

 2002 óta vezeted a PTE Grastyán Endre Szakkollégiumot. Miért tartod fontosnak ezt az intézményt? Mit emelnél ki az olvasók számára a tevékenységeiteket illetően?

A szakkollégium keretében a tagok olyan szakmai és közösségi tevékenységekre fordíthatják az idejüket és energiájukat, melyek emelik a diplomájuk értékét. A szakkollégium működtetésében vállalt feladataik révén pedig tapasztalatokat szerezhetnek a demokratikus intézmények belső működéséről. Önálló kutatásaikkal előkészülhetnek a tudományos pályára; míg a közösségi és társadalmi tevékenységek nyomán megtanulhatják, hogyan válhatnak a társadalom hasznos tagjaivá. Egyúttal jól is érezhetik magukat ezek alatt az évek alatt.

A tagság legfontosabb feltétele, hogy legyen valakinek önálló kutatása. Ettől eltekintve mindenki arra a területre helyezheti a hangsúlyt (legyen az a kollégium vezetése, közösségi tevékenység vagy társadalmi felelősségvállalás), amelyik iránt a legjobban fogékony. Fontos számunkra, hogy mindenki megismerje önmagát és tisztában legyen az erősségeivel, hiszen csak így lehet sikeres az életben, de a közösségi erőfeszítéseket is így tehetjük eredményesebbé.

A szakkollégium interdiszciplináris jellegében és tevékenységeiben is hangsúlyosan vannak jelen névadónk, Grastyán Endre idegfiziológusnak (1924–1988) a tudománnyal és a kutatással kapcsolatos elképzelései. Fontosnak tartjuk az egyes problémák holisztikus megközelítését, ezért több tudományterületen átívelő kutatásaink vannak. Gondoskodunk a kutatási eredmények társadalmi hasznosulásáról. Ennek egyik módja az eredmények disszeminációja (grátisz előadásokat tartunk a régióban). A másik, hogy alkalmazzuk is a kutatási eredményeinket (például beépítjük azokat egy általunk fejlesztett közösségi táblajátékba). Nem véletlen, hogy sokat foglalkozunk a játékkal. Grastyán Endre ugyanis azt vallotta, hogy az alapkutatás valójában játék, ahol a legfőbb hajtóerő az ismeretlenség. Évekkel ezelőtt A felfedezés öröme címmel interdiszciplináris kurzust indítottunk, melyet a szakkollégium különböző területeken tevékenykedő tanárai tartottak (Péczely László orvos, Pachner Orsolya pszichológus, Agora Zsuzsanna történész és én). Grastyán Endre nyomán ugyanis az igazi kutatási eredményt mi is a közös gondolkodástól reméljük. S még valami, a motiváció szempontjából oly fontos pozitív megerősítés jelentőségét Grastyán kutatásokkal támasztotta alá.

Programjaink között szerepelnek idegen nyelvű kurzusok, nemzetközi interdiszciplináris kutatások, konferenciák, továbbá magyar és idegen nyelvű kötetek kiadása. 

Joint Course a Bloomsburg-i Egyetemmel (2014). Fotó: Rab Virág

Számos újítást vezettél be az oktatásban, gondolok itt a külföldi egyetemekkel közös online kurzusokra vagy az Identitás és lokalitás című kutatószemináriumra.

Már tíz éve annak, hogy bevezettük azokat a modern oktatástechnológiai eszközöket és információs technológiákat az oktatásba, amelyek most a vészhelyzetben egy csapásra elterjedtek. 2010-ben indítottuk az első olyan kurzust, amely Skype segítségével egy amerikai egyetem szemináriumához kapcsolódott; a két kontinensen tanuló diákok pedig közösen dolgozták fel az anyagot. Aztán hat vagy nyolc éve élőben közvetítettünk egy Grastyán konferenciát, ahol több hazai és nemzetközi szakértőt Skype-on keresztül szólaltattunk meg.  Az egyik meteorológiai témájú előadást például Reisz András értékelte, de voltak szakértők, akik New Yorkból vagy Bostonból jelentkeztek be angol nyelvű prezentációkhoz. Abban az időben egy ilyen konferencia megszervezése itthon még nagy újdonságnak számított. A technikai feltételeket akkor a Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar biztosította. Visszatérve az online kurzusokhoz, azok mindkét oldalon személyes részvétellel zajlottak, csak a két szeminárium csatlakozott egymáshoz elektronikusan. Megvalósításuk pedig korántsem egyedül hozzám kötődött, mindegyiket kiváló hazai és nemzetközi kollégákkal közösen  bonyolítottuk le: Dombi Judit angol nyelvészet, Szappanyos Melinda nemzetközi jog, Agora Zsuzsanna történelem és történeti pszichológia, Gilbert Edit irodalom, Pókay Marietta angol szaknyelv és Schnell Zsuzsanna pszichológia és nyelvtudomány. Hadd emeljem ki Joan Miller nevét is, aki a Bloomsburgi Egyetem (BU) oktatójaként több évig dolgozott velünk. Chris Podeschi szociológia professzor pedig két éve egy újabb, az Identitás és lokalitás kutatásunkhoz kapcsolódó BU-UP online közös kurzus keretében tíz amerikai egyetemistát hozott Pécsre, terepmunkára.

Mi indított ezeknek a kurzusoknak a szervezésére?

Azok a pluszok, amelyeket a hallgatóknak kínált. Az egyik, hogy mind írásban, mind szóban megtanultak angolul is számot adni a tudásukról. A kurzus sokféle, az átlagostól eltérő elvárásai miatt pedig több képességet is fejlesztett (többek között a problémamegoldó, a kommunikációs, az érvelélési, a kooperációs és a döntéshozói képességet). Mindemellett nagyon élvezetes volt az óra. Én magam is sok tapasztalattal gazdagodtam.

Az Identitás és lokalitás című kurzus jó példa az oktatás és kutatás összekapcsolására. Ez a kutatószeminárium már hét éve fut. A hallgatók a kutatáshoz épp annak aktuális fázisában csatlakoznak és dolgoznak. Hét éve a szakirodalom feltárásával kezdtünk, ebben a félévben a második közösségi táblajátékunk teszteléséig jutottunk el. A játék célja, a krízishelyzetek kezeléséhez szükséges problémamegoldó készség fejlesztése. Témája Orfű helytörténete. A többi legyen meglepetés!

Joan Millerrel (University of Bloomsburg) a 23. GASI konferencián (Montego Bay, Jamaica, 2014), ahol Rab Virág a nemzetközi online kurzusaiért díjat is kapott (lásd alább).


Vitathatatlanul te vagy az egyik legnépszerűbb tanár a tanszéketeken. Mit gondolsz, összefügg ez azzal, hogy a hallgatóid sikeresek? Úgy tudom több OTDK díjat is nyertek az elmúlt években.

Fontosnak tartom a hallgatók szakmai támogatását, és örülök a sikereiknek. Én csak ezt tudom. A többiről őket kell megkérdezni. 

Nemrég habilitáltál és jelent meg az új könyved, amelyben két pénzügyi szakember, Hegedüs Loránt és a holland Gerard Vissering kapcsolati hálójának bemutatására vállalkoztál. Miért ezt a megközelítést választottad? Szerinted mi a kapcsolati hálózatok szerepe és jelentősége a történelemben?

Amikor egy kérdést adott vonatkozási keretben nem sikerül megválaszolni, akkor gyakran felmerül a tudományterületek összekapcsolásának igénye. Az új értelmezési keret ugyanis új perspektívát, vagyis az adott kérdés más szemszögből való megközelítését kínálja. Az én kérdésem az európai gazdaság háború utáni újjáélesztésének mikéntje volt, de arra is kíváncsi voltam, vajon lehetséges-e a hálózatgondolat segítségével a korábbiakhoz képest újat mondani? A hálózatgondolat ma már egy széles körben használatos, kimondottan interdiszciplináris gondolkodási minta. Lényege pedig az, hogy a köröttünk és a bennünk lévő világ kapcsolatokon keresztül szerveződik, s hogy a hálózatok, vagy más néven komplex rendszerek leírhatók. Komplex rendszer alatt olyan rendszert értünk, ahol az alkotóelemek és a közöttük lévő kölcsönhatás révén a rendszer viselkedése az egyes egységektől lényegesen eltérő sajátosságokat mutat. A kérdés az, hogy mit kezdhet ezzel a történész? Vajon felfoghatjuk-e a történelmi szereplők közötti kapcsolatokat a történelmi változások mozgatórugóiként? A tapasztalat azt mutatja, hogy igen. Egy olyan szociológusok által (Albert Fruzsina, Dávid Beáta és Kőrösi Zsuzsanna) végzett történeti kutatást hozok példának, amely engem is inspirált. A szerzők az 1956-os Intézet Oral History Archívumában található életútinterjúk egy részét kapcsolathálózati módszer segítségével dolgozták fel, és arra jutottak, hogy a nagy történeti változások idején nem váratlan események vagy emberi érzések stb., hanem a társadalmilag beágyazott szereplők kapcsolatai „vették illetve veszik át az irányítást”. Vagyis a kapcsolathálózatok kialakulása és átalakulása jelenti azt az összefüggést, amellyel az események kimenetele magyarázható.  Ennek a történelmi narratívának ma már számos képviselője van, köztük a legismertebb Niall Ferguson, aki az alig dokumentált informális hálózatokat tekinti a történelmi változások legfőbb mozgatórugóinak. 

Rab Virág a Southern Conference of Slavic Studies (Washington) és az Economic and Business Historical Society (Columbus) pár nap különbséggel tartott rendezvényei között George Washington Mount Vernon-i házánál (2011. április). Fotó: Gergely Marianna

Számos nemzetközi szakmai szervezet tagja vagy, főleg Amerikában vagy gyakran visszatérő vendég. A nemzetközi konferenciák és projektek hogyan kapcsolódnak a kutatásodhoz?

Négy-öt társaság éves rendezvényeire járok rendszeresen. Mindegyiknek más a profilja, ezért eltérő módon kapcsolódnak a kutatásomhoz is. Közép- és Kelet-Európa 20. századi története szempontjából az egyik legfontosabb az Association for Slavic, East European, and Eurasian Studies. Ez egy hatalmas szervezet nagyjából 3000 taggal, az elmúlt tíz évben alig volt olyan esztendő, hogy ne vettem volna rajta részt. Amit legjobban szeretek benne, hogy a szakma legjobbjait gyűjti egybe, kiváló előadásokat és szakmai vitákat lehet hallani, s egy hatalmas könyvkiállításon még a legfrissebb szakirodalmat is be lehet szerezni. Ezen felül pedig  személyesen lehet találkozni a nemzetközi kollégákkal. A másik éves konferencia a Global Awareness Society International rendezvénye. Ez a szervezet a kutatási eredmények társadalmi hasznosítását helyezi előtérbe, így itt általában az oktatás- és kutatásmódszertani eredményeimet szoktam bemutatni. Öt-hat éve azonban rendszeresen felkérnek az adott év tematikájához kapcsolódó plenáris előadás megtartására is. Ilyen alkalmakkor mindig a történetiség szerepét hangsúlyozva közelítek a témához, és bemutatom a magyar álláspontot is. Ezeket a szerepléseket azért tartom fontosnak, mivel számos tudományterületről és országból vannak résztvevők. A szervezet négy éve az európai tanácsadójává választott. Mivel egy pár száz fős társaságról van szó, szinte mindenkit ismerek. Az elmúlt évek alatt pedig többükkel alakítottam ki szakmai együttműködést is. Korábban említettem Joan Miller nevét, akivel több közös kurzusunk is volt. Őt is innen ismerem. Jay Nathan new yorki közgazdásszal pedig jelenleg is együtt dolgozunk egy folyóirat szerkesztőbizottságában és egy általa alapított amerikai ösztöndíjprogramban, melynek keretében magyar fiataloknak szervez nyári egyetemet. James Pomfret a szervezet lelke, akinek a szinte láthatatlan jelenléte nélkül az említett együttműködések nem jöhettek volna létre. 

Az Economic and Business Historical Society több konferenciáján gazdaságtörténeti előadásokkal szerepeltem. A szakmai megerősítés és kontroll mellett a személyes kapcsolatok kialakításának lehetősége miatt igyekszem itt is megjelenni. Sok évvel ezelőtt nagy élmény volt Jari Elorantával egy panelben szerepelni, akinek a munkáit ma már az MA-s hallgatóim is rendszeresen forgatják. Ráadásul ennek a társaságnak is egyre több új kezdeményezése van, például az interneten tartott szemináriumok, melyek lehetővé teszik, hogy akár a diákjaim, akár én komolyabb költségek nélkül jussunk szakmai impulzusokhoz.

Hadd emeljem még ki az American Hungarian Educators Association (AHEA) nevű szervezetet, melynek rendezvényein több alkalommal is részt vettem és tagjaitól – elsősorban Susan Glanztól – többször is kaptam szakmai támogatást.

Az utóbbi nyolc-tíz évben fontos feladatomnak tartom, hogy segítsem a graduális és a doktoranduszhallgatók bekapcsolódását a nemzetközi tudományos vérkeringésbe. Szerencsére az említett szervezetek ösztöndíjakkal is támogatják a tehetséges fiatalokat, így az említett kapcsolatok a tehetséggondozás szempontjából éppoly fontosak.

Az oktatás, a kutatás és a szakkollégium mellett három gyermek édesanyja is vagy. Mit tanácsolnál a kutatói pályát választó lányoknak, hogyan tudják összeegyeztetni a családot és a tudományos pályát?  

Fontos tudni, hogy a jó család támogatja az ember szakmai karrierjét, ennek a fordítottja azonban nem igaz. A család és a munka pedig, ha nehezen is, de összeegyeztethető. Az ősi recept a következő: ha otthon vagyunk, ne dolgozzunk, koncentráljunk a családra! Ha dolgozunk, kizárólag a munkára figyeljünk! Persze a gyakorlatban – főleg kisgyermek(ek) mellett – ez nem olyan egyszerű, más megoldást azonban én nem ismerek. Az is fontos, hogy ha szükség van rá (mert átmenetileg nagyobb figyelmet kell fordítani a munkára), merjünk segítséget kérni. Én például a szüleimre mindig számíthatok. Ahogy azonban sok más módszer, ez sem működik kielégítően karantén idején.

Rab Virág legkisebb gyermekével a Zsolnay Kulturális Negyedben (2020. június 7.). Fotó: Jancsó Borbála Anna

Mivel töltöd a szabadidődet? Van valamilyen hobbid?

Szó, ami szó, mostanában nem nagyon bővelkedem szabadidőben. Azt hiszem, ha lenne, sem fordítanám másra, mint arra a két dologra, amit legjobban szeretek: a hozzám közelállókra és a munkámra.

Min dolgozol most?

Hegedüs Lorántról írok a korszakot is bemutató életrajzot. Sok anyagom van már, ezek olyan izgalmas dolgokra is rávilágítanak, mint például arra, hogyan gondolkodott Hegedüs a családról, a barátságról, az életről vagy épp az elmúlásról. Néhány dolognak azonban még feltétlen utána kell járnom. Ezt azonban egyelőre nehezen tudom megoldani. Mindenesetre – mint mindig – most is bizakodó vagyok. 

Hamerli Petra

Azokat a fotókat, ahol nem jelöltük külön a forrást, Rab Virág bocsátotta rendelkezésünkre.

Ezt olvastad?

Az 1956-os forradalom és szabadságharc a 20. századi magyar történelem kiemelt eseményei közé tartozik. Az október 23-i évforduló kapcsán összegyűjtöttük