Történelmi tudáspróbák – Fókuszban az országos tanulmányi versenyek

Évről-évre egyre színesebb palettáról választhatnak maguknak csatateret, azok a középiskolás tanulók, akik történelmi tudásukkal felvértezve kívánnak diadalt aratni. Az Oktatási Hivatal által koordinált központi tanulmányi verseny mellett egyre több felsőoktatási intézmény és civil szervezet kíván hagyományteremtő céllal olyan magas színvonalú műveltségi vetélkedőt tető alá hozni, amely nem kizárólag a történelem érettségi sikeres abszolválásához szükséges kompetenciák fejlesztésében segíti a diákokat, hanem egyúttal lehetőséget biztosít potenciális történészjelöltek toborzására. Jelen összeállításunkhoz az országos versenykiírások közül válogattunk.

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Oktatási Hivatal által közösen meghirdetett vetélkedők jelentősége, hogy általuk az előkelő helyezést elérők többletpontokat szerezhetnek a felsőoktatási felvételihez. Történelem tantárgyból az első fordulót (2015. november 2.), amelynek keretében a nevezők a kétszintű érettségi követelményrendszeréhez kapcsolódó feladatlapot töltenek ki, az iskolák szervezik. Az Oktatási Hivatalhoz már csak a 75% feletti eredményűek jutnak el. A történelem a pályázatos tantárgyak között szerepel, ami azt jelenti, hogy a második forduló teljesítéséhez a versenyzőknek egy a meghatározott formai kritériumoknak megfelelő pályamunkát is be kell nyújtaniuk, amellett, hogy válaszolnak a magyar és az egyetemes történelem általános összefüggéseire vonatkozó esszékérdésekre (2016. január 5.). A szervezők 2016. február 1-jéig minden iskolát értesítenek arról, hogy kik nyújthatják be pályamunkáikat (2016. február 18.). Az Oktatási Hivatal által 2016. április 12-én megrendezendő szóbeli, döntő forduló keretében a versenyzők megvédik pályamunkájukat, kapott források segítségével pedig megadják a kihúzott történelmi téma vázlatát és válaszolnak a bizottság által feltett, gondolkodtató kérdésekre bizonyítandó, hogy tárgyi tudásukat gyakorlatban is képesek alkalmazni.

Pályamunka tekintetében idén az alábbi három téma közül választhatnak a résztvevők:

  1. Gyermeknek, fiatalnak lenni – Gyermekkor, ifjúkor, hazai tanulás – külhoni egyetemjárás a közép- és kora újkori Magyarországon
  2. I. Ferenc József és a magyarok (a szabadságharc leverésétől az első világháború kitöréséig, 1849- 1914)
  3. A Kádár-kor kultúr- és művelődéspolitikájának megjelenési formái lakóhelyemen (1957-1985)


A történelem OKTV tavalyi győztese: Hegyesi Zsolt
(Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen)

Ne feledjük, hogy ezeken a megmérettetéseken nem csak a diákok, hanem közvetve a felkészítő pedagógusok, küldő intézmények teljesítménye is mérlegre kerül. A korábbi években az Oktatási Hivatal a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjjal több kategóriában ismerte el a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végzett pedagógusokat.

Cultura Nostra

Az idén tizenötödik alkalommal megrendezésre kerülő Kárpát-medencei történelmi vetélkedőt a Pannonhalmi Főapátság és a Rákóczi Szövetség közösen szervezi. A téma: Szent Márton nyomában – A keresztény Európa születése (313-1000). A megszólított magyarországi és határainkon túl élő magyar középiskolások 3 fős csapatokkal képviselhetik küldő intézményüket. Az első forduló feladatsorát 2015. december 10-én lehet letölteni a verseny honlapjáról és 2 órán belül el kell juttatni kitöltve a szervezőknek. A második, regionális forduló feladatlapjának kitöltésére a Kárpát-medence különböző városában nyílik majd lehetőség 2016. február 9-én. Végül a legjobb tíz csapat végső összecsapására a Pannonhalmi Főapátságban kerül sor 2016. március 18. és 20. között. A döntősök egyúttal nyári jutalomutazáson vehetnek részt Herenden, Pannonhalmán és Bábolnán.

Kreatív Történelem

Két éve az első világháború, tavaly a három részre szakadt Magyarország, idén pedig a hidegháború és a kétpólusú világ áll a Kreatív Történelem címet viselő, a Pécsi Tudományegyetem Történettudományi Intézete és a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola által megrendezett vetélkedő középpontjában. A verseny deklarált célja, hogy „intenzívebbé tegye a történettudomány és a történelemtanítás (közoktatás) kapcsolatát, érdekes és újszerű terepet biztosítson a tehetséges diákok kibontakozásának, valamint hogy kedvet ébresszen bennük a felsőfokú történelmi tanulmányok folytatására.” A 4 fős, középiskolásokból álló csapatok két írásbeli fordulót követően 2016. április 8-9-én Pécsett írásban és szóban egyaránt megmérkőznek egymással. A legeredményesebb csapat tagjai amellett, hogy ingyenesen részt vehetnek a Pécsi Tudományegyetem nyári táborában, amennyiben Pécsett kezdik meg jogi vagy közgazdasági tanulmányaikat 50%-os tandíjmérséklésben részesülhetnek.

Viadal az 1956-os forradalomról és szabadságról

Az 1956-os események kapcsán felhalmozódott tudásanyag áll az egri Eszterházy Károly Főiskola Történettudományi Intézete és Történelemtudományi Doktori Iskolája által 3 fős csapatok számára szervezett történelmi vetélkedő fókuszpontjában. A szervezők 2015. november 13-ig várják, hogy az első forduló már elérhető feladatlapjának kitöltésével és megküldésével a 14-18 éves tanulókat tömörítő csapatok jelentkezzenek. A két írásbeli fordulót követő szóbeli döntőre a tervek szerint 2016. április 23-án kerül majd sor az egri főiskolán.

Bölcs-Ész bajnokok ligája

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara október 5-ig fogadta a 11-12. évfolyamos középiskolások nevezését országos tanulmányi versenyére. A kar honlapján közzétett feladatlapok kitöltésére és visszajuttatására első körben november 5-ig van lehetőség. Aznap jelenik meg a második feladatsor, amely a hagyományos tesztjellegű, feleletválasztós feladatok mellett játékos rejtvényeket és ok-okozati összefüggések felismerését feltételező feladatok is szerepelnek majd. A szóbeli, döntő fordulón a legjobb tíz versenyző méri majd össze tudását 2016. január 22-én a piliscsabai campuson.

Mit tudsz a Nagy Háborúról?

Kapcsolódva az első világháborús centenáriumi rendezvényekhez a Fidelitas idei versenyének témájául a Nagy Háborút választotta. Az interaktív országos történelemverseny keretében a versenyzők a Magyarország első világháborúban betöltött szerepére és a harcok hazánkra gyakorolt hatásával kapcsolatban számíthatnak majd kérdésekre. A kétfordulós egyéni vetélkedőn bármely középiskola (határon túli magyar is) tanulója képviseltetheti magát. Az első online forduló keretében a versenyzők regisztrációjukat követően tesztsort tölthetnek ki november 4. éjfélig. A legjobb eredményt elért diákok 2015. november 27-én, pénteken mérkőznek majd meg egymással a budapesti döntőn.

*

A fentieken túl természetesen még számos regionális és helyi vetélkedő kerül megrendezésre. Böngésszenek bátran közülük! A szervező intézményeknek zökkenőmentes lebonyolítást, a történelem szakos pedagógus kollégáknak sikeres toborzást és felkészítést, a tudóspalántáknak pedig élményekben gazdag vetélkedést kívánunk!

Kapcsolódó cikkek:

Középiskolás történelem verseny 2015

Diákok emlékeztek meg az első világháborúról

A történész mint hacker, avagy merre tart a történettudomány?

Megújul(t)-e a történelemtanár eszköztára?

Kör(kor)kép a történettudományról – Történészvita 2015

Ezt olvastad?

Vitári Zsoltot elsősorban az egyetemes történelem, közelebbről az 1945 előtti Németország történetének kérdései foglalkoztatják. A Hitlerjugendről különösen sokat publikált. A