Történészek az emlékezettörténetről és politikusok a nemzet- és emlékezetpolitikáról doktoranduszoknak

2014. november 19-én került sor a Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem- és Politikatudományi Osztályának (DOSZ TEPO) éves nagy rendezvényére, amelynek helyszínéül a Debreceni Egyetem szolgált. Zeidler Miklós és Bárány Attila történettudományi előadásai után Kiss László (MSZP), Mazsu János (Fidesz), Schiffer András (LMP) és Szávay István (Jobbik) politikusok vitatták meg pártjaik emlékezetpolitikai elképzeléseit.

Fotó: Fekete Bálint

A tudományos előadásokkal egybekötött kerekasztal-beszélgetést Dr. Forisek Péter nyitotta meg. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar oktatási dékán-helyettesének köszöntőjében a doktorandusz közösségek, tágabb értelemben pedig a doktorandusz társadalom megszervezésének, összekovácsolásának fontosságát hangsúlyozta, amelyben a DOSz-nak, mint a doktori képzésben részt vevő hallgatók érdekképviseleti szervezetének kiemelkedő szerepe van. A Magyar Tudományos Akadémia osztályrendszerének mintájára kialakított struktúra, valamint a szervezet vezetésben és a tudományos osztályok szintjén is tapasztalható dinamikus működés révén a DOSz komoly előrelépést ért el a fővárosi és vidéki doktori iskolák és doktoranduszaik közötti szorosabb kooperáció megteremtésében.

A köszöntők sorát Csiszár Imre, a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke folytatta, aki a szervezet legfontosabb eredményeiről és célkitűzéseiről számolt be. Csiszár Imre a DOSz hatékonyságával kapcsolatban kiemelte az intézményi hátterek meglétének jelentőségét, amelyre példaként a Történelem- és Politikatudományi Osztály és a DE BTK Történelmi Intézet közötti jó együttműködést említette. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Szőts Zoltán Oszkár, a DOSz TEPO elnöke, aki az adott tudományos osztály elmúlt két éves tevékenységének legfontosabb államosait ismertette. Hogy a köszöntésben pontosan mik hangzottak el, a link mögött található videóban ellenőrizhető.

Fotó: Fekete Bálint

A program Zeidler Miklós (egyetemi docens, ELTE BTK; tudományos főmunkatárs MTA BTK TTI) Mire való a történelem? című tudományos előadásával folytatódott. Zeidler Miklós átfogó képet adott a különböző korokra jellemző történelemszemléletekről és történetírói megközelítésekről, valamint a történetírás funkcióiról, rendeltetéseiről. Utóbbi közé sorolhatjuk a közösségi identitás megteremtésének feladatát. A történetírás azonban számos esetben a politikai legitimitás történeti referenciákkal való alátámasztásának szerepkörét látta el. A 19-20. században a történeti motívumok gyakran a politikai retorika beépített elemeiként jelentek meg és a propaganda szerves részévé válhattak. Az előadó szerint a kollektív emlékezetben kanonizált történeti tudás alapvető fontossággal bír, az elfogulatlan és szakszerű tárgyalási mód kialakítása éppen ezért nehéz és szükséges feladat. A történelmi tudás az általános műveltség része, a múltról való ismereteink pedig befolyásolják a mában való tájékozódásunkat. Ezért fontos cél a racionális múltábrázolás megteremtése.

Fotó: Fekete Bálint

A második előadás Bárány Attila (egyetemi docens, DE BTK; Magyarország a középkori Európában Lendület kutatócsoport vezetője) prezentálásában hangzott el, aki Magyarország és az 1526-os év emlékezetének problematikáit állította középpontba. A magyar történetíráson belül rendkívül negatív megítélés alakult ki a mohácsi előtti évtizedek belpolitikai viszonyairól. A züllés és az erkölcsi romlás időszakának tekintett korszak bemutatása során azonban Bárány Attila jóval árnyaltabbá tette ezt a képet. Véleménye szerint ugyanis a Jagelló-korszakot nem lehet kizárólag ilyen formában jellemezni. Az előadás kitért a korszak szereplőivel kapcsolatos tévképzetekre is. Példaként említhető Lajos király gyenge és erőtlen, gyermek uralkodóként való interpretálása, vagy Tomori Pál vélt vagy valós vezetői alkalmatlansága. Az előadások videófelvétele Kántor Richárd és Orvos György jóvoltából  itt megtekinthető.

A felvezetőnek szánt tudományos előadások után került sor a nemzetpolitika és emlékezetpolitika aktuális kérdéseinek megvitatására négy parlamenti párt egy-egy képviselőjének bevonásával. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Kiss László (MSZP), Dr. Pósán László parlamenti kötelezettségei miatti távolmaradása okán Dr. Mazsu János (Fidesz), Schiffer András (LMP) és Szávay István (Jobbik) voltak. A beszélgetést Berzsenyi Tamás a DOSZ TEPO tagja és az ELTE Egyetemi Doktorandusz Önkormányzat elnöke moderálta, miután a DOSZ stratégiai elnökhelyettese, Szávay László röviden köszöntötte a jelenlevőket.

A kerekasztal-beszélgetés első kérdésfelvetése a múlthoz való viszonyt célozta meg. Miért olyan fontos a múlthoz való viszony? Mi a történelem és a múlt tétje? A jelenlevő képviselők közül Kiss László úgy vélte, hogy a politika alapvetően rosszul reagál akkor, amikor a történettudomány releváns szakmai kérdéseiből politikai kérdéseket kreál, vagy egyáltalán politikai megállapítást tesz. Ugyanehhez a témakörhöz kötődően Schiffer András fontosnak tartotta, hogy az egyes nemzetek tisztában legyenek a múltjukkal, mivel ez hozzájárul az adott közösségeken belüli egyetértés és büszkeségtudat létrejöttéhez. Mindennek birtokában lehet egy nemzet erős és cselekvőképes. Kiemelte továbbá, hogy az emlékezetpolitika a legérzékenyebb közpolitikai terület, amely abból adódóik, hogy együtt van jelen a pártpolitika és a kulturális különbözőségekből eredő nézetkülönbségek. Schiffer András meglátása alapján a legfőbb cél a konszenzusteremtés, amelynek lényege egy olyan közös álláspont kialakítása, amellyel a társadalom többsége képes azonosulni. Szávay István szerint az erőszakos mítoszteremtés különösen szerencsétlen, különösen, ha kompromisszumképtelenséggel párosul.

Fotó: Fekete Bálint

Mazsu János a magyar történetírás kezdeti szakaszára és azt követő fejlődésére tekintett vissza. Véleménye szerint a magyar történetírás akadémiai tudománnyá válását követően is megőrizte azt a tulajdonságát, miszerint az interpretálók mindig próbáltak egy-egy közösség számára bizonyos mértékű orientációt nyújtani. A történetírás ezáltal hozzájárul a jelenkori és jövőbeli tájékozódáshoz, miközben bizonyos szempontok alapján folyamatosan újra gondolja a közösség addigi múltját. Ezen átértelmezések alkalmával pedig sor kerül a közösségi vagy nemzeti emlékezet helyeinek újból történő meghatározására.

A kérdéssel összefüggésben Szávay István azt hangsúlyozta, hogy a történelmi múlthoz való viszony meghatározza az egyén és a nemzet identitását. Ebből a szempontból a család érdekes egységet képez, mert magán hordozza egy-egy történelmi korszak lenyomatát és hatással van a következő generációk identitástudatának formálódására.

Az intézményes átalakulások folyamatával kapcsolatban Schiffer András pozitív dolognak értékelte azt, amikor a hatalom megteremti a múlt ápolásának kereteit. Azonban külön problémaként kezelte az állam tudományos életre gyakorolt hatásának mértékét és szorgalmazta az azonos és eltérő gondolkodású, valamint világszemléletű kutatóknak a társadalomtudományi intézetekben való foglalkoztatását, amely a különböző történeti hagyományok ápolásának lehetőséget teremtené meg. Mazsu János kiemelte, hogy a politikának a szaktudományhoz való viszonyát abban az esetben lehet negatívnak tekinteni, ha konkrét igényeket támaszt vele szemben és azok teljesülését intézményes formában is elvárja. A közösségi emlékezet politikai szintre való emelkedése azonban hasznos lehet, amennyiben a múltból származó tanulságok a jelenre és a jövőre vonatkozóan is irányadónak mutatkoznak.

Szávay István az elhangzottakra reagálva leszögezte, hogy jelenleg az akadémiai kutatóintézetek kormány alá kiszervezése folyik, ami politikai hozzáállástól függetlenül elfogadhatatlan. A közösségi emlékezet politikai szintre emelésével kapcsolatban pedig semmilyen hosszútávú koncepció nem látszik, hacsak az nem, hogy egyoldalú narratíva alakuljon ki.

Az egyféle értelmezés többségre rákényszerítése alapvetően hibás módszer, ugyanis nincs érvényes történeti emlékezet, vélekedett Kiss László. A képviselő szerint egyéntől és közösségtől függően sokfajta történelmünk van. Ezzel párhuzamosan Schiffer András a nemzeti emlékezet és múlt kisajátításának káros hatásairól beszélt. Szerinte egy nemzet cselekvőképessége nagymértékben függ a politikai közösség identitásának erejétől. Abban az esetben pedig, ha egy aktuális hatalom a saját történeti látásmódját helyezi előtérbe, akkor annak az országnak az érdekérvényesítése lehetetlenné válik. Gondolatmenetének végén Schiffer András leszögezte, hogy az állam szuverenitásának kitüntetett része az emlékezetpolitika, amibe éppen ebből adódóan nem szabad külső beleszólást engedni.

A konszenzuskeresés és teremtés kérdésében Kiss László úgy vélte, hogy a múlt alapkérdéseinek tekintetében nemzeti minimumra kell törekedni. Mazsu János pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki a maga gyakorlati módján képes kezelni bizonyos tematikákat. Szávay István ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy örülne, ha ez a vélemény a kormánypárt hivatalos álláspontja lenne. Bár a kerekasztal-beszélgetés során sokféle álláspont hangzott el, zárásként a résztvevő képviselők egyetértettek abban, hogy lehetőség szerint nagyobb toleranciával kell lenni az eltérő történelmi szemléletek iránt. Aki kíváncsi az egész beszélgetésre, teljes terjedelemben megnézheti ezen a videón.

Schrek Katalin

Ezt olvastad?

A Déri Múzeumban június 24-én adtuk át a nagyközönség számára a Cívisek világa c. új helytörténeti állandó kiállítást a Múzeumok
Támogasson minket