Történésztalálkozó Hódmezővásárhelyen

A Seuso-kincstől Kádár Jánosig, a végzős gimnazistától a tanszékvezetőig – augusztus 12-től egy hétig a történettudomány otthona lesz Hódmezővásárhely. A hallgatóságot és az előadókat nemcsak több mint ötven izgalmas téma, hanem egy hagyományőrző csoport bemutatkozója is várja.

Tizedik alkalommal tartják meg a történettudományi találkozót Hódmezővásárhelyen. A rendezvényen augusztus 12. és 18. között – a zárónapot leszámítva – napi 9 előadás közül választhatnak az érdeklődők, azaz az egy hét alatt ötven előadó mutatkozik be.

„A dél-alföldi régióban unikummá, egyedülálló programmá nőtte ki magát az esemény, a nyári időszakban hasonlóan tág időbeli és tematikai körzővel operáló rendezvény nincs. Generációk között kapcsolatot teremtő konferenciát álmodtunk meg tíz évvel ezelőtt, olyat, amely a fiatalokat is bevonzza a tapasztaltabb kollégák kapcsolati körébe”

– fogalmazott az Újkor.hunak Szabó Pál középkorász, a találkozó egyik szervezője. A rendezvény névsorát végigolvasva valóban sokszínű előadói gárda állt össze a végzős gimnazistától a doktorandusz hallgatón át a hobbiszinten kutatókig, miközben egy-egy tanszékvezető professzor is örömmel hozza el legújabb eredményeit.

Interdiszciplináris alapon szervezik a konferenciát, a történelem mellett megjelenik az irodalom, a zene, a képzőművészet. Minden délután egy történelmi témájú vers elszavalásával kezdődik, az irodalomtudomány, az irodalomtörténet, a nyelvtudomány, a zeneművészet és a haditechnika történettudománnyal érintkező részei is helyet kapnak a következő néhány napban.

Hatalmas előnynek tartják a szervezők, hogy nem szorítja őket az idő, egy-két nap helyett egy egész hét áll rendelkezésükre, amelynek köszönhetően mind az előadásra, mind a vitára, a kérdésekre jut elegendő idő. „Manapság háttérbe szorult a tudományos ismeretterjesztés, miközben régen ennek komoly hagyományai voltak. A tudományos konferenciák többségét egy-egy témára fűzik fel szorosan, amely eleve korlátozza a látogatók körét. Nálunk ilyen nincsen, habár vannak ötletszerű ajánlataink az évfordulókra, ezek nem kötelező érvényűek, bárki hozhatja legutóbbi kutatásainak eredményeit” – mondta a történész.

A közvetlen légkör is a rendezvény egyik pozitívuma Szabó Pál szerint. Mindig beiktatnak egy-egy napot, vagy délutánt a felüdülésre, a szórakozásra. 2017-ben a kísérleti régészet és a hagyományőrző csoportok bevonásával a középkori harcászatról, az első szakállas puskákról, a korai tüzérségről tudhatnak meg többet a résztvevők a kopáncsi tanyamúzeumban.

„Mindenkit szeretettel várunk a programokra. Bárki bejöhet ingyen mindenféle regisztráció nélkül. Mi nem pályázati pénzből költünk, hanem a szervezők végeznek önkéntes kulturális munkát”

– üzente. A programokról bővebb információt itt találhatnak, a programfüzet alább olvasható:

X. Történettudományi Találkozó

a Vásárhelyi Történelmi Kör

szervezésében,

Hódmezővásárhely, 2017. augusztus 12-18.

Helyszín:              Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

                                Hódmezővásárhely, Rapcsák András út 7.

 Védnökök:

Dr. Kacziba Ágnes PhD. nyelvész, egyetemi docens (SZTE BTK, Szláv Intézet), a Vásárhelyi Történelmi Kör társelnöke

Dr. Szabó Pál PhD. történész, jogász, a Délvidék Kutató Központ munkatársa, Magyar Írószövetség tagja, a Szegedi Írók Társasága elnöke, a Vásárhelyi Történelmi Kör társelnöke, önkormányzati képviselő

Mórocz Gábor irodalomtörténész, doktorjelölt (Debreceni Egyetem), a Magyar Napló szerkesztője

Dr. Szikora István a Szabadkai Magyar Ház történelmi előadássorozatának szervezője

vitéz Pintér István történész, a Kossuth Nemzetőrség ezredese

2017. augusztus 12. szombat

Levezető elnök: Mórocz Gábor

900–  950           A X. Történettudományi Találkozó megnyitása és megemlékezés Bokorné Nagy Katalin régészre, egyesületünk volt tiszteletbeli elnökére.

                       Dr. Szabó Pál

950-1030          Dr. Hoffmann Zsuzsanna: Augustus Százados játékai (Kr. e. 17)

1030-1110        Prof. Dr. Zakar Péter: Adalékok Görgei tábornok „árulásának”   kialakulásához

1120-1200         Hanga Máté: A pozsonyi csata

1200-1240         Dr. Szabó Pál: Az „indulatos” Hunyadi László és „kamaszkirály” Mátyás – egy okleveles forrás tanulságai 1451-ből

1240-1310         Kerekasztal

1310-1500         Ebédszünet

1500-1510      Vers: Szenti Ferenc

Levezető elnök: Dani Dániel Pál

1510-1550         Dr. Czeglédi Katalin: A Kárpát-medence földrajzi neveinek keleti kapcsolatai

1550-1630          Juhász Péter: Fikció és realitás Anonymus Gestájában

1640-1720         Fodor Ferenc: Felsőpálos puszta felosztása az 1890-es években

1720-1800           Pintérné Dr. Kurunczi Magdolna: Fejezetek Földeák történetéből. A Zárdai Iskola története

2017. augusztus 13. vasárnap

900-910 Vers: Mórocz Gábor

Levezető elnök: Dr. Szabó Pál

910-950             Kovács Emőke: Nemesi családok házassági stratégiái a késő középkorban                                                 

950-1030           v. Pintér István–ifj. Pintér István: Románia orvtámadása és Bukarest elfoglalása 1916. december 6-án

1030-1110         ifj. Pintér István: A vásárhelyi utcanevek az új utcanevek tükrében

1120-1200         Máté Endre: Lengyel légiók Magyarországon 1848-2017

1200-1240         Lénárd Judit: Az állandósult szókapcsolatok helyzete mai nyelvhasználatunkban.

1240-1310         Kerekasztal

1310-1500         Ebédszünet

1500-1510         Vers: Szenti Ferenc

Levezető elnök: v. Pintér István

1510-1550         Dr. Ávéd János: Mindszent város egészségügye

1550-1630           Dr. Binnyei Géza: Az igazi Prohászka Ottokár

1640-1720         Dr. Palotás Zsolt: Nagy-Britannia, a Királyi Haditengerészet és a Mediterráneum, 1704–1945

1720-1800           Sanz Klára Lujza: Válogatás gróf Széchenyi István országépítő gazdasági tevékenységének felsorolásából

2017. augusztus 14. hétfő

900-910 Vers: Dr. Szabó Pál

Levezető elnök: v. Pintér István

910-950             Szmeskó Gábor: Közelítések Pilinszky János esztétikájához

950-1030           Csontos Márta: Történelem és eszmetörténet, az „erdélyi gondolat” értelmezéséhez

1030-1110         Dr. Bogoly-József Ágoston: Metahistóriai nézőpontok és a pozitivizmus szemléletvilága a történeti tudományokban

1120-1200         Magó Károly: Mesterhármas

1200-1240         Dani Attila: A harcterek vadászai

1240-1310         Kerekasztal

1310-1510         Ebédszünet

1500-1510         Vers: Szenti Ferenc

Levezető elnök: ifj. Pintér István

1510-1550         Miski Péter: A Teleki-Nádasdy per előtörténetéhez

1550-1630         Záhonyi András: Rokonaink-e az etruszkok?

1640-1720         Dani Dániel Pál: A pozsonyi csata (907)

1720-1800           Dr. Oláh Zoltán: Seuso kincs: „családi” vagy a „barbárok” elől rejtegetni való ezüst?          

2017. augusztus 15. kedd

900-910             Vers: Mórocz Gábor

Levezető elnök: Dr. Szabó Pál

910-950             Sulics Fruzsina: Hunnia Filmgyár és a magyar filmgyártás a második világháború alatt

950-1030          Török Adám: Egy elfeledett találmány.— Asboth Oszkár és légcsavar meghajtású uszályának viszontagságai

1030-1110         Dr. Tóth Sándor László: Az ónodi abrenunciatio és történeti háttere

1120-1200         Vári Árpád: A nemzetvédelem fogalma és értelmezései a Horthy-korszakban

1200-1240         Nemecz Ágnes: Kossuth Zsuzsanna- a szabadságharc egészségügyi reformja

1240-1310         Kerekasztal

1300-1500      Ebédszünet

1500-1510      Vers: Szenti Ferenc

Levezető elnök: Mészáros Piroska

1510-1550         Baros-Gyimóthy Eszter: „Testi, lelki nyugalomért”- Özvegyemberek házasodási szokásai a 18. századi Csetneken

1550-1630           Szokolay Domokos: A Görgey-zászlóalj

1640-1720         Dr. Vass László: Az 1848-49-es szegedi III. Honvédzászlóalj története

1720-1800          Tóth Gábor: A Gulag természeti és társadalmi viszonyainak irodalmi vetülete

2017. augusztus 16. szerda

900-910 Vers: Dr. Szabó Pál

Levezető elnök: Dr. Szikora István

910-950             Szenti Csilla: Olvasókörök Hódmezővásárhelyen

950-1030           Dr. Zombori István: XI. Pius pápa harca a fasizmus ellen és a budapesti Eucharisztikus kongresszus 1938

1030-1110         Dr. Szabó Pál: Csata Belgrádnál – A vár 1717. évi ostroma és elfoglalása

1120-1200         Csernus-Lukács Szilveszter: Megérte-e az osztrák-magyar kiegyezés? – 1867 értékelése 150 év távlatából  

1200-1240         Nemecz Ágnes: Dr. Lengyel Árpád – A Carpatia hajóorvosa

1240-1310         Kerekasztal

1310-1500         Ebédszünet

1500-1510         Vers: Szenti Ferenc

Levezető elnök: Dani Attila

1510-1550          Tóth Marcell: A magyar 2. hadsereg elfelejtett műszaki parancsnokának életútja

1550-1630          Szabolcs Enikő: Apokaliptikus romok: miként értelmezték a kortársak a „nagy francia forradalom” és a párizsi kommün romjait?

1640-1720            Szabó István: „Kis ország vagyunk” – Kádár és Trianon

1720-1800         Nyíri Ferenc: Erzsébet királyné és a zene                    

2017. augusztus 17. csütörtök

900-910 Vers: Mórocz Gábor

Levezető elnök: Dr. Binnyei Géza ügyvéd

910-950             Dr. Vincze Gábor: Csendőrsorsok 1945 után

950-1030           Gulyás Martin: Gazdaságpolitikai kiútkeresés az ötvenes években – a szovjet modell és az „önigazgatás”

1030-1110         Szabolcs Viktória Laura: Kényszerű népességmozgások Baján és környékén 1944/45–1953 között

1120-1200         Panyik-Tóth János: 120 éves a szolnok–kiskunfélegyházi HÉV

1200-1240         Patay Tibor: gróf Tisza István emlékezete a családban

1240-1310         Kerekasztal

1310-1500  Ebédszünet

1500-1510      Vers: Szenti Ferenc

Levezető elnök: v. Pintér István

1510-1550               Simon Erzsébet: Bűnös vagy ártatlan?– Egy fiatal férfi, Tanics János a Kaposvári Népbíróság előtt

1550-1630               Szajkó István: Az aknavetők, fejlesztésük története a mai napig, különös tekintettel a 81/82 mm kaliberű típusokra

1640-1720                 Szajkó István: Az aknavetők, fejlesztésük története a mai napig, különös tekintettel a 81/82 mm kaliberű típusokra

1720-1800               Dr. G. Tóth Péter: Egy dél-alföldi reformátor – Szegedi Kis István

2017. augusztus 18. péntek

900-910 Vers: Dr. Szabó Pál

Levezető elnök: Dr. Kacziba Ágnes

910-950             Dr. Marjanucz László: A paraszti polgárosodásról – Vásárhely okán

950-1030           Dr. Szondi Ildikó: A családok helyzete a mai Magyarországon

1030-1110         Dr. Heka László: Zrínyi Miklós horvát bán és magyar költő

1120-1200         Hamvas Levente Péter: Petőfi halálának emléke Arany János költészetében

1200-1240         Csajághy György történész, zenetanár, tárogatóművész:

                       A magyar nyelv és a magyar zenei anyanyelv című előadása

                       Közreműködik: Csajághyné Duha Julianna

1240-1310          Mórocz Gábor: Kommentár-töredékek Király István naplójához                             

1310-1340        Kerekasztal

1600– tól a Találkozó kiértékelése.

1700-től a Hunyadiak Örökében Hagyományőrző Csoport bemutatója,

vezető: Lázár Mihály

Pintérné Szurovecz Irén (ének)

Helyszín: Kopáncs, tanyamúzeum

(Kopáncs tanya 3440. 6800, Hódmezővásárhely. A 47-es főút mellett.)

Információ a konferencia résztvevői számára

Étkezés: Sólyom Bisztró, közvetlenül a kollégium mellett. További információ: www.vandorsolyomkft. hu

Szállás: SZTE Mezőgazdasági Kar Kollégiuma, (6800 Hódmezővásárhely, Petőfi Sándor út 10-12.) Szobafoglalás Békesi Pálnál, 8-15 óráig. Tel: 06-62-532-990. 2600 Ft/fő/éj.

Kapcsolat:

Vásárhelyi Történelmi Kör

Dani Dániel Pál:                06-30-550-9897

                                          ugocsiattila@gmail.com

Dr. Szabó Pál:                   06-30-380-1072

                                          szbpl07@gmail.com

Somogyi Rózsa:                06-20-567-6979

Bessenyei Ferenc Művelődési Központ       : www.bfmk.hu

Ezt olvastad?

2024. január 26-án mutatták be az Apple TV+ felületén a Levegő urai (Masters of the Air) című minisorozat első epizódját.
Támogasson minket