A történeti kutatás társadalmi célja és haszna

Salamander címmel tartott konferenciát 2019. április 11-én, csütörtökön a Mika Sándor Egyesület a budapesti Egyetemi Könyvtár dísztermében. A konferencián előadó kutatók saját témájuk prezentálásán keresztül a történeti tudományok társadalmi céljára igyekeztek rámutatni.

A Salamander-konferencia a 2019. tavaszán zajló „Mika Sándor 160” emlékszemeszter része volt, amelyet az egyesület a névadó születésének 160. évfordulója alkalmából hirdetett meg emlékezet-műhely-utánpótlás jelmondattal. A Mika Sándor születésének 160. évfordulója alkalmából tartott emlékszemeszter #műhely alprogramján négy szekcióban tizennégy előadó ismertette kutatásait, majd két könyvbemutatóra került sor.

A konferencia címét és időpontját a szervezők Mika Sándor és az évszázados egyetemi diákhagyományok szimbólumával indokolták. A foltos szalamandra alakjából született az a képzelt lény, amely a középkori heraldika és mondavilág szereplőjeként a tűzben él, de csodálatos módon soha meg nem ég benne, míg ha kikerül belőle, sebezhetővé válik, sőt elpusztul. E tulajdonsága miatt a latin kultúrkörben és a romantikus irodalomban az egyetemi értelmiség, a tudományos kutatók, a szellem titkait fürkésző deák-világ jelképének is tartották. Az április 11-i dátumra a tatárjárás sorsdöntő ütközete, a muhi csata évfordulója miatt esett a választásuk: a tatárjárás a magyar nemzettudatban kiemelkedő helyet elfoglaló tragédiák sorában az első, egyben toposza napjaink nemzettudatának is. A muhi csata pontos dátumát Mika Sándor azonosította.

A konferencia a címében is meghatározta, hogy a történeti kutatás társadalmi célját és hasznát kívánja körbejárni. Mindez a bölcsészettudományok kapcsán nagyon is aktuális kérdés, az utóbbi időben több publikáció, előadás, kerekasztal-beszélgetés foglalkozott ezzel, a közbeszédbe elsősorban a tudományfinanszírozás kérdésének szempontjából került be. Horkay Hörcher Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetének igazgatója, az MTA doktora és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) egyetemi tanárának öt évvel ezelőtt megjelent könyve nyomán komoly tudományos vita alakult ki. Ennek egyik vonulata a politika és a humán tudományok kapcsolata, ide sorolhatók olyan kezdeményezések, mint legutóbb az Eötvös Csoport Mire használhatja a politika a történelemtudományt? című rendezvénye. A másik megközelítésmód a társadalmi cél kérdése. Az MTA-n 2015. januárban tartott kerekasztal-beszélgetésen elsősorban a nemzeti örökség és a humanista eszmények továbbadásának fontosságáról esett szó, különösen az oktatás tekintetében, a történeti tudományokra sajátosan vonatkoztatható szempontokra azonban kevés fény vetült. 2015. októberben az ELTE-n, a Fiatal Tudósok Estjén a bölcsészképzés és -diploma hasznosságáról vitáztak a résztvevők, itt azonban a karrierlehetőségek voltak a fókuszban, a társadalmi cél tárgyalására nem került sor. Újabb szempontokat vetett fel a témában Eszik Veronika Mi szükség a bölcsészekre a technológiai innováció korában? című, Qubiten megjelent cikke, amely a bölcsészettudományok felelősségét mutatta be technotudományos újdonságok, innovációk elterjesztésében, hangsúlyozva, hogy ezek befogadásához elengedhetetlen a társadalmi és humántudományos reflexió.

A Salamander-konferencia újdonsága a fenti példákhoz képest, hogy fiatal kutatók elsősorban nem magukra, hanem az őket körülvevő társadalmi közegre reflektálva mutatták be saját kutatásuk társadalmi célját a szép számban összegyűlt érdeklődőknek.

Az eseményt Tóth Krisztina, az ELTE Egyetemi Levéltár igazgatójának házigazdai köszöntője nyitotta, aki saját Eötvös collegista élményeit fölidézve üdvözölte a fiatal pályatársak kezdeményezését és hangsúlyozta a tudományos kutatás értékteremtő erejét.

A konferencia előadásai a Hálózatok-Stratégiák, Közösség-Identitás-Emlékezet, Konfliktusok – Érdekellentétek és Mítosz és valóság az identitásformálásban című szekciókban hangzottak el. A szekciócímek laza kapcsolatot teremtettek a történelemtudomány, művészettörténet, régészet és pszichológia területéről érkezett kutatók előadásai között. Ennek megfelelően a szekciók vezetői, Borsodi Csaba Mihalik Béla, Kövér György és Hermann Róbert nyitóbeszédeikben elsősorban a konferencia előadásainak sokszínűségét és egy-egy téma több szempontú megközelítését emelték ki.

Identitáselemek

A humántudományok hozadéka a társadalom számára az identitás köré szerveződő kérdések vizsgálata, megválaszolása. Ezt vette górcső alá Szabó Melinda régész, az ELTE BTK Történettudományi Doktori Iskola Régészeti Doktori Programjának doktorandusza is. Számít-e, hogy honnan jöttünk? – Származás és migráció Pannoniában című előadása a Pannonia területén élő, különböző származású népek identitását vizsgálta, a negotiatorok csoportján keresztül. Az előadó a jelenkorra is érvényes megállapítással zárta felszólalását, vagyis, hogy a társadalmi beilleszkedés legfőbb mozgatórugói hosszú évszázadokon át mit sem változtak, és hogy nagy birodalmak egyszerű emberi motivációkra építve – mint a vagyon- és pozíciószerzés – képesek asszimilálni a különböző származású népeket egy államba.

Az identitás kérdését a hivatástudat fogalma felől közelítette meg Bojtos Anita történész, néprajzos, a Mika Sándor Egyesület alelnöke, aki a történész társadalom problémáira reflektálva tartotta meg (H)ősi örökség – Igaz mítoszok a Mohács utáni pálos rendtörténetben című előadását. Fennállásuk során többször is szembesültek a szerzetesek azzal a kihívással, hogy megfogalmazzák, hivatásuk mitől válik közösségivé például akkor, amikor a történelmi helyzet – a reformáció vagy éppen Pázmány Péter idején – szinte létjogosultságukat is megkérdőjelezi. Éppen ezért a pálosok által adott válaszok és magatartásminták például szolgálhatnak a mai hivatásgyakorlóknak is. A rendet az alternatív történelemszemlélet – a misztikum iránti vágyból táplálkozva – napjainkban ősi tudás hordozóinak tekinti, így történetének vizsgálata rámutat olyan problémákra is, mint az ilyen alternatív szemléletek megszületése, a magyarság önmeghatározása, vagy a nemzet önképének alakulása. Az előadásból világossá vált, a történettudománynak kell tudnia reagálnia arra a társadalmi igényre, amelyet jobb híján ma az alternatív történetbúvárok válaszolnak meg különféle konstrukcióikkal.

Egészen más perspektívából vizsgálta az identitás kérdését Arató Ágnes klinikai szakpszichológus, szülő–csecsemő-konzulens, a Budapest XX. kerületi pedagógiai szakszolgálat munkatársa. A jövő generációja a múltbéli jelenből – Nemzedéki problémák a mai magyar gyermekek közösségi tudatának fejlődésében című előadása azzal a kitétellel kívánt kapcsolódni a történelemtudomány problematikáihoz, amely szerint a jelenkor bizonytalanságait sokszor az okozza, hogy megszakadt a társadalom folyamatosságtörténete. A korábbi generációk kezeletlen, kibeszéletlen problémái a gyermekek lelki örökségévé válnak, ami nem csupán olyan mikrokörnyezetekre érvényes megállapítás, mint a család, hanem az egész társadalomra is. A múlt megismerésében és feldolgozásában a pszichológia és történelemtudomány összefogását szorgalmazta az előadó, hogy a két tudományág eltérő módszertanával együttes erővel mutasson rá a közösségi tudat vizsgálatának társadalmi tétjére.

Pál Zoltán, történész, levéltáros, doktorjelölt (ELTE BTK), a Mika Sándor Egyesület alelnöke Áltudomány és valódi szakismeret – az MSZMP KB három tudományos intézményének összehasonlítása címmel tartott előadásában arra kereste a választ, hogy a három pártintézményben milyen stratégiákat alakítottak ki a tudományos kutatók autonómiájuk megőrzése és a relatíve független kutatómunka biztosításáért, illetve ebben az alapvetően scientofób hatalmi közegben milyen, napjainkban is érvényes gondolkodási és cselekvési mintákat követtek. Az előadás azzal a pozitív végkicsengéssel zárult, hogy még diktatúrák idején is van remény a tudomány fennmaradásra, sőt fejlődésre is, ha annak művelői megőrzik hivatástudatukat.

Az identitás témakörét vizsgálta ifj. Arató György történész, levéltáros, az ELTE Művelődéstörténeti Doktori Programjának abszolvált hallgatója, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának kabinettitkára és a Hitel folyóirat történész szerkesztőjének Egy XVIII. századi püspök világképe – Rendi önszemlélet és a Regnum Marianum állameszméje Padányi Biró Márton műveiben és irataiban című előadása. Padányi Biró Márton veszprémi püspök (1745–1762) életművének új kontextusba állítása a XVIII. századi magyar tudat átalakulásának főbb, máig ható problémáit teszi vizsgálhatóvá. Az előadó rámutatott, hogy a Mária országa-gondolatkör államelméleti szerepe mögött a jezsuita és pálos rend, valamint a politizáló katolikus klérus tagjai álltak, akiknek a nemzeti tudat alakításában való részvételük kulcsfontosságú a modern magyar nemzetállam eszményét megfogalmazó reformkor és a XX. századi Szent Korona-tan modern, tudományos interpretációjához. Az előadás mintát szolgáltat arra nézve, hogy egy kor „vezető ideológiájának” gyakorlati megvalósulása hogyan válhat vizsgálhatóvá egy vezető egyházi méltóságot viselő személy pályája, illetve az országgyűlés és vármegye működésén keresztül.

Az állatorvosi ló esete megint – Történelmi traumák feldolgozása az épített örökség megtartásának tükrében című előadásban Mezei Emese művészettörténész, középkorász, tanár, a PPKE abszolvált doktorandusza néhány hazai és nemzetközi példán keresztül mutatta be az épületek közösségi identitásképző és megtartó szerepét, szimbolikáját, valamint azt, hogy hogyan lehet az épített örökségünk megőrzésének, renoválásának különböző módjaival segíteni a történelmi traumák feldolgozását. Végkövetkeztetésképp megfogalmazta: az alternatív tudományosság előretörésének idején a tudományos életnek meg kell találnia a hangját, amivel a nagyközönséget is meg tudja szólítani.

Múltbéli példák a jelennek

Az identitástudat mellett a történeti kutatások másik fontos hozadéka, hogy példákat és mintákat adhatnak a jelenbeli problémák, kérdések megoldásához. A konferencia előadói közül többen ezt a példaadó szerepet emelték ki.

Ilyen példaként mutatta be Simonkay Márton az ELTE doktorandusza, történelem és földrajz szakos tanár, a Mika Sándor Egyesület elnöke A vizek hasznáról és káráról – Érdekellentétek és együttműködés a dualizmus kori Rába szabályozó társulatban címmel a Rábaszabályozó Társulat működését. Hangsúlyozta, hogy a múltbeli társadalmi együttműködésnek ez a példája, a közjavakkal kapcsolatos érdekellentétek megismerése nem önmagáért való, hanem a jövő tervezésének alapja is lehet, hiszen a természeti tényezők, köztük a folyók ma is okozhatnak meglepetéseket.

László Gábor, történész, levéltáros a Rákoscsabai Baptista Gyülekezet körében a közelmúltban készített, mintegy kilencven mélyinterjú elemzésének eredményeit és tanulságait mutatta be „Rég volt már az, testvér!” – Mérési jegyzőkönyv-kísérlet egy egyházi közösség történetírásának hasznáról című előadásában. Az előadás központi gondolata az volt, hogy a ma alkotó történészéneknek is válaszolniuk kell a hivatásuk létjogosultságát, szükségességét firtató kérdésekre. A válaszadást két szempont szerint közelítette meg: az egyik a morális hasznosság, amely a történész értékteremtő erejét méri, másik pedig a közösségi szempontú hasznosság, az eredményesség fokmérője. A nehezen számszerűsíthető szempontok kimutatására a hálózatkutatásban talált választ, amely szerint az eredményesség a releváns hálózatok válaszreakciójában mérhető. Ennek fényében előadását azzal a megállapítással zárta, hogy a mindenkori kutatóknak felelőssége a saját kutatásuk hasznossá tétele, többek közt az interdiszciplinaritás, az elérhetőség, ismeretterjesztés vagy éppen a tudományt népszerűsítő, a tudósokat és a szélesebb társadalmat egy platformra hozó nagyobb közösségekbe való szerveződés által.

Nagyobb szervezetet vizsgált Kovács Dóra, az ELTE BTK doktorandusza. A vármegyei hivatalt viselő nemesség a XVI. századi Felső-Magyarországon – Kapcsolati rendszerek, karrierlehetőségek, életutak című előadásában, aki Szabolcs és Szatmár vármegyék tisztikarát és szervezeti működését mutatta be. A mai megyerendszer elődjeként számon tartott nemesi vármegyék évszázadokig működő struktúrája ecsedi Báthori István főispánsága alatt, a 16. század végén, 17. század elején nyerte el végső formáját. A vizsgált köznemesi réteg nagyrészt a kálvini reformáció híve volt, amely nemcsak a magyar művelődéstörténetre volt nagy hatással, hanem mentalitásformáló ereje által a magyar politikai magatartást is hosszú időn át alakította. A vármegyei szervezet kutatása az erős középszintű igazgatás kialakulásának történetére, hátterére adhat választ, valamint arra, hogy milyen lehetőségek nyíltak a kulturális örökség és identitás megőrzésére a kora újkorban, két hatalom peremvidékén. A kutatás és várható eredményei természetesen a „haszon” szó elsődleges értelmében kevéssé kecsegtetőek. Az MTA 2015. januári kerekasztal-beszélgetésén éppen ezért javasolta Vékás Lajos a „társadalmi hozadék” fogalom használatát, amely a szakmán kívüli közönség számára a távoli, sokszor megfoghatatlan középkori és kora újkori problémák vizsgálatát is indokolttá, érthetővé teheti.

Az országos politikában aktív szerepet vállaló nemesek működésén, illetve a kora újkori országgyűlés szervezetén keresztül mutatta be Nagy János történész, levéltáros a mai modern államberendezkedésnek is szolgáló példákat, mintákat. A XVIII. századi magyar országgyűlés intézménye mint a modern parlamentarizmus előfutára? című előadás fontosabb kérdései voltak, hogy az országgyűlés képviselői vajon össztársadalmi érdekek hordozói-e, vagy csak magukat képviselik, hogy jellemző-e a politikai élet lassú demokratizálódása az időszakban és milyen a politikai kultúra jellege: kompromisszumra vagy konfliktusra hajlik-e inkább. Az előadó felvázolta az országgyűlés szerkezetét és működését, annak megváltozását, a résztvevők számának növekedését és a politikai kultúra megváltozását, eldurvulását, valamint az alkotmányosság középpontba állítását és a politikai mentalitás változását is, majd végül a nyilvános közéleti véleményformálás eszközének, a pasquillusnak, azaz a gúnyvers-irodalomnak a tömegesedését és eldurvulását is bemutatta.

A történész és a társadalom kapcsolata

Ahhoz, hogy a történészi munka hasznosuljon, aktív kapcsolatra van szükség a társadalom és a történészi közeg között. Ezt a kapcsolatot leginkább a középiskolai és egyetemi oktatás, a múzeumi tudománynépszerűsítés és a műemlékvédelem tarthatja fenn.

Baráth Dóra, a PPKE doktorandusza és a Móricz Zsigmond Gimnázium angol és történelem szakos tanára Magyar és egyetemes történet összefonódása a XVI. század közepén – VIII. Henrik kori angol követi levelezések vizsgálata címmel tartott előadásában kifejtette, hogy fontos lenne a közoktatásban és ezáltal a köztudatban máig élő „egyedül védtük Európát” toposz árnyalása annak érdekében, hogy felismerjük, miért nem kaptunk jelentősebb katonai segítséget a törökök ellen a nyugati hatalmaktól. A középiskolai történelemtanítás felelőssége lenne az is, hogy a magyar történelmet az egyetemes történelem részeként, ne attól külön, mintegy „vákuumban” tárgyalja – még ha a tankönyvi keretek ennek nem is feltétlenül kedveznek –, mert Magyarország történelme csak Európa történelmének részeként értelmezhető.

Csermelyi József az Evangélikus Országos Levéltár levéltárosa, a PPKE doktorjelöltje a Mit adott Mátyás király a Szent Koronáért? című előadásában leszögezte, hogy a történész feladata, hogy az új eredményeket megismertesse a nagyközönséggel, a tanároké pedig az, hogy művelt embereket neveljenek, akik nyitottak arra, hogy a történelmet az iskolai tankönyveknél komplexebb valójában próbálják megismerni a szakértők segítségével. Mátyás és a Szent Korona kapcsán bemutatta, hogy a klasszikus, sokszor kutatott témákról is lehet újat mondani a rendelkezésünkre álló új információk alapján.

Pető Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze, szakmuzeológusa Változó és változatlan környezetünk – A régészet és tájrégészet eredményeinek haszna című előadásában elmondta, hogy bár az alaptörvény szerint a kulturális értékek védelme mindenki kötelessége, a valóságban ez nem így van, a régészetet mítoszok lengik körül, sokan csak hobbinak tekintik. Ahhoz, hogy a régészet betölthesse szerepét, szükségesnek látszik egy átfogó, hosszútávon is fenntartható program, annak érdekében, hogy a régészeti örökségünket megőrizzük és közösen megismerjük. Jelenleg erre lokálisan vannak jó példák, amelyeket fontos lenne regionális, nemzeti és nemzetközi szintre is kiterjeszteni. Kiemelte a Régészet Napja programsorozatot, amelynek segítségével az emberek megismerhetik a régészeti munkát és örökségüket.

Salamon Gáspár, művészettörténész, a lipcsei Leibniz-Institut für Geschichte und Kultur des Östlichen Europa tudományos munkatársa, a Humboldt-Universität zu Berlin doktorandusza „Az isteni H. felolvasásának folyományos jegyzése” – Hauszmann Alajos 1900 körüli oktatói és építészi pozíciója hallgatói jegyzetek tükrében címmel tartott előadásában Hauszmann Alajos műegyetemi oktatói tevékenységének tartalmi vonatkozásait mutatta be és elemezte. Egyfelől az 1900/1901-es tanévben készült hallgatói jegyzetek szövegkritikai vizsgálatát mutatta be, másfelől Hauszmann kompilációs stratégiáját helyezte el abban a századfordulós építészeti vitában, amely a történeti stílusok modern felhasználhatóságának és kortárs relevanciájának kérdése körül gerjedt. Az előadás a tudásközvetítés egyik legalapvetőbb formája, az oktatás szerepére reflektált múltszázad eleji példán keresztül, új szempontokat felvetve az oktatói és mintaadói szerepek értelmezéséhez.

A konferencia előadásai bizonyították, hogy bármelyik történelmi korszakot vizsgáljuk, akár a régészet, a művészettörténet, a hálózatelmélet vagy a pszichológia segítségével kutatunk, mindig lehet napjainkra nézve releváns következtetéseket levonni, vagyis a történeti kutatás nem hiábavaló múltba révedés, hanem a világunkat alakító folyamatok megértésére irányuló hasznos hivatás. A történészi munka hasznosulása ugyanakkor nem mérhető azokkal az eszközökkel, módszerekkel, amelyekkel a természettudományos diszciplínák eredményei. A tudóst elsősorban azt minősíti, hogy munkája tudományosan mennyire megfelelő, illetve hogy a felhalmozott tudást mennyiben képes közvetíteni. A konferencia több előadása is felhívta a figyelmet arra, hogy a kutatói munkához anyagi és intézményi feltételek is szükségesek, ugyanakkor a történészeknek és régészeknek fontos kilépni az elefántcsont-toronyból és nyitni a társadalom felé. A közvetíteniük kell kutatásaik eredményeit és formálniuk kell a történelemről alkotott képet, mert ha nem így lesz, megteszik helyettük a hozzá nem értők. A valódi tudományos eredmények közvetítésének feltétele, hogy a bölcsészek megtanulják az új technológiák és módszerek használatát, hogy új csatornákon át adhassák tovább, magyarázhassák a nemzeti közösség megmaradása szempontjából fontos kulturális örökséget.

Az előadásokat két kötetbemutató követte: Csermelyi József Az óvári uradalom a Szentgyörgyi és Bazini grófok korában (1441–1521) című kötetét C. Tóth Norbert, az MTA-HIM-SZTE-MNL Magyar Medievisztika Kutatócsoport főmunkatársa méltatta, a Mika Sándor Egyesület Arma című konferenciakötetét Arató György történész, levéltáros, az egyesület korábbi elnöke ismertette.

A tudományos tanácskozást a Salamander diákhagyományának fölelevenítése zárta, az egyetem újkori történetében először az Egyetemi Könyvtár falai között.

Baráth Dóra – Kovács Dóra

Ezt olvastad?

Színes tudományos programokat kínálunk a szürke hétköznapokra. Ajánlónkban könyvbemutatók, előadások és konferenciák mellett helyet kapott egy-egy workshop és kerekasztal-beszélgetés is. Május