„Történettudás nélkül ki foghatja fel tisztán a jelent?” – Történelem szakos tanárok beszélgetése

A Pécsi Tudományegyetemen 2014. október 6. és 9. között zajlottak a Történész Szaknapok. A rendezvénysorozat nyitónapján került sor a TöriTanár névre keresztelt, történelem szakos tanároknak szóló kerekasztal-beszélgetésre. A Bánkuti Gábor (PTE TTI Modernkori Történeti Tanszék) által moderált eszmecsere során a város különböző típusú oktatási intézményeiből érkező pedagógusok fejtették ki nézeteiket a történelemtanári szakma szépségeivel, kihívásaival kapcsolatban. A közönséget elsősorban a pedagógia világában szárnyaikat próbálgató MA-s hallgatók alkották. A szervezők nem titkolt szándéka volt, hogy impulzussal szolgáljanak a leendő tanárok számára, akik talán elköteleződésük megerősítésével átlendülhetnek egy esetleges krízisen.

„Történettudás nélkül ki foghatja fel tisztán a jelent?”

/Hunfalvy Pál/

A TöriTanár beszélgetés résztvevői: Bánkuti Gábor, Perger Attila, Kutsera Róbert, Priskinné Rizner Erika, Dombiné Borsos Margit, Rédli Mátyás (Fotó: Máté Zsolt)

Az öröm képessége

Első körben a résztvevők beszámoltak azokról az örömökről, amelyek a 2014/2015-ös tanév első hónapjában érték őket. Az 1977 óta pályán lévő Dombiné Borsos Margit (PTE 1. számú Gyakorló Általános Iskola, Pécs) számára különösen örvendetes, hogy a nála tanítási gyakorlatukat töltő két hallgatóval igen rövid idő alatt sikerült összecsiszolódnia és az újoncok lelkesen, magabiztosan vetik bele magukat a nagyobb kihívást jelentő, munkaigényesebb feladatok megoldásába is (egyéni tanulói portfólió készítése). Priskinné Rizner Erika (PTE Babits Gimnázium, Pécs) a tanórai kereten kívüli sikereket hangsúlyozta, hiszen másfélszáz diák vonult ki, hogy tiszteletét tegye az aradi vértanúk emlékművének koszorúzásán és többen lírai művek szerzőjeként jelentek meg (Az én fájdalmam a nemzet fájdalma is c. pályázat). Továbbá vannak olyan egykori tanítványai, akik történészként tevékenykednek és szívesen térnek vissza az alma materbe például egy-egy teaházi előadás erejéig. Kutsera Róbert (Janus Pannonius Gimnázium, Pécs) sikerként könyveli el annak a megállapodásnak a létrehozását, melynek segítségével képessé vált a humán műveltség elmélyítésére mozdítani egy matematika-informatika szakos osztályt. Egy, a hellenisztikus korban játszódó PC játékban kiépített civilizációs szintek témazáró-pontokra válthatóak a kidolgozott feltételek szerint. Perger Attila (Janus Pannonius Gimnázium, Pécs) számára öröm, ha egy végzős osztály esetében sikerül az érettségi vizsgák előtt végigérni a tananyagon. Szintén pozitív dologként értékelte, hogy egyes játékos vetélkedőkkel akár több mint száz tanuló megmozdítható. Rédli Mátyás (Pécs-Somogyi Általános Iskola, Magyarmecskei Általános Iskola) számára, aki leginkább a délutáni tanodai foglalkozások lebonyolításában vesz részt, az a legnagyobb elismerés, ha valamelyik nebuló bevallja, hogy leginkább őmiatta kötődik oda.

Kutsera Róbert és Priskinné Rizner Erika (Fotó: Máté Zsolt)

Átszökkenhető-e a kulturális szakadék?

A következő gondolatmenetben azt járták körül a beszélgetés résztvevői, hogy melyek azok a legnagyobb kihívások, nehézségek, amelyekkel szembe kell nézniük, és amelyek ugyan rajtuk kívül álló körülményekből adottak, de feltétlenül reagálniuk kell rájuk. Kutsera Róbert számára a legnagyobb nehézség, hogy a bejövő hallgatókkal való találkozás leginkább olyanná kezd válni, mintha eltérő civilizációk először csodálkoznának egymásra. A tanulók szegényes olvasottsága miatt egyre nehezebb olyan kulturális elemeket találni, amelyekre a közös munka során építeni lehet. Hasonlóan vélekedett Perger Attila, aki bevallotta, hogy ő sokáig nem is tudta megbocsátani diákjainak, hogy ilyen hatalmas kulturális szakadék jöhetett létre generációk között. Szerinte a történelemtanárok egyben „kultúraterjesztő felelősök” is, hiszen a nagy mennyiségű szöveggel való találkozás okán a történelemóra és az idegen nyelvi órák azok, amelyek keretén belül a legszélesebb körű műveltség szerezhető. Borsos Margitot mára nem riasztja ez a tapasztalat, hanem inkább új megoldások keresésére inspirálja. Felhagyott azon törekvésével, hogy minden tudását a tanulókba injektálja, módszertanában hangsúlyossá vált az ismeretszerzés élmény jellege. Mára fontosabbnak tartja a bevonódás körülményeinek megteremtését. Perger Attila elismerte ennek fontosságát, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az érettségi követelmény sokszor köti a pedagógus kezét, hiszen a négy esztendő során eszméletlen tempót kell produkálni. Priskinné Rizner Erika szemében az egyik legnagyobb kihívás, hogy az élményadás mellett beláttassa tanulóival, hogy a történelem nem más, mint a való életből vett történetek összessége és általa olyan ismeretek szerezhetőek, amelyek szükségesek az életben való eligazodáshoz. A felmenők élettörténeteinek megismerését szorgalmazza, és arra szoktat, hogy a diákok tudatos állampolgárként kezeljék a rájuk ömlő információtömeget, észrevéve a manipulációs technikákat. Utóbbihoz kapcsolódva felajánlotta A hullám c. kötetet kölcsönbe az osztálynak, néhány hónap alatt mindenki érjen végig rajta, hogy legyen egy közös élményük, amiről beszélgethetnek. Rédli Mátyás tapasztalata, hogy a legnagyobb küzdelem a gyermekek figyelméért folyik és azért, hogy a néhány rendbontó ne rántsa magával az egész közösséget. Az élet felé kell irányítani őket a történelmi témák segítségével, játékos formában. Állandó versenyfutás ez a kísérlet, hiszen a külvilágból folyamatosan érik őket impulzusok, egyre több, egyre gyorsabban. Kutsera Róbert ezen a ponton jelezte, hogy egészen lehangoló irányba halad a beszélgetés és feltehetően a hallgatóság sem a legoptimistább kisugárzással fogadta be az elhangzottakat. Mindezen benyomását jelezve a „még egy lövést hadd adjunk le!” felütéssel kezdte hozzászólását, amelyben kifejtette, hogy a tanárok tulajdonképpen színészek, akiknek egy nap több, egymást érő, 45 perces performanszuk van és bizony nem mindig olyan könnyű és sikeres a szerepbe állás. Néha úgy érzi magát, mint egy a gyártásért felelős vezető, akinek félig betanított munkások közreműködésével kellene Mercedes autót előállítania. Borsos Margit fokozva a hasonlatot hozzátette: „ráadásul olyat, ami gurul.” Emlékeztetett a szomorú statisztikára, miszerint 100 16 éves fiatal közül 40 nem igazán érti, amit olvas. Szerinte az tanít jól, aki megfelelően tud szelektálni lényeges és lényegtelen dolgok között. Kutsera Róbert bevallotta, hogy minél többet tanít, annál rosszabbul érzi magát, mert kudarcként éli meg, ha az adott nap néhány gyerek abszolút elérhetetlennek bizonyul, pedig minden tanórára jut ilyen diák. Úgy értékelte, sok jelenség az iskolarendszer illesztéseinek (az egyes fokok közötti átmenet) nem megfelelő voltából fakad. Fontosnak vélte hangsúlyozni, hogy be kell látni: „nem vagyunk abszolút tudásbázisok” (ti. a történelemtanárok), hiszen az internet segítségével elérhető, pillanatok alatt sokszorosodó adattömegek naponta teszik elavulttá tudásunkat. Amit tenni lehet, és aminek van gyakorlati haszna, hogy a jelent összeillesztjük a tanulnivalóval. Borsos Margit szerint mára egyszerűen nincs konszenzus abban, hogy mit nevezünk tudásnak vagy mi a kánon. Emlékeztetett egy metaforakutatásra, amelyben az iskolát például egy diák játékmaci-gyárként írta le, ahol folyamatosan tömik a fejüket, amitől néha már majdnem kirepednek.

A szülő: barát vagy ellenség?

Bánkuti Gábor azzal a kérdéssel fordult a pedagógusokhoz, hogy vajon kell-e, lehet-e együttműködni a szülőkkel a munkavégzés során? Rédli Mátyás tapasztalata, hogy a szülők mindig nagyon készségesnek mutatkoznak a személyes találkozó során, később ebből lejjebb adnak ugyan, de a türelem és a megértés a kulcs egy gyümölcsöző partnerkapcsolat kialakításához. A tanodai rendszerben környezettanulmányokra is sor körül, ahol megtiszteltetésnek kell venni, hogy a szülők betekintést adnak saját közegükbe, hiszen intimszférájukról van szó. Priskinné Rizner Erika szerint az összhang érdekében a legfontosabb meggyőzni a szülőt arról, hogy a tanár is gyermeke sikeréért dolgozik, őérte van. A szeretet és a biztonságérzet a legfontosabb, valamint a kiszámíthatóság. A nem következetes számonkérés, az állandó harcok, görcsök ellenféllé teszik a szülőt. Borsos Margit bevált receptje, hogy fogadóórán a tanár mindig valami jó hírrel, dicsérettel indítson. Minden gyermeket ismerjen, hogy a szülőnek ne fényképpel kelljen azonosítania csemetéjét. A személyre szabott szeretet, a következetesség és a korrektség a siker zálogai.

Egy csónakban

„Mennyire fontos a kollegialitás ezen a pályán?” – vetette fel Bánkuti Gábor. Perger Attila szerint válságok, krízisek esetén nagyon fontos, hogy felvillanjanak más nézőpontok, amelyek tovább vihetnek. Rédli Mátyás szerint üdvös, ha a fiatalabbak kérdeznek a tapasztaltabbaktól, hiszen repertoárjukban számos hasznos tipp és praktika rejtőzik, továbbá pozitív megerősítéseik olykor átlendítenek a holtponton. Kutsera Róbert szerint működnek automatikus védelmi mechanizmusok kollégák között, olykor ösztönösen akkor is, amikor már nagyon „kilóg a boci lába”.  Egy sikeres munkaközösség számára nagyon fontos, hogy naprakész szervezetfejlesztési módszerekkel dinamizálják. Priskinné Rizner Erika szerint alapvető elvárás, hogy már akkor kollégának tekintsék a hallgatókat, amikor még csak a gyakorlati idejüket töltik. Érdemi segítséget kell nyújtani nekik, bátran kritizálni, mert a „minden jó” szemlélet nem gyümölcsöző.

Perger Attila, Kutsera Róbert, Priskinné Rizner Erika, Rédli Mátyás (Fotó: Máté Zsolt)

A diák kérdez, a tanár válaszol

A beszélgetés utolsó szakaszában a leendő történelemtanárok is lehetőséget kaptak, hogy kérdéseket tegyenek fel a jelenlévő pedagógusoknak. Az egyik hallgató arra volt, kíváncsi, hogy vajon belátható időn belül változni fog-e az elvárásrendszer? Borsos Margit szerint érdemes nemzetközi szinten körültekinteni, hogy az egyes országokban a követelmények mennyiben mások, mint nálunk. Nyilvánvalóan irreálisak a jelenlegi érettségi követelmények, tehát aktuális lenne felülbírálni, hogy mi a fontos tudnivaló. Kutsera Róbert felhívta a figyelmet arra, hogy a mára jóval kevesebb az az ismeretanyag, amely az érettségi sikeres abszolválásához kell. Hiányzik a vehemencia, amellyel a tanulók régen rávetették magukat a tananyagra a cél érdekében. Ennek kapcsán vetődött fel a kérdés: „Akkor régebben mások voltak az emberek? Mindenki rávetette magát a tananyagra?” Borsos Margit egyrészt a tömegesedés jelenségével magyarázza a dolgot, másrészt a csökkenő születésszámmal, hiszen az osztályok fenntartásának érdekében alacsonyabb tanulmányi átlaggal is lehetséges bejutni gimnáziumba. „Ha egy diák megkérdezné, hogy miért érdemes azt a tantárgyat tanulni, mivel próbálnák meggyőzni?” – hangzott a következő kérdés. Borsos Margit szerint a történelem egy látásmód, kifejezésmód, amellyel kiállunk a többiek elé és elmondunk nekik valamit, ami számunkra sikerélményt jelent. A tanításnak nagyon fontos eleme a feladattudatosítás.

Történelem szakos tanárnövendékek (Fotó: Máté Zsolt)

„Mi a haszna? Miért jó történelemtanárnak lenni?” – buzdította összegzésre az egyik hallgató a résztvevőket. Borsos Margit szerint a mondással ellentétben az emberiség tanult a történelméből, tehát ismerete a további fejlődéshez elengedhetetlen, továbbá hazánk szeretetéhez, becsüléséhez elengedhetetlen történetének ismerete, hiszen őseink emlékének ápolása kötelességünk. Priskinné Rizner Erika szerint ehhez a pályához kétségtelenül kell egyfajta elhivatottság, fanatizmus. A motiváló erő a gyerekektől kapott inspiráció és szeretet, hiszen munkánk során nem csak történelmet kell tanítanunk, hanem ami ennél is fontosabb, szeretetközösségeket kell létrehoznunk.

 

Útravaló a hallgatóságnak, a leendő történelem szakos pedagógusoknak Borsos Margittól:

Találják meg magukat! Maradjanak önazonosak!

Árvai Tünde

Ezt olvastad?

2023. szeptember 7-én és 8-án rendezte meg a NEPOSTRANS, vagyis „Negotiating post-imperial transitions: From remobilization to nation-state consolidation. A comparative
Támogasson minket