“…a történelemtudomány nem önmagáért létezik” – interjú Tóth Tamással

Tóth Tamás egyháztörténész a Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye 18. századi történetének kutatója. Nemzetközi konferenciák rendszeres résztvevője, több nyelven publikálja eredményeit. A közelmúltban magyarul és olaszul is megjelent könyvében a Pápai Magyar Intézet történetét mutatja be, amelynek hét éve a rektora. Legutóbbi római találkozásukkor Hamerli Petra készített interjút vele.

Hét éve vagy a Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora, és emellett aktívan tevékenykedsz történészként is. Miként kezdődött a pályád?

Kecskeméti vagyok, ott születtem, majd Szegeden érettségiztem és tettem technikus vizsgát az ottani erdészeti szakközépiskolában. Ezt követően jelentkeztem a Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye papnövendékei közé. Teológiai, majd egyháztörténeti tanulmányaimat Veszprémben, Szegeden, majd a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként Rómában végeztem. 2004-ben tértem haza, és kezdtem el itthon a lelkipásztori munkát. Kiskunfélegyházán és Soltvadkerten plébánián szolgáltam, majd a budapesti pápai követségre, az apostoli nunciatúrára kerültem, de kezdettől fogva tanítottam Szegeden is. 2006-ban védtem meg a török kort követő, 18. századi magyar katolikus megújulás témájában írt disszertációmat a Pápai Gergely Egyetem Egyháztörténeti Karán. A témát két korabeli kiemelkedő közéleti személyiség, Patachich Gábor és Patachich Ádám Kalocsa–bácsi érsekek életútját bemutatva közelítettem meg. A doktori fokozatot a következő évben a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara történelemtudomány tudományágban honosította.

Mi szükséges ahhoz, hogy valaki a PMI rektora lehessen, hogyan választottak meg?

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2011-ben választott a papi továbbképzéssel foglalkozó római magyar intézmény, a Pápai Magyar Intézet rektorává. Mivel pápai intézményről van szó, a magyar püspökök jelölését követően, a megfelelő vizsgálatot és jogi eljárást követően, a Szentszék nevezett ki rektorrá. A nyelvismeret és az egyházdiplomáciai tapasztalat mellett a kinevezésnél fontos szempont volt a tudományos jártasság is.

Nemrégiben készült el az intézet történetéről szóló könyved. Miért tartottad fontosnak, hogy a munka magyarul és olaszul is megjelenjen?

Egy egyszerű felismerés adta az ötletet: azt vettem észre, hogy bár számomra sem egészen világos minden részletében az általam vezetett intézmény múltja, a nálunk élő ösztöndíjasok még kevésbé ismerik azt. Ha komolyan veszem azt a Cicerónak tulajdonított mondást, mely szerint a történelem az élet tanítómestere, akkor rektorként pedagógiai kötelességemnek kellett éreznem azt, hogy adjak valamit azok kezébe, akik ide jönnek. A magyar mellett az idegen nyelvű kiadás is fontos, mivel a történet így a hazai és a nemzetközi közönség számára egyaránt elérhetővé válik.

A PMI saját levéltára alapján az egész történet rekonstruálható volt?

Mivel intézménytörténetről van szó, a kutatás gerincét a Pápai Magyar Intézet levéltára adja. Emellett fontos forrás a rektori feladatokhoz kapcsolódó Agentia levéltára [a PMI-n belül található – H. P.], ugyanis a mindenkori rektor a magyar püspökök római ügyvivője, ágense. Ezekből a helyben található levéltárakból kinyerhető a történet fő sodra, azonban fontos volt más, külső forrásokból vagy ezeket a forrásokat feldolgozó publikációkból is tájékozódni.

Vannak további terveid az intézet történetének kutatása kapcsán?

Az illusztrált kötet mindössze száz oldalas. Ennek előnye, hogy könnyen emészthető, és a szakemberek mellett más érdeklődők is forgathatják, de a terjedelem egyben azt is jelenti, hogy számos további tekintetben lehetne még bővíteni a történetet, főleg a külső forrásanyagok intenzívebb bevonásával.

Először egy konferencián találkoztunk, ahol az 1918–1920 közötti magyar egyházi viszonyokról tartottál előadást, ám azóta többször említetted, hogy nem elsősorban a 20. század áll az érdeklődésed középpontjában. Miért kutattad mégis ezt a témát?

Történészként az ember általában specializálódik egy kutatási területre. Mindenkinél kialakul idővel egy „kedvenc téma”, azonban az is fontos, hogy a közös kapcsolódási pontok mentén időnként tekintsünk ki a saját témánk mögül, ez ugyanis segít abban, hogy a részt bele tudjuk helyezni egy nagyobb egészbe.

Mit tartasz a legfontosabb kutatási területednek?

Fő témám a 18. századi katolikus egyház magyarországi története, amely egy rendkívül intenzív, izgalmas megújulási időszak volt hazánkban, és szűkebb pátriámban, az Alföldön még inkább.

A kalocsai egyházmegye kora újkori történetével kapcsolatban is végeztél feltárásokat. Ennek kapcsán mit tartasz a legjelentősebb eredményednek?

A Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye papja vagyok, ennek megfelelően érdekel ennek az egyházmegyének a múltja. A középkorban és az újkorban Kalocsa–bácsi érsekségként ismert egyházi közigazgatási egység 18. századi történetén keresztül mutathattam be, hogy a Katolikus Egyháznak milyen kulcsszerepe volt a háborús évszázadokban bekövetkezett pusztulást követő újjáépítésben, gazdasági és kulturális felvirágzásban a Magyar Királyság területén. Külön érdekességnek bizonyult annak a bemutatása, hogy a Trienti Zsinat (1545–1563) által elindított katolikus megújulás a török uralom alól csak ekkorra felszabadult egyházmegyékbe mintegy 200 éves késéssel, de éretten érkezhetett meg. A munkához a magyar, osztrák és horvát levéltárak mellett fontos támpontot szolgáltatott a Vatikáni Titkos Levéltárban található anyag is.

Egyetértesz azzal az állásponttal, miszerint Magyarországon a kora újkori témák feltárása elhanyagolt?

Talán volt egy időszak, amikor az újkori témák kevésbé voltak népszerűek, de azt is érzékelem, hogy az utóbbi időben érzékelhetően nő az érdeklődés, ami köszönhető talán annak is, hogy egyre több újkorral foglalkozó tanár körül alakul ki ígéretes tanítványi csoport. Véleményem szerint az újkor ismerete nélkül nehezen érthető meg a jelen, főleg Magyarország vonatkozásában.

Amióta Rómában élsz, mennyire van lehetőséged a kalocsai egyházmegye történetével kapcsolatos vizsgálódásaid folytatására?

Sokszor akad egy-egy olyan kérdés, ami a Vatikánban őrzött értékes anyagok segítéségével tárható fel, ebben együttműködöm az otthoni kollegákkal, a kalocsai történeti anyagok tekintetében a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltárral.

Min dolgozol most?

Évek óta gyűjtögetem a Magyar Királyságra vonatkozó, a püspökkinevezéseket megelőző kánoni eljárásoknak az anyagát a Vatikáni Levéltárban. Ezeket a vizsgálatokat, a királyi kinevezést követően, de a pápai megerősítést megelőzően általában a bécsi apostoli nuncius folytatta le, és a kor történetének fontos, eddig kevéssé kutatott forrásai. Az utóbbi időben főleg Molnár Antal és Tusor Péter foglalkoztak ezekkel az anyagokkal, 17. századi vonatkozásban. Én eredetileg 1686-tól kezdődően a 18. század végéig terjedő időszak anyagát szerettem volna összegyűjteni, az azonban rövid időn belül kiderült, hogy ez túlságosan sok, így csak a III. (VI.) Károly és Mária Terézia uralkodási idejére eső anyagokat gyűjtöm. A szerkesztetlen anyag több mint ezer oldal lesz.

Milyen témák feltárását tervezed a jövőben?

Szeretném az említett kánoni eljárások anyagát feldolgozni, ez még el fog tartani egy ideig. A következő téma nem tudom, mi lesz, de bizos vagyok abban, hogy majd idővel rámtalál…

Véleményed szerint mi a legfontosabb ahhoz, hogy valaki eredményes legyen a történészi pályán?

Úgy gondolom, hogy egyrészt biztos alapokra van szükség, másrészt meg kell tanulni azt is, hogy az eseményeket rendszerben, összefüggésében tudjuk látni: nincsenek csak tisztán egyháztörténeti, gazdaságtörténeti, intézménytörténeti vagy más résztörténeti események, minden összefügg valami mással, vertikálisan és horizontálisan is. Fontos továbbá, hogy a szaktudományos kritériumok megtartása mellett arra is hangsúlyt fektessünk, hogy a történész szakmán kívül álló érdeklődőknek át tudjuk adni a tudásunkat, hiszen a történelemtudomány nem önmagáért létezik, akkor van igazán értelme, ha tanítómestere tud lenni minden nemzedéknek.

Hamerli Petra

Ezt olvastad?

A berlini Planpolitik tizenöt fős csapata 2005-ös alapítása óta az állampolgári ismeretek kompetenciaalapú fejlesztését, valamint a politikai vitakultúra való nevelést