A trauma alulnézetből – Ablonczy Balázs Ismeretlen Trianon című könyvéről

2020. június 4. – szomorú, de mégis reményt adó csütörtök volt: az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés századik évfordulója. A centenáriumi alkalom nagy feladatot, és egyben felelősséget is rótt a történészszakma vállára. Az országot ért egyik legnagyobb trauma ugyanis mindmáig velünk él, és hatással van a közbeszédünkre, kultúránkra, politikai gondolkodásunkra. „Trianon az elmúlt évszázadban, különösen a rendszerváltás óta, minden rossz metaforájává vált, s ezzel párhuzamosan valós tartalmai elhalványultak, mitikus magyarázatai kerültek előtérbe, amelyek aligha szolgálhatják a nemzeti önismeretet.” – többek között e szavakkal summázza Ablonczy Balázs, az Ismeretlen Trianon című kötet szerzője, hogy miért is beszélünk annyit Trianonról a mai napig.

A szerző legújabb kötete a centenáriumot megelőző hetekben a Jaffa Kiadó Modern magyar történelem sorozatában jelent meg. Ez a szériacím egyrészről korszakolást jelez, másrészről utal a szerzők szemléletmódjára. A tudományos ismeretterjesztő sorozat alapkoncepciója az is, hogy teret biztosítson a pályát a rendszerváltás után kezdő – fiatal – történészgeneráció számára, hogy a huszadik századi magyar történelem sorsfordító eseményeiről szakmailag megalapozott és olvasmányos betekintést adjanak.

A kötet a szerző saját koncepciója alapján épül fel, de ahogy maga is megvallja, erős szakmai alapokra építhetett. Nincs itt a helye ismertetni a Trianon-kutatás – a közvélemény által erősen kondicionált – alapvetéseit, ám az bizonyos, hogy a százéves Trianon-irodalmat jól ismerő történész saját ismeretei és tapasztalatai mellett legfőképpen az általa vezetett kutatócsoportban összegyűjtött és feldolgozott nagy mennyiségű tényanyagra támaszkodhatott.

Ablonczy Balázs előadást tart a Clio Intézet és Budapest Főváros Levéltára közös rendezvényén 2019-ben. Fotó: Clio Intézet/Majnik Zsolt

Ablonczy Balázs nem „elsőkötetes Trianon-mesélő”, számos tanulmányán, ismeretterjesztő írásán, interjúján és előadásán, valamint részben kapcsolódó írásain túl 2010-ben jelent meg Trianon-legendák című nagysikerű kötete, melyet 2015-ben egy átdolgozott, javított, azonos című második kiadás is követett. A „legendás” könyvek nem a békeszerződés történetéről szólnak, hanem a történetírók, a közvélemény és a politika által teremtett és ápolt legendákról kívánta lerántani a leplet önismeret-vizsgálatra sarkallva mindenkit. Jelen könyv célja – igazodva a kutatócsoport törekvéseihez –, hogy új megvilágításba helyezze a trianoni békeszerződés történetét. A meglévő köz-, diplomácia- és politikatörténeti munkákat (lásd például a szerző írásain túl Romsics Ignác és a Lendület Trianon 100 Kutatócsoport eredményeit) fundamentumként kezeli, és azt kívánja bemutatni „hogy a magyar társadalom miként élte meg a háborús összeomlás, a forradalmak, az ellenforradalom és Trianon időszakát, és milyen összefüggés van a politika, a párizsi békekonferencia, a nagy- és kishatalmi tervek, illetve a magyar társadalom mindennapi tapasztalata között.” Fontos, hogy a lokális eseményeket nagypolitikai háttér előtt, azok regionális összefüggéseivel együtt akarja megfesteni. Ablonczy a történetírás hagyományos adósságainak felszámolása mellett (erről bővebben lásd a Trianon-legendák első fejezetének öt pontos listáját) új és friss tudás közkincsé tételét vállalja az Ismeretlen Trianonban.

A trianoni békeszerződés demográfiai hatása – a térkép Nagy Béla munkája. Forrás: Kelet-közép-európai nacionalizmusok az első világháború éveiben OTKA-kutatócsoport honlapja 

Ablonczy Balázs az országos és világpolitikai eseménytörténetet kútfői által rajzolt vonalvezetőket saját mikrotörténeti kutatásaival teszi plasztikussá és élővé. Az Ismeretlen Trianon valójában egy tematizált tanulmánygyűjtemény, amihez a szerző elsősorban budapesti, gyulafehérvári és debreceni közgyűjtemények iratait használta fel. Néhány fővárosban található levéltárban (a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Kézirattárában, az Egyetemi Könyvtár és az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában) pedig egyrészt az államigazgatás szerveinek a menekültkérdéssel (10. fejezet), a megszállással (8. fejezet), az erőszakkal (6. fejezet) és az egyes ágazati szakpolitikákkal [például béke-előkészítéssel (4. fejezet) vagy a közigazgatás átszervezésével (9. fejezet)] kapcsolatos dokumentumait vizsgálta. Másrészt olyan történethordozókat (visszaemlékezéseket, naplókat, leveleket) keresett, amelyek képesek megmutatni Trianon történetét „alulról”. Az Ismeretlen Trianon tehát perspektívát, elbeszélési módot váltott: nem felülről, a „nagyemberek nagy tettei” felől közelít a történeti eseményhez, hanem „lentről”, az átlagemberek nézetéből, amihez az ismert Trianon-forrásbázist természetesen bővíteni kellett. Debrecenben, a Tiszántúli Református Egyházkerület gyűjteményeiben elsősorban a román megszállás és a máramarosszigeti jogakadémia impériumváltás alatti tevékenységével kapcsolatos iratokat kutatta a szerző. A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárában őrzött Debrecen város és Hajdú, illetve Bihar vármegyék iratai is számos adalékkal szolgáltak. A gyulafehérvári forrásokra támaszkodik a kötet harmadik, Téli város című fejezete, amely az egyik legizgalmasabb és tanulságosabb része a műnek. Amellett, hogy szerkesztettsége és nyelvezete irodalmi értékű, feltárja az 1918. december 1-én tartott gyulafehérvári román nagygyűlés rétegeit. A tanács által hozott határozat mellett ismerteti az egyaránt tragikus sorsú magyar és román főszereplőket is.

További magánhagyatékok, családi iratok és elbeszélések mellett Ablonczy közel ötven nyomtatott forráskiadásra hivatkozik, amelyek közül – önkényesen és számos más, szintén remek munkával szemben akár igazságtalanul – Juhász Balázs (Trianon és az olasz diplomácia. Dokumentumok a békeszerződés előkészítéséről 1919–1920), Simon Attila (Csehszlovák iratok a magyar-szlovák államhatár kijelöléséhez) és Zeidler Miklós [A magyar békeküldöttség naplója. Neuilly-Versailles Budapest (1920)] által szerkesztett köteteket szeretném kiemelni, amelyek segítettek bővíteni Trianon-ismeretanyagunkat.

Trianon-elleni tüntetés Szegeden 1920-ban Forrás: Fortepan/Fődi Gábor

A szerző továbbá használja a „fősodratú” köztörténetkutatás eredményeit, amelyek között elenyésző a régi, ismert szakirodalom, – talán Ormos Mária és Romsics Ignác munkássága kivételével – egyértelműen a fiatal, „újhullámos” Trianon-kutatókra, jellemzően a kutatócsoportja tagjaira támaszkodik.

Ablonczy Balázs új munkájában tehát tizenkét valamelyest önálló, de közben egy irányba haladó mikrotörténeti fejezet található, amelyek mindegyike az átlagember szemmagaságából láttatja a feje tetejére állt világot 1918 és 1921 között. Ilyen szemlélő az első fejezet „bölcse”, Kuncz Ödön, a kényszernyugdíjazott professzor, aki emlékiratában megdöbbentő történetet idéz fel egy 1918-as kirándulásról a feleki erdőben: „Amikor a hegyek között a szekér után bandukoltunk, megszólalt Schilling János [a barát]: »Nem gondolod, hogy egy szép napon így fogunk kimenekülni Erdélyből a románok elől? Mert ha az antant győz, Erdély elveszett«.” És ostorcsapásként, mintegy mellékesen, akárha egy Bodor Ádám-novellát írna, az emlékező még hozzátette: „Román parasztok jöttek velünk szembe, és nem köszöntek.” Bár az anekdota önmagában tárgya lehetne egy hosszabb elemzésnek minden társadalom- és mentalitástörténeti aspektusával együtt, azonban ehelyütt meg kell elégednünk a szívbe markoló igazsággal, annak a villanásszerű éleslátásnak a megemésztésével, amelyet Kunczon keresztül a szerző egyből a kötet legelején in medias res elénk tár.

A monográfia fentihez hasonló megrendítő történeteinek prózaisága magával ragadja az olvasót. Minden fejezet megáll önmagában, közben része az egésznek. Az összes epizód hozzátesz pár apró részletet vagy éppen kiigazítja korábbi felületes tudásunkat. Ilyen történeteket dolgoz fel a szerző, amikor személyessé teszi például az amerikai békeelőkészítő bizottság munkáját Feleky Károly Amerikában élő magyar karmester és könyvgyűjtő gazdag Magyarországra vonatkozó kézikönyvtárának leírásával, amelyről tudott az Egyesült Államok Nemzeti Kutatási Tanácsa, de mégsem tartotta annyira jelentősnek a magyar kérdést, hogy a  nyelvet beszélő szakértőt alkalmazzon, és megvizsgálja az elérhető tudásanyagot. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy ugyancsak ez a bizottság volt az, amely fenntartásokkal kezelte a cseh felmenőkkel rendelkező, nyíltan magyarellenes Robert J. Kerner szakértői véleményeit is.

A Délvidéki Liga adománygyűjtő plakátja (1920). Forrás: Magyar Digitális Képkönyvtár

Ugyancsak saját vállán érzi az olvasó a román gimnazista, Viorel Macavei váratlan botütését, amelyet magyar irodalom és német nyelv tanárára, Riszter Ödönre mért hátulról a gyulafehérvári Erzsébet Szálló előtt 1918. december 26-án. Tettének indítéka az volt, hogy a tanára korábban egy hógolyócsatába végződő csínytevéséért nevelő célzatú pofont kevert le neki. A kötetben továbbá fény derül a somoskőújfalui szemészprofesszor, Krepuska Géza területvisszacsatolást érő műtéti beavatkozásának valós körülményeire és számos más közismert vagy ezidáig ismeretlen Trianon-történetre.

A könyv végére érve – nem utolsó sorban Ablonczy Balázs kiváló stílusú tollának köszönhetően – az olvasó szinte úgy érezheti magát, mintha egy novellaciklust tartana a kezében. A fent már kiemelt az „erőszakos diák elégtételt vesz egykori tanárán” történet szépirodalmi analógiájára, Kosztolányi Dezső Aranysárkányára maga a szerző hívja fel a figyelmet. Azonban nem ez az egyetlen „meseszerű” eleme a kötetnek. A konkrét példáktól hátrébb lépve a nép szemüvegén keresztül írt történetek kötetbe szerkesztése Kosztolányi Esti Kornél novellaciklusát juttatja eszembe. Kosztolányi főhőse egy allegorikus alak, mint ahogy Ablonczy szereplői is azok: minden egykor létezett és megemlékezett tanárember, múzeumigazgató vagy menekült vagonlakó az egész magyarság sorsát hordozza vállain. Kosztolányi egyes novelláit Esti Kornél alakja és az egymáshoz mozaikszerűen kapcsolódó történetek fűzik össze, ez tapasztalható a mi kötetünkben is. Kosztolányi hőse maga a fiatal író alteregója, aki némileg leegyszerűsítette a freudi mélylélektan és pszichoanalízis elméletét, miszerint az egyén személyisége önellentmondásos, két énje konfliktusba kerül egymással. A tudatos konformista beilleszkedő én (az író) harcol a tudatalatti lázadó társadalmi normákat elvető önvalóval (Esti Kornél). Így küzd a magyar közbeszéd is immáron száz éve egymagában, és mégsem tud egységes álláspontra, „igazságra” jutni Trianonnal kapcsolatban.

A történelmi traumákra nincs ismert gyógymód, de talán a személyes életutakra, sorsokra fókuszáló történeti munkák – feladatukhoz és felelősségükhöz mérten – segíthetik a magyar társadalmat a feldolgozás folyamatában.

Ez a könyv is segít.

Heil Kristóf Mihály
MTA–ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport
ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék

A kötet adatai: Ablonczy Balázs: Ismeretlen Trianon. Budapest, Jaffa Kiadó, 2020. 272 oldal.

Ezt olvastad?

Kevés országban fordul elő, hogy emléknappá nyilvánított, gyásznapként számontartott esemény századik évfordulóját ilyen nagy figyelem övezze. Még ritkább, hogy egy