Traumák és örömök: Rudolf trónörökös gyermekkora (1858–1866)

Ferenc József 1854. április 24-én a bécsi Ágostonrendiek templomában vette feleségül (bajorországi unokatestvérét, a Wittelsbach-házból származó) alig több mint 16 éves –házaséletbe gyermekszobából lépő, érzelmileg és testileg is éretlen – Erzsébetet. Házasságuk első négy évében három gyermekük (előbb két lány Zsófia és Gizella, majd Rudolf) született, amely rendkívül megterhelte a fiatal császárné egyébiránt még fejlődésben lévő szervezetét, várandóságait nehezen viselte. Ebben fiatal kora és az anyai szerepre való felkészületlensége is szerepet játszhatott, az első trimesztert kísérő kellemetlen fizikai, illetve a hormonális változások következtében fellépő hangulatváltozással járó egyéb tünetek mellett.

Rudolf születésének allegorikus ábrázolása (Karl Leybold litográfiája ifjabb Anton Ziegler rajza alapján, 1858, ÖNB 284.370 – B)

Rudolf fogantatása egy elhúzódó – a gyermekek felügyeleti jogáért vívott – családi konfliktus, valamint a császári pár legidősebb gyermekének tragikus elvesztése felett érzett gyász idejére tehető. Erzsébet labilis (a váratlan veszteség feldolgozatlansága, az ezt kísérő fájdalom okán rendkívül kritikus) lelkiállapotban volt e periódusban, amely nyugtalanság, feszültség a várandóság jelentős részére is kihatott. Az ismételten anyósa felügyelete és férje jelenlétében zajlott – a korábbiakhoz képest nehéznek tartott – laxenburgi szülés (1858. augusztus 21-én) rendkívül megviselte a 20 éves Erzsébetet, s a gyermekágyi lábadozás is jelentősen tovább tartott, mint az előzőekből való felépülése. Emellett elutasították arra vonatkozó kérését a korabeli (magas társadalmi köröket jellemző) szokásoknak megfelelően, miszerint a gyermeket maga szoptathassa, amely esetében tejlázhoz vezetett. A korai gondoskodás lehetősége ismét Zsófia főhercegnére és az általa választott (férje katonai érdemeinek elismeréséként Caroline von Welden báróné által irányított) környezetre hárult. Rudolf magzati életét és korai csecsemőkorát is befolyásolták a fent jelzett családon belüli konfliktusok, amelyek később sem válnak rendezettebbé, s amelyet jelentősen nehezített a birodalom egyre súlyosbodó bel- és külpolitikai válsága, mely szűkebb környezetére is (negatív) hatással volt. Erzsébetnek a későbbiekben sem volt kellő ereje domináns anyósával szemben szándékai érvényesítésére, fia életének első hat évére, s így személyiségfejlődésére Zsófia volt kiemelt hatással.

Ferenc József várt fiú örököse születését követően tekintettel a birodalom – az előző évi gazdasági válság következtében továbbra is fennálló – nehéz financiális helyzetére a kegyajándékok, valamint a kegyelmezési hullám folytatása mellett, úgy rendelkezett, hogy költséges ünnepségek helyett, az erre a célra szánt összegeket jótékonyságra kell fordítani. A Magyar Korona Országaira vonatkozóan a bécsi Therezianumban 10 új helyet biztosítottak az innen származó tanulóknak, valamint Magyarország kormányzója, Albrecht főherceg adományokat osztott a Pest-Budai szegényeknek. Szintén volt magyar vonatkozása is annak az aktusnak, hogy Ferenc József utóda világrajövetele alkalmából, 1858. augusztus 22-én kiadott hadparancsában a 19. számú (magyar) gyalogezred ezredesévé nevezte ki Rudolfot, kifejezve ezáltal is azon szándékát, hogy fia „világrajövetelétől fogva derék hadseregemhez tartozzék”. (Az uralkodó a későbbiekben is ennek megfelelően járt el, lélektani nyomást gyakorolva rendkívül szenzibilis gyermekére, katonás nevelésben részesítve, aki egyébiránt lelkialkatánál fogva nem volt/lett alkalmas a számára már közvetlenül születését követően kijelölt pályára.)

Rudolf koronaherceg, 1862. (ÖNB KO 2.122 – C)

Csecsemőkoráról fennmaradt források kielégítő testi fejlődésre utalnak, miközben a biztonságérzetét esetlegesen megingató családi miliő viselkedésére is kihat(hat)ott:

„A kicsi nagyon jól alszik éjszaka, de csaknem egész nap fent van és iszonyú erős hangon sokat sír, az étvágya pedig fantasztikus. Nem szép, viszont kiváló felépítésű és igen erős…”

– számolt be az uralkodó anyjának adresszált levelében. Az alig több mint egy éves gyermek növekedését ismételten Ferenc József anyjának továbbított – 1859. szeptember 1-én kelt – leírásából ismerjük:

„A kicsi már nagy határozottan, minden támaszték nélkül feláll, egy ideig állva marad, majd újra lehuppan, de egyáltalán nem bánja.”

Rudolf életének első két évében egészsége kielégítő volt, a gyakori kisgyermeknél előforduló – emésztési zavarok, hányinger, étvágytalanság stb. – kisebb megbetegedésektől eltekintve.

Életének korai szakaszában a közvetlen környezetét érintő politikai, külpolitikai nehézségek is szerepet játszottak, az ezzel párhuzamosan megnyilvánuló privát szférában is jelentkező konfliktusok mellett: az uralkodópár házasságának első súlyos válságos időszaka egybeesett az itáliai konfliktussal, amely húgai érintettsége révén kihatással volt Erzsébet mentális és fizikai állapotára is. Lelki egyensúlyának elvesztésével válaszolt az uralkodó itáliai hadszíntéren való megjelenésére (1859 májusában), illetve az irányításával bekövetkezett (június 24-ei) solferinoi vereségre, melyre ismételten magánemberként, éretlenül reagált:

„…félelme nem ismer határt, tegnap reggel óta nem hagyja abba a sírást, nem eszik semmit és folyton egyedül akar lenni – vagy legfeljebb a gyermekekkel […]. A gyermekek nagyon jól érzik magukat Laxenburgban, csak szegény Gizella borult ki egy kicsit a folytonos sírástól…”

Ferenc József támasza továbbra is – kiszorítva hitvesét a feleség, illetve az anya szerepének megéléséből – anyja (kontrollmániás, autoriter személyiségjegyekkel rendelkező) Zsófia főhercegné volt, aki rendkívül szoros, szimbiotikus kapcsolatot tartott fenn (felnőtt) gyermekeivel, s aki az uralkodó házasságkötését követően is irányította, felügyelte fia és családja életét. A családi, illetőleg politikai krízis általa is érzékelhető hatásai mellett további traumatizáló körülményt jelenthetett, hogy a 8 hónapos trónörököst ekkor választották el – az udvari szokásokat követve – szoptatós dajkájától s kezdték pépes táplálékkal etetni:

„Mit eszik a fiunk, mióta Marianka elment? Sokszor gondolok Rád és a gyerekekre. Annyit, amennyi időm a sok egyéb gondolat és tevékenység mellett még marad. Igen nehéz időket élünk…”

Erzsébet és Rudolf Josef Kriehuber akvarelljén, 1858 (ÖNB Pf 6639 E (10))

Rudolf csecsemő- és gyermekkorát áthatotta az uralkodópár viszálykodása: Ferenc József anyja és felesége között kialakult egyre súlyosbodó – döntően a gyermekek neveléséből fakadó, valamint az életvitelüket illető – konfliktus elől máshol keresett „vigasztalást”. Az uralkodó hűtlensége Erzsébet további lelki elhidegülését eredményezte, mely már korábban is megnyilvánult kellő megértés és érzelmi támogatás hiányában, amely a gyermekkel való kapcsolatukra is kihatást gyakorolt. Egy súlyos vitát követően Erzsébet – 1860 júliusában – elutazott az udvarból nagyobbik gyermekével, s szüleinél keresett menedéket Possenhofenben, Rudolfot Bécsben hagyva. Erzsébet végül – a házaséletüket kísérő nehézségek elfedésére, illetőleg a látszat fenntartására – az uralkodó születésnapjára tért vissza az udvarba, mely a konfliktus ismételt folytatódásához, illetve állapotának további romlásához vezetett. A császári gyermekek néhány heti távollét utáni örömteli találkozását, illetőleg egymáshoz való szoros érzelmi kötődésüket az uralkodó is megörökítette anyjának továbbított beszámolójában:

„A gyermekek korukhoz képest elképesztően örültek egymásnak. Folyton átölelték és puszilgatták egymást. Az első napokban Rudolf mégis többször mérges volt, amikor Gizella az ő játékaival játszott. Most már remélhetőleg megint jó a viszony köztük.”

Erzsébet orvosi javaslatra – hivatalosan tüdőbajnak diagnosztizált betegsége kúrálására, melegebb éghajlatra – Madeirára utazott, mely a családon belüli szerepeket illetően is jelentős „visszarendeződéssel” járt:

„Mostantól fogva a családi vacsorák Zsófia néninél lesznek. Azt hiszem bármennyire fájlalja is, hogy felesége elutazása óta a császár olyan magányos, szíve mélyén azt reméli, hogy jobban fog kötődni hozzá, és neki fogja szentelni a legtöbb estéjét. Bécsben senki nem érez részvétet a császárné iránt (…) A császár a gyerekekkel most beköltözik a városba. Schönbrunnban nagyon egyedül voltak.”

A trónörökös nevelésében a későbbi reprezentatív és katonai feladataira való felkészítés is korán kezdetét vette, példának okáért két és félévesen – 1860. december 22-én – fogadta ezredének küldötteit a Burgban:

„Egy perc sem telt bele, és megint ott voltunk az arcvonal előtt. A trónörökös nyeregbe [értsd: hintalovára – V. E. V.] ült, a legénység felvette a csákóját, és a trónörökös magas hangon vezényelt […] Ez nemcsak neki, hanem a kis hercegnőnek is nagy örömet okozott…”

Erzsébet félévig – 1860. novemberétől 1861. májusáig – tartó távolléte a gyermekei lelki fejlődésére is negatív (gyászt kiváltó) hatással volt, féltékenységgel kísért harag különböző érzelem nyilvánulásaival kísérve;  melyről egy Rudolfnak címzett leveléből is értesülhetünk:

„Kedves Rudolfom, hallottam, nagyon mérges voltál, hogy Neked külön nem írtam. Úgy gondoltam még túl kicsi vagy ahhoz, hogy megértsd a leveleimet, dehát most már egészen megokosodtál. Nagyon sok és szép játékot fogok hozni Neked. Emlékszel még egy kicsit rám?”

Erzsébet hosszas távollétében az apai nagyszülők szerepe a gyermekek nevelésében – a korábbiakhoz mérten is – felértékelődött, melyhez hozzátárulhatott Ferenc József leterheltsége is, aki szándékai ellenére kevesebb időt tudott tölteni Gizellával és Rudolffal. (Ferenc Károly e tekintetben is passzív maradt, s kapcsolattartása unokáival formálisabb jelleget öltött, ellentétben feleségével, aki pótanyaként jelentős szerepet vállalt fia gyermekeinek életében.) Erzsébet visszatérését követően – rövid bécsi jelenlét után – egészségi állapota ismételten súlyosbodott, mely újabb kúrát tett szükségessé. Rudolf harmadik születésnapját anyja távollétében – az őt néhány órára felkereső – apja és nővére társaságában töltötte:

„A gyerekek végtelenül vidámak és helyesek voltak, különösen a kisfiú. Ma hároméves. […] A kertben felállítottak egy vadásztanyát, amely megfelelt a trónörökös magasságának, de egyébként olyan volt, mint az igaziak […]. A császár és a gyermekei ma tekintik meg a feldíszített falut, majd pedig elmennek a templomba.”

Erzsébet korfui tartózkodását egy családi egyezséget követően velencei időzés váltotta fel, ahová kérésének engedve Gizella és Rudolf is megérkeztek (1861) november elején, ahol állapota újabb kúrát tett szükségessé. A telet hosszú idő után először anyjuk társaságában töltötték: Erzsébet ekkor arra törekedett, hogy gyermekeivel szorosabb kapcsolatot alakíthasson ki, az őket 1862 januárjában felkereső Lajos Viktor boldog, kiegyensúlyozott állapotokat örökített meg Zsófia főhercegnének továbbított beszámolójában:

„Tőle [Erzsébettől] a gyermekhez mentem, akik hatalmas üdvrivalgással fogadtak. Nagyon jól néznek ki, megnőttek. Folyton kedves angyalnak szólítottak…”

Rudolf és Gizella számára (a források szerint) gondtalan, vidám/ örömteli időszakot jelentett velencei tartózkodásuk, ahol korábban ritkán látott anyjuk közelében lehettek, emellett sokat voltak levegőn: játszottak, kirándultak (stb.).

Gizella és Rudolf Reichenauban. (ÖNB / Angerer, V. NB 506.221 – B)

Az uralkodó – Bécsből, családjától távol – levelezés útján próbált hatással lenni gyermekei nevelésére; pedagógiai beállítottságát az előző korszak alapelvei jellemezték, melyek saját gyermekkorát idézték a fegyelem, a katonás rend valamint a testedzés fontosságával, illetve az érzelmi megnyilvánulások nyilvánosság előtti kerülésével. Rudolfot nem megfelelőnek ítélt – katonai értékrendnek ellentmondó – viselkedése (pl. szorongása) miatt többször megrovásban részesítette:

„Megnéztétek, hogyan táncolnak az ezredet katonái? Ugye milyen szép volt? De hát azt hallom, hogy közben féltél, és ez bizony nagy szégyen.” Vagy más helyütt: „Gizella azt írta nekem, hogy rossz voltál. Engem ez nagyon bánt, remélem, többször nem fordul elő.”

A velencei időzést követően Erzsébet egészségi és lelki állapotának ismételt romlása a gyermekek életére is kihatással volt; újabb kúrája, valamint bajorországi időzése idején Rudolf és Gizella ismételten Zsófia főhercegné felügyelete, illetőleg érzelmi befolyása alá került. E következetlenség – az egymásnak ellentmondó, ellentétes pólust képviselő referencia személyek (Erzsébet és Zsófia) nevelési elveihez, illetve normarendszeréhez való folyamatos alkalmazkodás súlyos következményekhez vezetett a későbbiekben. Bécsi utazásukat követően kezdődött meg a trónörökös szisztematikus oktatása is, s ezzel véget ért számára a némileg „gondtalan”, „felhőtlen” gyermekkor. Erzsébet hazatérése Ferenc Józseffel való kapcsolatának valamelyest rendeződésével zárult, mely gyermekeikre nézve ismételten súlyos következményekkel járt, elszigetelődve valamennyire szüleiktől, akik ekkora már életvitelüket egymástól függetlenül alakították.

„A gyermekek nagyon szorgalmasan tanulnak, különösen Rudolf leli nagy örömét a tanulásban és a korához képest már igen sokat tud.”

– tájékoztatta Zsófia főhercegnét (1863-ban) Ferenc József. Általa lejegyzettek a későbbiekben is jellemzőek maradtak, s Rudolf szülei elismerését, illetve figyelmét kiváló tanulmányi előre menetelével, illetve normáknak megfelelő viselkedéssel próbálta kivívni. Sorozatos, elhúzódó betegségei is feltehetően a szülői figyelem felkeltését szolgálták, melyhez a gyengének ítélt fizikuma fejlesztését, megerősítését célzó, nem az életkorának megfelelő testi nevelés is jelentősen hozzájárulhatott. A megbízhatóság és szeretet iránti igényét a nagyszülői szerepvállalás mellett döntően a róla való gondoskodás mellett szülőpótlékot is jelentő személyzet biztosíthatta számára. A Bécsben élő családtagok közül Albrecht főherceg is folyamatos – szeretetteli, gondoskodó – kapcsolatot tart fenn a trónörökössel, feltehetően egyetlen fia korai elvesztésével szeretetének és figyelmének egy részét (lányai mellett az örökösének tekintett), Rudolfra fordítja. Unokatestvéreivel, Károly Lajos gyermekeivel – Ferenc Ferdinánddal és Ottóval – az ekkor még nagynak számító korkülönbség miatt kevésbé intenzív családi „kötelék” épül, míg távolabbi (korosztályához tartozó) családtagjaihoz Frigyes, István és János főhercegekhez schönbrunni és ischli tartózkodásaik idején pajtási viszony fűzi. 

Idealizált kép Rudolf koronahercegről és Gizelláról. (ÖNB PORT_00066606_01)

Rudolf Erzsébettel való kapcsolatának időszakossága és rendszertelensége mellett apjával való kapcsolattartása is rendkívül nehézkes volt, mely részben az uralkodóra háruló – idejét lekötő – kormányzati teendőkből eredeztethető, valamint szeparációt támogató neveléséből, illetőleg lelki alkatából (introvertált személyiségként, gátlásokkal küzdve) fakadóan képtelenné vált szeretetének kimutatására.  

Rudolf elhagyatottságából fakadó szeretetéhségére és megfelelési kényszerére az udvari környezete is felfigyelt, lelki fejlődésére jelentős mértékben hatással volt az udvari szokásoknak megfelelően a (kis)gyermekkor lezárását jelző környezetét érintő változások is, mely a korábbi női gondoskodás helyett férfi környezetbe helyezte azáltal, hogy 1864 őszén feloszlatták korábbi (nővérével közös) kamráját,  elválasztva állandó társától, Gizellától.  Új udvartartása élén már főudvarmestere, Leopold Gondrecourt állt a hagyományokat követve, a változás, illetőleg az elválás folyamata mindkét gyermeket megviselte:

„Ma kezdődnek a nagy változások a gyermekeknél: ½-kor Welden elutazik, Rudolf pedig azonnal bevonul az urakhoz. Eddig még jól bírja. Gizella még sírdogál egy kicsit és a búcsúzásnál majd bizonyára még jobban ellágyul.”

A trónörökös nevelési irányának kijelölése, s döntően a fizikai fejlődését érintő hátrányok leküzdését szolgáló testi erősítés – a korabeli újoncképzésnél használt módszerek alkalmazásával – súlyos kihatással lett későbbi életére. A rendkívül szenzitív Rudolf szellemi és érzelmi igényeit mellőzve, melyet ekkor korábbi környezetétől és nővérétől való elválás felett érzett fájdalom/gyászreakciók jellemeztek e nevelés hatására tovább fokozódott lelki sérülései mellett fizikai állapotának jelentős romlásához is vezetett. Erzsébet hosszas sikertelen kísérletek után, 1865 augusztusában vívta ki végleges távozással fenyegetőzve – a családi törvénynek ellentmondva – saját önrendelkezési joga mellett, gyermekei feletti felügyeleti jogot is.

„Azt kívánom, hogy korlátlan hatalmam legyen minden, a gyermekeket illető dologban, környezetük kiválasztásában, tartózkodási helyük meghatározásában, nevelésük irányításában, egyszóval mindent én és csakis én határozhassak meg nagykorúságuk pillanatáig.”

Rudolf nevelésében jelentős fordulatot eredményezett Erzsébet beavatkozása, melyért élete végéig hálás volt, noha ekkora már Erzsébet folyamatos távollétei következtében gyermekei elidegenedtek tőle, s a későbbiekben sem sikerül igazán belsőséges kapcsolatot kiépítenie Gizellával és Rudolffal. A trónörökös anyjával való kapcsolatát a félénkség és feszélyezettség jellemezte ebből kifolyólag, a jelenléte, illetve gondoskodása iránti vágyakozás megnyilvánulásai mellett:

„Szeretett mamám! Már igen örvendek a Papa Eisenerzbőli megérkezetére, mert reménlem, hogy innent téged Schaffhausenben fölkeresend és ide hozand! Kedves leveledet örömmel vettem ’s azért kezedet csókolom.”

Rudolf nagykorúságáig – az érte közbenjáró tanára – Joseph Latour von Thurnburg lett nevelésének legfőbb irányítója, stratégiája a korábban hiányzó biztonság és állandóság megteremtésének biztosítására irányult. (Személye különösen fontossá válik a szülők távollétével.) 

A következő évek politikai eseményei során szerzett nézeteit formáló tapasztalatainak befolyásától sem lehet eltekinteni, noha az uralkodó országgyűlés megnyitásához kapcsolódó 1865 év végi magyarországi látogatásának egyes mozzanatairól Rudolfot is – korának megfelelően – tájékoztatta:

„… Válaszolnom kell a sok kérdésre, amit feltettél. A magyarok egyenlőre nagyon jól szerepelnek, és elégedett vagyok velük […]. A garnizon szerdán vonult ki – 4 gyalogosezred, 3 svadron ulánus, és 5 üteg paszományos. A továbbiakban minden nagyon szép volt, és én elégedett voltam a csapatokkal. Zárom soraimat, mert dolgoznom kell. Egész szívemből ölellek Téged és Gizellát és maradok a Te szerető Papád…”

Hasonló módon jártak el az azt következő 1866. január és március között zajló pesti-budai tartózkodásaik esetében is:

„Itt nagyon nyugtalan életet élünk, nagy ebédek és bálok vannak és délelőtt gyakran látogatok intézeteket; mégis naponta elmegyek a lovardába és kétszer sétálni szép nagy kertbe, honnan a legpompásabb kilátás van a gőzhajókkal teli Dunára és a szép Pestre. Ha ti ketten itt volnátok, nagyon szívesen töltenem akár az egész telet itten, így azonban nagyon örülök a viszontlátásnak. Még ugyan nincs megállapítva, hogy az mikor lesz. Most zárnom kell levelemet, mert meg kell kezdenem az öltözködést a polgárbálba, mely nagyon meleg és fárasztó lesz. Majdnem többet beszélek itt magyarul, mint németül.“

Solferinoi csata (habsburger.net)

A megegyezést célzó tárgyalások a várakozások ellenére megfeneklenek, az álláspontok közeledésének elmaradásával.  Végül az uralkodópár a felirati javaslatra adott felolvasását követően március 5-én „csendben” utazott el Magyarországról. Külpolitikai tekintetben az uralkodó a poroszok egyre fenyegetőbb magatartásával szembesülve a diplomáciai megoldások híveként jelent meg, az álláspontjában bekövetkező változás csupán 1866 áprilisára tehető. Májusra Ferenc József számára is nyilvánvalóvá válik a háború elkerülhetetlensége. (Június 11-én az uralkodó titkos megállapodást kötött III. Napóleonnal: semlegességének biztosítékául Velencét felajánlva.) A fegyveres konfliktus kezdetét az 1866. június 7-én lezajló porosz betörés jelentette a Habsburg Birodalom igazgatása alatt álló Holsteinbe. Végül a július 5-ei königgrätzi csatavesztést követően az udvar menekülésének esetleges előkészítésre érkezett Erzsébet Pest-Budára – a porosz-osztrák háború sebesültjeinek látogatása ürügyén – 1866. július 9-én, s néhány napos elsősorban hangulatjavítást, tájékozódást célzó tartózkodást követően július 12-én tért vissza Bécsbe, ahonnan alig egy napi időzés után gyermekeivel (Gizellával és Rudolffal) ismét Magyarországra utazott. Az ebből fakadó megaláztatottság, illetőleg kiszolgáltatottság traumatikus emléke Rudolf későbbi személyiség fejlődésére is hatással volt, politikai irányultságának alakulása mellett. Rudolf az utazást megelőzően Ischlben tartózkodott, ahol hadiesemények egyes mozzanatairól (is) tájékoztatták, noha nem minden esetben életkorának megfelelően, egészen elriasztó részleteket is megjelenítve:

„Holnap az egész hadsereggel átkelünk a Minción, a tiroli csapatok pedig egyidejűleg betörnek a lombardiai határhegység völgyeibe. A huszárok és az ulánusok már ma előrementek, és több foglyot ejtettek. A csata véres volt, de minden olyan jól ment, mint a gyakorlótéren. A holtakkal és a sebesültekkel együtt összesen nyolcezer embert vesztettünk, az ellenség sokkal többet…”

Vagy más helyütt:

„… a piemontiak embertelenül bánnak a foglyokkal, a sebesülteket, akár közkatonák, akár tisztek megölik, néhány vadászt fel is akasztottak, kettőt még meg lehetett menteni, egy azonban megőrült…”

Eközben Rudolf maga is szorongással kísért érdeklődéssel figyelte az eseményeket, s lelkesedett a beérkező néhány pozitív harctéri hír hallatán:

„Albrecht bácsitól örömmel hallottam, hogy az én ezredem milyen bátor volt. Az alezredes súlyosan megsebesült, és sokan meghaltak…”

Rudolf koronaherceg (ÖNB PORT_00049716_01)

Latournak a traumatikus események feldolgozásában is szerepe lehetett:

„… elmondtam, hogy csapataink visszavonultak – több ízben kérdezősködött –, hazudni nem akarok neki, és helyesebbnek is tartom megmondani az igazságot, még ha kellemetlenül is érinti, mintsem hogy elhallgassam. A gyermekek az örömökre fogékonyabbak, mint a gyászra, így az ő szomorú hangulata csak rövid ideig tartott. Azt is megmondtam neki, hogy bíznia kell Istenben és a mi jogainkban – és abban a szívósságban, amely Ausztria történelmében már oly sokszor döntő szerepet játszott…” E válságos politikai miliőben figyelme a családot érintő veszteségek felé fordult, együttérzéséről biztosítva szűkebb környezetét, próbálva azonosulni fájdalmukkal: „… nagyon örülök, hogy Papa és Mama, akiknek oly sok gondjuk-bánatuk, egészségesek. Kedves Nagymama, biztosan Te is nagyon szomorú vagy. Most kérem a Jóistent, hogy segítsen nekünk…”

A korábbi terveknek megfelelően Erzsébet – Ferenc József támogatásával – július 13-án gyermekeivel, Gizellával és Rudolffal újra útra kelt Pest-Budára. Annak ellenére történt ez, hogy Zsófia főhercegné kifejezetten ellenezte a – politikai szempontból is jelentős, szimbolikus tartalmúnak minősülő – döntést. Ürügyként a budai palota nem megfelelő állapotával szemben emelt kifogást, amelyet alkalmatlannak tartott a gyermekek elszállásolására. Emellett további, egészséget veszélyeztető körülményekre hivatkozott az utazás elkerülésére érdekében. Erre július 11-ei naplóbejegyzésében is utal: „Pest-Buda nyomott levegője és rossz vize” különösen ártalmas lehet a gyermekekre. Továbbra is úgy vélte, hogy Gizella és Rudolf számára is megfelelőbb lenne az ischli tartózkodás meghosszabbítása – ő maga is itt töltötte ezt a válságos időszakot. Az elutasítás hátterében – racionális okokat felvonultató, utóbb jogosnak bizonyuló érvelése mellett – vélhetően az állt, hogy a magyarországi menedék elfogadását megaláztatásnak érezhette és rendkívül kellemetlennek tarthatta. Végül érveit figyelembe véve a császári gyermekeket rövid idő elteltével nem a budai palotában, hanem a Kochmeister-villában szállásolták el. Rudolf első magyarországi benyomásai – apjának küldött beszámolója szerint – a nehézségek ellenére pozitívak voltak:

„Nálunk roppant meleg van. Különben tetszik Buda. A Lánchíd gyönyörű szép. A bevonulásnál borzasztóan kiabáltak […]. A koronaőrség, mely a várőrséget is alkotja, nagyon tetszik. Valahányszor kikocsizunk, mindig kiabálnak az emberek…“

A későbbi levelei is kellemes időtöltésekről, illetőleg a trónörökös lelkesedéséről árulkodnak, feltehetően környezetének – különféle érdekes tevékenységekkel – sikerült elvonni figyelmét a vesztes háború esetleges következményeiről, idejük egy részét a tanulás mellett kirándulásokkal töltötték:

„Sok sáskát láttunk, melyek nagyon magasra repültek. A sáncokat és ökörcsordát is láttunk, de cigányok nem voltak ott. Még Palotára és Fótra is akarunk menni, meg a Gellért-hegyre.“

Az uralkodópár kapcsolata a súlyos bel- és külpolitikai válságok idején stabilizálódott, majd elmélyült: Erzsébet – Bécs és Buda között ingázva – az uralkodó támasza lett. Noha Ferenc József megosztotta feleségével gondjait, annak ellenére, hogy Erzsébet politikai kérdésekben alkotott véleményét továbbra sem osztotta. Levélváltásukból nyilvánvalóvá válik egyfelől annak ténye, hogy Erzsébet kezdeményezése a magyar-kérdésben „kontraproduktív” fogadtatásban részesült Bécsben, illetve Ferenc József a többfrontos háború fenyegetettségének elmúltával ismét elzárkózni látszott a magyar megegyezési feltételek elfogadásától, ismét a belügyminiszter Richard Belcredi álláspontja felé közelítve. A „látogatás” elhúzódását a birodalom nyugati felében (egyébként is) fenntartással fogadták – főként a fegyverszüneti tárgyalások lezárulásával – a nikolsburgi előzetes békeszerződés (július 26.) aláírását követően. Még inkább felháborodást/elégedetlenséget okozott s bírálatok sorát váltotta ki (elsősorban osztrák részről) Erzsébet azon döntése, hogy a közvetlen veszély elhárulása után is – még közel másfél hónapig – Magyarországon tartózkodott, noha egyre több kolerában szenvedő beteget kezeltek a testvérvárosokban is. Erzsébet távollétei idején Rudolf vállalt jelentősebb reprezentációs szerepet nyilvánosan mutatkozva az alattvalók előtt, illetőleg a tanárai kíséretében tett vizitek is a lakosság rokonszenvének megnyerését szolgálták, amellett, hogy érdeklődését is felkeltették az egyes helyszínek, így a Magyar Nemzeti Múzeum is:

„Legjobban érdekelt az állattár, a különféle csontvázak, a mammuth-csontok, egy meteorkő, a lefejezett Hunyadi képe, Zrínyi kirohanása és a zentai csata.“

Ferenc József és Rudolf (ÖNB Pf 19000 E 197a Dup)

A császári gyermekek távolmaradása Ferenc József augusztus 18-ai születésnapi köszöntéséről (Erzsébet rövid látogatást tett férjénél) a családi ünnepeket ismételten érintő politikai mozzanatok felett érzett fájdalma, illetőleg a szétszakítottság érzése Rudolf gratuláló soraiban is tükröződik, ahogyan a szülői elvárásokba és nagyfokú szenzibilitásába is betekintést nyújtanak:

„Én nem tudok neked semmit sem küldeni, mert én nem tudok hímezni, mint a Gizi, de ha majd több időd lesz, el fogom neked küldeni tanulófüzeteimet […] Jobb időket kívánok Neked az évek folyamán és mindig fogok imádkozni Istenhez, hogy jobb sorsot juttasson Neked. Én Neked mindig örömöt fogok szerezni, amint Te kívánod…“

Augusztus 20-án Rudolf anyja és húga társaságában a budai palota erkélyéről szemlélte az ünnepi körmenetet. Az ünnepély trónörökösre gyakorolt hatása később is meghatározó maradt, a kiszolgáltatottság érzésének felidézésével, illetőleg a válság további súlyosbodását megelőzendő az alattvalók szimpátiájának megnyerésével:

„Előadás közt, szent Istvánról emlékeztünk meg, s a Koronaörökös azon megjegyzéssel lepett meg: hogy Budavárában már egyszer jelen volt szent István ünnepén, »akkor, mondá szomoruan, szerencsétlenek valánk, a poroszok közeledtek Bécshez, s mi Budára utaztunk!« – Érettebb önbecslés sem használhatott volna kiméletesb kifejezést: »szerencsétlenek valánk, utaztunk!«…”

– emlékezett Rónay Jácint.

Rudolf nyolcadik születésnapját, ismételten megosztottan – ezúttal apja távollétében – különféle játékos programokkal ünnepelték, melyet később üdvözlő küldöttségek meglepetései is kísértek.

Erzsébet az uralkodó kifejezett kérése ellenére – Gizellával és Rudolffal – az augusztus 23-ai prágai békekötést követően is Pest-Budán maradt, továbbra is számos nyilvános szereplést vállalva: látogatást tesz az Angol Kisasszonyok zárdájában, valamint az állatkertben is. A tervezetteknél korábbi, szeptember 2-ai távozásukra a kolera elhatalmasodása késztette. Személyes döntése – vélhetően ezúttal is emocionális mozzanatok figyelembe vételével – kedvező visszhangra talált Magyarországon, melyről az elutazásról tudósító beszámolók is említést tettek.

Az uralkodópár és Rudolf közötti köteléket a későbbiekben is befolyásolta specifikus, a társadalmi hierarchia csúcsán való elhelyezkedésük, amely részben a privát szféra ebből fakadó hiánya, elsősorban az intimitás kényszerű „mellőzése”, különösen fiúkkal való „mindennapi” érintkezésükben nyilvánult meg leginkább; illetőleg egy rövid boldogabb periódust követően ismét megjelenő házastársi konfliktusok, családi veszteségek szintén meghatározóak lehettek, amellett, hogy a szülők és idősebb gyermekeik kapcsolatát jelentősen átformálta késői gyermekvállalásuk (1868) is.

A cikk a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.

A szöveg rövidített, átdolgozott változata a BBC History 2019. februári számában jelent meg.

Vér Eszter Virág

A tragikus sorsú trónörökös életéről az Újkor.hun további cikkeket olvashatnak:

Rudolf trónörökös különös házassága

Rudolf trónörökös halála és emlékezete

Ezt olvastad?

Dél-Afrika újkori történelme szorosan kapcsolódik Európa, de főképp a gyarmatosító nagyhatalmak, így Nagy-Britannia történelméhez. Az európaiak első érintkezése a térséggel