Trianon és az Egyesült Államok

A száz évvel ezelőtt megkötött trianoni béke Magyarország számára a régóta „áhított” függetlenséget hozta, de ezért súlyos árat kellett fizetnie. Trianon éppen ezért száz év távlatából is élénken él a magyar emberek emlékezetében és a mai napig foglalkoztatja a magyar tudományos életet. „A hazai Trianon kutatás egyik hiányzó láncszeme az amerikai álláspont ismertetése, különösen a majdani határok kérdésében” – ezzel indokolja Az Egyesült Államok útja Trianonhoz című kötet szerkesztője, Glant Tibor, hogy miért fontos az „új világ” képviselőjének Trianonhoz fűződő viszonyát jobban is megvizsgálni. A kötet hivatalosan a szerkesztő által gondozott forráskiadvány, de a mű ennél sokrétűbb és a témába az olvasó számára mélyebb betekintést nyújt, mint egy áltagos forráskiadvány.

A szerző – a forráskiadványok megszokott műfajához igazodva – a kötetet egy bevezető tanulmánnyal kezdi, majd a mű második és nagyobb felében a forrásanyag kerül bemutatásra, amelyeket magyarázó jegyzetekkel és kiegészítésekkel látta el. Ettől függetlenül az olvasó nem egy teljesen hagyományos forráskiadványt tarthat a kezében. A bevezető tanulmány sem megszokott szakmai bemutatása a témának, hanem ennél sokkal „több rétegben” megírt témaismertetés. Alapvetően a kötet szemléletére jellemző, hogy a szerző a nagy általános képből kiindulva több leágazáson keresztül szépen lassan, logikusan jut el a számunkra is releváns „mikrotörténeti” elemzésekig. A szerző a magyar és német ajkú történetírásban megszokott „analitikus” művekhez képest az „angolszász” történetírásban kedvelt „elbeszélés” módszerét alkalmazza. Ez utóbbi egy nagyon nehéz és ingoványos műfaj, mert a szerzők is könnyen elveszhetnek a részletekben. Az „elemző” módszernek viszont megvan az az előnye, hogy nem annyira a tényanyagokat, hanem az összefüggéseket emeli ki, amivel egy témának erős vázlat adható, hogy a szakma iránt érdeklődő olvasó az összefüggésekben gondolkodva a témát maga is tovább gondolhassa. A forráskiadványok műfaja viszont az publikálásra kerülő források tényanyaggal történő kiegészítése, így ennek a műfajnak az „analitikus” szemlélet jobban fekszik. Glant Tibor viszont helyesen ráérzet, hogy az általa kutatott téma ennél rendhagyóbb. A trianoni békediktátum amerikai vonatkozásairól szóló forráskiadvány a magyar és a nemzetközi szakirodalom fehér foltja, ezért a téma rendhagyó jellege megköveteli a mélyebb összefüggések elemzését.

A szerző több mint harminc éve kutatja az Amerikai Egyesült Államok 20. századi diplomáciatörténetét, amin belül kiemelt figyelmet szentel a magyar vonatkozásoknak. Korábban már kutatta és könyv formájában publikálta az kötet témájául szolgáló Inquiry munkásságát, amelyet angolul és magyarul is megjelentetett. A témát a szerző 2015-ben, az Ablonczy Balázs vezette „Lendület Trianon 100” csoport felkérésére kezdte el újra kutatni és jól látszik, hogy a forrásanyagot tartalmazó amerikai levél- és könyvtárakban, valamint magyarországi levéltárakban végzett kutatómunkát és a szekunder irodalmat is áttekintette. A szerző az Inquiry munkáját őrző dokumentumok és feljegyzések mellett, az abban résztvevő személyek levelezését, naplóit és visszaemlékezéseit is átnézte. A bevezető tanulmány megírásához a szerző nem támaszkodhatott összefoglaló műre, hisz ez mind a mai napig hiányzik, hanem a szakirodalmakban és forrásokban található részletekből és töredékekből dolgozott ki egy olyan tanulmányt, amely elsőként vállalkozik arra, hogy bemutassa az Inquriy munkásságának magyar vonatkozásait.

Wilson 1916-ban (Forrás: chronicle.com/)

A bevezető tanulmány során szemléltetésre kerül a Woodrow Wilson vezette Egyesült Államok viszonya az első világháborúhoz majd a szerző kitér Wilson 14 pontjára és annak az Osztrák–Magyar Monarchiára vonatkozó részeire. Glant ezután górcső alá veszi az Inquiry megalakulásának körülményeit és bemutatja, hogy abban kik és milyen szerepet játszottak. A későbbi amerikai békedelegáció számára ez a szervezet volt hivatva prezentálni a párizsi békekonferencián azokat a javaslatokat, amelyeket a világháború utáni békében meg kívántak valósítani. A szerző már a tanulmány elején leszámol egy, az Egyesült Államokhoz köthető „Trianon legendával”. E szerint az Inquiry munkája alakította az USA későbbi békefeltételeit. Ezzel szemben a valóságban az Inquiry, mint az az elnök által létrehozott szervezet, annak utasításait követte. A testület felett az a bizonyos Edward M. House „ezredes” bábáskodott, aki az elnök személyes tanácsadója és barátjaként a párizsi békekonferencián az amerikai békedelegáció kulcsfigurája volt. Fontos kiemelni Glant megállapítását, hogy az Inquiry „csapata” volt az első keleti-parti „think tank”. Wilson, ahogy tudományos karrierje, választási kampányai során és adminisztrációjában is a keleti-parti értelmiségre támaszkodott, úgy az Inquiry munkájában is többségben kelet-parti értelmiségek vettek részt.

A tanulmány részletesen végigveszi az Inquriy felépítését, hogy kik alkották, milyen egyetemek és „iskolák” falai közül kerültek ki. Wilson első világháborús politikájának változása és az Inquiry munkájában beállt „fordulat” eseményeinek összekötése kulcsfontosságú és bizonyítja, hogy a szervezet iránymutatások alapján tevékenykedett. 1917 februárjától 1918 májusáig – amíg az elnök tartotta magát eredeti 14 pontjához és annak kiegészítéseihez – az Inquriy is a Monarchia föderalizálásán, átszervezésén gondolkodik, de amikor Wilson 1918 tavaszán beáll a Monarchiát megszüntetők támogatói sorába, úgy a testületben az új határok meghúzásán dolgoznak. Az amerikaiak térségünkre fordított figyelmét jól jellemzi, hogy az Inquiry anyagainak mindössze 10 százaléka foglalkozik magyar vonatkozású ügyekkel, amelyek ráadásul nem egységesen, hanem más térségek jelentéseiben lelhetők fel (pl. balkáni kutatócsoport). A szerző kiemeli, kik foglalkoztak az osztrák–magyar üggyel és milyen szakmai területeket milyen szakértő tudós/tudósok kaptak meg (pl. gazdasági-, határügyek, olasz-, balkáni térség stb.). Külön kiemelést érdemel, hogy a tudományban és kutatásban jártas Glant maga is értékeli korabeli „kollegái” munkáját. A szerző helyesen állapítja meg, hogy a magyar ügyekkel foglalkozó „tudósok” elismert egyetemi szakemberek voltak, de többségének nem ez volt a szakterülete és szűk egy év alatt dolgozták be magukat. A korabeli tudósok tevékenységének értékelése szokatlannak hathat, de ez a kötet újabb nóvuma. A korban az amerikai külügy- és diplomácia még gyerekcipőben járt és ez a hiányosság késztette az Egyesült Államokat arra, hogy az amerikai békeszempontok kidolgozására rendhagyó módon ne a diplomáciai, hanem a tudományos életből delegáljon tagokat. Ezen nem segített, hogy Wilson a külügynek informális szerepet jutatott, az amerikai törvényhozást és politikai elitet pedig teljesen kizárta. Ez nemcsak az Inquiry működéséhez, hanem a Wilson-képhez is fontos adalékul szolgál.

Az Inquiry törzstagjai 1919-ben. (Forrás :wikimedia.commons)

Az Inquiry magyar tagjainak felkészültsége sok kívánni valót hagyott maga után. A szerzők különböző szemlélettel rendelkeztek és képesek voltak ugyanarra a problémára teljesen más megoldást javasolni. Ez napjainkra is jó kritika lehet, hogy egy hirtelen és szükségből életre hívott tudományos szervezet mennyire eltérő szemléletű és minőségű anyagokat tud összeállítani. Az olyan megfejthetetlenül bonyolult ügyekben, mint amilyen a kelet-közép-európai rendezés is volt, „tudományos konszenzus” nem létezik. Régiónkban az egyszerre megvalósítani kívánt nemzeti- (önrendelkezés), stratégiai- és gazdasági érdekek olyan szöges ellentétben álltak egymással, hogy a „tudományos béke” eleve bukásra volt ítélve. A szerző ettől függetlenül nem azt állítja, hogy a testületnek semmi értelme nem volt, hiszen a pártoskodó képviselők (pl. Kerner csehszlovák-, más tudósok román pártisága, bizonyos tagok antiszemitizmusa stb.) elfogult munkáit más szerzők kritikai megjegyzésekkel látták el. A szerző helyesen kiemeli, hogy ha a magyarok számára „kedvezőbb” munkák képezték volna az amerikai delegáció békefeltételeit, azt a korabeli magyar elit nem fogadta volna el. A trianoni békeszerződés feltételeihez a korabeli magyar elit hozzáállása ismert, párhuzamba állítása az Inquiry munkájával viszont hiánypótló. Ez szintén egy „Trianon legenda” lebontása, miszerint a magyarok számára az amerikai feltételek voltak a legkedvezőbbek. Valóban az amerikaiak nagy része egy etnikailag kedvezőbb „nagyobb” Magyarországot támogatott (112 km2), de ezt a korabeli magyar elit nem fogadta volna el, a magyarok számára ez csak a trianoni békediktátum súlyossága után vált a kedvező feltétellé.

A tanulmány végén a szerző levonja következtéseit, miszerint az Inquiry munkája két részre osztható és az elnök politikai irányvonalait követte, azt nem alakította. Az Inquirysek nagy részének kellett a párizsi békekonferencián szakmájuktól idegen diplomáciai csatározásokat vívni. Ettől függetlenül az amerikai delegáltak több túlzó követelést is megakadályoztak (pl. a csehszlovák–jugoszláv korridort) és ez a társaság volt, amely később az amerikai külügyi kutatás tudományos alapjait letette. Számunkra legfontosabb kritika egyértelműen az, amit a szerző is megállapít. Az Inquirynek a magyar szempontok figyelembe vételére lett volna lehetősége, de nem kértek fel olyan tudóst, aki a magyar érdekeket képviselhette volna. Itt had engedjek meg magamnak annyit, hogy a szerző gondolatmenetéhez csatlakozzak. Ha az Inquiry követte a wilsoni vonalat, úgy az elnök „személyiségjegyeit” is átvehette. Wilson, ahogy öregedett egyre inkább nem volt hajlandó engedni elképzeléseiből. Az elnök olyanokkal vette magát körbe, akik osztották elképzeléseit, de ha valaki ezekkel szemben ellenvéleményt képviselt, azt kizárta „köreiből”. Ha valaki pedig, rá mert mutatni politikájának hibáira, azon bosszút állt. A Wilson e bosszúálló és személyeskedő viselkedése fontos eleme volt az elnök politikájának kudarcában. Az hogy az Inquiry a magyar érdekeket figyelmen kívül hagyta, származhatott abból a wilsoni elgondolásból, hogy az ellenvélemények képviselőit egyszerűen kihagyták.

A kötet forrásközlése is rendhagyó felépítésű. A szerkesztő az Inquiry amúgy zavaros anyagait forrásgyűjteménnyé rendszerezi és ezeket idő, személy valamint téma szerint kategorizálja. Ha nincs ez az első ránézésre bonyolultnak ható felosztás, akkor az olvasó a források tanulmányozása közben elveszne, így ez a módszer a gördülékeny olvasást és a könnyű megértést szolgálja. Minden fejezet szerkesztői kommentárral kezdődik, amely azért is hasznos, mert az anyagok váltakozó minősége az olvasót könnyen összezavarhatná. Nemcsak az Inquiry anyagait ismerhetjük meg, hanem ezek közé beillesztve jelentések, memorandumok, korabeli könyvfejezetek, sajtóközlemények, magán- és félhivatalos levelezések valamint naplójegyzetek is bekerültek. A forrásgyűjtemény minden fejezete természetesen a testület magyar vonatkozású anyagait, vagy az azok megértéséhez szükséges egyéb írásokat tartalmazza. Itt olyan érdekességeket olvashatunk, hogy a korban az amerikaiak hogyan vélekedtek az Európa etnikai-, nyelvi és történetföldrajzi tényezőiről. Száz év távlatából érdekes olyan korabeli keleti-parti értelmiségi anyagokat megismerni, ahol az európai nemzetekre „fajok” kifejezést használnak és a tudományos fantasztikum határait feszegető őstörténeti megállapításokat tesznek. Érdekes, hogy bizonyos népcsoportok felsőbbrendűségének bizonygatásakor az „árja” kifejezése is előkerül. Természetesen ezek mellett vannak komolyabb munkák is, mint a választási rendszerek ismertetése, ami a régió alapos politikatörténeti elemzése. Az Osztrák–Magyar Monarchia és Magyarország gazdasági és szociológia kérdéseiről írt anyagokra viszont jellemző, hogy a szerzők által hozott adatok és statisztikák egy része megkérdőjelezhető, vagy visszakövethetetlen forrásokból származik, az ellenőrizhető és hivatalos statisztikákat viszont többféleképpen képesek értelmezni, így ezek inkább szolgálhattak az adott szerző személyes nézeteinek alátámasztására. A tudósok anyagainak egy helyre gyűjtése azt a módszert szolgálja, hogy tisztán láthassuk, a magyar szempontból releváns tagok milyen szemléletet követtek, mennyire voltak pártosak és nézeteik idővel a körülmények hatására hogyan változtak meg. A kötet végén az Inquiry végső jelentését az újonnan meghúzandó határokról, a Fekete és a 2. Vörös Könyv magyar vonatkozású szemelvényeit a források ismeretében és a szerző kontextusában olvasva tökéletesen kikristályosodik a „tudományos béke” összetett és bonyolult problematikája. A források után közölt – sokszor az Inquiry valamely tagja által kézzel rajzolt vagy színezett – térképek bemutatása nemcsak érdekesek, hanem a társaság elképzeléseit vizuálisan is segítik szemléltetni.

A kötetben közölt térképek egyike.

A Glant Tibor szerkesztette és fordította (egyes források fordítását Balogh Máté Gergely végezte) kötet témájában hiánypótló és kimerítő munka. A mű elején a szerkesztő által megírt tanulmány(ok) nemcsak megismerni, hanem a rendhagyó témát kontextusba helyezni is segítenek. Az Inquiry magyar vonatkozású anyagainak forrásközlése nemcsak a Trianon-kutatás, hanem a 20. századi magyar- és egyetemes (amerikai) történelem szempontjából is hiánypótló. A szerző a témát és a forrásanyagot logikailag és módszertanilag rendhagyó módon csoportosítja, így a mozaik darabok a laikus olvasó számára is érthető egésszé állnak össze. Kritikaként annyit lehetne felhozni, hogy a bevezető tanulmány néhány részén nem ismerhetünk meg minden kulcsrészletet (pl. az Egyesült Államok hadba lépésének okát adó történelmi érdekek, Wilson politikai- és filozófiai felfogása/világképe, House ezredes titkos tárgyalásai a britekkel és franciákkal, amely során a 14 pontból kiveszik a nemzetek önrendelkezésének elvét stb.), de a teljesség igényét nem lehet felróni a szerzőnek, hiszen a könyv akkor elveszne a részletekben. Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy a szakma számára nagyon hasznos alapmű született, ugyanis az Inquriy tevékenységét ilyen részletességgel és újfajta megközelítéssel még nem vizsgálták. A szerző nem állt meg a téma és források bemutatásánál, hanem saját következeteseket, elemzéseket és értékeléseket is felvázol, ezek pedig egy új szakmai vita és kutatás alapjait képezhetik. Én magam is több ponton be tudnék kapcsolódni a könyvben olvasottakhoz, de ez túlmutatna a recenzió műfaji keretein. Remélem, hogy Glant Tibor folytatja a könyvben megkezdett kutatását, hisz ő maga is leírta, hogy az Inquiryről és az amerikai békedelegáció párizsi tevékenyégéről tömérdek forrásanyag áll rendelkezésre és számtalan szakirodalom foglalkozott ezzel érintőlegesen, de igazán jó összefoglaló mű még nem született és a témában még rengeteg felderítésre váró fehér folt van.

Nagy Gergely

A kötet adatai: Glant Tibor (szerk.): Az Egyesült Államok útja Trianonhoz – Az Inquiry és Magyarország jövője, 1917–1918, Források. Budapest, MTA BTK TTI, 2020. 272 oldal.

Ezt olvastad?

1918. november 11-én életbe lépett a fegyverszünet, amely véget vetett az I. világháború négy évig tartó borzalmainak. Ugyanakkor ez nem